A proletárforradalom Moszkvában – 4
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Rjabcev gondosan előkészítette a támadást. Moszkvában és környékén kihirdette az ostromállapotot. A hadkerület összes helyőrségeinek parancsot adott, hogy tartsák készenlétben a csapatokat és az első hívásra irányítsák őket Moszkvába.
Rjabcev a moszkvai helyőrség összes ezredparancsnokainak parancsot adott, hogy rögtön fogjanak hozzá különítmények szervezéséhez, küldjék azokat a Sándor-katonaiiskolába, a katonai kerület parancsnok-helyettesének, Kravcsuk ezredesnek rendelkezésére. Ide rendelték ki a diákcsapatokat és tiszteket is.
Egy hadapródkülönítményt a Hodinka-mezőre küldtek. Erre a csapatra azt a feladatot bízták, hogy támadja meg az első tüzérdandárt és foglalja el az ágyúkat. Ha ez nem sikerülne, akkor tegye használhatatlanná az ágyúkat. A csapat élén tüzértisztek haladtak, akik előtte való nap szöktek meg a dandárból.
Október 27-én késő éjszaka a hadapródok az őrszemek lefegyverzése után betörtek a 2. tüzérosztály udvarára. Egy részük a závárzatokat kezdte leszerelni az ágyúkról. A másik része az istállóba rohant a lovakért. Megölték az ügyeletest, súlyosan megsebesítették az istállóőrt. A katonák észrevették a hadapródokat és tüzelni kezdtek. A lövések hallatára sebtében felöltözködve az összes kaszárnyákból és barakokból fegyverrel a kezükben rohantak elő a tüzérek. A hadapródok lövöldözve futásnak eredtek. Két ágyút lőszer nélkül magukkal vittek. Néhány ágyút sikerült megrongálniok. A fehérek támadása a tüzérek között nagy felháborodást keltett. Követelték, hogy küldjék őket a városba, hogy harcolhassanak a hadapródok ellen. A dandár forradalmi katonai bizottsága parancsot adott, hogy azonnal építsenek akadályokat.
Reggelre a dandárt hevenyészve felépített erődítésekkel vették körül. Október 28-án reggel az 5. üteg a szovjethez vonult fel.
Miközben a hadapródok a tüzérséget igyekeztek a kezükbe keríteni, addig más fehér csapatok a Kremlből kiindulva sugáralakban nyomultak előre és igyekeztek minél nagyobb területet megszállni. A fehérek élcsapatai a szovjet körül tűntek fel. Az egész Arbát-ucca a fehérek kezébe került. A Krimi híd és a Szmolenszki piac között a fehérek járőrei cirkáltak. Az Osztozsenka sarkán a hadapródok elfoglalták a hadbiztosság óriási raktárát, amely a helyőrséget élelmiszerrel látta el.
Rjabcev egy különítményt küldött a Borogyinoi híd elfoglalására. Ezt megelőzően az október 28-ára virradó éjszakán a Dorogomilovszkij kerület forradalmi bizottságának fegyverlefoglaló bizottsága három tisztet tartóztatott fel, elkobozta fegyverüket, aztán becsületszóra, hogy nem fognak a forradalom ellen harcolni, szabadon engedte őket. Körülbelül másfél óra múlva a forradalmi bizottságnál hirtelen megjelentek a fehérek. Az őrnek sikerült értesíteni a forradalmi bizottság tagjait. Ellenállásra már késő volt gondolni. Az elvtársak eloltották a lámpát s a sötétben elmenekültek. A forradalmi bizottság három tagja azonban fogságba jutott, az egyik Kantorina elvtársnő volt. Visszakísérték a szovjetépületbe. Az egyik tiszt gúnyosan megkérdezte:
— Megismer?
A tiszt azok közül való volt, akik becsületszavukat adták, hogy nem fognak résztvenni a harcban. Kiderült, hogy a lefegyverzett tisztek az 5. tartalékos tisztiiskolába rohantak, ahol egy fél század készülődött a híd elfoglalására. A tisztek a forradalmi bizottsághoz vezették a hadapródokat.
A Borogyinoi híd szintén a fehérek kezébe került, aminek óriási jelentősége volt, mert a Nyugati frontról a fehérek támogatására küldött erősítéseknek a Brjánszki pályaudvaron kellett érkezniök.
