A tárgyalás
(idézet: A Szálasi-Per – Ítél a történelem – HÍRADÓ KÖNYVTÁR – 1945)
Az elnök intézkedésére Vajna Gábort, a következő vádlottat vezetik a terembe.
Elnök: Bűnösnek érzi magát?
Vajna: Nem. (Gúnyos derültség.)
Elnök: Ön 1944 március 19-ét kővetően milyen tisztséget viselt a nyilaskeresztes pártban?
Vajna: A pártvezetőtanács tagja voltam és ellenőrzés vezetője.
Elnök: És ebben a minőségben folytatott Ön a németekkel tárgyalásokat?
Vajna: Nem ebben a minőségemben. A volt pártvezetőtől Szálasi Ferenctől külön megbízást kaptam arra, hogy a német nemzeti szocialista párt felé ideológiai alapon keressek összeköttetést. Ezt a megbízást körülbelül 1942-ben kaptam.
Elnök: Milyen lépéseket tett Ön ennek a megbízásnak alapján?
Vajna: Akkor a német nemzeti szocialista pártvezető személyiségeivel szerettem volna párthivatalosan érintkezést keresni, bizonyos kérdésekben tájékozódni felvilágosításokat kapni és minthogy ez akkor nem sikerült, Himmlerhez levelet intéztem, amelyben megírtam …
Elnök: Himmlerhez? Nem Hitlerhez?
Vajna: Nem, Himmlerhez. A vádiratban tévesen szerepel, hogy Hitlerhez.
Elnök: Mi volt ebben a levélben?
Vajna: A levélben megírtam, hogy ajánlatos a háború győzelmes befejezése érdekében amelyet csak úgy látok elérhetőnek, hogyha az ideológiailag összefogott európai népekkel közösen harcolunk, lehetővé teszi ezt Hitler Adolf, mint a Német Birodalomnak a vezére és a nemzeti szocialista pártnak ugyancsak legfelsőbb személyi vezére (Gúnyos derültség) hogy az Európa ezen a területén élő országok nemzetiszocialista alapon működő pártjai ideológiailag is összejönnek és együttes erővel követnek el mindent a háború győzelmes befejezésére.
— Közöltem azt is, hogy miután Magyarországon mi, a hungarista mozgalom meglehetősen erős nyomás alatt áll, nem tudunk ilyen kezdeményező lépést megtenni, ezért ennek a kezdeményező lépésnek, amely kizárólag párt- és ideológiai szempontból jött számításba, a Német Birodalomból Hitlertől kell kiindulnia. Az volt a felfogásom, hogy ha Szálasi Ferenc pártvezető meghívást kap a Német Birodalomba egy ilyen értekezletre vagy megbeszélésre, akkor erről feltétlenül jelentést tesz a miniszterelnöknek, a miniszterelnök őt ezzel kapcsolatosan fogadja és mielőtt kimegy, Horthy Miklós is fogadja. Ezzel azután a régóta várt kibontakozás a kézfogás, a magyarországi politikai pártok között ezekben a kritikus és súlyos időkben be fog következni.
Elnök: Lett valami következménye ennek?
Vajna: Nem. Nem lett eredménye. Több kérdést tettem fel a németekhez, különösen egy Kemm nevű kormánytanácsoshoz, aki az ottani belügyminisztériumnak egyik tisztviselője volt. Megkérdeztem, mit értenek ők az új Európa alatt és mi lenne az új Európában a középeurópai nacionalista országoknak, így Magyarországnak is a szerepe.
Elnök: Ennek az információnak az eredményeként mire jött rá? Arra, hogy a német nemzetiszocializmus és az Önök Hungarista Mozgalma ugyanazt akarja?
Vajna: Az eltérés ott volt, hogy Szálasi Ferenc elrendelte, hogy a Hungarista Mozgalomnak csak az lehet a tagja, aki a Magyarországon elismert valamelyik keresztény felekezetnek tagja, s a hitleri szocializmusban bizonyos eltérések voltak az SS vonalán. Ezenkívül ők faji alapon állottak, hiszen ott alig volt idegen faj a németeken kívül, nem mint nálunk.
Elnök: A német nemzetiszocializmus a német fajt tekintette a fajok között vezetőnek.
Vajna: Ezt hirdette Rosenberg.
Elnök: Ezt hirdette az Ön vezére is.
Vajna: Erről nem tudok.
Elnök: Pedig ezt hirdette, ezt írta egy Veesenmayerhez intézett emlékiratában. Micsoda közös érdeke volt Magyarországnak és Németországnak?
Vajna? Szomszédok. Benne voltunk a háborúban, nem mi csináltuk, kisebbségi párt voltunk, ha azért felelős valaki, akkor elsősorban Horthy és kormánya felelős.
Elnök: Ebben igaza van Önnek, de azért, hogy önök ezt az utat folytatták és ehhez jelentős támogatást nyújtottak, ezért önök felelősek. 1944 március 19-t követően mi történt, erről beszéljen?
Vajna: A német orientáció akkor hivatalos álláspontja volt a törvényhozásnak.
Elnök: Ez nem igaz. Ha ez lett volna hivatalos álláspontja önök nem beszéltek volna hintapolitikáról. A hivatalos álláspont legalábbis ingadozott.
Elnök: 1944 március 19-ét követően mi volt az önök célja?
Vajna: A vezetőség célja az volt, hogy a nemzetet ezekben a kritikus és tragikus időkben megmentsük a legjobb belátásunk szerint.
Elnök: Megint üres szavak. Hogyan látta megmenthetőnek a helyzetet?
Vajna: Ha fegyvert szerzünk és harcolunk. (Derültség.)
Elnök: Hogyan egyezteti ezt össze azzal, hogy Ön hazaárulónak minősíti azt, aki a háborút megüzente, csapatokat kiküldte s önök ugyanezt akarták csinálni.
Vajna: Akkor kint voltak a csapatok, elvérzett nem tudom hányszázezer magyar.
Elnök: Inkább vissza kellett volna hozni a meglevőket.
Vajna: Állandóan követeltük ezek felszerelését, jó fegyveres kiállást, mert akkor van értelme a harcnak, ha szereznek valahonnan jó fegyverzetet és felszerelést, hangulatot, hazaszeretetet …
Elnök: Szóval hangulat sem volt a harcoló katonák között?
Vajna: Nem, a hadsereg egy része kettéhasadt lélekkel harcolt. Ezt szóvá tettem a parlamentben.
Elnök: Ön egészen őszinte, ezért a kijelentéséért megdicsérem. Eddig azt hallottuk, hogy egységesen harcoltak. Amikor látta, hogy fegyverek sem jönnek, miért nem mondta: tessék visszahozni a csapatokat, kilépni a háborúból, amelybe való belekeveredést Ön épp az előbb hazaárulásnak minősítette.
Vajna: Megfelelő felszerelés nélkül nekimenni egy háborúnak hazaárulás.
Elnök: De hazaárulás az is, ha egy ilyen háborút nem megszüntetni hanem minden erőszakkal továbbfolytatni akarják. (Helyeslés és taps.) Ön sajátmaga felett mondott ezzel ítéletet.
Vajna: Akkor a nemzet léte vagy nemléte veszélyeztetve volt.
Elnök: Ön azt hiszi, ha ez a nemzet erőit akár az utolsó 13—14 éves gyermekig összeszedi, akkor ezzel változtatni tudtak volna a háború kimenetelén?
Vajna: Akkor még úgy nézett ki a helyzet, hogy változtatni lehetett volna. A kormányzónak lett volna kötelessége a pártok vezetőit összehívni és megmondani, ez és ez a helyzet.
— Mik voltak akkoriban a tervezett cselekmények és eljárási módok? Ön a kormányzónak milyen cselekedeteit minősítette a nemzet érdekei ellen irányulóknak? Ha nem akarja folytatni a háborút?
Vajna: Ha nem akarja folytatni a háborút, egy szerencsétlen kiugrás a nemzet megkérdezése nélkül lelki összeomlást eredményezett volna az országban.
Elnök: A lényegre megkaptam a választ. Csak arra kívánom felhívni a figyelmét, hogy Ön azt hangoztatja a nemzet megkerülésével és megkérdezése nélkül. Hogyan képzelte Ön abban az időben a nemzet megkérdezését abban a vonatkozásban, hogy akarja-e folytatni a háborút vagy nem. Akkor, amikor az Ön saját kijelentése szerint még azt sem tartotta lehetségesnek, hogy a múltban kiéleződött helyzetben a parlamentben felszólaljon a hadüzenet, a magyar csapatoknak a határon kívüli bevetésével szemben. Hogyan gondolta a fegyverszüneti kérdés ilyen megoldását előzetes, hosszadalmas eljárással? Nyilvánvaló, hogy a megbeszélések előkészítése után, a megvalósulás előtt erről tudomást szereztek volna a németek, akik itt bent voltak az országban. Ennek a fegyverszüneti próbálkozásnak szükségképen titokban kellett maradnia. Nem lehetett nyilvánosságra vinni, nem lehetett a nemzetet formálisan megkérdezni. Itt a nemzet lelkét ismerni kellett volna és ezen az alapon kellett volna vállalnia a felelősséget fegyverszüneti megoldáshoz.
A vádlott hosszabb magyarázkodásba kezd, amire elnök figyelmezteti, hogy a kérdésre és kizárólag a kérdésre feleljen.
A vádlott arról beszél, hogy akkoriban az országgyűlés nemigen ülésezett, ellenben megvoltak a pártok és azok vezetői. A kormányzó magához kérethette volna őket, feltárhatta volna a helyzetet és megvalósíthatta volna a kommunistáktól a nyilas keresztesekig terjedő totális összefogást. (Nagy zaj.)
Elnök: Milyen irányban?
Vajna: A fegyverszüneti tárgyalások tekintetében.
Elnök: Totális összefogásról beszélt, de aztán kijavította azzal, hogy a fegyverszünetre gondol. Ön lett volna az első és pártvezetője, Kemény Gábor és hasonlók, akik rögtön jelentették volna Veesenmayernek. (Úgy van! Úgy van! Taps.) Épeszű ember nem gondolhat erre. Az ittlévő fegyveres német erővel szemben olyan pártok elé vinni ezt a lépést, akikről nyilvánvaló, hogy teljes mértékben a német álláspontot fogadják el. Hogyan képzelhet ilyen őrültséget?
Vajna: Sajnos, az volt a helyzet, hogy Szálasi Ferenccel szemben a kormányzó éppen a klikk nyomása következtében bizalmatlan volt és sohasem engedte magához, nem tárgyalt vele.
Az elnök Vajnának az 1944 március 19-ét követően különféle német személyiségekkel folytatott megbeszéléseiről szóló feljegyzéseket veszi sorra. Idézi a Höttl és Vajna megbeszéléseiről készült feljegyzéseket, amelyek szerint Höttl aziránt érdeklődött, hogy ha a nyilas párt tagjai belépnek a kormányba, Szálasi mit fog tenni? Ha megmarad csupán pártvezetőnek és sem képviselőséget, sem miniszterséget nem vállal, hogyan tud akkor felelősen beleszólni a vezetésbe. Erre a jegyzőkönyv szerint Vajna azt válaszolta, hogy amint Attila Isten ostora volt, Szálasi megmarad ostornak a szó szoros értelmében. Ostor lesz, amelyről senki sem tudja, mikor és hova fog levágni és ezt megteheti, mert a pártmozgalom a kezében van. Ez jelenti Szálasi tekintélyét és hatalmát.
