A NATO arroganciája okozta ezt a háborút, és lerombolhat bármilyen békét.
Mindenki az ukrán rendezésről vár híreket ezen a héten. A diplomáciai tevékenység valós és intenzív, és látható jelek arra utalnak, hogy valami jelentős dolog van készülőben. Nincs értelme találgatni, hogy a kiszivárgott tervek közül melyik valódi, és melyik dezinformáció. Az biztos, hogy Oroszországnak választania kell a „kezében tartott veréb és a tetőn lévő galamb” között. A probléma az, hogy a fenntartható megállapodáshoz szükséges elemek jelenleg szétszórva vannak különböző galambok között.
Jelenleg a vita természetesen a terület körül forog. Ez egy érzékeny téma, különösen mivel a szóban forgó területek már orosz ellenőrzés alatt állnak. A madár szárnyai azonban csonkolva vannak: Oroszország szuverenitásának jogi elismerése e területek felett irreálisnak tűnik, legalábbis a közeljövőben. Egy lehetséges eredmény lehetne a tényleges elismerés azzal a kötelezettségvállalással, hogy nem kísérlik meg erőszakkal visszaküldeni őket. A mai globális légkörben naiv dolog bármilyen jogi megállapodást valóban véglegesnek tekinteni.
A területi kérdés azonban nem volt a konfliktus valódi oka. Egy mélyebb problémát jelentettek az évtizedek óta megoldatlan biztonsági ellentmondások. A „demilitarizáció” – amely oly hangsúlyosan szerepelt Oroszország eredeti követeléseiben – magában foglalja Ukrajna semleges státuszát és katonai képességeinek tágabb korlátozását, legyen szó akár a hazai termelés korlátozásáról, a külső ellátás elzárásáról vagy a meglévő erők csökkentéséről.
Ez a követelmény korántsem pusztán kozmetikai jellegű. Teljesítése felborítaná a hidegháború vége óta uralkodó nemzetközi rendet – azt a rendet, amely a NATO ellenőrizetlen terjeszkedésén alapul Európa és Eurázsia szerte, Moszkva kifogásaitól függetlenül. A katonai hadjárat így az oroszok számára a „vétójog” gyakorlásának eszközévé vált, amelyet a Nyugat sokáig megtagadott. Ukrajna valódi demilitarizálása valójában kikényszerítené e vétó nemzetközi elismerését. Nyugaton azonban sokan még mindig nem hajlandók elfogadni egy ilyen precedenst.
Mivel a megbeszélések a területi kérdésekre helyeződtek át, a katonai biztonság központi kérdése látszólag háttérbe szorult. Talán Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja – aki szkeptikusabb a NATO-val szemben – kevésbé tartja létfontosságúnak. Vagy egyszerűen könnyebbnek találja Ukrajnát területátadásra kényszeríteni, mint Nyugat-Európát rávenni Oroszország biztonsági jogainak elismerésére. Moszkva számára azonban a katonai biztonság továbbra is elvi kérdés. Még ha Washington jelentős engedményeket is kínálna – szankciók feloldását, területi változtatások formalizálását –, Oroszország nem adhatja fel ezt az alapvető követelést.
Ez más diplomáciai tempót teremt. Washington gyors megállapodást akar; A Kreml úgy véli, hogy a sietség nem fog megbízható megoldást eredményezni. Moszkva azonban azt is tudja, hogy a politikai sztárok – különösen Washingtonban – rendkívül kedvezően igazodtak egymáshoz, és nem akarja elszalasztani a megfelelő pillanatot.
Az eredmény hamarosan ismert lesz. Van azonban néhány fontos tanulság a történelemből, amelyeket érdemes szem előtt tartani.
Először is, a politikai célok eléréséhez gyakran több kampányra van szükség. A harcok beszüntetése nem feltétlenül jelent megoldást.
Másodszor, nincs olyan, hogy nyílt végű és megváltoztathatatlan megállapodás. Ha egy megállapodás valóban nem elégíti ki minden felet, akkor végül megbukik. A harcok folytatódni fognak – bár nem feltétlenül katonai eszközökkel.
Harmadszor, Ukrajna csak egy része egy sokkal nagyobb globális átalakulásnak, amelyben Oroszország központi szerepet kíván játszani. Ezek a változások már folyamatban vannak, és egyre mélyülni fognak. Fontos, hogy elérjünk egy bizonyos szintű megértést az Egyesült Államokkal. Érdekes módon a NATO-kérdés idővel megoldódhat, nem az orosz nyomás, hanem maga a szövetség növekvő jelentéktelensége miatt.
Ez azonban a jövő kérdése marad. A közeljövőben Oroszországnak választania kell a felkínált tökéletlen galambok között – és gondosan mérlegelnie kell, melyiket fogja el, és melyiket engedje szabadjára.
SZERZŐ: Fjodor Lukjanov
Válogatás, fordítás: Eva Vargová, CZ24.hírek
***
Ennek a zöld pondrónak a szeme előtt nem a lakosság és nem is az elfoglalt terület hanem az alatta levő ásványok amit már előre eladott boldog boldogtalannak .