A „közrendi bizottság” jóváhagyta Rjabcev összes intézkedéseit. Rudnyev az ezred- és századbizottságokhoz fordult s felszólította őket, hogy csak a hadkerületi parancsnokság rendelkezéseit hajtsák végre. A moszkvai hadiállapot kihirdetésével egyidőben Rudnyev felhívást intézett a polgársághoz. Kígyót-békát kiáltott a bolsevikokra: nem voltak hajlandók kivonni a katonákat a Kremlből, „széthurcolták” a hadianyagot, a fegyvereket, géppuskákat, töltényeket; minden a bolsevik forradalmi katonai bizottsággal való megegyezésre irányuló kísérlet meddő maradt.
Mindez nyilvánvaló hazugság volt: Rudnyev már egy nappal előbb, már jóval a tárgyalások megszakítása előtt, az aktív hadműveletek megkezdését követelte. Az efféle felhívások terjesztésére a „közrendi bizottság” mellett külön tájékoztató irodát szerveztek. Ez az iroda három emberből állt: Rudnyev, V. V. Ser mensevik zászlós, a hadügyminiszter segédtisztje, aki Petrográdról a Téli palota elfoglalása után érkezett, és L. K. Ramzin, a moszkvai városi elöljáróság tagja. Az iroda „A moszkvai közrendi bizottság értesítője” címen közlönyt adott ki, melyből mindössze négy szám jelent meg. Hazug híreket, kitalált jelentéseket gyártott, amiket az eszer és mensevik sajtó szószerint leközölt.
Rudnyev, ez a jelentéktelen szürke figura, egészen váratlanul az események forgatagába került. Az ideiglenes kormány bukásakor rábízta a harc folytatását.
Moszkvába sietett Prokopovics, a szabadonbocsátott volt élelmezésügyi miniszter. Megérkeztek a szabadlábon maradt államtitkárok. A külügyminisztériumon kívül az összes minisztériumok képviselve voltak. A forradalom által letett miniszterek órákig időztek Rudnyev dolgozószobájában.
Rudnyev az ország megmentőjének képzelte magát. Azon törte a fejét, hogy visszaállítja a kormányt Moszkvában. Becsvágyó álmaiban már szinte az orosz birodalom kormányának élén látta magát. Október27-én esti 11 óra 45 perckor Rudnyev közölte a főhadiszállással, hogy
„a polgárháború elhárítására irányuló kétnapos kísérletek csak a bolsevikok helyzetének erősödésére vezettek, a mi esélyeink pedig csökkentek. A közrendi bizottság ma úgy határozott, hogy fegyveres erőre támaszkodva meg kell kísérelni a bolsevikok szétzúzását. Este 7 órakor ultimátumot adtak át”.
Rudnyev hangsúlyozta, hogy sürgős segítségre van szükség, mert a harc nem lesz könnyű, és így folytatta:
„A bolsevikok elleni harc feladatán kívül Moszkvára hárul az ideiglenes kormány megszervezése. A bizottság (a „közrendi bizottság” — a szerk.) haladéktalanul megfelelő technikai apparátust szándékozik létesíteni, a frontnak és az országnak élelmiszerrel való ellátására s már a legközelebbi jövőben a demokráciának lehetőséget biztosít arra, hogy a társadalmi szervezetek, a demokratikus intézmények, a szovjetek kongresszusának összehívása útján a jövendőbeli kormány jellegére vonatkozólag kifejezze akaratát”.
Az új Napoleon-jelölt jól látta, hogy minden azon múlik, sikerül-e a bolsevikokat Moszkvában szétzúzni. Az ellenforradalom összes erőit a Kreml elfoglalására összpontosították: ez tette lehetővé, hogy az arzenál a fehérek kezére jutott, ami erős fedezetet nyújtott és elősegítette a támadó erők kibontakozását.
