A KMP programja
MÁSODIK TÉMA
(idézet: A magyarországi forradalmak 1918-1919 MSZMP)
A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJÁNAK
MEGALAKÍTÁSA
A polgári demokratikus forradalom győzelmét követően a forradalom első szakasza a köztársaság kikiáltásával túljutott csúcspontján. A szociáldemokrata párt fegyelme egyelőre töretlen volt, a baloldali szocialisták kevés önálló akciót tudtak kibontakoztatni. Az MSZDP vezetői nem kívánták továbbfejleszteni a polgári demokratikus forradalmat, viszont a munkásosztály forradalmi erői harcba akartak indulni a proletárhatalomért. Az MSZDP a magyarországi munkásmozgalomban elfoglalt monopolhelyzete révén november elején még el tudta fogadtatni a polgári rend konszolidálásának a programját. Ahogy azonban múltak a napok, a baloldali szocialisták mind világosabban felismerték a forradalmi erők összefogásának a szükségességét, de nem jutottak el az önálló pártalakítás gondolatáig. „Nem tudtunk más utat elképzelni, mint hogy a szociáldemokrata párton belül kerekedjünk felül, és a tömegek segítségével tereljük forradalmi irányba a párt vezetését. A legmesszebbmenő elgondolásunk az volt, hogy létesítsünk esetleg egy szocialista klubot, ahol a párttal való szakítás nélkül, rendszeres elvi propagandát folytathatnánk a jobboldali vezetés ellen” — emlékezett Hevesi Gyula. Az elképzelésnek megfelelően megindult az úgynevezett Marx-kör — egyes források szerint Szabó Ervin kör — szervezésének az előkészítése, tényleges megalakulására azonban a KMP zászlóbontása miatt nem került sor.
Időszerű és szükséges volt a KMP megalakítása, amelyet minden érvnél meggyőzőbben bizonyít az a tény, hogy négy hónap alatt maga mellé állította a munkásosztály többségét. Kun Béla megbeszélései minden kétkedőt meggyőztek, hogy nincs lehetőség a szociáldemokrata párton belül a következetes, forradalmi cselekvésre. Arra sem volt lehetőség, hogy Németország Független Szociáldemokrata Pártjához hasonlóan létrehozzanak Magyarországon is egy szélesebb baloldali munkáspártot, mivel a baloldali szociáldemokraták legtekintélyesebb vezetői — köztük Landler Jenő — még nem ismerték fel az önálló forradalmi munkáspárt megalakításának történelmi szükségszerűségét és ragaszkodtak a munkásmozgalom egységének a fenntartásához.
A KMP megalakítását az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (OK[b]P) Magyar Csoportja által hazaküldött kommunisták kezdeményezték. Az OK(b)P Magyar Csoportja 1918. március 24-én alakult meg Moszkvában a bolsevikok támogatásával. Az első magyar kommunista szervezethez rövid időn belül csatlakoztak a különböző városokban és a hadifogolytáborokban működő kommunista csoportok. Április 3-án napvilágot látott a Magyar Csoport lapjának, a Szociális Forradalomnak az első száma. A Magyar Csoport Kun Béla irányításával széles körű agitációs és propagandamunkát folytatott. A Kommunista Könyvtár tucatnyi füzetében megjelentette Marx, Engels és Lenin néhány alapvető fontosságú írását, valamint több magyar kommunista vezető művét. A Moszkvában és más városokban szervezett agitátortanfolyamokon arra törekedtek, hogy felkészítsék a magyarországi szocialista forradalom jövendő élgárdáját. 1918 nyarától kezdve a Magyar Csoportnak közel húsz tagja tért haza azzal, hogy tájékozódjon a hazai helyzetről, a munkásmozgalom belső viszonyairól.
Az OK(b)P külföldi nemzetiségű csoportjainak magyarországi tagjai 1918. október 24-én Moszkvában értekezletet tartottak. A tanácskozás előadója, Kun Béla megállapította, hogy az MSZDP letért a szocializmus megvalósítása felé vezető útról, s ezért létre kell hozni a kommunista pártot, amely vezetni fogja a magyarországi proletárhatalom megteremtéséért folyó harcot. A tanácskozáson részt vevő magyar, cseh, délszláv, német, román és szlovák kommunisták kiáltvánnyal fordultak Magyarország dolgozó népéhez. A kiáltvány a forradalmi helyzet, a megalkuvó szociáldemokrata politika vázolása mellett a munkásokat, a katonákat és a földműves szegényeket fegyveres felkelésre, az államhatalom megragadására szólította fel. Ezen a dokumentumon szerepelt elsőként a Kommunisták Magyarországi Szövetsége elnevezés.