Vajna kijelenti, hogy emlékszik erre.
Elnök: Nem érzi ezt nagyzási jelenségnek, a XX. században Szálasit Attilához hasonlítani és Isten ostoráról beszélni? Volt benne valami igaz, de nem Isten ostora volt, hanem a Gonosz ostora, amely rávágott saját nemzetére.
Vajna elkezdi magyarázni a kormányalakítási tárgyalások hátterét.
Elnök: Ön szerint mik voltak a múlt hibái?
Vajna: A németek szövetséget kötöttek Kállay Miklóssal és Teleki Pállal, akikről soha nem tudta az ember, hogy a németekkel őszintén kötöttek-e szövetséget, vagy pedig ez cirkusz. Le kellett volna tárgyalni azt, hogy ideológiai alapon egy nemzetiszocialista irányzat, egy koalíciós irányzat jusson hatalomra, amelyben az összes nemzeti erők képviselve vannak.
Elnök: Magyarországon Önökön kívül más pártok is voltak és Önök bizonyára nem azokra a pártokra gondoltak, amelyek fenntartás nélkül szembehelyezkedtek a német érdekekkel és a német kívánságokkal, hanem azokra a pártokra, amelyek német vonalon számításba jöhettek. Úgy látom, olyan koalícióra gondoltak, amelyben Bakyéké lesz a vezető szerep.
Vajna: Azt óhajtottam bejelenteni, hogy csak olyan koalícióra gondoltunk, amelyben Szálasi maga vezet.
Elnök: Az volt tehát a hiba, hogy a németek nem ilyen koalíciós kialakulást támogattak?
Vajna: Amelyben a Hungarista Mozgalom vezet.
Az elnök ezután tovább olvassa a jelentést, amelyben egy egyén „seriff” néven szerepel. Vajna megjegyzi, hogy ez fedőnév, az illető Urbán József, a Dunagőzhajózási Társaság alkalmazottja. A július 21-i bizalmasanak jelzett jelentésben ez a seriff a következőket mondja: „Kállay személyével kapcsolatban Vajna képviselő felvetette a kérdést Urbán előtt, vajon tudna-e erkölcsi támaszt nyújtani arra, hogy ellopják Kállay Miklóst a török követségről. A német külügyminiszter válasza szerint ilyen lépés török részről mindenképpen a németekre ütne vissza. E pillanatban ez nem lenne kellemes.”
— Emlékszik Ön erre? — kérdezi az elnök az irat ismertetése után, majd megállapítja: érdekes, hogy bizonyos dolgokat Önök jobban forszíroztak, sürgettek, mint a németek. Ez volt Önnek a Höttl-vonalon folytatott megbeszélésének a lényege.
Vajna: Március 19-e után a németek megkeresték a pártot, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek vezetésére a párt bocsásson rendelkezésre vezetői embereket. Engem rendelt ki a párt, hogy menjek el tárgyalni valahol a Svábhegyen. A tárgyalás nagyon rövid volt és közöltem velük, hogy mi nem vagyunk hajlandók a szakszervezetek élére hungarista munkásokat, szakembereket állítani.
Az elnök ezután ismerteti Vajnának Höttl-lel folytatott további beszélgetését. Az 1944 július 22-i jelentés szerint megint belpolitikai válságot emlegettek.
Vajna a következőkben foglalja össze jelentése lényegét:
— Úgy látszik, a követség és a német vezető személyiségek belátták, hogy sem Imrédy, sem a hatalmon lévők nem tudják megoldani a sürgető kérdéseket. Ezért szeretnék bekapcsolni a nyilasokat is az új kormányba, mert érzik, hogy náluk nélkül csőd következik be. Szálasinak is szeretnének valamilyen állást.
— Másokkal Ön tárgyalt német vonalon? — kérdezi ezután az elnök.
Vajna: A német követségen voltam Szálasival együtt.
Az elnök ezután ismerteti Kemény egyik jelentését, mely szerint Kemény azt ajánlotta a németeknek, hogy Vajnával tárgyaljanak, mert tőle olyan adatokat tudhatnak meg, amit egyébként csak elkésve hallanának, majd Kemény augusztus 22-i jelentését, mely szerint Vajna Kemény lakásán közölte Hallerrel, a puccselőkészületekre vonatkozó adatokat. Haller hálásan megköszönte Vajna kimerítő információját és azt közölte Veesenmayerrel.
Elnök: Ebből a jelentésből kitűnik, hogy Haller megköszönte az Ön kimerítő információját. Milyen kimerítő információt adott Ön Hallernek?
Vajna: Nem emlékszem. Valami információ volt, de nem tudom megmondani, hogy micsoda. Én akkor annyi politikussal tárgyaltam.
Elnök (Vajnához): És miféle puccselőkészületekről szolgáltatott Ön adatokat?
Vajna: Voltak különféle puccskísérletek többízben. Talán az úgy nevezett Baky-féle puccs, amikor csendőrzászlóaljakat hoztak.
Elnök: Az július első napjaiban volt, nem augusztusban.
Vajna: Azt én nem tudom, azt Horthy tudná megmondani.
Elnök: Ezt Ön nem tudja? Egy katonai puccskísérlet, amely félre akarja állítani a jobboldali erőket 1944 augusztusában, nem tudja, hogy a háború folytatását illetően milyen álláspontot foglalt volna el.
Vajna: Többször beszélgettem a német követségen, amikor elkísértem Szálasit, várakoztam és ott beszélgettem.
Elnök: Hogy kapcsolódott be Ön 1944 október 15-ét megelőző időben a Kovarcz előkészítési akciójába?
Vajna: Én Kovarcztól kaptam utasítást, hogy egy Olbrich nevű őrnaggyal ismerkedjem meg, meg is ismerkedtem vele, ez volt a feladatom.
Elnök: Kovarcz feladatának mi volt a lényege?
Vajna: Kovarcz foglalkozott egy esetjeges forradalom, vagy puccs, vagy ilyen esetben előkészületeknek megtételével.
Elnök: A hatalomátvétel céljából?
Vajna: Igen, hogyha ezt meg akarják akadályozni.
Elnök: Ebbe az előkészítő munkába hogy kapcsolódott be?
Vajna: Olbrich őrnaggyal rövid diskurzusom volt, de a vele való részletes tárgyalásra nem került sor, mert az események folyása gyors volt.
Elnök: Olbrichnak mi volt a feladata?
Vajna: Nem tudom, vele azért jöttem csak össze, hogy amennyiben a középületeknek megszállása a hungarista pártszolgálatosok által a rendőrség, a csendőrség által szükséges lesz ezen a téren együttműködjünk.
Elnök: Ebből következik, hogy a rendőrségnek és csendőrségnek irányítása és utasítása egy esetleges forradalmi, vagy puccsmegmozdulás esetén ez az ön hatáskörébe tartozik. Ki adta Önnek ezt az utasítást?
Vajna: Szálasi Ferenc pártvezető.
Elnök: Részletesebb utasítást kapott ön ezen a téren?
Vajna: Nem, erre nem kellett részletes utasítás, mert az elgondolás az volt, hogy a csendőrségben és rendőrségben seregszemlét tartsunk, kik azok, akik megbízhatók, kikre lehet számítani.
Elnök: Mi volt a célja ennek?
Vajna: Hogyha esetleg egy forradalom kiütne.
Elnök: Amennyiben a kormányzó Szálasit kinevezi, erre az esetre önöknek micsoda ellenállástól kellett tartaniuk?
Vajna: Egy katonai klikktől, amely a kormányzót acélgyűrűvel vette körül. Ez állandóan valamilyen titokzatos készültségben volt, semmit nem lehetett tisztán látni, hogy tulajdonképen mit akarnak.
Elnök: Nem volt szó arról, hogy a Kovarcz által létesített szervezet akkor is működésbe lép, hogyha a kormányzó nem ad Szálasinak megbízatást? S ellenkezőleg, önök ellen foglal állást és fegyverszünetet akar?
Vajna: Ezt Kovarcz tudná megmondani.
Elnök: Ejnye, de naiv ember volt Ön. Ön azután Olbrichhal érintkezésbe lépett.
Vajna: Igen, de további lépésre nem volt szükség, mert az események oly váratlanul következtek be.
Elnök: Mire jutottak, mit beszéltek meg?
Vajna: Hogy majd beszélgetni fogunk részletesen és összehozom a csendőrség és rendőrség vezetőivel.
A vádlott a továbbiakban az elnök kérdéseire ismerteti az október 15-i eseményeket: Amikor a kormányzói szózat a rádióban elhangzott, a Pasaréti-útra ment érdeklődni. Ott akkor nem történt semmi, mert Kovarcz nem volt ott. Közölték vele, hogy Szálasi a német követségen várja, mire odament. Úgy emlékszik, Kemény is ott volt. Késő estig ott vártak. Akkor még nem tudott róla, hogy a párt átvette a hatalmat. Ezt csak16-án délelőtt tudta meg, mikor Szálasival együtt a kormányzóhoz ment. Ha jól emlékszik, délelőtt 10—11 óra körül Keménnyel együtt kísérték el Szálasit a kormányzóhoz a Werbőczy-utcai palotába. A kormányzó fogadta Szálasit. Szálasi, ha jól emlékszik, annyit mondott, hogy a kormányzó lemondott és az államvezetést, valamint a főhadúri jogokat Szálasira ruházta át. Utána együtt mentek át a honvédelmi minisztériumba.
Elnök: Szálasi közölte, hogy véglegesen megállapodott a kormányzóval?
Vajna: Nem merem állítani, hogy véglegesen.
Elnök: Tehát Ön úgy fogta fel, hogy a végleges alkotmányos megoldás még nem történt meg.
Vajna: Alkotmányos megoldásra nézve törvényes intézkedések voltak.
Elnök: Tehát Ön sem tartotta ezt alkotmányos rendezésnek?
Vajna: Nem.
Elnök: Mielőtt Önök a kormányzóhoz mentek, Önök még nem voltak hatalmon? Hol volt a kormányzó akkor?
Vajna: A kormányzó, ahogy a német követ velünk közölte, a németek védelmét kérte és a Werbőezy-utca 7. számú épületben volt.
Elnök: Tehát ki volt akkor hatalmon, a kormányzó vagy Önök?
Vajna: Abban a pillanatban átmeneti állapot vott.
Elnök: Önök még nem voltak hatalmon?
Vajna: Úgy tudom, még nem.
Az elnök rámutatott arra, hogy ekkor a nyilas alakulatok már minden fontosabb pontot megszálltak Budapesten, ágyúkat állítottak fel, még pedig a német alakulatokkal együtt. Ezt vádlottnak tudnia kellene.
A vádlott úgy próbál kitérni, hogy ez Kovarcz feladata volt, ő erről semmit sem tudott. Végül a keresztkérdésekre azonban annyit beismert, hogy 16-án délelőtt, mielőtt még a kormányzóhoz mentek volna, beszélgetés során hallott arról, hogy nyilas és német alakulatok „katonailag biztosítottak” egyes középületeket, hidakat stb.
Elnök: Tehát az Ön saját kijelentései alapján is megállapítható, hogy még mielőtt a kormányzó állítólag lemondott, amikor még csak a kormányzói fegyverszüneti proklamáció volt ismeretes, már akkor Önök nyilas alakulatokkal és a németek segítségével karhatalmilag Budapestet hatalmukba kerítették. Tehát a Kovarcz és Ön által létesített szervezetek akcióba léptek és a hatalmat átvették a kormányzó ellenére is. Nyilván ellenére is, mert az Ön kijelentése szerint is csak annyi történt, hogy elhangzott a fegyverszüneti proklamáció.