A hadapródok ostromlánca, mely már október 26-án éjszaka bezárult a Kreml körül, csak október 27-én reggel nyílt meg rövid időre. A 193. ezred századát kellett kiengedni. Ettől a perctől kezdve az ostrom nem szünetelt. Rjabcev megszegte a tárgyalások során elfogadott feltételeket. Magában a Kremlben volt a tiszti kórház, a moszkva-vidéki bíróság és más intézmények. Az 56. ezred zászlóaljában megmaradtak a parancsnokok; köztük sokan az eszerekhez és mensevikekhez tartoztak. Ezek a katonákat megadásra igyekeztek rábeszélni. Ezenkívül a Kremlben két páncélgépkocsi is volt, tisztek vezetése alatt, akik semlegesnek nyilvánították magukat. Mindez gyengítette a Kreml helyőrségét. Október 27-én estére már szorosabbra zárult a Kremlt körülfogó gyűrű. Újhadapród-csapatok érkeztek. A forradalmi katonai bizottság még a Rjabcevvel való tárgyalások megszakítása előtt a következő telefonértesítést kapta a Kreml parancsnokától:
„A Sándor-iskola és a tartalékos tisztiiskola növendékei minden áron el akarják foglalni a Kremlt, fegyverkeznek. A tisztek a diákokat kiképzik a lövészetben. Azt akarják, hogy az ezredes hagyja el a Kremlt. Az ezredet a kapuknál felállítani, végső esetben…”
A telefonértesítés itt megszakadt. A forradalmi katonai bizottság felderítői viszont a következőket jelentették:
„Kulesov, a sütők szövetségének szolgálatot teljesítő tagja jelentette: a Sándor-katonaiiskolában lefolyt hadapródgyűlésen elhatározták, hogy ma éjszaka elfoglalják a Kremlt és letartóztatják a forradalmi bizottságot. Az akció azonnal megkezdendő”.
A forradalmi katonai bizottság erősítést akart küldeni a Kremlbe, — még tüzérségről is szó volt — de elkésett. Rjábcev ultimátumot küldött.
Október 28-án reggel 6 óra körül Berzin zászlóshoz, aki megmaradt a Kreml forradalmi helyőrségének élén, a páncélgépkocsik egyik katonája azzal az üzenettel jött, hogy sürgősen a telefonhoz hívják. Berzin elcsodálkozott: az összeköttetés rég megszakadt, a páncélgépkocsi személyzeténél pedig működik a telefon. Berzin a páncélgépkocsihoz ment. Útközben két páncélgépkocsit látott. Mindegyiken ágyú és géppuskák. A motorok működtek. Alig lépett be Berzin, az egyik tiszt átnyújtotta neki a telefonkagylót.
— A hadkerületi parancsnok óhajt önnel beszélni.
Rjabcev kijelentette, hogy a felkelőket, köztük a tüzérdandárt is, lefegyverezték.
„Követelem, hogy azonnal adják át a Kremlt — mondotta Rjabcev. — Az egész város a kezemben van. A forradalmi katonai bizottság összes tagjai le vannak tartóztatva. Huszonöt percnyi határidőt adok az átadásra. Ha nem engedelmeskedik, tüzérséggel fogom lövetni a Kremlt”.
Ahogy Berzin maga beszéli, a külső körülmények — a városban uralkodó csend, a központtal való összeköttetés hiánya, miután a szovjethez vezető vonalat elvágták, — arra vallott, hogy mindaz, amit Rjabcev mondott, megfelel a valóságnak. Az ingadozó zászlós, aki csak nemrég lépett a bolsevik pártba, minden forradalmi tapasztalat híján lévén, a legcsekélyebb ellenállás nélkül elfogadta Rjabcev provokációs követelését. Egy erőd feladása, amelynek harcképes helyőrsége és kellő számú fegyvere volt, még abban az esetben is kétségtelen árulás, a forradalmi csapatok hátába irányított tőrdöfés lett volna, ha Rjabcev a várost tényleg kezében tartotta volna. A Kreml áruló módra történt önkéntes feladása mérhetetlenül megrosszabbította a forradalmi csapatok helyzetét. Miután Berzin beleegyezett a Kreml feladásába, Rjabcev azt követelte tőle, hogy nyissa ki a Trojicki- és a Borovicki-kaput, állítson öt túszt a kapuhoz és vonja be az egész őrséget és az őrjáratokat, rakja le a fegyvert, az 56. ezredet sorakoztassa II. Sándor szobránál. Rjabcev megismételte fenyegetését — ha nem teljesítik feltételeit, ágyúkkal löveti a Kremlt. A századbizottságok ülésén a katonák az ultimátum elfogadása ellen szólaltak fel.
— A Kremlt nem adjuk fel, ha már meg kell halnunk, akkor inkább fegyverrel a kezünkben haljunk meg.
