A tárgyalás
(idézet: A Szálasi-Per – Ítél a történelem – HÍRADÓ KÖNYVTÁR – 1945)
3
Az elnök ezután ismerteti Vajnának az 1944 november 17-én tartott értekezletről szóló jelentését, amelyen Szálasi kijelentette, hogy a zsidó-kérdést lezárja, erről nem akar többé hallani, ilyen ügyekben ne forduljanak hozzá.
Elnök: Ezen a Szálasi által tartott értekezleten merült fel a panasz, hogy Óbudán néhány napon át temetetlenül fekszenek holttestek az utcán, Vajna kérdéseke a fővárosból az a válasz érkezett, hogy a holttestek elszállítása azért megy nehezen, mert a sok légitámadás folytán nem áll rendelkezésre kellő számú hullaszállító kocsi. Én a rendőrséggel (Hódosyval) kivizsgáltattam az ügyet — folytatódik Vajna jelentése. Azt a jelentést kaptam, hogy a halottak egy része öngyilkosságból, egy része légitámadásból, más része gyilkosságból származik.
Vajna: Származhatnak …
Elnök: „Származik”, ez az Ön aláírt géppel írt jelentése.
Vajna: Én elhiszem, az én aláírásom van rajta, én is ember vagyok, tévedhetek.
Elnök: Az Önök rendőrsége olyan primitív volt, azt sem tudta megállapítani, hogy a halottak gyilkosságból származnak-e vagy nem? Ön azzal védekezik, hogy hallott ilyen súlyos visszaélésekről, embertelenségekről, sőt gyilkosságokról, de azt mondja, hogy nem tudta kinyomozni a tetteseket.
Vajna: A nyomozás a rendőrség feladata. A rendőrség azt jelentette, hogy nem tudta kinyomozni.
Elnök: És ezzel Ön lezártnak tekintette a dolgot.
Vajna: Máskor is megtörtént, hogy nem tudtak kinyomozni tetteseket.
Elnök: Ilyen jelenségek azelőtt nem voltak. Miért nem lépett fel Ön a sajtóban vagy a rádióban és miért nem bélyegezte meg ezeket a gyilkosságokat?
Vajna: A sajtó és a Távirati Iroda tudósítói ott voltak a rendőrségen, megkapták az utasítást, hogy ezt meg kell írni.
Elnök: Ennek ellenére a sajtóban ilyen irányú tiltakozás és erkölcsi elintézés az Önök kormányhatalma részéről meg nem jelent.
Vajna: Ez a sajtófőnök hibája. A sajtó és a Távirati Iroda értesítve lett, nekem nemcsak ez volt a dolgom. Akkor ostromállapot volt, Budapestet bombázták, mindenféle súlyos problémák voltak. Nem tudtam ezerfelé szakadni, a késő éjszakai órákig dolgoztam.
Elnök: A közerkölcsiségnek ezt a döbbenetes süllyedését akkor is az Önök elsőrendű feladatai sorába tartozónak kellett tekinteni, akármennyi dolga volt.
Vajna: Én annak is tekintettem és intézkedtem is, mert ha nem úgy intézkedtem volna, ahogyan intézkedtem, nagyon sokan nem maradtak volna meg a gettóban és másutt.
Elnök: Miért figyelmeztette akkor ismételten Gerát? Az adott erre Önnek indokot, hogy jelentések futottak be, hogy pártemberek pártegyenruhában atrocitásokat követtek el. Emiatt Gera figyelmét felhívta, hogy a párton belül csináljon rendet. (Gerához): Vajna Gábor figyelmeztette Önt ezekre az atrocitásokra?
Gera: Vajna Gábor egy vezetőségi értekezleten az összes vezetők előtt kifejtette álláspontját ebben a kérdésben.
Elnök (Vajnához): Fenntartja azt, hogy Gerát személy szerint figyelmeztette ismételten?
Vajna: Őt személy szerint.
Elnök: Mondja ezt szemébe!
Vajna (Gerához): Én figyelmeztettem Önt arra, mikor ilyen bejelentések érkeztek, hogy a párt illetékes szerveinél tessék körülnézni és rendet csinálni.
Gera: Én megtettem az intézkedéseket, de nem tudok visszaemlékezni, hogy négyszemközt figyelmeztetést kaptam volna.
Elnök: Mit tehetett volna Gera ezekkel szemben?