A vádlott szerint nem az ő általa létesített szervezetek, hanem a párt működött közre.
Az elnök ezután a Magyarság október 19-i számából idéz, amelyben Vajna azt mondja, hogy a hungarista mozgalom október 16-án az áruló félreállítása után átvette a hatalmat. Ez nem azt jelenti — teszi hozza az elnök — hogy Horthy átruházta a hatalmat. Mi szükség volt arra, hogy Szálasi egy árulótól fogadjon el kormányelnöki megbízást? Az árulókat csakugyan félre kellett volna lökni. Önöket kellett volna félrelökni.
Vajna a továbbiakban az elnök kérdéseire a kormányalakítás részleteiről vall. A miniszterelnökségen Szálasi kormányzótanácsot alakított s kijelentette előttük, hogy a kormányzó megbízta őt a kormány alakításával. Tudott arról, hogy már előzőleg kiszemelték belügyminiszternek. Nem tud róla, hogy Beregfyt, aki nem volt nyilas párttag, miért nevezték ki miniszterré.
Az elnök ezután Beregfyhez fordul, hogy megkérdezze, miért lett miniszter, majd ismerteti a júniusi hungarista napló 138. oldalán szereplő feljegyzést: Mecsér szerint a németek foglalkoztak egy magyar katonai kormány beállításának lehetőségével és felmerült állítólag Beregfy vezérezredes neve, aki erre talán legalkalmasabb lenne. (Beregfy-hez): Tehát Mecsér már olyan jelentést tett, hogy az Ön neve felmerült a magyar katonai kormány létesítésével kapcsolatban, mint erre a célra legalkalmasabb személyé.
Elnök: (Vajnához): ön Kovarcztól október 15-e előtt kapott egy jegyzéket, amely 40—50 baloldali vagy kommunistagyanús egyén nevét tartalmazta, akiknek azután Ön elrendelte az internálását.
Vajna: Mutatott nekem egy jegyzéket, amelyen nem tudom hányszáz személy volt felírva. Azt mondtam neki; Nézzen ki 30 vagy 50 személyt, akik veszedelmesek, legfeljebb ennyit szabad internálni, azonban semmi célja mártírokat kitermelni. Ezt a jegyzéket én nem kaptam meg, nekem csak megmutatta.
Elnök: Hát mi lett a Kovarcz listán szereplő egyének sorsa?
Vajna: Nagy részüket nem is lehetett volna őrizetbe vétetni. Akiket Kovarcz már előzőleg őrizetbe vétetett, azoknak nagyrészét felülvizsgálat révén elengedtem, szabadlábra helyeztem, (Mozgás és zaj) a többieket internálták, de nem sokat. (Zaj.) Elvitték őket a németek.
Az elnök áttér arra a listára, amelyet Vajna Feketehalmi-Czeydnertől kapott.
Elnök: A népügyészségen beismerte, hogy a Feketehalmi által átadottak közül 50—60-nak internálását rendelte el.
Vajna: Nem is tagadom, tanácselnök úr.
Elnök: 1944 november elején a veszprémi főispán Mindszenthy ottani püspököt őrizetbe vette. Az ügy önhöz került. Mi történt ott?
Vajna: Éjjel telefonjelentést kaptam. Azonnal vizsgálóbizottságot küldtem ki gépkocsin Veszprémbe. A vizsgálatvezető másnap a kora reggeli órákban érkezett vissza jelentésével. Az esetet azonnal jelentettem Szálasi nemzetvezetőnek, aki meghallgatta a jelentést.
Elnök: Mi volt az eset lényege?
Vajna: Mindszenthy akkor katonai beszállásolással kapcsolatban eljáró rendőrközegekkel összetűzésbe keveredett. Jelen volt az esetnél a főispán is.
Elnök: Végül is mi volt a döntés?
Vajna: A főispán, illetve a veszprémi rendőrkapitányság internáltatta Mindszenthyt. Amikor ezt Szálasinak jelentettem, úgy intézkedett, hogy az internálást fenn kell tartani és fenntartja magának a jogot arra, hogy mikor szünteti meg.
Az elnök (Szálasihoz): Igaz, hogy Ön döntött a kérdésben?
Szálasi: Igen. Azt mondtam, hogy a vizsgálatot le kell folytatni és én fogok dönteni.
Elnök: Mi volt a székesfehérvári püspök esete?
Vajna: Pintér főispán rendelte el Shvoy székesfehérvári püspök internálását.
Elnök: Mikor történt az internálás?
Vajna: 1945 január végén, vagy február elején. Az internálás akkor történt, amikor a németek visszafoglalták Székesfehérvárt. Október elején rendeletet adtam Ki a főispáni értekezleten, hogy a főispánok és a csendőrség és rendőrség vezetői minden egyes községig lemenően keressék meg a legmagasabb rangú helybeli papot, minden egyes felekezet papját és kérjék meg arra, hogy az országnak ezekben a tragikus óráiban az istentelenségről és a bolsevizmus elleni küzdelemről vonják be egyházi elgondolásaikat a vasárnapi szentbeszédekbe.
Elnök: Shvoy püspök milyen álláspontot foglalt el ezzel a kívánsággal szemben?
Vajna: Azt mondta, a laikusok nem avatkozhatnak bele, ő a hercegprímás engedélye nélkül ilyen rendelkezést nem adhat ki.
Elnök: Mi lett a következménye annak, hogy Shvoy nem akart beszélni?
Vajna: Akkor írtam a hercegprímásnak és a hercegprímás levélben válaszolt. A levél szerint a hercegprímás az ilyenirányú szentbeszédeket nem tartja a nemzet érdekében állónak.
Elnök: Ezért történt tehát Shvoy internálása. Az internálást ki rendelte el?
Vajna: A székesfehérvári főispán és a rendőrkapitányság hajtotta végre az internálást. Ezt jelentették nekem, én pedig Szálasi nemzetvezetőnek és Shvoyt a soproni Isteni Szeretet Leányai zárdába szállíttattuk.
Elnök: Szálasi megint azt mondta, hogy jóváhagyja az internálást és ő óhajt dönteni a továbbiakról? Szálasihoz: Így volt ez?
Szálasi: Az eset kivizsgálását elrendeltem és fenntartottam magamnak a jogot, éppen úgy mint Mindszenthy esetében.
Elnök: Beszéljen most az 1944 november elején kommunista és baloldali álláspontú személyek összeszedésére elrendelt razziáról.
Vajna: Ez a honvédelmi minisztérium illetve a német hadvezetőség kívánságára történt Budapesten és a Budapest körüli hadműveleti területen.
Elnök: Ne honvédelmi minisztériumról beszéljen, hanem nevet mondjon.
Vajna: Hivatalos irat volt.
Elnök: Miért mondta, hogy a német hadvezetőség és Beregfy honvédelmi miniszter részéről is érkezett megkeresés a kommunista elemek összeszedésére?
Az elnök (Beregfyhez): Intézett Ön megkeresést ebben az ügyben?
Beregfy: Erről nem tudok.
Elnök (Vajnához): Miért hivatkozott Ön akkor Beregfy nevére, hogy Beregfy kereste meg Önt?
Vajna: Lehet, hogy a helyettese, nem tudom már megmondani. Lehet, hogy ő szólt erről.
Elnök: Hány embert szedtek össze Budapesten és környékén?
Vajna: Pontosan megmondani nem tudom, párezer emberről volt szó.
Elnök: Kommunisták és egyéb baloldali elemek voltak ezek?
Vajna: Kommunisták.
Elnök: Hova szállították ezeket az embereket?
Vajna: Komáromba. Komáromban munkaszolgálatra átadták őket német birodalmi területre.
Elnök: Ki rendelte el azt, hogy ezeket Németországnak adják át munkaszolgálatra.
Vajna: Ez katonai intézkedés volt. Erre nézve kérem Hajnácskői László kihallgatását.
Elnök (Szálasihoz): Ki rendelkezett így? Hogy magyar állampolgárokat, nem zsidókat, munkaszolgálatra adjanak át egy külföldi hatalomnak? Milyen alkotmányos rendelkezés ez?
Szálasi: Általános rendelkezés volt erre a totális mozgósítás és harcbaállítás minisztere révén, aki az irányelveket tőlem kapta. 12—70 éves életkorig mindenki munkára volt kötelezve.
Elnök: Razzián szedték össze a szakmunkásokat?
Szálasi: Nem léptük túl azokat a kereteket, amelyek a szövetséges államok bármelyikében meg voltak.
Elnök (Vajnához): 1945 február havában Ön rendelte el a dunántúli területen a vegyes házasságban lévő zsidók összeszedését. Ezeket részben internáltatta, részben rendőri felügyelet alá helyezte. Igaz ez?
Vajna: Igen. Ez a németek kívánságára történt.
Elnök: Térjünk vissza az előbbi pontra. Amikor párezer embert összeszedtek, közvetlenül kinek az utasítására történt az, hogy Komáromba vitték és átadták a németeknek.
Vajna: Ezt a VII. osztályban Hajnácskői László ezredes tudja megmondani. Az én minisztériumomból a VII. osztály tárgyalta le a honvédelmi minisztérium embereivel az én tudtommal.
Elnök: A lefolyt beszélgetés eredményeképpen történt a munkásoknak németek részére való átadása?
Vajna: Az átadáshoz semmi közöm nem volt.
Elnök: Tudta, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel?
Vajna: Akkor nem tudtam, csak azt, hogy valahol munkába lesznek állítva. Ez nem az én munkaköröm volt, hanem a totális mozgósítás miniszteréé.
Elnök (Vajnához): Ön rendelte el a zsidóktól elvett és összegyűjtött értékek kiszállítását is?
Vajna: Igen.
Elnök: Hol vannak ezek az értékek most?
Vajna: Brennbergbányára lettek szállítva, majd később Landeckbe. Ezeket átvették az amerikaiak.
Elnök: Ön az előző évek folyamán Szálasi Ferenctől kapott megbízás alapján a pártban kommunistagyanús vagy egyéb baloldali álláspontú egyének jegyzékét továbbította a hatáskörrel bíró szervekhez? Általában önök minden kommunista vagy baloldali gyanús egyént mint szabotázs- és hűtlenséggyanúst kezeltek?
Vajna: Annak idején Szálasi Ferenc utasítása alapján jártam Werth Henrik vezérkari főnöknél, bejelentettem ezt a kapott megbízást és ő utasított a kémelhárító osztályhoz.
Elnök: 1944 október 15-e után mi történt Budapesten a zsidók sorsát illetően?
Vajna: Október 17-én vettem át a belügyminisztériumot.
Elnök: Október 16-án megindultak bizonyos atrocitások a zsidósággal szemben? Tud Ön erről?
Vajna: Ami atrocitást bejelentettek, azokban én a nyomozást elrendeltem.
Elnök: Október 15-ét követően hallott-e a pártszolgálat vagy az úgynevezett fegyveres nemzetszolgálat túlkapásairól?
Vajna: Befutottak jelentések.
Elnök: Hallott a Tisza Kálmán-térre, a Tattersallba való kihajtásról, lakások kifosztásáról, bántalmazásokról?
Vajna: Igen. Hallottam.
Elnök: Kik csinálták ezeket?
Vajna: Konkrété nem tudom megmondani. Lehet, hogy a Ney-féle csoport. És német SS-ek.
