(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
1
A Köztársaság létrejötte, Elvtársaim, kétségkívül a magyar demokráciának komoly sikere. Ebben a tekintetben félreérthetetlenül megmutattuk, hogy szakítunk a múlttal, még akkor is, hogyha az a múlt vagy ezeréves tradícióra hivatkozik. Minden kétséget kizáróan áttérünk a demokrácia legmegfelelőbb államformájára, a köztársaságra. A Köztársaság létrehozása a magyar demokráciának a sikere volt, de éppen ezért a magyar reakció a Köztársaság megvalósítása után azonnal megpróbált ellentámadásba menni.
Ez az ellentámadás mindenütt érezhető volt, a parlamentben csakúgy, mint az országban. Ismeretes, hogy az új kormány bemutatkozása után a Kisgazdapárt vezérszónoka, Sulyok Dezső (Pfuj!) olyan beszédet mondott, ami Magyarország külpolitikai érdekeit is súlyosan sértette és amit maga a Kisgazdapárt azonnal dezavuált. Ez azonban csak egy megnyilvánulása volt annak a ténynek, hogy a Magyarországon megerősödő reakció, amely mutatkozott a demokráciát gyűlölő tőkések szabotálásában, a klerikális reakció erősbödésében, a volt földbirtokosok, a régi állami apparátusból maradt dzsentri tisztviselők ellenállásában, lassanként felsorakozott a Kisgazdapárt jobbszárnya mögé. A Kisgazdapárt választási propagandája olyan volt, hogy mindezek a rétegek feltehették, hogy számíthatnak rá s miután szavazatukat erre a pártra adták, most benyújtották a számlát.
A Kisgazdapárt jobbszárnyán egy egész sereg olyan képviselőre találtak, akik követeléseik szócsövéül odaadták magukat. A Kommunista Párt kezdte belátni, hogy az eddigi eszközök, az egyszerű tárgyalások, a pártközi értekezletek, a nagy nyilvánosság kizárásával tett kísérletek célt többé nem érnek. Ezért elhatároztuk, hegy változtatni fogunk a módszereinken. Az Elvtársak emlékeznek rá, hogy február 16-án a Kommunista Párt a budapesti Sportcsarnokban egy nagygyűlést hívott össze és ezen a nagygyűlésen megmondtuk, hogy ellentámadásba fogunk átmenni. Figyelmeztető szavunknak azonban, úgylátszik, nem volt elég súlya: nem hitték el, hogy komolyan vesszük azt, amit mondunk. Erre tovább mentünk: elhatároztuk, hogy követeléseink nyomatékául támogatni fogjuk azokat a népi megmozdulásokat, amelyek a földreform vívmányainak megvédésére és a falu, a vidék reakciós tisztviselőinek eltávolítására spontán keletkeztek.
A népi megmozdulások azt bizonyították, hogy amit mi felül észrevettünk, azt a nép is észrevette és a maga módján segíteni akart nekünk a reakció elleni harcban. Február 20-án tárgyalásokat kezdtünk a miniszterelnökkel. Átnyújtottuk neki gazdasági és politikai követelésünket, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Inkább az ellenkezője történt. Az volt a benyomásunk, hogy a reakció arra számít, hogy mi az eddigi módszerekkel fogjuk ellenük folytatni a harcot. Ekkor elhatároztuk, hogy az egész kérdést kivisszük a nép elé, az ipari munkások, a parasztok, a haladó intelligencia elé, hogy lássák, hogy miről van szó, hallassák szavukat és segítsenek nekünk a megoldásoknál. Március 3-án szerte az országban a széncsatával kapcsolatban nagy bányászgyűléseket tartottunk — magam Mecsekszabolcson voltam — és ott ezeket a kérdéseket kivittük a nép elé. Utána két napra megbeszéltük a Szociáldemokrata Párttal, a Nemzeti Parasztpárttal és a Szakszervezeti Tanács vezetőivel, hogy közösen fogjuk felvenni az eddiginél erőteljesebb harcot a reakcióval szemben. Megállapodtunk abban, hogy március 7-én Budapesten tüntető nagygyűlést fogunk tartani.