Vajna: Ha ő megtudja, hogy valamelyik párttag ezt vagy azt a bűncselekményt elkövette, kizárja a pártból. Azután őrizetbevételük után átadhatta volna a bíróságnak.
Elnök: A minisztertanácsokon mi történt?
Vajna: A minisztertanácsokon is hangzottak el ilyen panaszok és Gerának hallani kellett ezeket, mert jelen volt minden minisztertanácson. Meg is ígérte az orvoslást.
Elnök: Hallott Ön ilyen panaszt a minisztertanácson?
Gera: Hallottam.
Elnök: A kitelepítésnek általában ki volt a feje?
Vajna: A kitelepítés több részben ment, volt anyagi, személyi és ipari kitelepítés. A személyi kitelepítés az én hatáskörömbe tartozott. Ebbe a személyi kitelepítésbe Markóczy altábornagy kapcsolódott be. Kértem a honvédelmi minisztériumtól, egy németül tökéletesen beszélő magasrangú katonát, aki jó szervező s akit kiküldhetünk Németországba. A német hatóságoknál a katonát szívesebben fogadták, mint a civil embereket.
Elnök: Mikor történt ez?
Vajna: Azt hiszem decemberben. Addig nem tartozott hozzám a kitelepítés. Decembertől kezdve, miután Himmlerrel a kitelepítés személyi kérdését letárgyaltam. Én hozzám tartozott a minisztériumok személyzetének, családjaiknak kitelepítése.
Elnök: A Bajcsy-Zsilinszky-ügyről mit tud Vajna Gábor?
Vajna: A Bajcsy-Zsilinszky-ügyről november első felében értesültem, Láday államtitkár útján. Megtudtam, hogy az Andrássy-út 21. számban valamilyen katonai összeesküvés készül. Ennek célja a működő német és magyar erőknek a háta mögött felsorakozni Csepel környékén és ezen keresztül rést nyitni az oroszok számára, hogy megszállhassák Budapestet.
Vajna Gábor ezután előadta, hogy amikor megkapta ezt az első jelentést, azonnal bement a folyó minisztertanácsba, Beregfynek elmondotta. A minisztertanácson is bejelentette, hogy puccs van készülőben. És azonnal jelentést tett Szálasinak is. Vajna kijelentette, hogy a további ügyhöz neki mint belügyminiszternek semmi köze nem volt, mert az őrizetbe vett egyéneket átadta az NSZK-nak. Ez a nemzeti számonkérő szerv volt, ennek kellett nyomoznia. Ennek a parancsnoka volt Orendy Norbert csendőrezredes, aki előzetesen már jelentést tett a titkos mozgalomról,
Vajna ezután előadta, hogy azokat a személyeket, akiket letartóztattak az üggyel kapcsolatban, átadták a totális mozgósítás minisztériuma mellett működő bíróságnak.
Elnök: Micsoda törvény létesítette ezt a bíróságot?
Vajna: Ezt talán Szőllősi miniszterelnökhelyettes úr jobban tudná megmondani.
Vajna ezután előadta, hogy Kovarcz nyújtott be erre vonatkozóan törvényjavaslatot. Egy rövid kétszakaszos törvényt.
Elnök: Szálasi, tudna mondani valamit?
Szálasi: Kovarcz, amikor megbíztam, felvetette a kérdést, hogy milyen szankció lehetősége lesz, valószínűleg ezután született meg a dolog.
Szálasi kijelentette még, hogy ő nem vett részt benne. Vajna ezután kifejtette, hogy a vezérkar főnökének különbírósága volt már és meglehet, hogy ebből delegáltak egy harmadik bíróságot.
Elnök: Ki tudna mondani valamit a Kovarcz mellett működő bíróságról?
Szőllősi: A Kovarcz mellett működő bíróságról sem törvény, sem rendeleti alapon nekem nincs tudomásom.
Elnök: A többiek tudnak valamit?
Beregfy: Ez egy létező bíróság volt a vezérkar főnöke mellett.
Elnök: Hogy létezett a vezérkari főnök mellett a Kovarcz melletti bíróság?
Beregfy: Az első minisztertanácson kijelentettem, hogy nem vállalok semmiféle politikai pereket. Ennélfogva ezek az ügyek átmentek a totális mozgósítási miniszter hatáskörébe. És akkor a vezető hadbíró átadta ezt a bíróságot Kovarcznak.
Elnök: Hogyan adta át? Megmaradtak ugyanazok a személyek?