Néhány nap múlva, 1918. november 4-én összeült Moszkvában a magyarországi kommunista hadifoglyok konferenciája, amelyen a tanácskozás résztvevői elhatározták a Kommunisták Magyarországi Pártjának és ideiglenes Központi Bizottságának megalakítását, a Szovjet-Oroszország területén harcoló magyar internacionalisták hazairányítását. Kötelezték az OK(b)P minden magyarországi tagját, hogy mielőbb térjen haza szülőföldjére. A magyarországi kommunista hadifoglyok tanácskozásának jelentősége abban állt, hogy felismerte a kommunista párt megalakításának szükségességét és ezzel párhuzamosan a legjobb erőit mozgósította a magyarországi pártszervező munkára.
A tanácskozást követően napok alatt közel kétszáz kommunista aktivista, szervező indult haza. Kun Béla november 17-én érkezett meg Budapestre és már másnap tárgyalt a baloldali szocialista csoportok vezetőivel. Közben egy napra Bécsbe utazott, hogy felvegye a kapcsolatot az osztrák baloldallal. A pártalakító tanácskozások gyorsan eredményre vezettek, és november 24-én a Városmajor utca 42-ben megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Az alakuló értekezlet megválasztotta a párt első, immár nem ideiglenes Központi Bizottságát, amelynek tagjai lettek az oroszországi kommunista hadifoglyok közül Jancsik Ferenc, Kun Béla, Pór Ernő, Rabinovits József, Seidler Ernő, Vántus Károly, a baloldali szociáldemokraták részéről Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hirossik János, László Jenő, Rudas László, Somló Dezső, Szántó Béla, Vágó Béla, a Forradalmi Szocialisták soraiból Korvin Ottó és Mikulik József. A Központi Bizottság elnökévé Kun Bélát, titkárává Hirossik Jánost és Vántus Károlyt választotta.
Az új típusú forradalmi párthoz hamarosan csatlakoztak a Gyárközi Bizottság egykori vezetői — Hevesi Gyula, Helfgott Ármin és mások —, valamint a Lukács György irányította értelmiségi kör. A szociáldemokrata párt megalkuvó vezetésével szemben álló baloldaliak egy része azonban ekkor még nem jutott el a szakítás gondolatáig, és nem csatlakozott a megalakuló kommunista párthoz. Amikor 1919. január 3-án Szamuely Tibor külföldről hazaérkezett, elfoglalta helyét a párt Központi Bizottságában.
A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJÁNAK
PROGRAMJA ÉS SZERVEZETI SZABÁLYZATA
A KMP a pártszervező munka megindulásával párhuzamosan meghirdette programját. Ezt nem egyetlen dokumentumba foglalták, hanem a Vörös Újság több cikkében és a párt jelszavaiban fogalmazták meg. A KMP törekvései szembefordultak az MSZDP megalkuvó politikájával, összességükben a szocialista forradalomért való harc programját jelentették, a távlati célkitűzéseket pedig szorosan egybekapcsolták a tömegek napi követeléseiért folyó küzdelemmel.
A KMP célkitűzései között központi helyet foglalt el a munkás-, paraszt- és katonatanácsok hatalmának a megteremtése, a Tanácsköztársaság létrehozása. A párt célul tűzte ki a gyárak, a bankok köztulajdonba vételét, a termelés szocialista átszervezését. A Kommunista Párt ellenezte, hogy a kormány a nemzetgyűlési választások megtartásával megerősítse hatalmát. A KMP széles körű, nagy tömegeket mozgósító akciót indított az ipari termelés munkásellenőrzésének a bevezetéséért. A munkásellenőrzés szerveire — az üzemi tanácsokra — a kommunisták úgy tekintettek, mint amelyek a hatalomért folyó harc emelőivé válhatnak. Emellett fontos szerepet szánt nekik a munkásság napi érdekei védelmében. A kommunisták követelték a munkanélküliek és a leszerelt katonák megfelelő segélyezését és azt, hogy a leszerelési segélyt terjesszék ki az altisztekre és a közkatonákra is.
A KMP követelte a nagy- és középbirtokok, továbbá az egyházi birtokok kártalanítás nélküli kisajátítását, és meghirdette a földek forradalmi elfoglalását. Elvileg a földek közös művelés alá vételét tartotta szükségesnek és helytelenítette a földosztást, de minthogy ekkor ez még nem volt gyakorlati kérdés, az elvi állásfoglalás negatív hatása nem érződött. A párt a munkásság nemzetközi szolidaritásának eszméjével összhangban szövetséget hirdetett Szovjet-Oroszországgal és minden néppel, amely megteremti a tanácsok hatalmát. Állandó harcot vívott a forradalmi erők szervezkedésének, tevékenységének szabadságáért, és követelte az ellenforradalmi szervezetek feloszlatását. Felszólította a proletariátust és a szegényparasztságot, hogy őrizze meg fegyvereit, és készüljön a hatalom elfoglalására. A KMP egyetértett a nemzetközi proletariátus forradalmi erőközpontjának megteremtésével; egyik kezdeményezője lett a Kommunista Internacionálé megalakításának.