Berzinnek mégis sikerült meggyőznie a katonákat, hogy tegyék le a fegyvert. Amikor a Trojicki-kapu őrségéhez lépett és közölte, hogy a Kremlt kénytelenek feladni, az egyik katona puskával rohant rá.
— Áruló!
A katona a zászlósra emelte fegyverét, de aztán leengedte, félredobta, a fejéhez kapott és odébb állt. Lehorgasztott fejjel lépkedtek utána a többiek, otthagyva őrhelyüket.
Amint Berzin kinyitotta a Borovicki-kaput, a tisztek rávetették magukat, letépték vállpántjait, elvették a fegyverét és megverték. Csak akkor engedték vissza a Kremlbe, amikor az egyik tábornokhoz fordulva kijelentette, hogy még nem vonta be az egész őrséget.
A fehérek, miután csalárdul behatoltak a Kremlbe, vadállati kegyetlenséggel bántak el a katonákkal. A fegyvertelen legénységet a hadapródok kivezették a térre, állítólag létszámmegállapításra s utána váratlanul tüzet nyitottak a két sorban felállított katonákra.
A hadapródok a Kremlben egyszerre két helyen lőtték a katonákat géppuskából halomra: az 56. ezred katonáit II. Sándor szobránál, az arzenál katonáit pedig az arzenál udvarán.
Az 56. ezred egyik katonája a következőképpen beszéli el a Kreml feladását:
„Október 28-án reggel 7 óratájt valaki futva jött az 56. ezred kaszárnyájába és azt kiáltotta, hogy a Trojicki-kapu tárva áll. A katonák gyorsan felugráltak fekvőhelyükről, észrevették, hogy a kaszárnya körüli térre mindenfelől futva érkeznek hadapródok és tisztek, mögöttük géppuskákat vonszolnak, amelyeket egyenesen a kaszárnyára irányítanak.
Páncélgépkocsi jelent meg és szintén a katonákra szegezte géppuskáit. A katonák fejvesztetten kiabáltak, árulással vádolták parancsnokaikat. Az ellenállás lehetetlen volt”.
Néhány perc múlva a hadapródok behatoltak a kaszárnyába és azt kiáltották:
— Mind egy szálig menjetek ki az uccára fegyver nélkül!
Amikor mind az öt század összegyűlt, a hadapródok, kiáltozva és a legdurvább szidalmak közepette, századonként arccal a Csudov-kolostor felé sorakoztatták fel a katonákat.
A hadapródok sietve felállították a géppuskákat: egyet az „Ágyúcár” mellé, a másodikat a Csudov-kolostor falához, a harmadikat a kaszárnya bejáratánál, a negyediket az arzenál falánál.
Azután körülfogták a katonákat, gondosan megmotozták őket, kikutatták a katonák zsebeit, csizma-szárait stb. Kutatás közben puskatussal, ököllel könyörtelenül agyba-főbe verték a katonákat.
A katonák világosan látták, hogy azért kellett fegyvertelenül az uccára kijönniük, hogy a megvadult fehérek kezétől haljanak meg.
Miután gondosan végigmotozták a katonákat, az egész fehér banda félreállt. Parancsot adtak: megnyitni a tüzet az ellenségre.
Azonnal kattogni kezdtek a géppuskák. Kiáltások hallatszottak:
— Meneküljetek! Gyilkolnak bennünket!
Valaki elkiáltotta magát:
— Feküdj!
Az összes katonák, mint egy ember, a földre vetették magukat, de ez sem segített rajtuk: a földön fekvőkbe is lőttek. Egy részük a kaszárnyákba próbált menekülni, de hiába: akadályozták őket a kövezeten fekvő katonák, akik között halottak és sebesültek voltak, a géppuska pedig közvetlen közelből lőtte őket a kaszárnyák bejáratánál.
Az öldöklés mintegy tizenöt percig tartott.
„A kövezeten fekve hallottam — beszéli ugyanaz a katona — haláltusában vergődő sebesült bajtársaim kétségbeesett kiáltozásait. A Szpászkája-torony órája reggel 9 órát ütött. A lövöldözés megszűnt.
— Keljetek fel, gazemberek, mit hevertek itt, semmirekellők!