Beregfy kijelenti, hogy a vezérkar főnöke melletti bíróságot rendelték Kovarcz mellé. Viszont a vezérkari főnök helyettesének is volt egy bírósága, összesen három ilyen bíróság volt.
Elnök (Vajnához): Ön határozottan emlékszik, hogy Beregfynek tett említést a Bajcsy-Zsilinszky-ügyről?
Vajna: Beregfy akkor ott volt.
A vádlott az elnök felszólítására szemébe mondja Beregfynek a fentieket. Beregfy ismét hangoztatja, hogy november 20-a és december 11-e között nem volt Budapesten.
Vajna: Akkor korábban volt. Ezt akartam az előbb is mondani.
Elnök (Beregfyhez): Tehát akkor előbb volt?
Beregfy: Valami puccsról hallottam, de hogy ez lett volna, a Bajcsy-Zsilinszky-féle, azt nem tudom.
Elnök (Vajnához): Tud-e a dunaparti kivégzésekről?
Vajna: Nem tudok. Ezek azután történhettek, hogy Budapestet elhagytam, mert amiről tudomást szereztem, arról intézkedtem.
Elnök: Mit tud arról, hogy december 24-én partizánokat végeztek ki a Radeczky-laktanyában?
Vajna: Huszonnegyedikén délután négy-öt órára bejelentettem magam, hogy a fegyveres nemzetszolgálatot meg fogom látogatni. December 23-án késő este kaptam Návaytól a jelentést, hogy a budai hegyekben és barlangokban felfegyverzett emberek vannak, akik merényleteket követtek el a távvezeték ellen, úgyhogy az áramszolgáltatás gyakran meg is szakadt. Ezek jól fel vannak fegyverkezve, gépágyúkkal, sőt aknavetőkkel is. Harc fejlődött ki és ennek során néhány csendőr vagy rendőr és nemzetszolgálatos el is esett. E harcok során elfogtak négy-öt partizánt.
— Ezeket ők a tábori biztonsági szolgálat szerint kivégzik. De ez már nem tartozik hozzám. A tábori biztonsági szolgálat Finta alá tartozott.
Elnök: És ő ki alá tartozott?
Vajna: Részben a honvédelmi minisztérium alá, részben a belügyminiszter alá, felügyeleti jog szempontjából.
Elnök: Ki volt Finta?
Vajna: A csendőrség és a rendőrség főfelügyelője.
Elnök: Ki rendelte el a kivégzést?
Vajna: A tábori biztonsági szolgálat írta alá.
Elnök: Mikor fogták el őket?
Vajna: Akkor. 23-áról 24-ére virradóra.
Elnök: Ki rendelte el, hogy vigyék be őket a Radeczky-laktanyában?
Vajna: Valószínűleg Návay.
Elnök: Milyen minőségben?
Vajna: Mint a fegyveres nemzetszolgálat parancsnoka.
Elnök: Ő rendelte el, de Ön ott tartózkodott. Akkor történt a kivégzés.
A vádlott szerint a két esemény csak egészen véletlenül esett egybe.
Az elnök ezután a székesfehérvári eseményekkel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
Vádlott hangoztatja, hogy ő jelentést kapott arról, hogy ott tizenegy embert kivégeztek. A kivégzéseket ott is a tábori biztonsági szolgálat rendelte el.
Elnök: Akkor miért jelentette azt, hogy Ön végeztette ki őket?
A vádlott azzal indokolja meg, hogy a németek felé akarta magát megbízhatónak beállítani.
Elnök: Ön 1945 február 23-án egy minisztertanácson Kőszegen kijelentette, hogy a zsidókérdés és cigánykérdés maradéktalan s ha kell, drákói rendezését megkezdte. Emlékszik erre?
A vádlott ismét arra hivatkozik, hogy ez csak a németek felé szóló gesztus volt.
Az elnök ezután felolvassa Fintának egy jelentését szökött katonákról, olyanokról, akik a behívási parancsnak nem tettek eleget, öt partizánról, 129 lézengő munkaszolgálatosról, továbbá arról, hogy a felkoncolások száma 150 volt.
A vádlott kijelenti, hogy ez Finta hivatalos jelentése.
Elnök: Ez élénk bizonyítéka az akkori néphangulatnak.
Vajna: Ezt megkapta minden miniszter, de a razziáknak elrendeléséhez nekem semmi közöm nem volt, ez tisztán katonai jellegű intézkedés volt.
