A tárgyalás
(idézet: A Szálasi-Per – Ítél a történelem – HÍRADÓ KÖNYVTÁR – 1945)
1
LAKATOS GÉZA KIHALLGATÁSA
Lakatos az elnök kérdéseire előadta, hogy 1944 májusáig harctéri szolgálatot teljesített, akkor visszatérve a frontról, kihallgatáson jelent meg a kormányzónál, aki akkor részletesen ismertette a nyomott helyzetet, ami a német megszállásban jutott kifejezésre, azonkívül pedig állandó nyomasztó atmoszférát teremtett a belső ellenség erőszakos megmozdulásának fenyegetése. Ez a belső ellenség a szélsőjobboldali elemekből állt, ellenük a kormányzó már akkor bizonyos lépésekre óhajtotta magát elszánni.
E.: Akkor szóba került már az ön esetleges kormányalakításának kérdése?
T.: Igen. Azt mondotta, hogy menjek szabadságra, pihenjem ki fáradalmaimat és egy szép napon vidéki házamba távirati rendelkezést fogok kapni tőle, amelynek értelmében felrendel Budapestre és miniszterelnökké fog kinevezni. Engem az egész ügy erősen meglepett, soha belpolitikával nem foglalkoztam. Ő azonban megmagyarázta, megható szavakkal ecsetelte azt a határtalan bizalmat, amelyet belém helyez. Őszintén szólva, ezt sem tudtam egész világosan megérteni, hogy miért, én a kormányzó közelében soha életemben nem szolgáltam. Megmagyarázta, hogy ennek egyik oka színmagyar származásom, a másik pedig az, hogy konkrét adatokból tudta, hogy ezévi harctéri működésem alatt a legnagyobb nehézségek között erősen szembehelyezkedtem a német vezetéssel. A VII. hadtestet ugyanis ismételten visszarendeltem német parancs ellenére abból a zónából, ahová a németek gyenge felszerelés mellett reguláris orosz csapatokkal való harcba be akarták rángatni.
E.: Szóval szóbakerült, hogy a háború likvidálása lenne az ön kormányának feladata.
T.: Igen. Erre én vidékre utaztam. Első ízben július 7-én rendelt fel táviratilag, még aznap a késő délutáni órákban jelentkeztem nála kihallgatáson. Azzal kezdte, hogy nagy dolgokról van szó. Azt mondotta, hogy szándéka a Sztójay-kormányt lemondatni és engem miniszterelnökké kinevezni. Kész kormánylistát mutatott. A célkitűzést most már világosan megmondotta. Erre én 24 órai gondolkodási időt kértem, mert az elgondolást, a kinevezés módját nem tartottam célravezetőnek. A kormányzó elgondolása az volt, hogy ez puccsszerűleg, tehát a németek háta mögött történjék. Én ezt aggályosnak tartottam. Azt mondottam neki, hogy a németek inkább elszenvednének az akkor még tőlük elég messze levő fronton egy áttörést vagy többszáz négyzetkilométeres területfeladást, semmint Magyarországot ilyen olcsón kiengedjék a karmaik közül. Félő volt tehát, hogy azt a célt, amit a kormányzó el akart érni, nem lehet elérni. A kormányzó megemlítette, hogy ezt a kérdést már átbeszélte Bethlen Istvánnal és Rakovszkyval, akit miniszterelnökhelyettesnek szánt. Kértem, hozzon össze ezekkel az urakkal, ami meg is történt. Rakovszky ugyancsak osztotta nézetemet, Bethlen szintén meggyőzve érezte magát, úgyhogy ez a megoldás akkor elesett. Csupán egy belügyminiszteri változást akartak sürgősen keresztülvinni. Ezek után azzal a paranccsal távoztam vidéki szabadságom helyére, hogy álljak ismét rendelkezésre.
Július 17-én újra felrendeltek. Ezt a lépést sajnálatos módon igen rosszul tervezték és szervezték meg. Kész helyzetre érkeztem fel, vagyis arra, hogy a kormányzó a Sztójay-kormányt már lemondatta.