Felemeltem a fejemet. Éreztem, hogy élek, sőt még csak meg sem sebesültem. Levetettem a sapkámat, ránéztem és gondoltam: a sapka is él; visszatettem a fejemre. Szörnyű kép tárult elém: utolsó vonaglásaikban fetrengtek az emberek, nyögtek, hörögtek, a földön csúsztak a sebesültek…”
Egy másik katona a Kreml-arzenálból a következőképpen egészítette ki ezeket a visszaemlékezéseket:
„A hadapródok az arzenál katonáit az arzenáludvarban sorakoztatták fel, névjegyzék szerint ellenőrizték őket, utána pedig kivezették az 56. ezred kaszárnyája és az arzenál között elterülő térre.
Egy tiszt jelent meg — a parancsnok. Minden köszöntés nélkül fogadta a hadapródparancsnok jelentését és tovább ment az »Ágyúcárhoz«.
Ezután az arzenál katonái körülbelül egy óráig álltak ott.
Egy tiszt lépett oda, elhangzott a vezényszó: «Vigyázz!»
A hadapródok az arzenálból két géppuskát vonszoltak ki és tőlünk jobbra és balra állították fel.
Semmiféle vezényszó sem hangzott el.
Hirtelen lövés dördült el valahol és mintegy jeladásra, megszólaltak a géppuskák.
Hullottak a sebesültek és halottak, a földhöz vágódtak azok is, akiket nem ért golyó.
A géppuska elhallgatott. Felhangzott a vezényszó: »Felállni!«
Az arzenál katonái felálltak és az arzenál vaskapuján át a kaszárnyákba akartak visszarohanni. De a kapunál két hadapród állta útjukat és egy-egy kézigránátot dobott közéjük. Óriási tolongás és pánik kezdődött, sok embert agyontapostak.
A kaszárnyában teljes volt a pusztulás: az ágyakat szuronyokkal szakították szét, a katonaládákat feltörték, az összes holmikat és lőszert szerte-szét hányták. Az été 1-kondérokat berondították”.
Közlünk még egy okmányt, mely a fegyvertelen katonák kegyetlen legyilkolásáról tanúskodik. Ez egy száraz jelentés, melyet Kajgorodov vezérőrnagy 1917 november 8-án küldött felettes parancsnokának:
„Október 28-án reggel 8 órakor, — jelentette a tábornok — Berzin zászlós kinyitotta a Trojicki-kaput és bebocsátotta a Kremlbe a hadapródokat. A zászlóst megverték és letartóztatták. A hadapródok azonnal megszállták a Kremlt, a Trojicki-kapunál két géppuskát és egy páncélgépkocsit állítottak fel, majd puskatussal és fenyegetésekkel kezdték kikergetni a kaszárnyákból, a raktárból és az 56. tartalékgyalogezredből a katonákat. A raktár 500 katonáját fegyver nélkül az arzenál kapuja előtt állították fel. Néhány hadapród megszámolta a katonákat. Ekkor valahonnan néhány lövés hangzott el, utána a hadapródok a Trojicki-kapunál felállított géppuskákból és ágyúból tüzelni kezdtek. A raktár fegyvertelenül felsorakoztatott katonái úgy hullottak, mintha kaszálták volna őket. Kiabálások és üvöltések hangzottak, mindannyian visszafelé rohantak az arzenál kapujához, de csak egy szűk ajtó volt nyitva. Előtte egész hullahegy emelkedett, sebesültek, földretaposottak tömege hevert a földön, az épen maradtak pedig ezeken átgázolva igyekeztek a kapuhoz jutni. Körülbelül öt perc múlva megszűnt a lövöldözés. Az ottmaradt sebesültek nyögtek; összetaposott hullák hevertek szerteszét”.
Amikor a hadapródok a kaszárnyából a moszkva-vidéki bíróság udvarára hajszolták át a katonákat, megparancsolták nekik, hogy emeljék fel a kezüket. A győzők még a fegyvertelen legyőzőitektől is féltek, az elállatiasodott hóhérok még az élelmet is megvonták az éhes katonáktól.
A Kreml elesett.
A diadalmas ellenforradalom győzelemittasan közölte: „Mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek.
„A Kremlt elfoglaltuk. A legfőbb ellenállást letörtük. De Moszkvában még folyik az uccai harc. Egyrészről a szükségtelen áldozatok elkerülése céljából, másrészt a hadműveletek zavartalan lefolyása érdekében a hadiállapotból kifolyó jogaim alapján, mely szerint minden gyülekezés tilos és a házbizottságok engedélye nélkül senki sem mehet ki az uccára”.