Vajna a továbbiakban azt vallja, hogy semmi része sem volt a zsidóknak sáncmunkára való elhurcolásában. Erre csak a honvédelmi minisztériumnak volt joga. Az ő hatáskörébe csak akkor tartozott ez a kérdés, ha a bevonulási parancsnak nem tettek eleget.
Ezután az elnök intéz kérdést Beregfyhez:
— Igaz-e, hogy a honvédelmi minisztérium bevonultatott zsidókat. Beregfy Kovarczra hárítja a felelősséget, akihez védekezése szerint a mozgósítás kérdése tartozott. Szálasi az elnök kérdésére ugyancsak ezt erősítgeti.
Vajna Gábor vallomását módosítva kijelenti, lehetséges, hogy nem Beregfy, hanem Kovarcz adott ki ilyen behívási rendeleteket. A zsidó házak kapuinak bezárását a rendőrség rendelte el.
Szálasi Ferenc az elnök kérdésére kijelenti, hogy a menlevelek kérdésében hat pontból álló irányelvet rögzített le.
Elnök: Hogyan döntött Szálasi Ferenc ebben a hat pontjában?
Vajna: Úgy, hogy a zsidóság egy része gettóba megy, azután van munkaszolgálat bent az országban, kölcsönadás, munkaszolgálatra német birodalmi területre, azután voltak menleveles zsidók, akik külön helyeztetnek el abból a célból, hogy legkésőbb, november végéig kiszállíttatnak az ország területéről.
Elnök: Ezeknek a végrehajtására ki kapott utasítást?
Vajna: Én kaptam utasítást Szálasi Ferenctől. Kijelöltem a kiszállítandó zsidók számára a Palatinus-házakat a Margit-híd mellett és néhány szomszédos utcának pár házát. Idejött az a kb 18—20.000 menleveles, akit elismertek a külföldi követségek, konzulátusok és a Nemzetközi Vöröskereszt.
Elnök: Megállapították ezzel szemben, hogy csak a svájci követség 22.500 menlevelet adott ki.
Vajna: Nem. Kerek számban 27.500 hamis svájci menlevél volt kiállítva. A svájci főkonzul ezt írásban elismerte és bevonta ezeket. A Palatínus-házakban egyébként az elismert menleveleseken kívül még mintegy húszezer ember bemenekült és kb 40.000 személy volt ott.
Elnök: A nyomozás során beismerte, hogy a zsidókkal-való bánásmód terén a nemzetközi jogot is megsértette.
Vajna: Én megsértettem? … (Zaj)
Elnök: Itt van rádióbeszédének tartalma, amelyben azt mondja: nem ismerek római katolikus, evangélikus vagy izraelita hitfelekezethez tartozó zsidót, hanem csak zsidófajúakat. Nem ismerek el semmiféle menlevelet vagy idegen útlevelet, amelyet magyar állampolgárságú zsidó bárhonnan vagy bárkitől kap.
Vajna; Igen … Ez még a kérdésrendezés előtt volt.
Elnök: Nem megsértése ez a nemzetközi jognak, hogy október 19-én Magyarország belügyminisztere ilyen kijelentést tesz? De később elismerte Szálasi rendelkezése után?
Vajna: Október 19-e után rögtön tárgyaltam a külügyminiszterrel és akkor tudtam meg, hogy korábban nemzetközi megállapodások voltak.
Elnök: Szóval akkor már elismerte? Kit bízott meg a gettó felállításával?
Vajna: Ferency Lászlót és Sólymossy János rendőrezredest, Ö kapott megbízást a gettó felállítására a budapesti VII. kerületben, a helyiviszonyokkal ismerős Solymossy ugyanis jelentette, hogy itt lakik a legtöbb zsidó, így kell a legkevesebb mozgás.
Elnök: Ezen a területen normálisan mennyi ember lakott?
Vajna: Nem tudom, csak a vádiratból olvastam, hogy hétezer és állítólag 70.000 lett volna oda bezsúfolva. Én elrendeltem, tessék megállapítani, mekkora terület szükséges az elhelyezésére.
Elnök: A részletekről nem érdeklődött, hányan élnek egy szobában?
Vajna: Olyasmit mondott, hogy 5—6 ember számára jut egy szoba.
Elnök: A németeknek átadott kölcsönzsidók honnan kerültek? A gettóból?
Vajna: Nem mind a gettóból, — a honvédelmi, illetőleg a totális mozgósítási miniszter behívása alapján.
Elnök: Tud arról: hogy a gettóból is vittek ki Németországba zsidókat?
Vajna: Vihettek, amennyiben a behívásnak megfeleltek.
Elnök: Miféle zsidók voltak akiket az ember naphosszat látott — asszonyokat, öregeket, fiatalokat — hosszú oszlopokban vonulni át valamelyik Duna-hídon, olyan hosszú sorban, hogy a vége nem látszott a sornak a Margit hídtól az Erzsébet hídig a budai Dunaparton és kint a Bécsi-úton?
Vajna ismételt kérdésekre is csak azt hangoztatja, nem tudja megmondani, kiket látott a tanácselnök, de mindenesetre Kovarcz minisztériuma intézkedett róluk.
Elnök: A fegyveres nyilasok, akik kísérték Óbuda felé ezeket az oszlopokat, ki alá tartoztak?
Vajna: A totális mozgósítás minisztere alá, november közepéig. A nemzetvezető ekkor rendelte a belügyminisztérium alá, én pedig ekkor Láday István államtitkárt bíztam meg, szervezze át ezt az egész fegyveres nemzetszolgálatot, amely a Radeczky-laktanyában volt és rendeljen ki csendőr- és rendőrtiszteket és altiszteket. Azt hiszem 20—25 csendőrtisztet és kb 80 csendőraltisztet kiképzés céljából oda be is vezényeltek.
Elnök: Tud Ön arról, hogy akár a gettóból, akár megelőzően kinek a rendelkezésére vittek zsidókat az óbudai téglagyárba és onnan tovább gyalogmenetben?
Vajna: Kovarcz minisztériumának rendelkezése folytán történhetett a rendőrség vagy a fegyveres pártszolgálat emberei útján.
Elnök: A rendőrség mindenesetre Ön alá tartozott, azzal Kovarcz is rendelkezett?
Vajna: Nem. Ha egy társminisztériumnak szüksége volt emberekre, a minisztériumot hivatalosan megkereste és rendelkezésre kellett bocsátani.
Elnök: Az Ön minisztériuma rendelkezésre bocsátotta ezeket az embereket? Hány embert küldtek az óbudai téglagyárba?
— Körülbelül hány embert vittek az óbudai téglagyárba, majd onnan tovább?
Vajna: Nem tudom
Elnök: Azt sem tudja, hogy a meglévő munkaszolgálatosokon kívül hány úgynevezett kölcsönzsidó került nyugatra?
Vajna: Nem tudom.
Elnök: Mit tudott Ön arról, hogy súlyos visszaéléseket, kínzásokat, sőt gyilkosságokat követtek el részben pártszolgálatosok, részben a fegyveres nemzetszolgálat tagjai ennek a procedúrának a során a zsidósággal szemben?
Vajna: Októberben vagy novemberben hallottam először ezekről. Ezek atrocitások, gyilkosságok és fosztogatások voltak, zsidókat vertek meg. Ezekben a cselekményekben részt vettek ismeretlen emberek pártjel vényekkel, a keleti bajtársi szövetség tagjai és nagyon sok német SS-katona egyenruhában. Ezek közül a rendőrség többeket őrizetbe vett. Ezentúl a kérdés engem már nem érdekelt. Ezt a dolgot a minisztertanácson bejelentettem és Budinszky akkori igazságügyminisztert megkértem, érdeklődjék ezeknek a bíróságra átszállított egyéneknek a sorsáról, hogy ügyükben ítélet hozassék.
Az elnök ezután ismerteti Vájnának az 1944 november 17-én tartott értekezletről szóló jelentését, amelyen Szálasi kijelentette, hogy a zsidó-kérdést lezárja, erről nem akar többé hallani, ilyen ügyekben ne forduljanak hozzá.
Elnök: Ezen a Szálasi által tartott értekezleten merült fel a panasz, hogy Óbudán néhány napon át temetetlenül fekszenek holttestek az utcán, Vajna kérdéseke a fővárosból az a válasz érkezett, hogy a holttestek elszállítása azért megy nehezen, mert a sok légitámadás folytán nem áll rendelkezésre kellő számú hullaszállító kocsi. Én a rendőrséggel (Hódosyval) kivizsgáltattam az ügyet — folytatódik Vajna jelentése. Azt a jelentést kaptam, hogy a halottak egy része öngyilkosságból, egy része légitámadásból, más része gyilkosságból származik.
Vajna: Származhatnak …
Elnök: „Származik”, ez az Ön aláírt géppel írt jelentése.
Vajna: Én elhiszem, az én aláírásom van rajta, én is ember vagyok, tévedhetek.
Elnök: Az Önök rendőrsége olyan primitív volt, azt sem tudta megállapítani, hogy a halottak gyilkosságból származnak-e vagy nem? Ön azzal védekezik, hogy hallott ilyen súlyos visszaélésekről, embertelenségekről, sőt gyilkosságokról, de azt mondja, hogy nem tudta kinyomozni a tetteseket.
Vajna: A nyomozás a rendőrség feladata. A rendőrség azt jelentette, hogy nem tudta kinyomozni.
Elnök: És ezzel Ön lezártnak tekintette a dolgot.
Vajna: Máskor is megtörtént, hogy nem tudtak kinyomozni tetteseket.
Elnök: Ilyen jelenségek azelőtt nem voltak. Miért nem lépett fel Ön a sajtóban vagy a rádióban és miért nem bélyegezte meg ezeket a gyilkosságokat?
Vajna: A sajtó és a Távirati Iroda tudósítói ott voltak a rendőrségen, megkapták az utasítást, hogy ezt meg kell írni.
Elnök: Ennek ellenére a sajtóban ilyen irányú tiltakozás és erkölcsi elintézés az Önök kormányhatalma részéről meg nem jelent.
Vajna: Ez a sajtófőnök hibája. A sajtó és a Távirati Iroda értesítve lett, nekem nemcsak ez volt a dolgom. Akkor ostromállapot volt, Budapestet bombázták, mindenféle súlyos problémák voltak. Nem tudtam ezerfelé szakadni, a késő éjszakai órákig dolgoztam.
Elnök: A közerkölcsiségnek ezt a döbbenetes süllyedését akkor is az Önök elsőrendű feladatai sorába tartozónak kellett tekinteni, akármennyi dolga volt.
Vajna: Én annak is tekintettem és intézkedtem is, mert ha nem úgy intézkedtem volna, ahogyan intézkedtem, nagyon sokan nem maradtak volna meg a gettóban és másutt.
Elnök: Miért figyelmeztette akkor ismételten Gerát? Az adott erre Önnek indokot, hogy jelentések futottak be, hogy pártemberek pártegyenruhában atrocitásokat követtek el. Emiatt Gera figyelmét felhívta, hogy a párton belül csináljon rendet. (Gerához): Vajna Gábor figyelmeztette Önt ezekre az atrocitásokra?
Gera: Vajna Gábor egy vezetőségi értekezleten az összes vezetők előtt kifejtette álláspontját ebben a kérdésben.
Elnök (Vajnához): Fenntartja azt, hogy Gerát személy szerint figyelmeztette ismételten?
Vajna: Őt személy szerint.