A KMP ideiglenes szervezeti szabályzata — amely mintának az OK(b)P szervezeti szabályzatát tekintette — a Vörös Újságban jelent meg 1918. december végén. A szervezeti szabályzat első pontjában hangsúlyozta a párt internacionalista jellegét és megállapította, hogy „a kommunisták nemzetközi szövetségének magyarországi szervezete”. A párt tagjai lehettek a bérmunkások és a föld nélküli parasztok, valamint két ajánló javaslata alapján a nem bérmunkások is. A szervezeti szabályzat kimondta, hogy a választott vezetők bármikor visszahívhatók. A KMP elsősorban területi szervek kiépítésére törekedett, üzemi szervezet létrehozását csak ott tartotta szükségesnek, ahol legalább száz munkás dolgozik. A szervezeti szabályzat kötelezte a kommunistákat, hogy az üzemekben, a munkás- és katonatanácsokban, a szakmai szervezetekben, a munkanélküliek, a rokkantak és leszerelt katonák soraiban és minden egyéb testületben csoportot (frakciót) alkossanak és munkájukat a helyi pártszervezet ellenőrzése alatt végezzék. A szervezeti szabályzat ezzel biztosította a pártmunka szükséges központi irányítását, szervezését, vezetését.
A KMP SZERVEZETEINEK A KIÉPÜLÉSE,
TÖMEGBEFOLYÁSÁNAK A KISZÉLESEDÉSE
A KMP követeléseit lendületes és hatásos agitációs munkával tudatosította a tömegekben. A gyűlések, összejövetelek, előadások mellett a kommunisták agitációs munkájának bázisát a párt lapjai és kiadványai jelentették. 1918. december 7-én megjelent a párt központi lapja, a Vörös Újság első száma. A kommunista lap kiadásához szükséges papír és nyomdatechnika előteremtéséhez nagy segítséget nyújtottak a Magyarországon élő orosz kommunisták. A hetente kétszer, majd háromszor megjelenő Vörös Újság bátor, harcos, jól szerkesztett cikkeivel szolgálta a szocialista forradalom ügyét. Nem sokkal később a KMP külön lapot jelentetett meg a hadsereg részére Vörös Katona és az agrárproletariátus számára Szegény Ember címen. 1919. februártól a párt elméleti, tudományos folyóirataként került kiadásra a KMP-nek az értelmiséghez szóló folyóirata, az Internacionálé.
A KMP tagjai felszólaltak a szakszervezetekben, a munkanélküliek, a leszerelt katonák gyűlésein, a munkástanács ülésein, és ha szükséges volt, akkor maguk is szerveztek gyűléseket. A párt agitációs munkájának sajátos formáját jelentették az ún. „repülőgárdák” által a munkaidő végén a gyárak előtt, a villamosokon és minden egyéb olyan helyen kezdeményezett viták, ahol nagyobb munkástömegek fordultak meg. A kommunista repülőgárda tagjainak egy része látszólag a szociáldemokrata párt álláspontjára helyezkedett, míg másik része cáfolta, vitatta a szociáldemokrata érveket. A rendszerint népes hallgatóság előtt folyó viták — amelyekbe legtöbbször a közönség is bekapcsolódott — alkalmasak voltak arra, hogy bizonyítsák a KMP igazát, meggyőzzék a kommunisták álláspontjáról a hallgatóságot és ezzel kiszélesítsék a párt tömegbefolyását, hatókörét.
A politikai agitáció céljait jól szolgálták a párt által megjelentetett kisebb-nagyobb lélegzetvételű írások, brosúrák is. Megjelent Kun Bélának már Szovjet-Oroszországban is kiadott három füzete: a „Kié a föld?”, a „Mi a Tanácsköztársaság?” és a „Ki fizet a háborúért?”. Ebben a sorozatban jelent meg először V. I. Lenin több munkája, így az áprilisi tézisek és a harmadik szovjetkongresszuson mondott beszéde. Majd kiadták Rudas László fordításában Lenin klasszikus munkáját, az „Állam és forradalom” címűt is.