Rjabcev örömteli sietségében még csak annyi fáradságot sem vett magának, hogy a parancsot gondosan megszerkessze. A paktálók pedig az újságokban a hibákkal együtt közölték a parancsot. Egyébként Moszkva lakosai anélkül is tudták, hogy mily következményekkel jár, ha fegyvertelenül az uccára mennek: mindenki ismerte a Kreml katonáinak sorsát.
A „közrendi bizottság” kijelentette, hogy Moszkvában a lázadást elfojtották, de ugyanakkor közölte, hogy az uccákon
„páncélos kocsik fognak cirkálni és fegyveres ellenállás, vagy pedig lövöldözés esetén megnyitják a tüzet”.
Mi szükség páncélgépkocsikra, ha egyszer letörték a felkelést? Ki fog ellenállni, ha a felkelőkkel már végeztek? — kérdezték csodálkozva a dicsekvő parancsok olvasói.
A főhadiszállással a következőket közölték a győzelemről:
„A lázadók elvesztették a talajt lábuk alatt és a felkelés szervezetlen jelleget öltött — jelentette a hadkerületi parancsnok helyettese Rovnij hadnagy. Gyülekezésre irányulókísérletek észlelhetők a szovjet épületénél, amely a kormányzó palotában van. Az ottrekedt lázadóknak szintén ultimátumot küldtünk”.
Diterichs tábornok, a hadseregfőparancsnokság főszállásmestere, régi tapasztalt „rendcsináló”, szükségesnek tartotta, hogy táviratilag oktassa ki a fiatal rendcsinálót:
„Fogadja meg tanácsomat: uccai lázadásnál minél kevesebb időt fecséreljen ultimátumokra, mert ez csak időt nyújt a lázadóknak, hogy összeszedjék magukat és új fészkeket teremtsenek. Az uccai lázadást gyors, határozott cselekvéssel kell elfojtani és nem szabad a katonaságot felaprózni az egész városban. Ön olyan rendkívül hálás anyaggal rendelkezik, mint amilyenek a hadapródok és nem szabad őket kifárasztani azzal, hogy ultimátumokkal elhúzzuk az ügyet. A helyzet világos — a gazembereket meg kell semmisíteni, velük szó sem lehet semmiféle egyezkedésről.
Diterichs”.
Moszkvából azt válaszolták a kioktatásra:
„A hadkerületi parancsnok a közrendi bizottsággal teljes egyetértésben utolsó percig el akarta kerülni a véres polgárháborút és békés megoldás útján akarta elejét venni az eseményeknek. Amikor kiderült, hogy ez lehetetlen, erélyes intézkedésekkel kezdtük elfojtani a lázadást és a lázadókkal könyörtelenül elbánnak”.
A főhadiszállás közölte, hogy a lázadókkal való könyörtelen elbánás meg könnyítése céljából a Nyugati frontról elküldte a szibériai kozák tüzérségi osztag egyik ütegét a kaukázusi lovashadosztály egyik szakaszának fedezete alatt. Az ágyúk talán már október 28-án este meg fognak érkezni.
A nap eredménye a következő: az ellenforradalom a gondos előkészítés és határozott fellépés folytán jelentős sikert ért el.
Moszkvában a harc első napjaiban a felkelés vezetői több hibát követtek el, melyek a harc elhúzódását idézték elő.
A legsúlyosabb hibák a következők voltak:
1. A harci pártközpontot október 25-én választották meg, még mielőtt a bolsevikok moszkvai bizottsága tudta volna, hogy Petrográdon a hatalom a szovjetek kezébe ment át. A pártközpont azonnal munkához látott, gyorsan megszállta a távírót, a telefonközpontot és a főpostát. De nem tette meg a kellő intézkedéseket, miként azt Lenin ajánlotta, hogy a legjobb munkásokat osztagokba szervezzék és annak rendje és módja szerint felfegyverezzék, abból a célból, hogy az ellenség központjait megtámadják és körülkerítsék.
A Vörös Gárda és a helyőrségi katonák számára a szükséges fegyver a kremli arzenálban, a lőszer pedig a Szimonov-töltény- és puskaporraktárban volt.