Elnök: Mondja ezt szemébe!
Vajna (Gerához): Én figyelmeztettem Önt arra, mikor ilyen bejelentések érkeztek, hogy a párt illetékes szerveinél tessék körülnézni és rendet csinálni.
Gera: Én megtettem az intézkedéseket, de nem tudok visszaemlékezni, hogy négyszemközt figyelmeztetést kaptam volna.
Elnök: Mit tehetett volna Gera ezekkel szemben?
Vajna: Ha ő megtudja, hogy valamelyik párttag ezt vagy azt a bűncselekményt elkövette, kizárja a pártból. Azután őrizetbevételük után átadhatta volna a bíróságnak.
Elnök: A minisztertanácsokon mi történt?
Vajna: A minisztertanácsokon is hangzottak el ilyen panaszok és Gerának hallani kellett ezeket, mert jelen volt minden minisztertanácson. Meg is ígérte az orvoslást.
Elnök: Hallott Ön ilyen panaszt a minisztertanácson?
Gera: Hallottam.
Elnök: A kitelepítésnek általában ki volt a feje?
Vajna: A kitelepítés több részben ment, volt anyagi, személyi és ipari kitelepítés. A személyi kitelepítés az én hatáskörömbe tartozott. Ebbe a személyi kitelepítésbe Markóczy altábornagy kapcsolódott be. Kértem a honvédelmi minisztériumtól, egy németül tökéletesen beszélő magasrangú katonát, aki jó szervező s akit kiküldhetünk Németországba. A német hatóságoknál a katonát szívesebben fogadták, mint a civil embereket.
Elnök: Mikor történt ez?
Vajna: Azt hiszem decemberben. Addig nem tartozott hozzám a kitelepítés. Decembertől kezdve, miután Himmlerrel a kitelepítés személyi kérdését letárgyaltam. Én hozzám tartozott a minisztériumok személyzetének, családjaiknak kitelepítése.
Elnök: A Bajcsy-Zsilinszky-ügyről mit tud Vajna Gábor?
Vajna: A Bajcsy-Zsilinszky-ügyről november első felében értesültem, Láday államtitkár útján. Megtudtam, hogy az Andrássy-út 21. számban valamilyen katonai összeesküvés készül. Ennek célja a működő német és magyar erőknek a háta mögött felsorakozni Csepel környékén és ezen keresztül rést nyitni az oroszok számára, hogy megszállhassák Budapestet.
Vajna Gábor ezután előadta, hogy amikor megkapta ezt az első jelentést, azonnal bement a folyó minisztertanácsba, Beregfynek elmondotta. A minisztertanácson is bejelentette, hogy puccs van készülőben. És azonnal jelentést tett Szálasinak is. Vajna kijelentette, hogy a további ügyhöz neki mint belügyminiszternek semmi köze nem volt, mert az őrizetbe vett egyéneket átadta az NSZK-nak. Ez a nemzeti számonkérő szerv volt, ennek kellett nyomoznia. Ennek a parancsnoka volt Orendy Norbert csendőrezredes, aki előzetesen már jelentést tett a titkos mozgalomról,
Vajna ezután előadta, hogy azokat a személyeket, akiket letartóztattak az üggyel kapcsolatban, átadták a totális mozgósítás minisztériuma mellett működő bíróságnak.
Elnök: Micsoda törvény létesítette ezt a bíróságot?
Vajna: Ezt talán Szőllősi miniszterelnökhelyettes úr jobban tudná megmondani.
Vajna ezután előadta, hogy Kovarcz nyújtott be erre vonatkozóan törvényjavaslatot. Egy rövid kétszakaszos törvényt.
Elnök: Szálasi, tudna mondani valamit?
Szálasi: Kovarcz, amikor megbíztam, felvetette a kérdést, hogy milyen szankció lehetősége lesz, valószínűleg ezután született meg a dolog.
Szálasi kijelentette még, hogy ő nem vett részt benne. Vajna ezután kifejtette, hogy a vezérkar főnökének különbírósága volt már és meglehet, hogy ebből delegáltak egy harmadik bíróságot.
Elnök: Ki tudna mondani valamit a Kovarcz mellett működő bíróságról?
Szőllősi: A Kovarcz mellett működő bíróságról sem törvény, sem rendeleti alapon nekem nincs tudomásom.
Elnök: A többiek tudnak valamit?
Beregfy: Ez egy létező bíróság volt a vezérkar főnöke mellett.
Elnök: Hogy létezett a vezérkari főnök mellett a Kovarcz melletti bíróság?
Beregfy: Az első minisztertanácson kijelentettem, hogy nem vállalok semmiféle politikai pereket. Ennélfogva ezek az ügyek átmentek a totális mozgósítási miniszter hatáskörébe. És akkor a vezető hadbíró átadta ezt a bíróságot Kovarcznak.
Elnök: Hogyan adta át? Megmaradtak ugyanazok a személyek?
Beregfy kijelenti, hogy a vezérkar főnöke melletti bíróságot rendelték Kovarcz mellé. Viszont a vezérkari főnök helyettesének is volt egy bírósága, összesen három ilyen bíróság volt.
Elnök (Vajnához): Ön határozottan emlékszik, hogy Beregfynek tett említést a Bajcsy-Zsilinszky-ügyről?
Vajna: Beregfy akkor ott volt.
A vádlott az elnök felszólítására szemébe mondja Beregfynek a fentieket. Beregfy ismét hangoztatja, hogy november 20-a és december 11-e között nem volt Budapesten.
Vajna: Akkor korábban volt. Ezt akartam az előbb is mondani.
Elnök (Beregfyhez): Tehát akkor előbb volt?
Beregfy: Valami puccsról hallottam, de hogy ez lett volna, a Bajcsy-Zsilinszky-féle, azt nem tudom.
Elnök (Vajnához): Tud-e a dunaparti kivégzésekről?
Vajna: Nem tudok. Ezek azután történhettek, hogy Budapestet elhagytam, mert amiről tudomást szereztem, arról intézkedtem.
Elnök: Mit tud arról, hogy december 24-én partizánokat végeztek ki a Radeczky-laktanyában?
Vajna: Huszonnegyedikén délután négy-öt órára bejelentettem magam, hogy a fegyveres nemzetszolgálatot meg fogom látogatni. December 23-án késő este kaptam Návaytól a jelentést, hogy a budai hegyekben és barlangokban felfegyverzett emberek vannak, akik merényleteket követtek el a távvezeték ellen, úgyhogy az áramszolgáltatás gyakran meg is szakadt. Ezek jól fel vannak fegyverkezve, gépágyúkkal, sőt aknavetőkkel is. Harc fejlődött ki és ennek során néhány csendőr vagy rendőr és nemzetszolgálatos el is esett. E harcok során elfogtak négy-öt partizánt.
— Ezeket ők a tábori biztonsági szolgálat szerint kivégzik. De ez már nem tartozik hozzám. A tábori biztonsági szolgálat Finta alá tartozott.
Elnök: És ő ki alá tartozott?
Vajna: Részben a honvédelmi minisztérium alá, részben a belügyminiszter alá, felügyeleti jog szempontjából.
Elnök: Ki volt Finta?
Vajna: A csendőrség és a rendőrség főfelügyelője.
Elnök: Ki rendelte el a kivégzést?
Vajna: A tábori biztonsági szolgálat írta alá.
Elnök: Mikor fogták el őket?
Vajna: Akkor. 23-áról 24-ére virradóra.
Elnök: Ki rendelte el, hogy vigyék be őket a Radeczky-laktanyában?
Vajna: Valószínűleg Návay.
Elnök: Milyen minőségben?
Vajna: Mint a fegyveres nemzetszolgálat parancsnoka.
Elnök: Ő rendelte el, de Ön ott tartózkodott. Akkor történt a kivégzés.
A vádlott szerint a két esemény csak egészen véletlenül esett egybe.
Az elnök ezután a székesfehérvári eseményekkel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
Vádlott hangoztatja, hogy ő jelentést kapott arról, hogy ott tizenegy embert kivégeztek. A kivégzéseket ott is a tábori biztonsági szolgálat rendelte el.
Elnök: Akkor miért jelentette azt, hogy Ön végeztette ki őket?
A vádlott azzal indokolja meg, hogy a németek felé akarta magát megbízhatónak beállítani.
Elnök: Ön 1945 február 23-án egy minisztertanácson Kőszegen kijelentette, hogy a zsidókérdés és cigánykérdés maradéktalan s ha kell, drákói rendezését megkezdte. Emlékszik erre?
A vádlott ismét arra hivatkozik, hogy ez csak a németek felé szóló gesztus volt.
Az elnök ezután felolvassa Fintának egy jelentését szökött katonákról, olyanokról, akik a behívási parancsnak nem tettek eleget, öt partizánról, 129 lézengő munkaszolgálatosról, továbbá arról, hogy a felkoncolások száma 150 volt.
A vádlott kijelenti, hogy ez Finta hivatalos jelentése.
Elnök: Ez élénk bizonyítéka az akkori néphangulatnak.
Vajna: Ezt megkapta minden miniszter, de a razziáknak elrendeléséhez nekem semmi közöm nem volt, ez tisztán katonai jellegű intézkedés volt.
Az elnök most ismerteti a Nemzeti Szövetség 1945 február 6-i üléséről szóló följegyzést, amelyben Vajna Gábor belügyminiszter jelentése szerepel. Vajna beszámol arról, hogy Szilasbalháson stb. a Duna–Tisza közén nem sikerült menekülésre bírni az embereket, Kecskemétre is visszaszökdöstek, Budapesten a minisztériumok száztengelyes vonatába csak 60—80 ember jelentkezett, a köztisztviselők nagy része Budapesten maradt, ő maga Vajna is csak nagynehezen tudott eljönni. Az emberek nem akartak eljönni.
Vajna elismeri, hogy erről a témakörről beszéltek, de hogy ilyen szavakkal mondta, azt nem ismeri el.
Elnök: Ebben a kivonatban azután Önnek az a célzása is benne van, hogy a zsidókat a nemzetközi jog megsértésével szedette össze, a svájci követségről és kiadta a rendelkezést, hogy a követség tagjait nem kell bántani. Onnan körülbelül 1500 zsidót hoztak el. — Mondotta ezt?
Vajna: Lehet, hogy mondtam.
Elnök: Arról is beszélt, hogy a Palatinus-házakban borzalmas légitámadás következtében igen nagy veszteségeket szenvedtek a zsidók.
Mondotta ezt?
Vajna: Nem emlékszem.
Elnök: Október 19-i rádióbeszédében volt még egy eddig nem ismertetett rész, amely szerint a zsidókérdés megoldása, ha könyörtelen lesz is, olyan lesz, mint azt a zsidóság eddigi és jelenlegi magatartása által megérdemli. — Mondotta Ön ezt?
Vajna: Ha ez a hivatalos szöveg, akkor mondottam.
Elnök: A Magyarságból olvastam.
Vajna: Ha a Magyarságban benne van, valószínűleg így van, ahogy mondottam.
Elnök: Ezek a kijelentések nem valószínűsítik azt a beállítást, hogy Ön, aki előre könyörtelenségre hivatkozik, bármiféle vonatkozásban a zsidóság érdekeinek kímélését tartotta volna kötelességének.
Vajna: Ha nem ilyen hangnemben beszélek …
Elnök: … akkor nem történt volna annyi gyilkosság, mert ez a hangnem vonta maga után. Ez a hangnem volt az, amely az Önök pártszolgálatosainak teljes elállatiasodását bevezette.