A párt agitációs munkájában fontos szerepet töltöttek be a Szovjet-Oroszországból hazatért hadifoglyok, akik között igen sokan voltak parasztszármazásúak. Immár az egész ország területén dolgoztak, agitáltak a párt propagandistái, aktivistái. A hazatérő egykori hadifoglyok saját tapasztalataik alapján számolhattak be a győztes forradalom megpróbáltatásairól, vívódásairól és kezdeti sikereiről is.
A KMP szervező munkájának eredményeként gyorsan emelkedett a párt taglétszáma is. A kezdeti időszakban előfordult, hogy helyi MSZDP-szervezetek, földmunkás csoportok testületileg léptek be a KMP-be. Ez később már nem volt követhető, mert a párt felhígulásához vezetett volna. Az MSZDP vezetői szembefordultak a kommunista mozgalommal. A szociáldemokrata pártvezetők a Budapesti Munkástanács november 29-i ülésén olyan határozati javaslatot fogadtak el, amely burkoltan támadta a kommunistákat, és állást foglalt az MSZDP egysége, a polgári kormány támogatása mellett. Az MSZDP emellett eszközeiben sokszor nem éppen válogatós, de eredménytelen sajtó- és agitációs hadjáratot indított a KMP ellen. A Kommunista Párt megalakulását elítélte a polgári sajtó és Károlyi Mihály is nyilvánosan állást foglalt a KMP ellen.
A KMP helyesen vallotta, hogy a szakszervezeteknek egységeseknek kell maradniuk, s hogy éppen ezért nem törekszik önálló szakmai szervezetek létrehozására. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a szakszervezeti tagok szabadon beléphetnek a Kommunista Pártba, s nemcsak az. MSZDP-hez tartozhatnak. E téren az első nagy gyakorlati siker az volt, amikor december elején a vasasszakszervezet összbizalmi testülete háromnapos vita után elfogadta, hogy „nem gördít akadályt az elé, hogy tagjai a Kommunista Párthoz tartozzanak”.
A vasasszakszervezet döntését követően december közepétől kezdve fokozatosan minden jelentős szakmai szervezetben megalakultak a kommunista csoportok, így a fásoknál, a nyomdászoknál, a festőknél, a szabóknál, a vasutasoknál, az építőmunkásoknál, és a bányászoknál. Létrejött a kommunista csoport az értelmiségieket és közalkalmazottakat tömörítő szakmai szervezetekben is. Különösen jelentős volt a földmunkásszövetség kommunista frakciójának a megalakulása. Rövidesen a Budapesti Munkástanácsban is megalakult a kommunista csoport, amelyet Vágó Béla irányított.
A KMP az üzemi munkásság soraiban közvetlenül is igyekezett minél nagyobb befolyást szerezni. Ezt szolgálták a gyári kommunista csoportok. Közülük különösen erős szervezet működött a Mátyásföldi Repülőgépgyárban, az Aszódi Repülőgépgyárban, a Ganz Villamossági Gyárban, a kispesti Lipták-gyárban, az Északi Főműhelyben és Csepelen. Ezzel párhuzamosan folyt vidéken is a szervező munka, egyrészt a városi, községi pártszervezetek létrehozása, másrészt az ipar vidéki fellegvárainak a KMP befolyási körébe vonása érdekében. A vidéki szervezetek megalakulása egyúttal mindenhol egybeesett a párt célkitűzéseit, programját népszerűsítő tömeggyűlések sorozatával. 1918. december második felétől gyors egymásutánban alakultak a vidéki szervezetek a főváros környékén és öt fontos ipari centrumban, Salgótarjánban, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben, Nagyváradon és Szegeden.
A KMP szervező munkája fontos állomáshoz jutott a budapesti kerületi pártszervezetek megalakításával. A kommunisták rendszeresen felléptek a szociáldemokrata kerületi szervezetek rendezvényein, népszerűsítették a párt programját, és mind nagyobb befolyásra tettek szert elsősorban az V., a VI. kerület (ma: VI. és XIII. kerület), valamint a XIII. választókerület (ma: VII. kerület) lakói között. Hamarosan lehetőség teremtődött az önálló kerületi szervezetek megalakítására is. A KMP fővárosi tömegbefolyását tovább növelte a februárban esedékes lakbérnegyed-fizetésre hirdetett bérmegtagadási akció, valamint a február elején rendezett pártagitációs hét rendezvénysorozata.
