A petrográdi felkelés – 6
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
A Téli palota körül mind szűkebbre és szűkebbre szorult a zárógyűrű.
Október 25-én délután öt órára a Vörös Gárda osztagai harcolva eljutottak közvetlenül a palotáig.
A Téli palota a Néva partján emelkedik. Óriási kétemeletes épület, majdnem 200 méter hosszú, 160 méter széles és 22 méter magas. Körülbelül kilenc hektárnyi területet foglal el a mellette lévő Ermitage-zsal és annak színházával együtt. A palota előtt széles tér van. A teret különböző oldalakról a vezérkar és a tengerészeti főparancsnokság óriási épületei szegélyezik. Az épületek és a palota között az üres tér közepén áll a Sándor-emlékoszlop.
A forradalmi katonai bizottság csapatai megszállták a Palota-térre vezető összes utakat. Jobbról a gárda-parancsnokság és a Pevcseszkij-híd mellett gyűltek össze a Vörös Gárda és az Izmajlovszkij-ezred különítményei. A Pavlovszkij-ezred és a Preobrazsenszkij-ezred katonáinak kisebb csoportjai a gárda-parancsnokság épületéhez vezető Millionnája uccán a keskeny Téli csatornáig nyomultak, amely a Téli palota és az Ermitage között torkol a Névába. A Néva mentén, a Nagy Péter-parton és a Trojickij-híd körletében a Revali matróz-rohamzászlóalj helyezkedett el.
A Téli palotával szemben, a vezérkar épülete mögött, a Morszkája-uccán és a környező uccákon, a Policejszkij híd mellett Vörös Gárda különítmények erős csoportját vonták össze a Viborgi és a Petrográdi kerületből. Ugyanitt voltak a páncélgépkocsi-osztály páncélautói, a légelhárító ágyúk és egy fél tábori ágyús üteg. Messzebb, a Nyevszkin, a Kazáni székesegyház mellett, teljes harci készült égben álltak a vontatókra kapcsolt ágyúk. Ezeket az ideiglenes kormány rendelte vissza a frontról, de kiszolgáló legénységük a fővárosba való megérkezés után átpártolt a petrográdi szovjethez.
A főhadiszállás mellett lévő Sándor-kert felől a palotát a Vörös Gárda különítmények, a Kronstadtból érkezett aknásziskola matrózai, a 2. balti és a gárdahajó-egységek tartaléklegénysége, a Kekszholmi ezred katonái és a páncélgépkocsi-osztály páncélautói vették körül.
Balfelől, a tengerészeti főparancsnokságnál helyezkedtek el a gépésziskola, az „Okeán” nevű iskolahajó és más Kronstadtból érkezett egységek matrózai. Ezenkívül a balszárny és a központ a Vadászezred s a Volhíniai ezred katonáiból álló tartalékokra támaszkodott.
A Néva túloldalán a Vasziljevszkij-sziget kerületének gyári munkáskülönítményeit vonták össze. A Vasziljevszkij-szigetet a központtal a Palota-híd köti össze. A hídhoz vezető utak a vörösgárdisták kezében voltak.
A folyón túl, a Téli palotával szemben az esti égboltozatra vetette magasra árnyékát a Péter-Pál-erőd hegyes tornya. Az erőd szintén készült arra, hogy tevékeny részt vegyen a harcban.
A Péter-Pál- erőd Petrográd legelső, legrégibb építménye I. Péter építtette és 1703-ban fejezték be az építést a kis Jenisaari-szigeten (Nyulak-szigete), a Néván. Az önkényuralom ezen első névaparti erődítményének építésénél több mint 60 ezer jobbágy és katona pusztult el. Később a Péter- Pál-erődből állami börtön lett. A Péter-Pál-székesegyházban volt az orosz cárok sírboltja. A zsarnokok pompás síremlékei mellett pedig a középkori sáncok dobos kőpincéiben élve temették el a nép legjobb fiait — a forradalmárokat. Most a Péter-Pál-erőd a Téli palotára, a régi hatalom utolsó támaszára szegezte ágyúi csövét.