Lakatos tanú: Ezt a tényt a Hitlernek írt levélben óhajtotta Veesenmayer német követ útján közölni. Veesenmayer azt mondotta, hogy neki a levelet nincs módjában eljuttatni, mert Hitler a csatatéren, ismeretlen helyen tartózkodik. Amikor a kormányzó ezt velem közölte, azt feleltem neki: hogy lehet ennek az aljas hazugságnak bedőlni. Meggyőződésem volt, hogy Veesenmayer ezt már biztosan leadta telefonon. A helyzet, sajnos, nekem adott igazat, mert másnap Veesenmayer kihallgatást kért. Engem egy másik váróteremben várakoztatott és egy ultimátumot olvasott fel a kormányzónak. Ezt a kormányzó közölte velem. Mindez július 18-án történt. A kormányzó nem akarta, hogy jelen legyek. Kértem, hogy engem is hívjon be, hogy tanú is lehessen jelen. Ezt a kormányzó azonban nem tette magáévá és a dolog négyszemközt folyt le. Mikor Veesenmayer elment és a kormányzó behívott, közölte a következőket: nem akarok jelzőkkel aposztrofálni, ez az ember egy olyan ultimátumot olvasott fel, hogy ő magánkívül volt. Hitler parancsára Ribbentrop telefonon diktálta be neki. Lényege az volt, hogy amennyiben a Sztójay-kormányon a kormányzó egy szemernyit változtatni mer, akkor a legsúlyosabb megtorlásokra kell számítania. Bethlen kivégeztetése is szerepelt benne.
Elnök: A németek miért féltek az önök kormányalakításától? Tudták, hogy, ennek a kormányalakításnak eélja lehet a háború likvidálása?
Lakatos: Azt hiszem. A Sztójay-kormánynak eltávolítása magában véve feltételezésekre késztethette a németeket.
Elnök: Nem tudott arról valamit, hogy ezt a beállítást, hogy önök a tervbevett kormányalakítással a háború likvidálását akarták, ezt a közlést éppen a szélsőjobboldali pártok tették?
Lakatos: De igen, konkrét adatok vannak rá. A második sikertelen kormányalakítási kísérlet után napokra rá egy rendkívül hű emberemtől levelet kaptam. Azt írta, hogy személyesen összejött egy másik, ugyancsak hű harctéri emberemmel, egy tartalékos zászlóssal, aki Szálasinak egyik későbbi miniszterének, Kemény Gábor bizalmába férkőzött. Ez a zászlós Szombathy Kálmán volt.
— Ebben a levélben az állt, hogy Kemény Gábor mindent el akar követni miniszterelnöki kineveztetésem meggátlására, engem zsidóbarát, liberális embernek állítottak be.
Lakatos ezután elmondotta, hogy a szélsőjobboldali szervezkedéseket régi iskolatársa, a csendőrség akkori felügyelője, Faraghó Gábor ismertette előtte, számszerű adatokkal. A Szálasi-csoportról, az Imrédy- és a Baky-csoportról számolt be.
Elnök: Szóval így általános körben mozgott Faraghónak ez az utalása.
Lakatos: Igen.
Lakatos azután elmondotta, hogy augusztus 24-én kapta a parancsot, hogy azonnal jöjjön Budapestre. Ekkor tudta, miről van szó. Nem volt szándékában kitérni, vállalni akarta a miniszterelnökséget. A kormányzó két kormánylistát nyújtott át neki. Lakatos felsorolta azokat a neveket, akik nem kerültek a kormányba. Hardy Kálmán volt a külügyminiszterjelölt, Farkas Ferenc altábornagy szintén miniszterjelölt volt. Ezen kívül miniszterjelölt volt Csizik Béla államtitkár, a pénzügyminisztériumból. Jurcsek és Reményi-Schneller nem szerepelt a listán.
Elnök: szólt-e a kormányzó a kormány feladataiból?
Lakatos: Kifejezetten a feladat hármas volt. Először a magyar szuverénitást a német megszállás ellenére, amennyire lehetséges, visszaállítani. Másodszor a zsidóüldözéseket azonnal beszüntetni. Harmadszor: Magyarországnak a háborúból való kilépését előkészíteni. A kiugrást kellő pillanatban végrehajtani. Mindhárom pontot készséggel vállaltam.
Elnök: A jobboldal milyen magatartást tanúsított?
Lakatos: A szélsőjobboldal látszólag csendben volt. Az első, aki eljött hozzám, Vajna Gábor volt. A második dr. Ney Károly volt, akivel beszéltem.