Az első pillanatban a felkelés vezetői nem fordítottak kellő figyelmet a Szimonov-raktárra. A Kremlt csak október 26-án reggel szállták meg. A Kremllel és annak arzenáljával nem biztosították az összeköttetést.
Ugyanekkor pedig éjszaka a hadapródok elfoglalták a Kreml Trojicki-kapujával szemben fekvő lovardát. És amikor október 26-án reggel fegyverekért küldtek teherautókat a Kremlbe, a hadapródok, akiknek módjukban volt ellenőrizni a Kreml-kapukat, nem engedték vissza a gépkocsikat.
A posta és távíró megszállását vezető elvtársak nem voltak eléggé éberek. Kiderült, hogy az alkalmazottak továbbra is támogatták az ellenforradalmat. A városi dumába és a hadkerületi parancsnokságra táviratokat közvetítettek, beszélgetések céljából közvetlen vonalakat bocsátottak rendelkezésükre és rendszeresen kapcsolták az ellenség telefonhívásait.
2. A forradalmi katonai bizottság nem tartóztatta le Rjabcevet és parancsnoki karát, nem fegyverezte le a hadapródokat és tiszteket, nem használta ki teljes egészében a lehetőségeket, hogy harci készültségbe helyezze a forradalomhoz hű Kreml-csapatokat, a páncélgépkocsikhoz nem rendelt ki megbízható személyzetet, nem rendelte ki a helyőrség fegyvertelen katonáit és a Vörös Gárda csapatait, hogy felfegyverezze őket és szétverje a lovardát megszálló hadapródokat — egyszóval nem tett meg minden szükségeset, hogy a Kremlt a felkelés támpontjává tegye.
A forradalmi katonai bizottság megbízottai, akik két napig — október 26-án és 27-én — tárgyalásokat folytattak Rudnyevvel és Rjabcevvel, hitelt adtak ez utóbbi nyilatkozatainak. Rjabcev megígérte, hogy visszarendeli a hadapródokat, ha a forradalmi katonai bizottság kivonja a Kremlből a 193. ezred századát. A századot kivonták, viszont Rjabcev habozás nélkül újra megszállatta hadapródjaival a Kreml-kapukat. Ezt a hibát egy másik, még súlyosabb hiba követte: Berzin parancsnok feladta a Kremlt. A fehérgárdisták fegyverzethez, puskához, géppuskákhoz és két páncélgépkocsihoz jutottak.
A békeszeretetért a fehérgárdisták csalással fizettek: a katonákat nemcsak azonnal lefegyverezték, hanem vadállati módon legyilkolták.
3. A polgári újságokat az október 25-ről 26-ra virradó éjjelen betiltották ugyan, de meghagyták az eszer, a mensevik és egyéb megalkuvó újságokat. Ezek az újságok valóságos szennyáradatot ontottak a bolsevikokra, a felkelő munkásokra és katonákra. Hazug híreket terjesztettek a bolsevikok Petrográdon szenvedett vereségéről, Kerenszkij győzelméről.
4. A szovjetek együttes teljes ülése két menseviket és egy egységpártit választott be a forradalmi katonai bizottságba. Ez is igen komoly hiba volt. Ha már meg is választották, elég ok volt arra, hogy eltávolítsák őket, mert zavarták a harcot. Az árulásnak és képmutatásnak az a programja, melyet a mensevikek az októberi forradalom napjaiban hirdettek, meghatározta ezeknek a mensevik képviselőknek a forradalmi katonai bizottságban játszott szerepét is. A mensevikek, mint az ellenforradalom igazi ügynökei, azért léptek be a forradalmi katonai bizottságba, hogy annak munkáját meghiúsítsák.
A mensevikek kétkulacsos politikája némi szerepet játszott a határozatlanságban amely Moszkvában a fegyveres felkelés vezetősége részéről az első napokban megnyilvánult.
5. A forradalmi katonai bizottság, természetszerűen, a szovjetépületben ütötte fel székhelyét. Az eszereknek és a mensevikeknek— a munkás- és katonaküldött-szovjet elnöksége és végrehajtó bizottsága tagjainak — ide teljesen szabad bejárásuk volt, akadálytalanul járhattak-kelhettek az épületben és kileshették, hogy ott mi történik. A „közrendi bizottságnak” minderről jelentést tettek. Sőt, mi több: amikor a forradalmi katonai bizottság vagy annak nevében a parancsnokság csapatokat rendelt ki a szovjethez, a katona-küldöttek szovjetjének mensevik és eszer tagjai rábeszélték a katonákat, hogy ne vegyenek részt a „testvérgyilkos háborúban”. A burzsoáziának ezek a kémei október 27-én, vagyis csak akkor hagyták el a szovjetépületet, amikor Rjabcev bejelentette ultimátumát. Ugyanakkor a két mensevik is kilépett a forradalmi katonai bizottságból.