A forradalmi katonai bizottság kidolgozta a hadműveletek végleges tervét. Elhatározták, hogy ultimátumot küldenek az ideiglenes kormánynak, felszólítják, hogy pontosan megszabott határidőn belül, 6 óra 20 percig adja meg magát. Elutasítás esetén a Péter-Pál-erőd jelző lövést ad le. Az „Auróra” cirkáló hathüvelykes ágyúiból ad le két vak lövést. Ezeknek a lövéseknek kellett jelül szolgálniok a Téli palota elleni roham megkezdésére.
Önkéntes jelentkezőket hívtak fel az ultimátum átadására. V. Frolov, az I. kerékpár-zászlóalj kerékpárosa vállalta a megbízatást.
Sietve másolták le írógépen az ultimátumot. A forradalmi katonai bizottság ágyúzással fenyegetve azt követelte az ideiglenes kormánytól, hogy adja át a Téli palotát és a hadkerületi parancsnokságot; a Péter-Pál-erőd és az „Auróra” cirkáló készen álltak, hogy megnyissák a tüzet.
A parlamenter Galanyin kerékpáros kíséretében elindult a kerületi parancsnokságra. Az Ermitage közelében megállította őket a vörösgárdista rajvonal. A követek megmagyarázták útjuk célját és fehér zászlóval az ellenfél táborába indultak. Három szuronyos hadapród jött elébük. A követek azt követelték, hogy az ultimátum átadása végett vezessék őket a parancsnokságra.
A hadapródok útközben fenyegetőztek, hogy „majd megmutatják nekik, mi az az ultimátum”… de mégis elvezették Frolovot a kerületi parancsnokságra, ahol éppen jelen volt az ideiglenes kormány tagja, N.N. Kiskin, aki azzal volt megbízva, hogy helyreállítsa a rendet Petrográdon, és két helyettese: P. Palcsinszkij és P. Rutenberg, valamint Bagratunyi tábornok és N.N. Poragyélov alezredes. „Húsz perc a gondolkodási idő” — jelentette ki Frolov, átadva az ultimátumot. Kiskin, helyettesével és Bagratunyi tábornokkal együtt, elindult a Téli palotába és megígérte a kerékpárosoknak hogy telefonon ad majd feleletet.
Az ultimátumot a kormány tagjai elé terjesztették.
Az ideiglenes kormány a Malachit-teremben helyezkedett el, melynek óriási ablakai a Névára nyíltak. A miniszterek elolvasták a kurta, rideg sorokat és aztán tekintetük a folyóra tévedt. A sarokterem ablakaiból láthatók voltak a hídnál álló „Auróra” cirkáló fenyegető körvonalai. A Néva másik oldalán titokzatosan világítottak a Péter- Pál-erőd tüzei. Megadják magukat vagy segítségre várjanak? A kormány elhatározta, hogy mielőtt választ adna az ultimátumra, tanácskozik a főhadiszállással.
A felkelők már régen megszállva tartották a központi távíró épületét. Úgy látszott, mintha a Téli palota el lett volna vágva az egész világtól. De nem így volt. Az egyik vezeték felfedezetlen maradt, valószínűleg a közlekedésügyi vagy a hadügyminisztérium vonala. E vezetéken az ideiglenes kormánynak az utolsó percig közvetlen kapcsolata volt a főhadiszállással. Nyikityin mensevik beszélt a főhadiszállással. Onnan pontosan közölték vele, hogy milyen ezredeket küldtek a Téli palota felszabadítására.
Az ideiglenes kormány elhatározta, hogy nem lép tárgyalásba a forradalmi katonai bizottsággal.