Az elnök most ismerteti a Nemzeti Szövetség 1945 február 6-i üléséről szóló följegyzést, amelyben Vajna Gábor belügyminiszter jelentése szerepel. Vajna beszámol arról, hogy Szilasbalháson stb. a Duna–Tisza közén nem sikerült menekülésre bírni az embereket, Kecskemétre is visszaszökdöstek, Budapesten a minisztériumok száztengelyes vonatába csak 60—80 ember jelentkezett, a köztisztviselők nagy része Budapesten maradt, ő maga Vajna is csak nagynehezen tudott eljönni. Az emberek nem akartak eljönni.
Vajna elismeri, hogy erről a témakörről beszéltek, de hogy ilyen szavakkal mondta, azt nem ismeri el.
Elnök: Ebben a kivonatban azután Önnek az a célzása is benne van, hogy a zsidókat a nemzetközi jog megsértésével szedette össze, a svájci követségről és kiadta a rendelkezést, hogy a követség tagjait nem kell bántani. Onnan körülbelül 1500 zsidót hoztak el. — Mondotta ezt?
Vajna: Lehet, hogy mondtam.
Elnök: Arról is beszélt, hogy a Palatinus-házakban borzalmas légitámadás következtében igen nagy veszteségeket szenvedtek a zsidók.
Mondotta ezt?
Vajna: Nem emlékszem.
Elnök: Október 19-i rádióbeszédében volt még egy eddig nem ismertetett rész, amely szerint a zsidókérdés megoldása, ha könyörtelen lesz is, olyan lesz, mint azt a zsidóság eddigi és jelenlegi magatartása által megérdemli. — Mondotta Ön ezt?
Vajna: Ha ez a hivatalos szöveg, akkor mondottam.
Elnök: A Magyarságból olvastam.
Vajna: Ha a Magyarságban benne van, valószínűleg így van, ahogy mondottam.
Elnök: Ezek a kijelentések nem valószínűsítik azt a beállítást, hogy Ön, aki előre könyörtelenségre hivatkozik, bármiféle vonatkozásban a zsidóság érdekeinek kímélését tartotta volna kötelességének.
Vajna: Ha nem ilyen hangnemben beszélek …
Elnök: … akkor nem történt volna annyi gyilkosság, mert ez a hangnem vonta maga után. Ez a hangnem volt az, amely az Önök pártszolgálatosainak teljes elállatiasodását bevezette.
Az elnök szünetet rendelt el, majd bejelentette, hogy Kemény Gábortól írásbeli beadvány érkezett hozzá, amelynek lényege a következő: „Kérem a népbíróságot, hogy az őszinte megnyilatkozásra alkalmat adni és megengedni szíveskedjék, hogy Vádlottársaim jelenlétében érvényesülő, szinte leküzdhetetlen gátlások kikapcsolhatok legyenek”.
Ennek következtében elrendelem — folytatta az elnök — Kemény Gábornak egymagában, egyelőre vádlottársai jelen nem létében történő meghallgatását. Kérem Kemény Gábor előállítását.
Elnök: Módot adok arra, amit beadványában kért. Mit kíván mondani?
Kemény Gábor a mikrofon elé lép és meghatódottsággal, egy kissé remegő hangon olvassa fel nyilatkozatát:
— Tisztelt népbíróság! Nem rendelkezem szónoki képességekkel, és így csak arra kérem Önöket és Önökkel együtt az egész magyar nemzetet, hogy higyjék el: határozott megrendüléssel és mélységes fájdalommal tölt el mindaz a nyomorúság, amely hazánkra szakadt. Ma már tudom és látom, hogy végzetes úton haladtam. Tévedésem következményeit fájlalom. Csak az a kívánságom, legyenek meggyőződve arról, hogy tévedésemet kimondhatatlanul megbántam. Fiatal vagyok és politikailag tapasztalatlan voltam. Teljesen alávetettem magam a pártvezető akaratának. Álmatlan éjszakák tépelődései és vívódásai után az igazságnak tartozom annak megvallásával, hogy helytelen úton jártam és ma tisztán látom, azt a mérhetetlen kárt, amely az október 15-i esemény után bekövetkezett. Hazámat ünnepélyesen megkövetem.”
Elnök: Ön tehát belátja, hogy különösen hol vált végzetesen súlyossá nemzetének tragikus útja, amelyen Ön társaival együtt haladt?
Kemény: Most utólag meg lehet állapítani, hogy a háború befejezésének körülményei, bár előbb is súlyosak lettek volna, de következményeit kétségtelenül betetőzték.