Az elnök szünetet rendelt el, majd bejelentette, hogy Kemény Gábortól írásbeli beadvány érkezett hozzá, amelynek lényege a következő: „Kérem a népbíróságot, hogy az őszinte megnyilatkozásra alkalmat adni és megengedni szíveskedjék, hogy Vádlottársaim jelenlétében érvényesülő, szinte leküzdhetetlen gátlások kikapcsolhatok legyenek”.
Ennek következtében elrendelem — folytatta az elnök — Kemény Gábornak egymagában, egyelőre vádlottársai jelen nem létében történő meghallgatását. Kérem Kemény Gábor előállítását.
Elnök: Módot adok arra, amit beadványában kért. Mit kíván mondani?
Kemény Gábor a mikrofon elé lép és meghatódottsággal, egy kissé remegő hangon olvassa fel nyilatkozatát:
— Tisztelt népbíróság! Nem rendelkezem szónoki képességekkel, és így csak arra kérem Önöket és Önökkel együtt az egész magyar nemzetet, hogy higyjék el: határozott megrendüléssel és mélységes fájdalommal tölt el mindaz a nyomorúság, amely hazánkra szakadt. Ma már tudom és látom, hogy végzetes úton haladtam. Tévedésem következményeit fájlalom. Csak az a kívánságom, legyenek meggyőződve arról, hogy tévedésemet kimondhatatlanul megbántam. Fiatal vagyok és politikailag tapasztalatlan voltam. Teljesen alávetettem magam a pártvezető akaratának. Álmatlan éjszakák tépelődései és vívódásai után az igazságnak tartozom annak megvallásával, hogy helytelen úton jártam és ma tisztán látom, azt a mérhetetlen kárt, amely az október 15-i esemény után bekövetkezett. Hazámat ünnepélyesen megkövetem.”
Elnök: Ön tehát belátja, hogy különösen hol vált végzetesen súlyossá nemzetének tragikus útja, amelyen Ön társaival együtt haladt?
Kemény: Most utólag meg lehet állapítani, hogy a háború befejezésének körülményei, bár előbb is súlyosak lettek volna, de következményeit kétségtelenül betetőzték.
Elnök: Nézze, tehát Ön belátja most azt, hogy 1944 október 15-én is, ha megtisztult lelkiismerettel akar visszanézni a múltba, meg kell mondani, ahogy az október 15-én mutatkozó reális tényezők annyira nyilvánvalók, mondhatni rikító színűek voltak, hogy kellő alapossággal és nagyobb felelősségtudattal, nem pedig diktatórikus törekvésektől elvakítva. Önöknek akkor is meg kellett volna látniok, hogy október 15-e után a nemzet csak a még nagyobb katasztrófa felé haladhat, mint amelyben már akkor is volt. Ezt akarja mondani?
Kemény Gábor: Igen.
Elnök: … hogy ezt nagyobb felelősségtudattal Ön most utólag belátja, hogy akkor is meg kellett volna látni?
— Azt, amit az Önök mozgalma október 15-én és utána csinált, azt egy szörnyű ámokfutásnak lehet minősíteni. Mik voltak azok a tényezők, amelyek Önt október 15-én megakadályozták, hogy rájöjjön arra, amire most előző politikai pályafutásának a megtagadásával rájött és odakiáltsa mozgalmának, hogy állj, ne tovább.
Kemény: Legnagyobb részben az elmúlt 25 esztendőben neveltek, politikailag kétségtelenül egyoldalú irányban és amikor én elkezdtem a politikával foglalkozni, akkor olyan súlyos bűnöket láttam az országban, hogy azokkal szemben fel kellett emelnem a szavamat.
Elnök: Milyen bűnökre céloz?
Kemény: Az egész politikai rendszer, amely itt meggyökerezett és annak a kihatásai a gazdasági és társadalmi életben bűnös volt, korrupció és erkölcstelenség uralkodott.
Elnök: Mégis mi volt az, ami az Ön tisztánlátását elhomályosította?
Kemény: Kétségtelen, hogy a pártvezető irányítása alatt követtük a politikai utat, aki maga is bevallotta, hogy sok esetben másként cselekedett volna.
Elnök: Ön minden kritikai készség nélkül alárendelte magát a pártvezetőnek?
Kemény: Igen.
Elnök: Ön ilyen diktatórikus rendszert fogadott el?
Kemény: Mint mondottam tegnap, az 1935-ös programnak nem ezek voltak az alapjai.
Elnök: De később idefejlődött a dolog.
Kemény: Igen, de én úgy gondoltam, hogy ez meg fog szűnni, mert Szálasi is említette, hogy a diktatúra csak az átmeneti időre jó.
Elnök: Mondja Kemény Gábor, mire célzott Ön beadványában azzal, hogy leküzdhetetlen gátlásai vannak és ezért kér egyedüli kihallgatást.
Kemény: Egyrészt a bajtársi szempont, amelyet figyelembe kell venni és a fegyelem is.
Elnök: Szóval még mindig annak hatása alatt áll?
Kemény: Úgy éreztem.
Elnök: Nézze Kemény Gábor, mikor Ön belátta, hogy a nemzet katasztrófájában igen jelentős része volt az Önök október 15-i állásfoglalásának, és kötelességének érzi, hogy a nemzetnek nyilatkozatában elégtételt szolgáltasson, ez bizonyos fokú kiemelkedést jelent az azelőtti lesüllyedtségből. Ha Ön azonban elégtételt akar adni a nemzetének, akkor rá kell jönnie arra is, hogy vádlott társaival szemben Ön bajtársiassággal nem tartozik, mert azok éppen olyan súlyosan, vagy még az ön felelősségét meghaladó mértékben ártottak a nemzetnek. A bajtársiassági szempont hangoztatása az Ön megbánásának az értékét jelentős mértékben csökkenti.
Kemény: Én úgy érzem, hogy részletesen kellene ismertetni az okokat, hogy lépésemet tisztázhassam és megértsék.
Elnök: Kemény Gábor, Önnek módjában lesz erről gondolkozni, és megtérését egy még magasabb fokra emelni. Ez társaira nem tartozik, velük szemben elszámolásra nem köteles. Ön egyedül csak a nemzetével szemben lehet felelős. Önnek módjában lesz a hétfőn folytatandó főtárgyaláson saját lelkiismeretét és mostani belső erkölcsi állapotát egy további felülvizsgálatnak alávetni és hétfőn módjában lesz ebben a vonatkozásban tovább nyilatkozni.
Az elnök ekkor a főtárgyalást berekesztette, majd másnap Vajna kihallgatásával folytatta.
Elnök: A Nemzeti Szövetség megalakítása körül volt szerepe?
Vajna: Amikor megalakult, az intézőbizottságba beválasztottak.
E.: Mi volt a célja a szövetségnek?
Vajna: Az azonos gondolkodású jobboldali képviselők összefogása.
E.: Ön tagadja, hogy a Nemzeti Szövetség célkitűzése volt a háború teljes erővel való folytatása?
Vajna: Az volt a felfogásunk, hogy a háborút folytatni kell.
E.: Ön szerint a fegyverszünetről mint lehetőségről, nem volt szó. Akkor miben volt kétségük a kormányzó szándékait illetően?
Vajna: Faraghó moszkvai utazása és bizonyos karhatalmi erők összevonása, majd Aczél Ede báró utazása körül felmerült hírek tették szükségessé a tájékozódást.
E.: Fegyverszünetről?
Vajna: Ha tanácselnök úr úgy parancsolja, akkor fegyverszünetről volt szó.
E.: A Nemzeti Szövetség megalakulása után mire kérte fel a Nemzeti Szövetség egy bizottsága Tasnádi Nagy Andrást?
Vajna: Felkérték Tasnádi Nagyot, figyelmeztesse a kormányzót arra, hogy az alkotmányos út azt követeli, hogy a törvényhozást hallgassa meg és vele együtt intézkedjék a nemzetre nézve esetleg sorsdöntő lépésekben.
E.: Tasnádi Nagy András milyen válasszal jött vissza?
Vajna: Horthy Miklós kormányzó azt mondotta neki, hogy tudomása van ennek a kérdésnek a súlyosságáról és legyenek nyugodtak a képviselőház tagjai, ő a képviselőház előzetes meghallgatása nélkül nem határozza el magát döntő lépésekre.
E.: És ha a Nemzeti Szövetség a kormányzótól nem ezt a választ hanem azt a választ kapta volna, hogy igenis ő fegyverszüneti tárgyalásokat folytat, akkor önök mit tettek volna?
Vajna: Azt én nem tudom, hogy akkor mit tettünk volna.
E.: Az önök hungarista mozgalma mit tett volna, ha a kormányzótól nyílt választ kapnak, hogy ő igenis fegyverszüneti tárgyalásokat folytat?
Vajna: Erre nézve kérem Szálasi Ferencet megkérdezni, mert ő volt a pártvezér.
E.: Ön nem érzi azt, hogy erre a kérdésre felelet az, amit önök október 15-én ténylegesen tettek? Lehet az kérdés, hogy október 15-e előtt pár nappal önök mást tettek volna, mint október 15-én?
Vajna: Október 15-én a kormányzó eltávozott és 16-án Szálasi Ferencnek átadta a hatalmat.
E.: Ne nevettesse ki magát. Nagyon jól tudja, hogy a kormányzó állítólagos önkéntes hatalomátadásáról még szó sem volt akkor, amikor Szálasinak a kormányzó proklamációjával szembehelyezkedő hadparancsát október 15-én a rádióban beolvasták.
Elnök ezután ismerteti Szőllősi Jenőnek Vajna Gáborhoz intézett levelét, amelyben felszólítja Vajnát, hogy vizsgáltassa ki a Múzeumkörűt 10. szám alatt a Szent Kereszt-Egyletben történt eseményeket. A nyilasok ugyanis annak idején azon a címen, hogy a pápai követség a Szent Kereszt-Egylet közbejöttével menleveleket osztogat a zsidóknak, rajta ütöttek a Szent Kereszt-Egyleten, vezetőjét, Cavallier Józsefet revolverlövéssel megsebesítették és összeverték és a Szent Kereszt-Egylet helyiségében sok embert összegyűjtöttek és bántalmaztak azon a címen, hogy valami kapcsolatban vannak az egyesülettel. Akik igazolni tudták magukat, azokat később elbocsátották.
E.: Emlékszik-e erre, Szőllősi Jenő?
Szőllősi: Igen.
E.: Vajna Gábor! Ön hogyan intézte el?
Vajna: Kérem, én annyi dologra nem emlékezhetem.
E.: Ez nem nagyon mutatja azt, hogy ön nagyon szívón és lelkén viselte azt, hogy az atrocitások megszűnjenek.
Ezután Kemény Gábor tett bejelentést. Elmondotta, hogy a Múzeum-körúti esettel kapcsolatban a nuncius azonnal hozzáment s azt mondotta, hogy folyamatban van egy atrocitás. Ő akkor azonnal felhívta Hain Pétert és utasította, hogy azonnal szálljon ki a rendőrség. A rendőrség jelentése szerint két zöldinges fiatalember csinált nagy felfordulást.
Lészai népbíró ezután rámutat arra, hogy a védett házakban, ahol például 30—40 ember számára volt óvóhely, legalább 300—400 ember volt összezsúfolva. Kérdezte a vádlottat, nem volt aggálya emiatt? Erre ugyanis szükség nem volt, ez csak egy kínzási lehetőség volt.