Elmúlt húsz perc. A követek követelték az ígért választ. Poragyélov megkérte a kerékpárosokat, hogy várjanak még tíz percig és megígérte, hogy azalatt választ kap a Téli palotából. Felhívta telefonon a Téli palotát, de feleletet nem kapott. Amíg Poragyélov felhívta a minisztereket, a követek kimentek az uccára és beszólították a Pavlovszkij ezred őrségét és a Vörös Gárda osztagát. Az összevont osztag bement a kerületi parancsnokságra, lefegyverezte a hadapródokat, letartóztatta Poragyélovot, a vezérkari tisztek csoportját, és valamennyiüket elvitték a Péter-Pál-erődbe.
A kerületi parancsnokság elfoglalása után a Téli palota körül teljes lett a zárógyűrű. A forradalmi katonai bizottság csapatai a Téli palota közvetlen megrohamozására foglaltak állásokat.
Miközben a követek visszatérésére vártak, a Péter-Pál-erődben megtették az előkészületeket a Téli palota ágyúzására. Kiderült, hogy az erőd tüzérsége vonakodott lőni. A lövedékek nem megfelelők, nincs olaj, az ágyúk csak üdvlövésekre alkalmasak — ilyen kifogásokkal igyekeztek kivonni magukat.
Miután a forradalmi katonai bizottság képviselői meggyőződtek arról, hogy az erőd tüzérsége megbízhatatlan, telefonon értesítették erről Szverdlovot, aki azonnal utasítást adott, hogy az erődbe rendeljék ki a tengerészeti tüzérségi gyakorlótér tengerésztüzéreit.
Sötétedett. Amíg az ágyúkkal bajlódtak, az erődben elterjedt a hír, hogy az ideiglenes kormány elfogadta a megadást követelő ultimátumot. A Péter-Pál-erődben kezdtek készülni a letartóztatottak befogadására.
A lövöldözés azonban nem szűnt meg. A Téli palota felől géppuska kattogása hallatszott. A forradalmi katonai bizottság tagjai, Podvojszkij és Jereméjev elvtársak gépkocsin robogtak a Téli palotához. A Téli palota csatornájánál megállították őket. Megmondották, hogy kik és mi járatban vannak, közölték a hírt, hogy a Téli palota megadta magát. A rajvonalban fekvő vörösgárdisták határozottan kijelentették:
„Dehogy is adta meg magát! Nemrég még erősen tüzeltek ránk onnan. Veszedelmes odamenni.”
Kiderült, hogy csak a kerületi parancsnokságot szállták meg. A Téli Palota folytatta az ellenállást.
Nyikityin miniszter telefonon felhívta Hizsnyakov államtitkárt és tájékoztatta az ultimátumról. Kérte Hizsnyakovot, közölje az összes társadalmi szervezetekkel, hogy a kormány teljes támogatást követel tőlük, és biztosította Hizsnyakovot, hogy ha a Téli palotát körülzáró katonaság hátába kisebb erőket küldenek, akkor az ostromlók szétszaladnak. Hizsnyakov elment a városi dumába és bejárta az összes frakciókat. A kadetok, eszerek és mensevikek támogatást ígértek.
Nyikityin újra felhívta telefonon Rudnyev moszkvai polgármestert és közölte vele a kormány határozatát, hogy védekezni fog.
— Helyes — felelte Rudnyev és hozzátette, hogy Moszkvában éppúgy, mint Petrográdon, elhatározták, hogy „közrendi bizottságot” alakítanak.
— Ez nem elég, feltétlenül a legélesebben fel kell vetni a hatalom kérdését — vágott közbe Nyikityin. — Ha önök az ideiglenes kormány álláspontján állnak, akkor egész Oroszországhoz kell fordulniok.
Rudnyev megígérte, hogy azonnal teljesíti a kormány megbízását.