E.: Ön azt mondotta, hogy három célkitűzés volt. A közvélemény előkészítése. Ön azt mondta, elő akarták készíteni a közvéleményt a háború beszüntetésére. Utána pedig azt mondta, a németekkel szemben a harcot hirdette. Ez a kettő hogyan egyeztethető össze?
T.: Ez nehéz volt. A kérdés nehézségeit akkor is úgy éreztem át, mint ma. Kifelé harcot kellett hirdetni, de ugyanakkor a sajtóban olyan hangot kellett megpendíteni, ami merőben ellentétes volt a Sztójay-kormány által hirdetett németimádattal és biztos győzelmi kilátásokkal.
E.: Mi volt az ön és kormányának meglátása szerint a közvélemény hangulata a háború folytatását illetően?
A sajtó átalakításán kívül szükség volt a kül- és belpolitika feszes kézbevételére is. Belpolitikai vonalon elsősorban személyi cseréket rendeltem el, Bakyt, Endrét, Kolosvári-Borcsát azonnal eltávolítottam. Ezeket követték egyéb, fontos vezető állást betöltő emberek, főispánok, alispánok, imrédysták és kisebbek.
Külpolitikai vonalon — amelyek tulajdonképpen a főfeladatok voltak — a következő nehézségekkel kellett megküzdeni: Hennyey Gusztáv külügyminiszter tudta miről van szó, sőt megjelöltem neki azt az egyetlen vonalat, amely nekünk rendelkezésre áll: Bakách-Bessenyey berni követ az angolok felé, Kelet felé még csak disszidens követekkel sem rendelkeztünk. A külügyminiszternek másik nehézsége volt, hogy a disszidens követeken kívül magában a külügyminisztériumban alig volt embere, akivel bizalmasan beszélhetett volna, mert Sztójay olyan garnitúrát állított be, amely hűséges csatlósa volt.
Az első napoktól kezdve Hennyeynek Kuty László vezérkari ezredes közreműködésével sikerült Bakách-Bessenyeyvel összeköttetésbe lépnie, úgyhogy az első két-három hetet ezeknek a dolgoknak tisztázására kellett fordítani. Körül-belül két hétig tartott, október elejéig, amíg a 9—10 rejtjeles távirat kifelé és befelé megérkezett. Megtudtuk, hogy miről van szó. Nevezetesen: hogy nekünk nem nyugat, hanem kelet felé kell fordulnunk. Másodszor: hogy a finn, bolgár és román példára teljes feltételnélküli megadásról van szó. Hogy még egy súlyos feltétel jön, tudniillik a németek megtámadása, amihez nem volt meg az erőnk. Ez érlelte meg Faraghó Gábor kiküldetését Moszkvába. Szeptember 20 körül. Ennek előkészítésében természetesen részt vettem.
Az elnök a csodafegyverekről kérdezi a tanút.
T.: Kormányralépésem után auaugusztus 31-én délelőtt nálam járt Guderian tábornok. Megkérdeztem a csodafegyverekről. Azt mondotta, igen, vannak még bizonyos dolgaik, azonban ezek nem lehetnek a háború döntő faktorai. Ha tehát a legkisebb mértékben bíztam volna is, akkor is ez éppen elég lett volna nekem.
E.: Szeptember 7-én Szálasi önnél volt?
T.: Igen, én hívattam.
— Az volt az ösztönös megérzésem — folytatta Lakatos vezérezredes, — hogy ez a kiugrás nincs előkészítve sem bel-, sem külpolitikai vonalon. Érdekelt az, hogy a szélsőjobboldal hírhedt vezére milyen álláspontot foglalna el, ha ez nyilvánvalóvá válik. Magamhoz hívattam és egészen rövid látogatás keretében beszéltem vele.
— Megmondtam neki, figyelmeztetem arra, hogy az egész mozgalmat és az ő pártjának célkitűzését egy nagyhatalom meg fogja dönteni egyik napról a másikra. Azt kérdezte melyik az. Erre szó szerint azt mondottam neki, a Szovjet, a Vörös Hadsereg. Erre ő rövidesen felugrott és eltávozott.
Elnök: Ez szeptember 7-én volt?
Lakatos: Igen, pontosan. Erre megesküszöm, mert lóhalálában kellett visszasietnem a koronatanácsra.
E.: Szeptember 7-én volt a koronatanács vagy talán volt szeptember 10-én újra koronatanács?