Ez a nagygyűlés, amelyben Nagy-Budapest munkásságának és demokratikus erőinek túlnyomó többsége, 3—400 000 ember jelent meg fegyelmezetten, de egyben elszántan, előterjesztette a magyar demokrácia legfontosabb követeléseit. Ezeket a követeléseket átadtuk a miniszterelnöknek azzal, hogy négy napon belül válaszoljon rá. Követeltük a földreform gyors befejezését azzal, hogy földet az újgazdák ne adjanak vissza, az államgépezet megtisztítását olyan bizottságokkal, amelyeknek egyik tagját a Szakszervezeti Tanács jelöli ki, az államosítás kiterjesztését az olajra és a bauxitbányákra, a bankok állami felügyelet alá való helyezését, azonkívül a Weiss Manfréd, Ganz-üzemek, a Rimamurányi ózdi gyárának állami kezelésbe való vételét. Végül a reakció elleni harcnak látható jeleképpen követeltük azoknak a kisgazdáknak kizárását, akik a Kisgazdapárt jobbszárnyán a reakciót képviselték, mert sem a Kommunista Párt, sem a demokráciának baloldali szárnya nem lehet koalícióban reakciós elemekkel.
Ezeknek a követeléseknek a végrehajtására intézőbizottságot alakítottunk, amelynek utolsó ülésén megjelentek a Kisgazdapárt balszárnyának képviselői is. Ezek a balszárnyi képviselők már előzőleg egy nyilvánosságra hozott és a sajtóban közreadott nyilatkozatban azonosították magukat a demokrata baloldal helyes követeléseivel.
Az Elvtársak tudják, hogy a baloldalnak ez az egységes fellépése sikerrel járt. A Kisgazdapárt március 12-én lényegében elfogadta a demokrata balszárny minden követelését. Kizárt tagjai közül 21 országgyűlési képviselőt és megígérte, hogy a demokratizálást a sajtóban s többi szerveiben végre fogja hajtani. Ismétlem, hogy ez a harc, amit a Kommunista Párt vezetése alatt a demokrácia balszárnya vívott, sikerrel járt. Bebizonyította, hogy a magyar demokrácia balszárnya külön és a magyar demokrácia általában elég erős arra, hogy meg tudja oldani saját belső kérdéseit.
Meg lehet állapítani, hogy ennek a válságnak a megoldásában ugyancsak nagy szerepet játszott az a fegyelmezett — bár fenyegető — tüntetés, amivel a budapesti dolgozók tudtára adták a reakciónak, hogy az eddigi garázdálkodását tovább nem tűrik. Ugyanakkor jelentős része volt a válság megoldásában annak is, hogy a Kisgazdapárt demokratikus elemei megértették, hogy a budapesti nagygyűlés és a demokrácia balszárnyának követelései az egész demokrácia erősítését célozzák és még magának a Kisgazdapárt demokratikus elemeinek az érdekében is valók.
Mármost nézzük, mi következett a válság megoldásából. Az egyik kétségkívül a demokratikus erők megerősödése szerte az országban. Ezen belül a Kommunista Párt erőinek megnövekedése. A demokrácia 15 hónapos uralma folyamán először fordult elő, hogy a Kommunista Párt vezetésével a magyar baloldal nyílt támadásba ment át a reakcióval szemben és támadását konzekvensen, következetesen és sikerrel végig is vitte. Az elvtársiak nemcsak Budapesten, de szerte az országban meggyőződtek róla, hogy a Kommunista Párt, amelynek a politikájával szemben helyenként már kétségek merültek fel, újra az események élére állt, helyesen állt az élére és jelentékeny vereséget mért a reakcióra.
Amikor ezt a sikert így kihangsúlyozom, ugyanakkor alá kell húznom, hogy a harc közben voltak hibáink is. Az egyik hiba a népmozgalmakkal kapcsolatban történt. Itt újra le kell szögeznem, hogy mi ezeket a népmozgalmakat, amelyek szerte az országban száz és száz községben és városban lefolytak, rendkívül nagyrabecsüljük. Meg vagyunk győződve róla, hogy e népi megmozdulások nélkül nem lehetett volna a Kisgazdapártot ily gyorsan jobb belátásra bírni és nem lehetett volna visszaszorítani a magyar reakciót. Hozzá kell tennem még, hogy a 25 éves Horthy-rezsim a mi demokrata pártjainkat is némileg elszoktatta a tömegmozgalmak helyes értékelésétől. A Kommunista Párttól eltekintve, a legtöbb demokratikus pártban van bizonyos viszolygás — nem akarom mondani, félelem — a népi tömegeknek utcára hívásától. Nincsenek még hozzászokva és különösen attól tartanak, hogy a dolgozók jogos elkeseredése következtében ezek a tömegek kicsúsznak kezükből és kilengésekre ragadtatják magukat.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján meg lelhet állapítani, hogy az ilyen népi megmozdulások óriási többsége fegyelmezetten, helyesen és demokratikusan folyt le és csak néhány helyen fordult elő, hogy a vezetés kicsúszott azoknak a kezéből, akik kezdeményezték. Ez a kivétel azonban csak megerősíti a szabályt és arra késztet bennünket, hogy a jövőben is, valahányszor szükség lesz rá a demokrácia érdekében, a reakció elleni harc érdekében, visszanyúljunk a néptömegekhez, (taps) kivigyük a széles tömegek elé az ország kérdéseit és segítségüket kérjük megoldásukhoz. Azt hiszem, hogy ez a demokrácia alapelveivel száz százalékig megegyezik és a magyar demokráciának még hosszú ideig szüksége lesz erre a népi erőforrásra, a néptömegek közvetlen támogatására.