A főhadiszálláson lázasan szedték össze az erőket. A hadsereg előtt titokban tartották a forradalmi katonai bizottság sürgönyét, melyben értesíti a hadsereget a felkelésről. Csak a frontparancsnokokkal közölték az értesítést. Azok a frontbizottságokat tájékoztatták. Október 25-én este hat óráig a hadseregbizottságok sürgönyileg jelentették a főhadiszállásnak, hogyan fogadják a csapatok a petrográdi események hírét.
A Román front, a Feketetengeri hajóhad és az Odesszai hadkerület végrehajtó bizottsága kijelentették, hogy elég erejük van ahhoz, hogy leverjék a felkelést.
A Délnyugati front végrehajtó bizottságának elnöke kijelentette, hogy a hatalom fegyveres megragadását megengedhetetlennek tartja és megígérte, hogy az egész bizottság nevében ugyanilyen szellemű határozatot küld.
A Nyugati front végrehajtó bizottságának tagjai ama meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a bizottság támogatni fogja a főhadiszállást. E mellett rámutattak arra, hogy a II. hadseregben nem alakult még ki határozott hangulat.
Az Északi front végrehajtó bizottsága azt jelentette, hogy a XII. hadsereg — nyilván — el fogja ítélni a bolsevikokat. Ehhez hozzáfűzték: lehetséges, hogy az V. hadseregben, a bolsevikok támogatásra fognak találni. Ugyanilyen jelentés érkezett az Északi front mögöttes területen lévő csapatairól is.
Minél közelebb estek a bizottságok a forradalmi fővároshoz, annál bizonytalanabbul léptek fel. A Román front minden fenntartás nélkül kijelentette, hogy kész a felkelést leverni. Az Északi front csak egyik hadseregébe helyezte reményét. És nem minden ok nélkül. Mialatt a frontbizottság a főhadiszállással folytatott tárgyalásokat, az V. hadsereg a petrográdi forradalmi katonai bizottsággal lépett távirati érintkezésbe. „Van-e szükség fegyveres segítségre és élelmiszerre?” — kérdezték a hadseregből. Petrográd azt válaszolta, hogy a jelen pillanatban nincs szüksége segítségre. Kérte az V. hadsereget, hogy álljon készenlétben.
Esti 7 óra körül, közvetlenül azután, hogy a felkelők elfoglalták a kerületi parancsnokságot, a főhadiszállás távírón felhívta a Téli palotát. Danyilévics hadnagy, Kerenszkij szolgálattévő tisztje, közölte a főhadiszállással Konoválovnak, Kerenszkij helyettesének sürgönyét:
„A munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetje megdöntöttnek nyilvánította a kormányt és a Péter-Pál-erőd és az «Auróra» cirkáló ágyúival fenyegetve a Téli palotát, követeli a hatalom átadását. A kormány csak az alkotmányozó nemzetgyűlésnek adhatja át hatalmát és elhatározta, hogy nem adja meg magát, hanem a hadsereg és a nép védelme alá helyezkedik. Sietessék katonaság küldését”.
A főhadiszállásról azt felelték, hogy a kerékpáros zászlóaljaknak még aznap, október 25-én Petrográdra kell érkezniök; a 9. és 10. doni ezred tüzérséggel és az 5. kaukázusi hadosztály két ezrede 26-án reggel érkeznek. A 23. doni ezred 26-án este, a kaukázusi hadosztály többi ezrede pedig 28-án reggel jön. A 44. hadosztály dandárját két üteggel együtt 30-án nappalra várják.
A főhadiszállás ama meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Téli palotának sikerül megszerveznie a védelmet és tartani tudja magát egészen addig, amíg a frontról a csapatok megérkeznek.
A kormány elhatározta, hogy folytatja az ellenállást. A Fehér-teremben összegyűjtötték az oranienbaumi és a péterhofi hadapródokat. Palcsinszkij beszédet mondott. A hadapródok hallgattak. Palcsinszkij emelt hangon felhívta őket, hogy teljesítsék kötelességüket. Azt felelték neki: „Teljesítjük!” De a válasz minden különösebb lelkesedés nélkül hangzott és távolról sem volt egyhangú.