Lakatos: A második nem koronatanács volt, hanem az úgynevezett titkos tanácsosok ülése a kormányzó elnöklésével.
Elnök: (Lakatoshoz): A koronatanácson mi történt?
Tanú: A koronatanácson a kormányzó előadta, elérkezettnek látja az időt a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére, mert német repülő felderítési adatok szerint a délkárpáti, erdélyi hágók az oroszok kezére estek és azokon áttörve, ha jól emlékszem, három páncélos hadsereg vagy hadtest már előre nyomul Lúgos, Nagyszeben és Temesvár felé.
Az első hozzászóló Reményi-Schneller Lajos és Jurcsek volt. A kormány részéről több pró és kontra vélemény hangzott el.
Lakatos: A kormányzó úrnak első perctől az volt az elgondolása, hogy ő, ellenére a német megszállásnak, nem kíván a németek háta mögött — mondjuk az ő elképzelésük szerint — árulóképpen fellépni és a hátuk mögött cselekedni, hanem párhuzamos közléssel a németek felé.
E.: Ez eléggé szomorú álláspont volt a kormányzó részéről, mert így csúsztunk át azután a nemzettel szemben való árulásnak terére azért, hogy a németekkel szemben az árulást elkerüljük.
Lakatos: Igen. Most folytatom a Csatay-féle, akkor igen tetszetős beállítást.
E.: Éppen ezt nem értem. Ez nem tetszetősség, ez bornírtságnak látszott.
Lakatos: Ez annyiban látszott tetszetősnek és magam azért csatlakoztam hozzá, mert biztos voltam benne, hogy a németetek katonailag és fizikailag amúgy sem tudják végrehajtani és a fegyverszünetnél legfeljebb félnapos haladékról van szó.
Vörös Jánosnak, a vezérkari főnöknek jelenlétében nyomban magamhoz kérettem a német követet és Greifenberg tábornokot. Meg voltam győződve, közlésemre csak az lehet a válasz, hogy ők ennek eleget tenni nem tudnak. A németeket tényleg kissé meglepte a dolog, de azonnal számszerű ígéreteket tettek.
— Másnap reggel, még a 24 óra letelte előtt Greifenberg tábornok személyesen közölte velem a miniszterelnökségen, hogy a kívánt öt hadosztály helyett négy páncélos és vegyes hadosztály azonnal rendelkezésemre fog állni, az ötödikre nézve egy-két napi haladékról beszélt.
— A helyzet, miután a magyar kormány a kormányzó hozzájárulásával ilyen 24 órás ultimátumszerű követelést tett, ezt sajnálatos módon — ma ezt mondom — el kellett fogadni. Hogy a dologból nem lett semmi, az később már nem lepett meg, sőt ellenkezőleg, ez adta a legszerencsétlenebb fordulatot a továbbiaknak, mert, ha a németek eddig csak gyanakvók voltak, most már biztosak lehettek a kormány valódi célkitűzésében. A beígért négy hadosztályt lassúbb tempóban hozták, mint ígérték és nem vetették be a fronton, hanem Budapest körül gyülekeztetve, a kormány sakkbantartására tartották készen.
E.: Minthogy a németek a lassú tempóban hozott hadosztályokat Budapest körül tartották, mi okozta, hogy mégsem vált aktuálissá a közvetlenül küszöbön álló fegyverszüneti lépés?
Lakatos: Az előbb már említettem, hogyha ezek az erők Budapest környékén lebzselnek és a mi sakkbantartásunkat célozzák, akkor az előkészületlenül megtett fegyverszüneti lépést kockázatosnak tartottam, mert attól tartottam, hogy kudarcba fullad. Jelentettem a kormányzónak, hogy akkor nem a Tisza mentén, hanem a Duna mentén fogunk harcolni és ebből fegyverszünet nem lesz, mert a németek a furor teutonicusszal el fogják söpörni az ő személyét a kormánnyal együtt és a nyakunkra ültetik Szálasit és kormányát. Ez szó szerint bekövetkezett.
E.: Önök mindenképpen fegyverszünetet akartak kötni. Arra számítani kellett, hogy ha esetleg a németek mégis hozzák a hadosztályokat magyar területre, az micsoda közvetlen következményekkel fog járni és Magyarország részére a háborúból való kilépés még inkább megnehezedik.