6. Október 26-án reggel a forradalmi katonai bizottság azt követelte Rjabcevtől, hogy engedje ki a Kremlből a fegyvereket és szolgáltassa vissza a hadapródok által elvett teherautókat. Rjabcev a munkások felfegyverzése kérdésében tárgyalások megkezdését javasolta. A forradalmi katonai bizottság ahelyett, hogy követeléseinek azzal adott volna nyomatékot, hogy a kerületekben megkezdi a hadműveleteket — tárgyalásokba bocsátkozott. A tárgyalásokat nem a forradalmi katonai bizottság szakította félbe, hanem a fehérgárdisták, miután már elérték céljukat. A tárgyalások nemcsak erősbítettek az ellenséget, hanem a kerületekben való munkára is bomlasztóan hatottak, mert azt a téves hitet keltették, hogy a hatalom fegyveres harc nélkül is átmehet a szovjetek kezébe. Rjabcev megszegte az egyezményt: nem távolította el a lovardából a hadapródokat, a hadapródok október 27-én este megtámadták a „dvinszkieket”. Utána Rjabcev egy arcátlan ultimátumban a forradalmi katonai bizottság feloszlatását követelte, csalárd módon hatalmába kerítette a Kremlt és kegyetlen vérfürdőt rendezett a katonák között.
A hadapródok az október 26-i és 27-i tárgyalásokat a következőképpen használták fel: a) megszervezkedtek és szoros gyűrűben körülfogták a szovjetépületet; b) támadásokat intéztek a Petrovszkij-ligetben elhelyezett kerékpáros század ellen, ott géppuskákat zsákmányoltak, megtámadták a Szimonovszkij-lőszer- és lőporraktárakat, ahonnan lőszereket vittek el, megtámadták az 1. tartalék tüzérdandárt, ahol két háromhüvelykes ágyút foglaltak le, igaz, lövedék nélkül; c) időt nyertek erősítések kirendelésére. A moszkvai ellenforradalom vezérkara a hadapródlázadás első napjától fogva széles méretekben használt ki mindenféle provokációs mesét. Nem egyszer közölte, hogy Petrográdon leverték a fegyveres felkelést, hogy a frontról katonaság érkezett, hogy Moszkvában a munkások felkelését leverték stb. Rudnyev a hadapródok által elfoglalt moszkvai posta- és távíróközponton keresztül a Moszkvai terület vidéki városait valósággal elárasztotta a légből kapott provokációs közlemények egész tömegével. Terjesztették, hogy Moszkvában megsemmisítették a szovjethatalmat, hogy Moszkvában új ideiglenes kormány alakult. A vidéki városi dumáktól és zemsztvó-önkormányzatoktól Rudnyev azt követelte, hogy ne vessék magukat alá a szovjethatalomnak, hanem szervezzenek harcot a szovjethatalom ellen. A fehérgárdisták a Kreml elfoglalása után különös buzgalommal terjesztették azt a mesét, hogy a bolsevikok felkelését leverték. A hazug hírek terjesztésében hitvány szerepet játszott a „semleges” Vikzsel és a posta- és távíró-alkalmazottak szövetsége.
A szocialista forradalom ellenségei, akiket később mint a nép ellenségeit lepleztek le és akik belopóztak a felkelés harci központjaiba, szabotálták Lenin és Sztálin útmutatásait, hogy a harc legelejétől kezdve aktív támadó hadműveletekre van szükség. Sőt, fékezték a munkások és katonák harcos türelmetlenségét, a kerületek támadó akcióit szándékosan meghiúsítottak és azt remélték, hogy a fehérgárdistákkal folytatott tárgyalásokkal elejét vehetik a felkelésnek.
Ez mindenekelőtt a magyarázata annak, hogy Moszkvában a fehérgárdista lázadást nem fojtották el azonnal csírájában, bár ennek megvolt minden előfeltétele.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!