A kommunisták széles körű agitációs és szervező munkát végeztek a katonák között is. A párt aktivistái, vezetői nagy fontosságot tulajdonítottak a hadsereg megnyerésének. A párt szava nemcsak a fővárosi kaszárnyákba jutott el, hanem a vidéki helyőrségekbe is. A szervező munka előrehaladását meggyorsította, hogy 1919. január utolsó napjaiban megalakult formálisan is a kommunista katonák szervezete, és kis létszámú, de tevékeny frakció dolgozott a szocialista tényleges tisztek szakszervezetében is. A KMP a katonák közötti befolyását arra is felhasználta, hogy fegyvereket szerezzen, amelyekkel adott esetben elláthatja a munkásságot. A párt utasítására az összegyűjtött fegyvereket, lőszereket részben a kispesti titkos raktárban, részben a vasúti nemzetőrség Lehel úti laktanyájában és másutt rejtették el.
A kommunista mozgalom széles körű, elméletileg és politikailag egyaránt felkészült aktivista gárdát alakított ki. Képzésében nagy szerepet vitt az 1918. december közepén Budapesten megindított pártiskola. Az előadásokat a Központi Bizottság tagjai tartották a földkérdésről, a reform és a forradalom különbségéről, a szakszervezet és az osztályharc összefüggéseiről, a kommunista világforradalomról, a kispolgárságról, Szovjet-Oroszországról és egyéb időszerű témákról.
A KMP megalakulását követően hamarosan kialakulóban voltak a nemzetiségi kommunista csoportok is: a nem magyar anyanyelvű munkások forradalmi szervezetei. A román kommunista csoport 1918. december 26-án jött létre Budapesten. A néhány nap múlva megtartott román szocialista kongresszuson a kommunista csoport maga mellé sorakoztatta fel a tanácskozás résztvevőinek a többségét. A kongresszus elutasította a román királysághoz való csatlakozás gondolatát és állást foglalt egy Erdélyt, Bánátot és a magyarországi románlakta területeket magában foglaló, önálló köztársaság mellett. A kongresszuson a többséget maga mögé felsorakoztató kommunista csoport a későbbiekben tevékenysége súlypontját mindinkább Aradra, Nagyváradra és környékére tette át, és működését a „Magyarországi, bánáti, erdélyi, romániai, ausztriai román kommunisták szövetsége” néven folytatta.
1919. január 6-án alakult meg Budapesten a délszláv kommunista csoport, amely feladatának nemcsak a magyarországi délszlávok közötti politikai munkát tekintette, hanem a jugoszláv katonák közötti és a magyar határon túli propagandát is. A KMP támogatásával kezdte meg működését Jugoszláviában az első kommunista szervezet, a vajdasági Pelagic Szövetség is, amely a továbbiakban is a magyar párttal szorosan együttműködve dolgozott.
A KMP mellett hamarosan megalakult a kárpát-ukrán és a német kommunista csoport is. A kárpát-ukrán csoport elsősorban Munkácson, Beregszászon és környékén rendelkezett erős szervezetekkel, míg a német kommunista szekció nehezen tudott eredményt elérni a szociáldemokrata mozgalom régen kiépített, szilárd szervezeteivel szemben. A szlovák anyanyelvűek közötti forradalmi munka irányítására a magyar kommunisták kérésére a cseh baloldal Budapestre küldte Antonín Janouseket.
A nemzetiségi kommunista csoportok mellett létrejöttek a külföldi kommunistákat tömörítő kommunista szekciók is. A legerősebb és legsikeresebb tevékenységet a Vlagyimir Jusztusz és Vlagyimir Uraszov vezetésével működő orosz kommunista csoport fejtette ki. A szervezet vezetői a hadifoglyok között végzett agitációs munka mellett különösen a KMP megalakulását követő hetekben nyújtottak hatékony segítséget a pártapparátusának megteremtéséhez. Emellett a csoport tagjai eredményes tevékenységet fejtettek ki a délszláv szervezkedés támogatásában, irányításában is.
A magyar kommunista mozgalom a körülményekhez képest szoros kapcsolatot épített ki Németország Kommunista Pártjával és Ausztria Kommunista Pártjával. Rendszeres és szoros kapcsolat jött létre a KMP és az OK(b)P között is. Tapasztalt és az útvonalat jól ismerő kommunisták teljesítettek futárszolgálatot a magyar és a szovjet főváros között. A futárszolgálat révén a magyar kommunisták rendszeresen tájékoztatták V. I. Lenint a magyarországi szocialista forradalom érlelődéséről. A bolsevik párt a futárok közvetítésével gondoskodott a magyar kommunisták anyagi támogatásáról, amely hozzájárult ahhoz, hogy a KMP újságai, röplapjai, agitációs kiadványai megjelenhessenek, a párt fegyvereket vásárolhasson.
Magyar kommunisták neve is olvasható azon a felhíváson, amelynek aláírói az új, forradalmi Internacionálé alapító kongresszusának összehívását közölték. A KMP Rudas Lászlót és Mészáros Gábort küldte el a moszkvai tanácskozásra, akik a hadifogoly-mozgalom egyik haza nem tért kezdeményezőjével, Rudnyánszky Endrével együtt képviselték a pártot.