A vádlott válaszában kijelenti, ő maga nem csinálhatott mindent, voltak alárendelt felelős osztályvezetői.
László népbíró a külföldi állampolgárságú zsidókkal kapcsolatosan kérdezte a vádlottat arra vonatkozólag, hogy ő érvénytelenítette azt a nemzetközi megállapodást, mely szerint ezek a zsidók szabadon mozoghattak, csak a hét bizonyos napjain voltak kötelesek jelentkezni. Vajna kijelenti, hogy ezzel ellentétes rendelkezés kiadásáról nem tud, ezek a megállapodások érvényben maradtak. László népbíró kérdezi, hogy történhetett akkor, hogy november közepén elküldték ezeket a jelentkezni akaró zsidókat, majd az utcán összefogdosták őket, bekísérték a nyilas házakba, összeszedték tanúsítványaikat és azzal, hogy nem érvényesek, eltépték, úgyszintén útleveleiket is, majd a nyilas házakban halálra kínozták, vagy kivégezték őket.
Vajna: Erről nem tudok.
Mérő: Akkor valószínűleg tudja, hogy ha valakinek politikai jogai fel vannak függesztve, sem képviselő, sem miniszter, sem államfő nem lehet. Azt is tudta, hogy Szálast politikai jogait tíz évre felfüggesztették. Ezért nem vállalhatott képviselőséget. Hogyan lehetett akkor mégis nemzetvezető? Hol van itt az alkotmány?
V.: A kormányzói kegyelem után úgy emlékszem 1943 őszén vagy 1944 legelején Szálasi a per újrafelvételét kérte. Ez hónapokon keresztül szaladt az igazságügymnisztériumban és nem tudtak vele mit kezdeni. Viszont abban a pillanatban, amikor Horthy Miklós kormányzó őt 1944 május 3-án első ízben fogadta, őt letegezte, „Kedves Szálasi …”
Mérő: Nem is csodálkozunk rajta, hogy letegezte. Hiszen egyszer már említette, hogy önök Horthy emlőin nőttek fel. (Derültség.) Még a módszereket is ugyanúgy alkalmazták a hatalomrajutásnál. Horthy a románokkal jött, önök pedig 1944-ben a németekkel jöttek.
Mérő: Mikor tudta meg, hogy 35 vagon aranyat és ezüstöt a brennbergi bányába szállítottak?
V.: Én rendeltem el az odaszállítást. Előzőleg egy részét Veszprém megyében a zirci járás egyik tanyájára szállítottuk. Onnan légitámadások elől védendő vittük bombabiztos helyre, a brennbergi bányába.
Mérő: Nem azért, hogy talán egyszer a magyar népnek szüksége lesz rá, hogy ez a vagyon meg legyen mentve?
V.: Ez nemzeti vagyon. Azért vittük oda. Ezt a vagyont a magam szempontjából úgy fogtam fel, hogy ennek kezelését rám bízták. Becsületesen át akartam adni.
Mérő: Akkor miért vitték ki a németeknek?
V.: Úgy tudom, átvették az amerikaiak.
Mérő: Azt, amit még megtaláltak az SS-katonák után.
Mérő: Mindszentyt csak azért tartóztatták le, mert az akkori hatósági intézkedéseket nem akarta tudomásul venni?
Vajna: Igen.
Mérő: Szóval nem azért, mert az önök rendszere ellen fordult?
Vajna: Nem.
Mérő: Mint belügyminiszter tapasztalta, hogy Mindszenty az önök rendszere ellen fordult?
Vajna: Nem.
Sípos: Egy körlevelet fogok ismertetni, szigorúan bizalmas körlevelet, amelyet ha felolvasok, önök valószínűleg rá fognak ismerni. 1940 június 20-án íródott, amikor a német glória fennen ragyogott és Németország azt hitte, hogy Európa már-már a lábai előtt fekszik. Ez ki is tűnik ennek a körlevélnek a hangjából. Egy Volksbund körlevél, szigorúan bizalmas. „A példátlan német győzelmek bebizonyították, hogy a világ első fajtája a német. Ehhez a fajtához tartozni büszkeség és erő is. Még nem késő, vizsgáld meg családfádat, ha német neved van, ez már azt jelenti, hogy a németekhez tartozol. Ha német neved volt, a németekhez tartozol, ha szüleidnek vagy felmenőidnek német neve volt, hozzánk tartozol. Ha árja és szintén német akarsz lenni, hozzánk tartozol. Európában csak arra vár nagy és szép jövő, aki a németekhez tartozik. Légy a németek vértestvére, légy a németek szellemi testvére, légy a lelkedben német. A magyar függetlenség romantikus álma szét fog oszlani amúgyis. Délkelet-Európa a nagy német birodalomhoz fog tartozni”. Ez az, Vajna Gábor, ez várt volna a magyar nemzetre. Á történelem megismétlődése. Ehhez nyújtottak önök segédkezet.
Frank népügyész ezután Beregfyhez intéz kérdést arra vonatkozólag, hogy október 16-án miért tűzte fel a karszalagot.
Beregfy elmondja, hogy valaki karszalagot adott át neki azzal, hogy útzáraknál csak ezzel lehet keresztüljutni. Ezt a karszalagot az illető akkor rátette.
Frank: Amikor a kormány már meg volt alakulva és lefényképezték, akkor nem volt már önön karszalag?
Beregfy: Akkor még rajtam volt.
Frank népügyész: Ön vallotta, hogy a Radetzky-laktanyában történt kivégzések szemtanúja volt. Hány embert végeztek ki?
V.: Négyet vagy ötöt.
Frank: Milyen alapon?
V.: Ez a rendelkezés a tábori biztonsági utasításban foglaltatik. 10.001-es főverzérségi rendelet.
Frank: Ki volt a fővezér, aki ezt kiadta?
V.: Szálasi Ferenc. (Elénk derültség.) Az ő intézkedése alapján történt.
Frank: Felállítottak egy politikai rendőrséget, amelynek Hain Péter volt a vezetője.
V.: Nem mi állítottuk fel, már korábban történt Keresztes-Fischer alatt.
Frank: Ön nem nevezte ki Haint?
V.: Nem. Ö már vezető volt, én csak megbíztam a további vezetéssel.
Frank: Tud arról, hogy a Hain-féle rendőrségre felvittek embereket, megkínoztak és megöltek?
V.: Nem tudok róla és nem is hinném, hogy megöltek volna. A német Gestapónak ugyanott, a közelben volt valahol az épülete. Sok esetben a magyar politikai rendőrséget összetévesztették a német Gestapóval.
Frank: Abból, hogy magyarul beszéltek velük és más körülményekből többé-kevésbé tudhatták, hol vannak.
V.: Nem tudok róla, hogy valakit megöltek volna.
Frank: Igaz az, hogy április 10-én Mattseeben volt egy megbeszélés, ahol Szálasi megbízta azzal, hogy ön irányítsa az ország visszafoglalása esetén felállítandó számonkérő törzset, amely majd elbírálja az emberek előbbi magatartását!
V.: Igen. Arról volt szó, hogy ha az ország területét visszafoglalják, akkor én ott mint belügyminiszter szerepet kapok és lesz számonkérő szervezet is.
Frank: A Kern István nevet hallotta ön? Kinek volt ez a fedőneve?
V.: A kémelhárító osztálynál az én nevem volt. 1924 és 1931 között működtem ott így.
Frank: Mi volt a szerepe?
V.: Nyugdíjas voltam, tiszteletdíj ellenében irodai munkát végeztem.
Frank: Milyen nyomozásokban vett részt?
V.: Sok nyomozásban. Egy csehszlovák alezredes ügyében, csepregi Horváth alezredes ügyében és különféle csehszlovák vonatkozású kémkedések ügyében. Egyébre nem emlékszem.
Frank ügyész ekkor felolvas egy feljegyzést, amely szerint baloldali képviselők a parlamentben követelték a Conti-utcai fogházba hurcolt munkások szabadonbocsátását. Ezt követőn Kern újból Vajna Gábor lett, de továbbra is megtartotta a vezérkarnál embereket eltüntető szerepét, átadta az embereket a katonai letartóztatás borzalmainak, akiket a Conti-utcai fogház udvarán végeztek ki.
Frank népügy ész ezután Markóczy altábornagy jelentését ismerteti, amely szerint Magyarországról 1167 vonattal 55.000 vagon árut vittek ki az országból. S felteszi a kérdést, megfelel-e ez a valóságnak!
Vajna: Körülbelül.
Frank: Szükségesnek tartom ezt leszögezni, mert ez a hungarista mozgalom és a nemzetvezető működését helyes megvilágításba helyezi, másrészt pedig azért tartom lényegesnek, hogy a béketárgyaláson le legyen szögezve, hogy nekünk Ausztriától és Németországtól 55.000 vagon visszakövetelni valóak van.
Vajna ekkor azzal mentegetőzik, hogy nemcsak október 15-e után, hanem azelőtt is megkezdték már a kiürítést.
Az elnök ekkor részletesen ismerteti Markóczy altábornagynak a belügyminiszterhez írt jelentését, amely szerint 1944. október 20-tól 1945. március 26-ig kereken 55.000 vasúti kocsi árut vittek ki az országból. Ebben a számban nem szerepel a gépkocsik és a hadsereg által kivitt anyag.
Frank népügyész ezután ismerteti Vajna Gábornak Sopronban a Nemzeti Szövetségben tartott beszédét, amelyben kijelenti, hogy kb. 10 vagonra tehető gyógyszert sikerült Budapestről kimentenie. Ugyancsak jelenti Vajna, hogy Székesfehérvárott szökevény zsidókat koncoltatott fel, akik ott bolsevista propagandát folytattak.
Vajna azzal védekezik, hogy ő erről a dologról csak utólagos jelentésből értesült.
Frank népügyész ismerteti Vajna beszédének további részét, amelyben a zsidó munkaszázadokban kiütött tífuszesetekkel kapcsolatban kijelenti, hogy a zsidókat összeszedette és átadatta a németeknek. 50—60 zsidó öngyilkos lett, vagy felfordult. Ugyancsak dicsekszik Vajna ebben a beszédben, hogy neki köszönhető, hogy nem sikerült Kiss Jánosék akciója, s a tervezett partizánlázadás sem. Elmondja azután, hogy a nemzetközi jog megsértésével összeszedette a svájci követségen lévő zsidókat is.
Frank népügyész (olvas az előtte levő iratokból):
„Tudomásomra jutott, hogy tárgyalások folynak arról, miképpen lehetne Svájcban letétbe helyezni aranyat, aminek ellenében egy kis csoport menedékhelyet kapna.” Tehát arról tárgyaltak, hogy a még meglévő valutát és aranyat átküldték Svájcba s ennek ellenére menedéket biztosítsanak maguknak.
A politikai ügyész ezután felolvassa Vajna Gábornak 1945. március 15-én Győrött mondott beszédének következő mondatát: „Én voltam az, aki a zsidók kitelepítésére rendeletet adtam ki. Ezért vállalom a felelősséget”. Ön tehát bátran kijelentette, hogy a zsidók kitelepülésére a rendeletet ön adta ki és ezért vállalja a felelősséget?
Vajna: Valami ilyesmiről volt szó, pontosan már nem tudom.
Nagy Vince: Tudja-e ön, hogy már a Sztójay-kormány idején külföldi államfők, a svéd király, a római pápa, azután az angol és az Egyesült Államokbeli keresztény egyházfők saját jószántukból Horthy kormányzóhoz üzenetet, tiltakozó jegyzéket intéztek a zsidók elleni brutalitások miatt és kérték, hogy Magyarország jó hírneve érdekében hagyja abba a zsidók üldözését!