Amikor ezt ilyen élesen kihangsúlyozom, ugyanakkor vissza kell térnem azokra a hibákra, amiket helyenként ezekkel a népi megmozdulásokkal kapcsolatban tapasztaltunk. A hibák rendszerint úgy történtek, hogy kicsúszott az elvtársak kezéből a vezetés, nem tudták kézben tartani az utcára vitt tömegeket. A tüntetésekbe nemdemokratikus elemek avatkoztak be, félfasiszták, néha bűnöző elemek, vagy hasonlók és a jól indult demokrata tüntetésből nem egy helyen kilengések keletkeztek, olyanok, amikért természetesen nem lehet felelni és amiknek a tapasztalataiból okulni kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ott, ahol a Párt pontosan felkészült és a többi demokratikus balszárnyi pártokkal, a Szociáldemokrata Párttal, a Parasztpárttal, a szakszervezetekkel jól előkészítette az ilyen tömegmegmozdulásokat, ott a legnagyobb rendben folyt le a reakció elleni harc. Hiba csak ott történt, ahol ezek az előfeltételek hiányoztak. A tanulság tehát az, hogy a jövőben mindenütt az ilyen megmozdulásokat az eddiginél hasonlíthatatlanul gondosabban kell előkészíteni és gondoskodni kell arról, hogy ne csak a Kommunista Párt, hanem a demokrácia egész balszárnya, sőt, ahol lehet, a Kisgazdapárt demokratikus elemei is vegyenek benne részt.
Ez a tanulság, amit feltétlenül le kell vonni. Le kell vonnunk más tanulságot is. Azt, hogy az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban és semmi esetre sem szabad tűrni, hogy a soraink közé, hogy a tüntetők közé reakciós, félfasiszta, fasiszta tömegek kerüljenek, akik a demokrata tömegmegmozdulást a demokrácia ellen próbálják kihasználni. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmusnak leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen. Teljesen tűrhetetlen, elvtársaim, hogy a Kommunista Pártot, a legkövetkezetesebben demokrata pártot azzal lehessen megvádolni, hogy tűri az antiszemitizmust, holott mindenki tudja, hogy Pártunk ebben a tekintetben a legkíméletlenebb harcot folytatja. Az antiszemitizmus a fasiszta maradványok megnyilvánulásának legelterjedtebb formája és ezért a Pártnak a legnagyobb kíméletlenséggel kell fellépnie ellene. Az 1944-es év tapasztalatai azt mutatják, hogy a nyilasok is az antiszemitizmussal kezdték és végül az egész országot, az egész magyar népet döntötték bajba. Ezen a téren nincs megalkuvásnak helye.
Mi azokkal szemben, akik a tömegmegmozdulások folyamán súlyos hibákat követtek el, élesen felléptünk és ennek a fellépésnek szervezeti következményei is voltak. Március 12-én közölte velünk a (Kisgazdapárt vezetősége, hogy elfogadta a balszárnyi pártoknak a követeléseit. Még ugyanazon este a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága levonta a harcokból a tanulságot minden vonalon, többek között ezen a vonalon is. Megmondta, hogy az ilyen kilengésekkel szemben a legnagyobb eréllyel fog fellépni és a következő napokban az elvtársak már olvashatták központi lapunkban, a Szabad Nép-ben, hogy ezeket a szavakat tettek is követték. Olyan helyen, ahol súlyos kilengések történtek, a Kommunista Párt vaskézzel lépett fel.
A legkomolyabb következmény, amit ezekkel a népmozgalmakkal kapcsolatban tapasztaltunk, az, hogy helyenként a Kommunista Párt viszonya a Szociáldemokrata Párthoz megromlott, mert a népi megmozdulások nem egyszer nemcsak a reakció ellen, hanem a szociáldemokrata polgármester, jegyző, vagy rendőr ellen is fordultak. Hasonló történt kisebb mértékben a Parasztpárttal is. Mi kivizsgáltuk ezeket a kérdéseket és megállapítottuk, hogy a hiba nem egyszer a saját elvtársainkban volt.