AZ IFJÚMUNKÁSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK
MEGALAKÍTÁSA
A polgári demokratikus forradalom győzelmét követően fokozatosan létrejöttek a feltételei egy országos hatókörű ifjúsági szervezet megalakításának. Erre a KMP megalakulását követően került sor, amikor több száz ifjúmunkás részvételével a budapesti régi képviselőházban tartott gyűlésen zászlót bontott az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. A forradalmi program alapján megalakuló IOSZ létrehozásában tevékeny részt vállaltak a KMP fiatal harcosai, a Forradalmi Szocialisták, valamint a velük együttműködő baloldali szociáldemokrata ifjúsági vezetők. Az 1918. november 30-án megalakuló IOSZ — noha szervezetileg az MSZDP keretében jött létre — megalakulása napjától kezdve a kommunista fiatalok irányításával dolgozott.
Az IOSZ alakuló ülésén Krammer Sándor javaslatára üdvözölték V. I. Lenint és Szovjet-Oroszországot. Elfogadták a szövetség ifjúmunkás szociálpolitikai programját, amely követelte az 1884-ben hozott tanonctörvény hatálytalanítását, a gyermekmunka eltiltását, a nyolcórás munkanap bevezetését, a gyárak, műhelyek, iskolák ifjúmunkás bizalmiainak az elismerését. A gyűlés szorgalmazta az ifjúmunkás szociálpolitikai osztály felállítását, állami tanműhelyek létrehozását. Lékai János egyértelműen kijelentette, hogy a szövetség szent célja az orosz példa követése, a munkáshatalom megteremtése.
Az alakuló ülés az MSZDP és a Szakszervezeti Tanács által kinevezett tagok mellé vezetőségi tagokat választott. A Központi Vezetőség választása a fiatal magyar kommunista mozgalom sikeres erőpróbájának bizonyult. Az IOSZ titkárává a kommunista Lékai Jánost választották és a 31 tagú Központi Vezetőség kétharmada is kommunista vagy velük szimpatizáló ifjúmunkás lett. Az MSZDP nem támogatta az IOSZ célkitűzéseit. Ezért szükségszerű volt, hogy fellángoljon a harc a szociáldemokrata párt gyámkodása ellen. A közel egy hónapig folyó belső politikai küzdelem jelentős balratolódást hozott és megteremtette a feltételeit az MSZDP-től való elszakadásnak. A KMP ugyanakkor vállalta az új útra lépő szervezet sokoldalú támogatását a csatlakozás feltétele nélkül. Ezután került sor az IOSZ 1918. december 30-i összvezetőségi ülésére, ahol kimondták a szociáldemokrata párttól való elszakadást. Ettől a naptól kezdve az IOSZ eszmeileg a kommunista párthoz tartozó, szervezetileg független, új típusú politikai tömeg szervezetként működött.
A szervezetileg függetlenné váló IOSZ nagy erővel fogott hozzá szervezetei kiépítéséhez. A már meglevő fővárosi és pestkörnyéki csoportok mellett sorra alakultak az új szervezetek, behálózva az egész országot. A széles körű szervező munka eredményeit mutatja, hogy 1919 márciusában az IOSZ már 33 fővárosi és vidéki csoporttal dolgozott, amelyek mintegy 20 ezer ifjúmunkást tömörítettek. Összehasonlításként érdemes utalni arra, hogy az IOSZ önállóvá válását követően megalakult Szocialista Ifjúmunkások Országos Szövetsége (SZIOSZ) ugyanekkor csak 15 ezer tagot számlált.
Az IOSZ a kommunista mozgalom eszmei, politikai, anyagi támogatásával azonnal bekapcsolódott a szocialista forradalom győzelméért folyó harcba. Az ifjúmunkások részt vettek a párt újságainak, röplapjainak a terjesztésében, a munkásgyűlések, rendezvények harcossá tételében. Az IOSZ 1919. januárban kiadott röpirata, majd a január 7-től megjelenő lapja, Az Ifjú Proletár is a forradalom továbbfejlesztésére, Szovjet-Oroszország példájának a követésére szólította fel az ifjúmunkásokat.