Lakatos: Sajnos, igen.
E.: Ez borzalmasan kockázatos lépés volt.
Lakatos: Azonban a németek figyelme akkor már fel volt híva.
E.: Csatay jött ezzel az indítvánnyal?
Lakatos: Igen.
E.: Egyhangú volt a határozat?
Lakatos: Egyhangú.
E.: Ezt követőn történt a titkos tanácsosok ülése?
T.: A titkos tanácsosok ülése a rákövetkező vasárnap, azaz szeptember 10-én volt. A kormányzó látta, hogy mind katonai, mind politikai vonalon bizonyos képkiegészítésre volna szükség, amit én is alátámasztottam. Szeptember 10-ére a kormányzó egybehívott öt katonai és öt polgári egyénből álló magánjellegű tanácskozást, amelyre váratlanul belépett a kormányzó mögött gróf Bethlen István is. A kormányzó ugyancsak ezt a tárgykört tűzte ki a tanácskozás egyetlen programjául. Én kértem a kormányzót, hogy adja át nekem a szót, hogy konkrét adatok alátámasztásával az akkori politikai életben nem szereplő, tehát tájékozatlan idős urakat tájékoztathassam az események időrendű kifejlődéséről. Ennek a tanácskozásnak — mint ahogy már mondottam — ismét a fegyverszünet volt a főkérdése.
E.: Mi volt a határozat?
T.: A fegyverszünet azonnali megindítása. Egyébként polgári részről Kánya Kálmán, gróf Esterházy Móric, gróf Károlyi Gyula, báró Perényi Zsigmond, külügyminiszterem: Hennyey Gusztáv, katonai részről pedig Roeder Vilmos nyugalmazott vezérezredes, Sónyi Hugó nyugalmazott vezérezredes, Náday István nyugalmazott vezérezredes, Vörös János, a vezérkar főnöke és miniszterem: Csatay Lajos vezérezredes. Rajtuk kívül ott volt Bethlen István is. Minthogy a helyzetről felelős álláson kívül álló gyülekezet döntött egyhangúan, azt mondottam magamban, hogy igen jól jönne, ha a kormányzó — amit másnap reggel kihallgatáson kértem is — üzenetet küldene a kormány számára, hogy most már hivatalosan, tehát a felelős kormány részéről a másnap megtartandó minisztertanácson ez a kérdés egyetlen tárgypontként napirendre tűzessék. Ez meg is történt, a minisztertanács egybehívatott és annak lefolyása újabb meglepetéssel szolgált számomra. A kérdést a minisztertanácson én magam tettem fel és közöltem, hogy mi a kormányzó úr álláspontja. Az, hogy ez az előző napi tanácskozáson alakult ki, nem szóltam, hogy titokban maradjon. A meglepetés az volt, hogy ezen a minisztertanácson balról jobbra sorrendben történt a felszólalás és így elsőnek a mellettem ülő Bonczos Miklós belügyminiszter jutott szóhoz. Igen harcias beszédet mondott.
T.: Ezután Csatay Lajos szólalt még fel, utalva a néhány német hadosztályra, amelyek csak sakkbantartásunkat fogják majd célozni. A minisztertanácson jelenlévők egymásután szólaltak fel és egyhangúlag a háborúnak időlegesen addig való folytatása mellett döntött, ameddig a fegyverszünet nincs jobban előkészítve, ameddig a beígért német erők keresztül nem haladnak rajtunk. Ez volt a lényeg.
E.: Lényegileg tehát elutasították?
T.: Igen. Ezután én a kormányzóhoz mentem és benyújtottam a kormány lemondását. A mellékgondolat az volt, amit Rakovszky Ivánnal is közöltem, hogy ha mást nem, a kormány rekonstrukciójával elfogjuk érni azt, hogy azok, akik nem valók a kormányba, ki fognak esni. Ezek Jurcsek és Reményi-Schneller voltak. A kormány többi tagja csak a pillanatot nem látta alkalmasnak a fegyverszüneti tárgyalások megindítására, a kormány másik két tagja körömszakadtáig kitartott a német vonal mellett.
E.: És mit gondoltak, mikor lesz az alkalmas pillanat, hiszen a pillanat mindig csak nehezebbé válhatott?
T.: Igen, ezt tudom, ma érzem és belátom.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!