(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
Közeleg a világháború negyedik évfordulója. Ha végigtekintünk az elmúlt hét folyamán, nagyítóval sem találunk egyetlen eseményt sem, mely reménysugarat nyújtana Hitlernek vagy csatlósainak. Annál több az olyan tény, mely a nácik és cinkosaik helyzetének gyors romlására mutat. Harkov elfoglalása olyan csapás volt a német hadseregre, melynek jelentőségét hiába próbálja csökkenteni a náci hírverés. A Vörös Hadsereg, Ukrajna e második fővárosának elfoglalása után, változatlan erővel folytatja támadásait s Brjanszktól le a Donyec-medence szívéig, sokszáz kilométeres fronton csépeli, zúzza és nyomja vissza a német rablók hadait. Minden nap új városok, új területek visszafoglalását jelenti s ahogy nyugat felé szorulnak hátrább Hitler hordái, úgy nyer új lendületet a náci barbárok által elpusztított területek felépítése és új életre keltése. Az a hatalmas terv, mellyel most a háború kellős közepén a szovjet nép már elkezdi a teremtőmunkát, minden szónál ékesebben mutatja, hogy győzelmében biztos, hogy idegen bitorló többé a visszafoglalt területekre nem teszi lábát.
De a világ egyéb eseményei is hasonlóan elcsüggesztők azokra, akik Hitlerrel kötötték össze sorsukat. Az olasz válság egyre mélyül s ha Badoglio tovább is a kivárás politikáját követi s szabotálja az ország németellenes, háborúellenes, békét követelő hangulatát, úgy hamarosan Mussolini sorsára kerül. S nem sokkal jobban állhat a helyzet magában Németországban sem. Az a bombázás, mely éppen az evakuálás kellős közepén érte a német fővárost, bajosan fog hozzájárulni Hitler népszerűségéhez. S hogy milyen az ország általános hangulata, azt minden helyzetképnél jobban illusztrálja Himmlernek, az SS-banditák főparancsnokának belügyminiszterré való kinevezése. Ha egyebet nem tudnánk a német belső helyzetről, ez az egyetlen tény köteteket beszélne, ebből egyedül már tudnók, hogy is áll a saját otthonában Hitler szénája.
S ha azt halijaik, hogy Magyarországon is lázasan fegyverzik fel a különböző segédrendőri alakulatokat, abból is éppen eleget tudunk. A mai Magyarországon kétszerannyi a csendőr, mint a régi, 21 milliós Nagy-Magyarországon volt. Ehhez járulnak még a határőrök, a többi egyenruhás alakulatok, azután a civil nemzetvédelmi szervek. Ez azonban mind kevés. S míg egyrészt Horthyék nem győzik hangoztatni, hogy mennyire egységesen áll mögöttük az ország, ugyanakkor fogvacogva, kapkodva szervezik az új terroralakulatokat, hogy így mentsék bőrüket a magyar nép felháborodásától.
De még jellemzőbb az a játék, amit a kormány a háború kérdésében folytat. Az a látvány, hogy a kismacska a szőnyegre rondít s utána ártatlanul úgy tesz, mintha semmi köze se volna a dologhoz, elég gyakori. De az már szokatlan, hogy egy egész rendszer, amely két éven keresztül háborút visel, mely több mint félmillió magyart küldött Hitlernek ágyútöltelékül, mely habzó szájjal felváltva uszított az ázsiai bolsevizmus és a plutodemokráciák ellen, most egyszerre úgy tesz, mint az a bizonyos kismacska, s azt szeretné elhitetni, hogy neki tulajdonképpen semmi köze sincs az egészhez. Még nincs három hete, hogy megtudhattuk, hogy Budapest tulajdonképpen nyílt város. A Fegyvergyár, a Gamma-művek, meg a többiek lényegében csak az ellenséges hírverés kitalálásai. Most meg ilyeneket ír a kormány délutáni félhivatalosa: „Akik semleges szempontból nézik a háborúval szemben tanúsított magatartásunkat, akik a békét képviselik, látják, hogy mi békében akarunk élni és dolgozni ebben a világfelfordulásban.” Nem hisszük, hogy ezt a fecsegést Magyarországon épeszű ember elfogadja. Ha Horthy olyan fene békésen akar élni, akkor hogy került a Szovjetunióba a második honvédhadsereg? Csak nem turistakiránduláson jártak és leruccantak? Azok a honvédhadosztályok, amelyek Kiev, Zsitomir, Ovrucs környékén sanyargatták az ukrán földművest, szintén békében akarnak élni és csak dolgozni akarnak? És békés munkát végeznek a fronton azok a magyar repülők is, akiknek bombatámadásait az orosz falvak ellen hetente legalább egyszer megdicséri Hitler?
Ismerjük Horthy úgynevezett békés munkáját, melyet Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter egy őszinte pillanatában tatárjáráshoz hasonlított. S tudjuk, hogy hétpróbás náci katonai parancsnokok vezetése mellett miféle munka folyik Weiss Manfréd különböző gyáraiban. Megfeszített iramban dolgoznak a Juhász-testvérek üzemei, melyek Hitler légvédelmét biztosítják, a Ganz Danubius is, ahol a tengeralattjáró-alkatrészeket készítik. A Junkers-gépek motorjait Csepel gyártja, a legjobb repülőbenzint a lispei petróleum-kutakból kapja Göring s a bakonyi bauxit alkotja a náci alumíniumipar alapját. S a gazdák békés munkájának gyümölcsét most szedeti össze kíméletlen karhatalommal Jurcsek, hogy Hitlernek a magyar bomba, gránát, repülőgép és egyéb hadianyag mellett magyar kenyér is jusson rablóháborújának folytatására. Ma a szemforgatva békés munkáról papoló Horthy a német nácik elsőszámú cinkosa és mindenki bűntársa, aki cselekvően vagy szenvedően kezére jár ebben az országvesztő garázdálkodásban. Ezt különösen szeretnők megértetni a magyar néppel, amely mögé az utolsó hetekben a magyar háborús uszítók olyan szívesen bújnak. Újabban a kormány az ellenzéket is úgy akarja beállítani, mint amely fedezi Horthyék gaztetteit. Azok, akik az országot meg akarják menteni a közeledő katasztrófától, tudják meg, hogy a magyar nép számára most a lét és nem lét kérdése az, együtt megy-e a katasztrófába Hitlerrel, vagy pedig azonnal szakit a fasiszta Németországgal kötött szövetséggel.
1943 augusztus 29.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!