Az IOSZ agitációs és szervező munkája összekapcsolódott a tanoncok helyzetének javításáért, rendezéséért folyó küzdelemmel. Január 13-án a fővárosban tízezres demonstráció követelte a tanonctörvény azonnali hatálytalanítását, bérük rendezését, a nappali oktatás bevezetését. A felvonuló ifjúmunkások ajkán felhangzott a forradalmi jelszó: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!”. A demonstráció a SZIOSZ dühödt támadását váltotta ki. Az elvakított szociáldemokrata munkásfiatalok vasdorongokkal és revolverekkel felfegyverkezve január 18-án betörtek az IOSZ központi titkárságára és szétrombolták annak teljes berendezését. A forradalmi mozgalom elleni nyílt terror nyitányát jelentő akcióval szemben az ifjúmunkás szövetség gyűlések sorozatával mozgósította a munkásfiatalokat.
A KÁROLYI-KORMÁNY VÁLSÁGA
1918. december második felére a belső és külpolitikai nehézségek következtében válságosra fordult a Károlyi-kormány helyzete. A Károlyi-párt jobbszárnyának a képviselői számos kérdésben kifogásolták a kormány politikáját. A lemondásra kényszerített Bartha Albert hadügyminiszter sorsában osztozott a baloldal rendőri erővel való letörését fontolgató Batthyány Tivadar belügyminiszter, majd karácsony előtt lemondott Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter. A kormányválság megoldásaként felmerült a tiszta szociáldemokrata, illetve a tiszta polgári kormány gondolata, valamint a koalíció további fenntartásának a lehetősége is. A három változat közül december végén előtérbe került a tiszta polgári kormány terve, és a miniszterelnöki szék várományosa Lovászy Márton lett. A jobboldali fordulat előkészítéseként Lovászy Márton néhány nap múlva életre hívta az ún. polgárszövetséget, majd január elején felkereste Fernand Vix alezredest és kérte, hogy a francia hadsereg támogassa a „bolsevizmus” ellen harcolni akaró új polgári kormányt. Miután terve kudarcba fulladt, letett kormányalakítási szándékáról.
Károlyi Mihály 1919. január 7-én részt vett az MSZDP pártválasztmányi ülésén és kérte, hogy a párt képviselői továbbra is maradjanak a kormányban. A pártválasztmány nem hozott végleges döntést, azt a Munkástanács másnapi ülésétől várta. A Munkástanács hosszú vita és többszöri szavazás után végül is elfogadta Kunfi Zsigmond közvetítő javaslatát: fenntartják a koalíciót a polgári pártokkal, de az MSZDP nagyobb részt kér a kormányzásból és a miniszteri tárcákból.
Ezek után január 11-én a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága Károlyi Mihályt ideiglenes államfőnek nyilvánította. Károlyi Mihály Berinkey Dénest bízta meg a kormányalakítással. Károlyi továbbra is jelentős politikai szerepet töltött be, mivel a külügyek irányítását a kezében tartotta, részt vett a törvényalkotás folyamatában és megjelenhetett a minisztertanács ülésein. A Berinkey-kormány hosszas huzavona után január 18-án alakult meg. A szociáldemokraták az új kormányban négy miniszteri tárcát kaptak és öt minisztériumban ők töltötték be az államtitkári posztot. Ezzel a kormányválság megoldódott, a polgári demokratikus rendszert feszítő ellentmondások nyomása azonban nem enyhült.
A kormányválság idején éleződött az osztályharc. A jobboldalnak az a kísérlete, hogy a Függetlenségi Párt felhasználásával szerezze meg a kormányhatalmat, kudarcba fulladt. Pártszakadás következett be, és a kormánytámogató kisebbség — Függetlenségi Károlyi Párt néven — új politikai szervezetet alakított. Egyre jobban hallatta ellenzéki hangját a Keresztényszocialista Párt is, amely bizton számíthatott a klérus anyagi és erkölcsi támogatására.
Még 1918 végén zászlót bontott a nagy- és középbirtokosok politikai szervezete, az Országos Földmíves Párt. Január elején megalakult a nagytőkés erők politikai tömörülése, a Magyar Polgári Párt. Színre léptek a volt munkapárti (Tisza István pártja) politikusok is és Bethlen István vezetésével létrehozták a Nemzeti Egyesülés Pártját. A jobboldali pártok egész sora mellett egyre-másra szaporodtak a különböző ellenforradalmi jellegű szervezetek is. Az aktív ellenforradalmárok zömét a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) tömörítette, míg a jobboldali katonatisztek egy csoportja január elején létrehozta az Ébredő Magyarok Egyesületét (ÉME), amely leginkább az ún. történelmi középosztályra támaszkodott. Mikor január közepén a MOVE vezetőjévé Gömbös Gyulát választották meg, a MOVE és az ÉME gyors egymásutánban szervezte meg a nacionalista, antiszemita alaphangú tüntetéseit. Az ellenforradalmi demonstrációkat a szervezett munkásság és a népőrség fékezte meg. Vidéken is támadásra indultak az ellenforradalom erői. Február 3-án Székesfehérváron összeült a régi megyegyűlés és megvonta bizalmát a Berinkey-kormánytól. Két nap múlva Gyöngyösön bélyegezte meg a kormányt a régi képviselő-testület.