Vajna: Ezt nem tudom, nem hallottam róla.
Nagy Vince: Nem tudott ön arról, hogy még a németek is sokallták azt, ami itt a zsidókkal történt? Sőt Ferenczy csendőralezredes, az alpribék is, önhöz fordult és azt mondta, hogy mérsékelni kellene a zsidók elleni bánásmódot. Tessék erre felelni!
Vajna hivatkozik arra, hogy a vádirat 7. oldalának 5. bekezdése szerint Winckelmann Ottó megbízottját, Krumholz őrnagyot Kovarcz Emilhez küldte, hogy az atrocitásokat szüntessék be. — Miért nem küldte Winckelmann Ottó hozzám? Miért küldte a totális mozgósítás miniszteréhez?
Nagy Vince politikai ügyész: Mert úgy látszik, Kovarczot ismerte a zsidógyilkolás speciálistájának.
E.: Vajna, vigyázzon! Lehet, hogy Winckelmann azt is vallani fogja, hogy önhöz küldte megbízottját. A nyomozat során erre is van adat.
Vajna: Nagyon furcsa lenne ez, tanácselnök úr.
Pü.: Kovarcz vagy más nem hozta fel a minisztertanácson ezt a szövetségesi viszonyt is érintő dolgot, hogy Winckelmann közbenjárt a zsidógyilkolások és brutalizálások túlzása miatt?
Vajna: Nem.
Pü.: Ön, mint kémelhárító szolgálatos, a németeknek nem teljesített hasonló szolgálatot?
Vajna: Nem.
Pü.: A német Gestapóval mikor került összeköttetésbe?
Vajna: 1944. március 19-e után, de például azt, hogy Höttl ennek a Gestapónak embere volt, csak október 15-e után tudtam meg.
Pü.: Mint jószemű vezérkari tiszt, akit Szálasi belügyminiszterré tett, nem vette észre előbb! Hiszen mindenki tudott a Gestapo működéséről.
Vajna: Úgy tudtam, hogy azok fent vannak a Svábhegyen. Én a Dísz-tér egyik palotájába jártam, amelyet a németek lefoglalás után igénybevettek, itt irodák voltak a német követséggel kapcsolatban.
Pü.: Személyekről, német szempontból megbízhatatlan politikusokról nem kérdezték?
Vajna: Nem volt szükségük arra, hogy tőlem kérdezzenek, egész sereg ügynökük dolgozott Budapesten évtizedek óta,
A védő a Weisz Manfréd-üggyel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
Vajna kijelenti, hogy ebben az ügyben már régebben folytak tárgyalások. A Weisz Manfréd-konszern egy vagy másfél millió svájci frankot adott át a németeknek és ezért a család tagjai kimehettek Portugáliába. Ezt a vagyont egy német Treuhand kezelte s azt a háború után a magyar államon át visszatérítették volna a Weisz Manfréd-családnak.
Kemény: A disszidens tábornokokra és diplomatákra vonatkozólag milyen intézkedés történt?
Vajna: A minisztertanácson azt hiszem Kovarcz vagy valaki tett javaslatot. Ezeket az ügyeket átadták a honvédbíróságnak vagy a Kovarcz-bíróságnak. Ez, azt hiszem, vagyonelkobzást rendelt el. És megállapítottak távollétükben valami büntetést. Végleges ítéletet, ha jól emlékszem, nem hoztak.
E.: Állandóan Kovarczra hivatkoznak, mintha ő lett volna a pártvezető, mert Kovarcz nincs itt. Minden lényeges dolgot ő vitt véghez?
Vajna: Úgy emlékszem, ezt a javaslatot Kovarcz tette meg.
Az elnök engedélyével még Nagy Vince kérdezi meg Vajnát, emlékszik-e arra, hogy Serédy hercegprímást terrorisztikus módon felszólították, egy kiküldött útján, hogy hagyja el az országot, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni. A második alkalommal olyan heves jelenet játszódott le az esztergomi érseki palotában, hogy az előszobában ülő segédpapok hallották, amikor Serédy hangosan kiáltott, hogy nem enged a terrornak, végzi a kötelességét, amely ittmaradásra utalja.
Vajna: Azt sem tudom, ki tette volna ezt.
Nagy Vince: A minisztertanácson nem volt szó arról, hogy szólítsák fel a hercegprímást, menjen el az országból és ezzel adjon példát püspökeinek és a katolikus papoknak, hagyják el az országot.
Vajna: Nyilván Rajnis kultuszminiszter lehetett ezzel megbízva. A legjobb akarat mellett sem emlékszem.
Pü.: Az egyik kiküldött Tasnádi Nagy András lett volna. Nem tud erről? (Vajna hallgat.)
E.: Ezzel a vádlottak kihallgatását befejeztük.
Kemény Gábor (szót kér): Szombaton vádlott-társaim távollétében nyilatkozatot tettem. Az utolsó szó jogán meg fogom ismételni, de az elnök úr utasított, hogy ma jelentkezzem.
E.: Azt mondottam, hogy az ön magába szállását illetően önnek hitelt tulajdonítani csak abban az esetben lehet, ha ilyen kijelentések megtételére nem csupán vádlott-társai távollétében hajlandó, hanem azok jelenlétében is meg kívánja tenni ezeket. Ez volt szavaim lényege. Nem hívtam fel, hogy jelentkezzék, önnek ez tetszésére van bízva. Kíván valamit mondani?
Kemény: Amit általánosságban mondottam, fenntartom. Az eredményt tekintve a követett politikai módokat helytelennek minősítettem és tévedésemet beláttam.
Elnök: Ezekután talán egészen más válaszokat tud adni jelentős ténykérdésekre. Amikor Szálasi kijött a kormányzótól, mit mondott önnek?
Kemény: Úgy emlékszem, azzal jött ki, hogy a kormányzó nem akart aláírást kiadni és nem akarta elfogadni a javaslatot.
Elnök: Nemcsak aláírást, talán még szóbelileg sem adott megbízást.
Kemény: Semmiképpen nem akarta megadni, végül megadta az ideiglenes megbízást.
Elnök: Holnap majd a tanúvallomások során Lakatos és Veesenmayer, amennyiben vallomásukkal egyezően fognak vallani, mást fognak mondani. Lakatos azt mondja, hogy ő együtt volt a kormányzóval, amikor megjelent Szálasi. A kormányzó kiment, majd rövid idő múlva visszajött és azt mondotta neki: Ez a fráter arra akart rávenni, hogy átadjam a hatalmat. Ezt figyelmébe ajánlom önnek. Veesenmayer viszont azt vallotta, hogy Szálasi, megérkezve a német követségre, közölte vele, hogy teljesen sikertelen volt az eljárás. Veesenmayer ajánlott további akciót, aminek azután eredménye lett. Esetleg nem 16-án, hanem 17-én.
Kemény: Határozottan csak arra emlékszem, hogy Szálasi azt mondotta, Horthy nem akarta aláírni és nem akarta elfogadni a javaslatot.
Elnök: Teljesen valószínűtlenül hangzik, hogy ha nem akarja aláírni, akkor szóbeli megbízást ad.
Elnök Szálasihoz: Ön mit mondott Keménynek, amikor kijött?
Szálasi: Nem emlékszem, hogy neki mit mondtam, valószínűleg csak általánosságban tájékoztattam őket, hogy a szóbeli megbízatás megvan, de írásban nem adja.
Elnök: Veesenmayernek mit mondott?
Szálasi: Ugyanezt.
Elnök: Mit mondott a kormányzó, miért nem adja írásba?
Szálasi: Azt mondotta, nincs rá szükség. Nekem pedig ez teljesen elegendő volt, az adminisztratív dolog úgyis csak a kabinetirodára tartozik, a közjogi kérdés elintézése a parlamentre tartozik.
Elnök: Adminisztratív dolog az, hogy írásba adja?
Szálasi: Nem, a kormány megalakítása és kijelölése.
Kemény: A német követségen voltunk Beregfyvel, Lakatos visszajött azzal, hogy nem hajlandó ezt a szöveget elfogadni, erre új szöveg készült, akkor elment Veesenmayerrel együtt Lakatos, majd visszajövet Veesenmayer azt mondotta: nehéz volt Horthyval és goromba voltam.
E.: Sőt amikor Veesenmayer Hitler főhadiszállásáról visszaérkezett, akkor azt mondotta, hogy Hitler döntött, a kormányzó nem maradhat a helyén, a helyéről el kell távolítani. A pártvezetőnek át kell vennie a miniszterelnökséget. Sőt még tovább tárgyal arról, hogy el kell távolítani esetleg a kormányzót Magyarországról. Ilyen helyzetben önök ne tudták volna azt, hogy ez a Kovarcz-féle szervezkedés a hatalomnak erőszakkal való megszerzésére irányult?
Kemény: Feltételezem, hogy erre az esetre is készülni kellett.
Az elnök ezután arra vonatkozóan tesz fel kérdést, mi volt a németek álláspontja a nyilasokkal szemben.
Kemény arról beszél, hogy a németek különböző követelésekkel léptek fel állandóan, így azt akarták, hogy ne engedélyezzék a rejtjelek használatát s azzal fenyegetőztek, hogy Magyarországot teljesen elzárják a külvilágtól.
A további kérdésekre hangoztatja, hogy a párt akart hatalomra jutni, a németek halogatták és ellenezték. A németek elgondolása szerint Magyarország csak Gau lett volna beépítve egy SS-szervezetbe.
Abban reménykedett, hogy a Dunamedencében lévő nemzetek összefogásával sikerül majd a német befolyást ellensúlyozni.
E.: Hogyan? Tízmilliónyi magyar nép leküzdeni azt a Németországot, amelyet az egész világ nem tudott leküzdeni?
Kemény: Így nem.
E.: Hát nem látja, hogy itt van az őrület az önök egész célkitűzésében, hogy Magyarország leküzdi azt a Németországot, amelyet az egész világ nem tudott leküzdeni? Hát ez volt az őrült ámokfutás az önök egész küzdelmében minden egyébtől eltekintve. Belátja ön ezt most?
Kémény; Igen. Ezt a kockázatot …
Elnök: Ez nem kockázat ez bizonyosság, mondhatni olyan bizonyosság, mint az, hogy az emberi élet véget ér a halállal. Ön ezt most sem látja be? Ezt a bizonyosságot?
Kemény: Igen.
E.: És azt sem látja be, hogy ennek a pártmozgalomnak a vezetője, aki ezt az álláspontot vezérként képviselni igyekezett és a nemzet, a nép félrevezethető tömegeibe szuggerálnia sikerült hogy a nemzetnek jótevője, vagy kártevője volt?
Kemény: Ezt ilyen fogalmazásban nem tudom …
E.: Erre a kérdésre csak ilyen fogalmazásban lehet felelni.
Kemény: Elnök úr, ezt utólag nem tudom megállapítani, erre nem lehet úgy válaszolni.
E.: Kemény Gábor! Ha ön erre nem tud válaszolni, akkor azt mondom magának, hogy önnek ez az egész őszintesége látszatroham, nem őszinteség, hanem színlelés. Én akkor hinnék a maga őszinteségében, ha meg merné mondani, ennek az ön félrevezetett Mefisztójának, hogy a nemzet gyilkos kártevője volt!
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!