Idézzük a Petrográdi műszaki hadapródiskola egyik növendékének elbeszélését. Az iskolát október 25-én nappal rendelték a Téli palotába.
„Nem volt világos előttünk — beszéli a hadapród — hogy miért kell a Téli palotában tartózkodnunk. Nyugtalanok voltunk, szerettünk volna a többi hadapróddal beszélni (a Mihály-iskolásokkal, az Északi front iskolájával stb.), de nem engedték meg. Végül egykét óra múlva megígérték, hogy mindent meg fognak magyarázni, és megparancsolták, hogy az udvaron sorakozzunk. Már egészen sötét volt. Felsorakoztunk. Odajött valaki. Palcsinszkij főkormányzónak nevezte magát és nagyon hosszú beszédbe kezdett. Összefüggéstelenül beszélt arról, hogy védenünk kell az ideiglenes kormányt, hogy teljesítenünk kell kötelességünket stb.”.
Palcsinszkij, hogy emelje a hadapródiskolások hangulatát, nyilvánvaló hazugságra szánta rá magát. Kijelentette:
— Kerenszkij már Lugában van a csapatokkal, mindössze 40 versztnyire Petrográdtól.
A hadapródok elcsendesedtek. A csendet hirtelen félbeszakította egy mogorva, ironikus hang:
— Nézze meg a vasúti menetrendben, hogy Luga hány kilométernyire fekszik Petrográdtól, mielőtt beszélne.
Valójában Luga 140 kilométernyire fekszik Petrográdtól.
Mindenfelől elégedetlen felkiáltások, kérdések hangzottak. Nagy zűrzavar támadt. Palcsinszkij alig tudott szabadulni.
A Téli palota helyőrségében ingadozás kezdődött.
„Jelentették nekünk, hogy a hadapródok látni akarják az ideiglenes kormány tagjait — beszéli Maljantovics volt igazságügyminiszter, aki az ideiglenes kormány többi tagjaival együtt a Téli palotában rekedt. — A kívánságot nagyon makacsul hangoztatták… Maga az a tény, hogy hozzánk fordultak, arra mutatott, hogy a hadapródok soraiban ingadozás támadt. Kimentünk hozzájuk. A hadapródok, körülbelül százan vagy talán többen is, összegyűltek az előcsarnokban.
Milyen katonai parancsot adhattunk volna mi? Semmilyent!” — jegyzi meg búsan Maljantovics.
Az egészből szánalmas rábeszélés lett, amit aztán a hadapródok gyűlésükön megtárgyaltak. A minisztereket kellemetlen helyzetükből az mentette ki, hogy megérkezett Kiskin „diktátor” és közölte, hogy a forradalmi katonai bizottság ultimátumot küldött és azt követeli, hogy húsz percen belül adják meg magukat.
„Belépett Palcsinszkij, — beszéli tovább Maljantovics — és jelentette, hogy a kozákok beszélni akarnak az ideiglenes kormánnyal. Két tiszt van itt, az egyik közülük parancsnok.
Behívták őket.
Úgy emlékszem, egy kozák ezredes lépett be. Vele együtt még egy tiszt.
Kérdik, mit kíván az ideiglenes kormány.
Kiskin és Konoválov beszéltek. Mi körülöttük álltunk. Néha-néha hol egyikünk, hol másikunk egy-egy szót ejtett el.
Ugyanazt mondtuk nekik, amit a hadapródoknak.
Az ezredes hallgatott, hol felemelte, hol lehajtotta a fejét. Néhány kérdést tett fel. A végén felemelte a fejét. Udvariasságból végighallgatott bennünket. Semmit sem mondott. Felsóhajtott és mind a ketten távoztak. De távozásukban lerítt az arcukról, hogy nem értik a dolgot vagy… hogy már döntöttek is.