A szervezkedő ellenforradalom támadta a szilárduló tanácsokat is. Példa erre az a január 30-i akció, amikor Makón a csendőrök kísérletet tettek a munkástanácsot támogató katonák lefegyverzésére. Az összetűzés fegyveres harccá fajult és a csendőrök visszavonulásával zárult. A forradalmi erők — mint a makói példa is mutatta — szervezettebben, eredményesebben vették fel az ellenforradalmi erők elleni küzdelmet, mint a koalíció.
December végén, január elején a kommunisták vezetésével szervezettebb, harcosabb lett a munkások, a munkanélküliek fellépése. Szembefordultak a kormány mérséklésre irányuló törekvéseivel, és követelték a gyárak, üzemek irányításába való tevőleges beleszólás jogát.
A budapesti üzemekben december végén mozgalom bontakozott ki a karácsonyi segélyek felemeléséért, és amikor ezt a Ganz Villamossági Gyár vezérigazgatója visszautasította, január 3-án a munkások leálltak, behatoltak az irodákba és eltávolították a gyár vezetőit. Az üzem élére 12 tagú felügyelő bizottságot választottak, amely ellátta a termelés irányítását. A példa gyorsan követésre talált, már másnap hasonló akció zajlott le a Fegyver- és Gépgyárban, majd három nap múlva a csepeli Weiss Manfréd-gyárban is. A következő napokban egyre több vállalatnál került sor a munkásellenőrzés megteremtésére, így a Ganz Vagongyárban, a Magyar Textilműveknél, a Lipták-gyárban, a Magyar Fémlemezgyárban, az Óbudai Hajógyárban, a MÁV Gépgyárban, a Schlick-Nicholson Vagon- és Gépgyárban és még számos egyéb üzemben.
Vidéken is sikeres akciók sora szilárdította a munkástanácsok közigazgatási-hatalmi pozícióját. Különösen tekintélyes befolyást vívott ki a győri, a debreceni, a nagyváradi, a szegedi, a székesfehérvári, a kaposvári és a hódmezővásárhelyi városi munkástanács. Zemplén megyében a szociáldemokrata szervezetek a kommunista párthoz való csatlakozást követően kísérletet tettek a hatalom átvételére, míg Pozsonyban másfél napos „pozsonyi proletárdiktatúra” jött létre.
A fővárosban, a vidéki centrumokban zajló eseményeket kiegészítette a tanácsmozgalom előretörése a falvakban. Számos helyen vett lendületet a földfoglaló mozgalom. Mindezek együttesen egyre félreérthetetlenebbül jelezték: feltartóztathatatlanul közeledik az a nap, amikor teljes egészében a tanácsok kezébe kerül a politikai és a gazdasági hatalom. A hatalom megoszlásának ténye egyre nyilvánvalóbbá vált, ami a hatalom kettősségének lényegét fejezte ki.
A forradalmasodó munkás- és paraszttömegek előretörése elősegítette a katonaság balratolódását, amely elsősorban a budapesti helyőrségnél volt szembeszökő. A kommunista katonák rendszeresen felléptek az ellenforradalmi jellegű megmozdulások ellen, követelték a Katonatanács hatáskörének a bővítését, és több helyen eltávolították ellenforradalmi szellemű tisztjeiket. A fegyveres erő soraiban zajló folyamat is a hatalom megoszlására utalt.
Az osztályharc nem egy helyen véres összetűzésekbe torkollt. Erre hivatkozva a kormány karhatalommal kívánta visszaszerezni elvesztett pozícióit és tekintélyét. Ilyen esemény zajlott le január első napjaiban Salgótarjánban és környékén, ahol a bányászok eltávolították az igazgatóságot. A munkásmegmozdulást követően megindult zavargásokat a kormány karhatalommal leverte és Peyer Károlyt kormánybiztosnak nevezte ki a rendcsinálás irányítására. Peyer Károly a „rend” helyreállítását a kommunisták helyi erőinek a felszámolásával kívánta egybekapcsolni.
Ellenőrző kérdések:
Miért volt történelmileg szükségszerű a Kommunisták Magyarországi Pártjának a megalakítása és hogyan történt ez meg?
Milyen programot hirdetett meg a KMP és mit tett valóraváltásáért?
Miért került válságba a Károlyi-kormány és hogyan oldódott meg ez az osztály harc éleződése közepette?
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!