Elvtársaink a mai napig sok helyen nem értették meg, hogy a két munkáspárt együttműködésén áll vagy bukik a magyar demokrácia sorsa. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mi elővettük azokat az elvtársakat, akiknek a tömegmegmozdulásainál előfordult, hogy a Szociáldemokrata Párt vagy a Parasztpárt ellen is fordult a tömegmegmozdulás. Az illetők fogadkoztak életre-halálra, hogy náluk olyan a Szociáldemokrata Párt, hogy lehetetlen vele együttműködni és ezért nem is vonták be őket. Nekem az a véleményem — és ez a vélemény országos tapasztalatokon alapszik — hogy a Szociáldemokrata Párttal való együttműködésnek helyenként vannak akadályai, amikről mindjárt beszélni fogok, de mindenütt létre lehet hozni egy normális együttműködést. Ehhez azonban az kell, hogy elvtársaink vegyék maguknak a fáradságot és gondosan tanulmányozzák azokat a bajokat, amik megnehezítik az együttműködést és a gondos tanulmányozás után szívós, átgondolt, türelmes munkával távolítsák el az akadályokat. Természetesen ez hosszú, türelmes, átgondolt, nehéz munkát követel és ennél sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy nálunk a Szociáldemokrata Párt vezetői olyanok, hogy azokkal pedig lehetetlen együtt menni.
Ilyen szervezet sehol nem létezik, Elvtársaim! Hogyha gondosan, türelmesen és persze, fáradságosan kimunkáljuk ezt a kérdést, ki fog derülni, hogy minden nagyobb szervezetben megvan az együttmenésnek minden előfeltétele, de ehhez — mégegyszer mondom — nehéz, gondos, fáradságos munka kell. Jó adag opportunizmus és megalkuvás van abban, amikor az elvtársak a dolog könnyebb végét fogják meg és azt mondják: nálunk úgy sem lehet semmit sem csinálni és ezen az alapon egyszerűen nem törődnek tovább a két párt jóviszonyának megjavításával.
Amikor ilyen élesen követelem a munkásegységet és követeljük az elvtársaktól, hogy ott, ahol még a két párt között nem olyan a viszony, amilyennek kellene lennie, javítsák meg, ugyanakkor természetesen nem húnyok szemet azok előtt a nehézségek előtt, amik a Szociáldemokrata Párton belül megnehezítik az együttműködést. Ezeknek a nehézségeknek egyrésze a régivágású szociáldemokrata vezetőkben rejlik, akiknek típusa mondjuk Peyer Károly (úgy van! Úgy van!) és akik természetesen nem értették meg az új időket és lényegében ma is ellenségei a munkásegységnek. Remélhető, hogy a Szociáldemokrata Párt ebben a kérdésben megszívleli a román példát és végre fellép ezekkel az elemekkel szemben, amelyek közvetlenül ártanak a munkásegységnek és így közvetve ártanak magának a Szociáldemokrata Pártnak is.
A másik körülmény, amely megnehezíti helyenként a Szociáldemokrata Párttal való együttműködést, hogy a Szociáldemokrata Pártba a felszabadulás óta sok tisztviselő, kispolgár, kereskedő, hivatalnok lépett be (úgy van!) és természetes, hogy ezek a rétegek egész másként néznek a munkásegység kérdésére, mint mondjuk egy szociáldemokrata munkás valamelyik üzemben. Ezek az újonnan jött rétegek éreztetik befolyásukat különösen a vidéki szervezetekben és megnehezítik az együttműködést a Kommunista Párttal. Itt is, reméljük, hogy a szociáldemokratapárti elvtársak, akik látják, hogy mi milyen gondosan és élesen állítjuk az együttműködés kérdését elvtársaink elé, a maguk oldalán szintén hasonló irányban fognak működni és ezzel megkönnyítik a mindkét párt számára annyira fontos munkásegységnek és együttműködésnek a jövőben való erősödését. A hibák, amik történtek, nem komolyak, nem olyanok, hogy ne lehetne segíteni. És mi most felhasználjuk azt, hogy itt vannak járási és megyei szervezeteinknek vezetői és megmondjuk, hogy azonkívül, hogy rendet kell csinálni a szervezetekben, meg kell javítani a Szociáldemokrata Párttal való együttműködésünket.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!