Kis idő múlva Palcsinszkij újra bejött és közölte: a kozákok elhagyták a palotát, elmentek, azt mondják, nem tudják, mit csináljanak itt”.
Az ideiglenes kormány csüggedtsége átragadt védelmezőire is. A három kozákszázad után, melyek minden rábeszélés ellenére elhagyták a palotát, megkezdődött a többi csapattest távozása. Este hat órakor a Mihály-tüzériskola növendékeinek többsége lépett meg és a Téli palotában levő hat ágyúból négyet magával vitt. A Nyevszki proszpekten a forradalmi csapatok feltartóztatták őket. Este nyolc órakor az Oranienbaumi iskola küldötte meghívta a forradalmi katonai bizottság tagját, Csudnovszkij elvtársat, hogy tárgyaljanak azoknak a hadapródoknak megadásáról, akik nem hajlandók többé az ideiglenes kormány oldalán harcolni. A hadapródok biztosították Csudnovszkij sértetlenségét és ezt az ígéretüket be is váltották. Mindennek ellenére Palcsinszkij parancsára Csudnovszkijt letartóztatták, de a hadapródok követelésére kénytelenek voltak azonnal szabadon bocsátani. Csudnovszkijjal együtt az Oranienbaumi tisztiiskola és még néhány más iskola növendékeinek nagyobbrésze elhagyta a palotát.
A palotában maradtak: a 2. peterhofi tartalékos tisztiiskolából 310-en, a 2. oranienbaumi tisztiiskolából 352-en kilenc géppuskával; az 1. petrográdi női zászlóalj egyik századából 130-an, a műszaki iskola növendékeinek egy százada, az Északi front tisztiiskolájának növendékei, az „Achtyrec” nevű páncélgépkocsi két géppuskával és két ágyú. Ezenkívül még 50-60 véletlenül odavetődött katona volt a palotában. Ez a jól felfegyverzett csapat körülbelül 850 emberből állott. A páncélgépkocsi a főkapunál volt. Hogy megnehezítsék a palotába való behatolást, tűzifából emeltek barikádokat. A barikádok mögül géppuskák és ágyúk látszottak, melyek tűz alatt tartották a teret és a térre nyíló uccákat.
A Téli palota segítségére, nyilván Pavlovszkból, tüzérség vonult. A tüzérek biztosítás nélkül meneteltek, nem gondolták, hogy a városban támadás érheti őket. A vörösgárdisták a Morszkája-uccán, amelyen a tüzérek felvonultak, a házak kapui alatt lesben álltak. Mikor a tüzérek velük egyvonalba értek, hirtelen támadással lefegyverezték őket. A támadás olyan meglepetésszerű volt, hogy a tüzérek semmi ellenállást sem fejtettek ki. Ágyúikat elvették és azonnal a Téli palota ellen irányították.
A vörösgárdisták mind bátrabban közeledtek a Téli palotához. Mintegy ötvenen, a tengerészekkel együtt, az Ermitage bejáratánál behatoltak az épületbe. A szokatlan kép, a bársony és az arany zavarba ejtette a vörösgárdistákat. Egy pillanatra meghökkentek. Óvatosan kezdtek felfelé menni a lépcsőn. Az egyik vörösgárdista kinyitotta valamelyik terem ajtaját. Az óriási tükörben visszaverődött egy falonfüggő kép, amely lovas díszfelvonulást ábrázolt. „Lovasság!” — kiáltotta a vörösgárdista és félreugrott. A hadapródok kihasználták a zavart és lefegyverezték a palotába nyomulók egy részét. A többiek lefelé rohantak. Az udvari cselédség és a földszinten lévő hadikórház katonái segítettek nekik kikerülni a palota labirintusából. Palcsinszkij megemlíti ezt a mozzanatot: „Az összes ajtók nyitva állnak. A cselédség segít nekik. Rabszolgák. Az osztagok szintén azok”.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!