Elnök: Nézze, tehát Ön belátja most azt, hogy 1944 október 15-én is, ha megtisztult lelkiismerettel akar visszanézni a múltba, meg kell mondani, ahogy az október 15-én mutatkozó reális tényezők annyira nyilvánvalók, mondhatni rikító színűek voltak, hogy kellő alapossággal és nagyobb felelősségtudattal, nem pedig diktatórikus törekvésektől elvakítva. Önöknek akkor is meg kellett volna látniok, hogy október 15-e után a nemzet csak a még nagyobb katasztrófa felé haladhat, mint amelyben már akkor is volt. Ezt akarja mondani?
Kemény Gábor: Igen.
Elnök: … hogy ezt nagyobb felelősségtudattal Ön most utólag belátja, hogy akkor is meg kellett volna látni?
— Azt, amit az Önök mozgalma október 15-én és utána csinált, azt egy szörnyű ámokfutásnak lehet minősíteni. Mik voltak azok a tényezők, amelyek Önt október 15-én megakadályozták, hogy rájöjjön arra, amire most előző politikai pályafutásának a megtagadásával rájött és odakiáltsa mozgalmának, hogy állj, ne tovább.
Kemény: Legnagyobb részben az elmúlt 25 esztendőben neveltek, politikailag kétségtelenül egyoldalú irányban és amikor én elkezdtem a politikával foglalkozni, akkor olyan súlyos bűnöket láttam az országban, hogy azokkal szemben fel kellett emelnem a szavamat.
Elnök: Milyen bűnökre céloz?
Kemény: Az egész politikai rendszer, amely itt meggyökerezett és annak a kihatásai a gazdasági és társadalmi életben bűnös volt, korrupció és erkölcstelenség uralkodott.
Elnök: Mégis mi volt az, ami az Ön tisztánlátását elhomályosította?
Kemény: Kétségtelen, hogy a pártvezető irányítása alatt követtük a politikai utat, aki maga is bevallotta, hogy sok esetben másként cselekedett volna.
Elnök: Ön minden kritikai készség nélkül alárendelte magát a pártvezetőnek?
Kemény: Igen.
Elnök: Ön ilyen diktatórikus rendszert fogadott el?
Kemény: Mint mondottam tegnap, az 1935-ös programnak nem ezek voltak az alapjai.
Elnök: De később idefejlődött a dolog.
Kemény: Igen, de én úgy gondoltam, hogy ez meg fog szűnni, mert Szálasi is említette, hogy a diktatúra csak az átmeneti időre jó.
Elnök: Mondja Kemény Gábor, mire célzott Ön beadványában azzal, hogy leküzdhetetlen gátlásai vannak és ezért kér egyedüli kihallgatást.
Kemény: Egyrészt a bajtársi szempont, amelyet figyelembe kell venni és a fegyelem is.
Elnök: Szóval még mindig annak hatása alatt áll?
Kemény: Úgy éreztem.
Elnök: Nézze Kemény Gábor, mikor Ön belátta, hogy a nemzet katasztrófájában igen jelentős része volt az Önök október 15-i állásfoglalásának, és kötelességének érzi, hogy a nemzetnek nyilatkozatában elégtételt szolgáltasson, ez bizonyos fokú kiemelkedést jelent az azelőtti lesüllyedtségből. Ha Ön azonban elégtételt akar adni a nemzetének, akkor rá kell jönnie arra is, hogy vádlott társaival szemben Ön bajtársiassággal nem tartozik, mert azok éppen olyan súlyosan, vagy még az ön felelősségét meghaladó mértékben ártottak a nemzetnek. A bajtársiassági szempont hangoztatása az Ön megbánásának az értékét jelentős mértékben csökkenti.
Kemény: Én úgy érzem, hogy részletesen kellene ismertetni az okokat, hogy lépésemet tisztázhassam és megértsék.
Elnök: Kemény Gábor, Önnek módjában lesz erről gondolkozni, és megtérését egy még magasabb fokra emelni. Ez társaira nem tartozik, velük szemben elszámolásra nem köteles. Ön egyedül csak a nemzetével szemben lehet felelős. Önnek módjában lesz a hétfőn folytatandó főtárgyaláson saját lelkiismeretét és mostani belső erkölcsi állapotát egy további felülvizsgálatnak alávetni és hétfőn módjában lesz ebben a vonatkozásban tovább nyilatkozni.
Az elnök ekkor a főtárgyalást berekesztette, majd másnap Vajna kihallgatásával folytatta.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!