A Magyar Vörös Hadsereg hadműveletei
(idézet: A Magyar Vörös Hadsereg – 1919)
1919 április 16-án hajnali 3 óra 15 perckor az erdélyi román hadsereg megindította támadását a Tanácsköztársaság ellen.
A román támadó csapatok két csoportja három vonalban helyezkedett el: Az első vonalban Olteanu tábornok különítménye, a 6. és 7. gyaloghadosztály, valamint a 2. vadászhadosztály vonult fel. A második vonalban az északi csoport tartalékaként a 16. gyaloghadosztály, a déli csoport tartalékaként az 1. vadászhadosztály állott. A harmadik vonalban az erdélyi román haderő főparancsnokságának tartalékaként a 18. hadosztály helyezkedett el27. G. D. Mardarescu. Campania pentru desrobirea Ardealului si occuparea Budapestei. (1918—1920.) (Hadjárat Erdély felszabadításáért és Budapest elfoglalása.) Bukarest 1921. 38—39. old.*
A román főparancsnokság tervei szerint a támadó csapatoknak az volt az első feladata, hogy áttörjenek az Erdély nyugati részén húzódó hegyeken, és elérjék a Huszt—Szatmárnémeti—
A támadást a 6. és 7. román hadosztály kezdte.
A 7. hadosztály, amely Hadad—Győrtelek—Zilah körzetéből indult el, három oszlopban mozgott előre:
Az északi oszlop Hadad—Hadadnádasd irányában, a középső oszlop Czigányiból kiindulva a Zilah patak völgyében Haraklán irányában, a déli oszlop Zilahról kiindulva, Egrespatak—Magyarkecel irányában támadott.
A 6. hadosztály szintén három csoportra oszlott. Az északi csoportnak Bogdánháza—Boján, a középső csoportnak a Sebes-Körös völgyében Csucsa, a déli csoportnak Remec—Dealul mare irányában kellett előnyomulnia.
Az északi csoporttal egyidejűleg megkezdte támadását a déli csoport is. A 2. vadászhadosztály fő ereje a Halmágy-csúcsnál elhelyezkedő magyar csapatokat támadta meg, egy oszlop pedig a Fekete-Körös völgyében, Vaskoh—Belényes irányában nyomult előre.
A támadó román csapatok balszárnyán, a Maros folyó völgyében az 1. vadászhadosztály egyik erős különítménye kezdte meg előnyomulását.
A jobbszárnyon a 2. lovashadosztály és Olteanu tábornok különítménye a támadás első napján még nem folytatott nagyobb arányú harci tevékenységet, hanem elsősorban a magyar csapatok állásainak és erejének felderítésére szorítkozott.
A magyar védelmet a román csapatok támadása meglepetésszerűen érte.
Bár számos jel már napokkal április 16. előtt nyilvánvalóvá tette, hogy a románok támadásra készülnek, a magyar hadvezetés nem számított arra, hogy az ilyen erővel fog megindulni.
A Vörös Hadsereg egységei csaknem az egész arcvonalon visszavonulásra kényszerültek, mert a székely különítmény parancsnoksága nem akart, a 39. dandár és a 6. hadosztály pedig a csapatok felkészületlensége és fegyelmezetlensége miatt nem tudott ellenállni.
A román csapatok támadása bizonyos fokig meglepte a székely különítmény áruló vezetőit is. Arra számítottak: a románok beleegyeznek abba, hogy a különítmény Budapest ellen vonuljon, vagy legalább őket is bevonják a hadműveletekbe. A támadás megindulása után a különítmény parancsnoka olyan utasítást adott alárendelt egységeinek, hogy „a felesleges vérontást kerüljék, és lassan vonuljanak vissza”29. Kratochwill Károly. A székely hadosztály 1918—1919. évi bolsevistaellenes és ellenforradalmi harcai … Budapest é. n. 104. old.*
Mivel a román csapatok északi szárnya április 16-án nem kezdte meg a támadást, a Szamos völgyében elhelyezkedett 12. székely ezred megtartotta állásait. A többi egység azonban visszavonult, maga után vonva az előnyomuló ellenséget. A visszavonulás következtében megszakadt az összeköttetés a székely különítmény és a Vörös Hadsereg tőle délre levő csapatai között.
A székely különítmény parancsnokai, hogy eltereljék a felsőbb szervek gyanúját és indokolják a visszavonulást, jelentéseikben igen súlyos, a valóságnak meg nem felelő veszteségekről számoltak be a Hadügyi Népbiztosságnak30. Lásd e kötet 34. sz. dokumentumát.*
A csucsai szorosban védelemre berendezkedett 39. dandárcsoport egységei a 6. román gyaloghadosztály átkaroló támadása következtében a csucsai szoros feladására kényszerültek, Csucsától 10 km-re nyugatra, a Királyhágó környékén foglaltak újabb védelmi állást.
A dandárcsoport Vaskoh—Biharkristyórnál levő csapatait a 2. román vadászhadosztály részei támadták meg, és a Dealul marera előretolt magyar biztosító osztagot visszavonulásra kényszerítették.
A 6. hadosztály balszárnyán, a Fehér-Körös völgyében Halmágy-csúcsnál álló csapatoknál az erős ellenséges támadás következtében pánik tört ki31. Lásd a 6. ho. telefonjelentését. HIL M. Tan. Közt. iratai. 4. csomó.* A csapatok egy része nem hallgatott a parancsnokokra és a politikai megbízottakra, a felszerelés egy részét hátrahagyva vonatra szállt, és visszavonult.
Eredményesen tevékenykedett az előrenyomuló ellenség feltartóztatásában és a visszavonulás fedezésében a 8. számú páncélvonat, amelynek bátor személyzete a heves ellenséges tüzérségi tűz közepette a visszavonult csapatok által elhagyott értékes élelmiszer- és lőszerkészleteket mentett meg, azonkívül felrobbantott két ágyút, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
A 6. hadosztály Maros menti frontszakaszán egyelőre nem indult komolyabb ellenséges akció.
A román csapatok támadása tehát már az első napon jelentős eredményeket ért el: a Vörös Hadsereg csapatai több száz kilométeres arcvonalon kénytelenek voltak visszavonulni.
A támadás második napján, április 17-én a román csapatok folytatták előnyomulásukat.
A székely különítmény a Sárköz—Aranyosmeggyes—Erdőd—
A 39. dandárcsoport az ellenség nyomása következtében súlyos helyzetbe került. A dandárparancsnokság április 17-én délután 12 óra 50 perckor leadott jelentése így jellemzi az ott uralkodó állapotokat:
„Nagyváradon a helyzet teljesen reménytelen. Barátkán egy zászlóalj tartja a vonalat. A többi csapat feloszlott … Sürgősen legalább kettő gyalogezredre, tüzérségre, géppuskákra van szükség”32. HIL M. Tan. Közt. iratai. 4. csomó.*
Nem alakult kedvezőbben a 6. hadosztály helyzete sem. A Fehér-Körös völgyében a Kőkaró és Dézna vonalára visszavonult csapatokat az ellenséges túlerő további visszavonulásra kényszerítette. A hadosztály csapatainak egy része felbomlott, egész alegységek parancs ellenére elhagyták védelmi állásaikat. A hadosztály tisztikara nem bírta megszilárdítani a fegyelmet, s a politikai megbízottak is gyengéknek bizonyultak.
A Hadügyi Népbiztosság április 16-án még nem tudta eléggé felmérni a román csapatok kibontakozó támadásának erejét és következményeit. De a fronton április 17-én kialakult súlyos helyzet a Hadügyi Népbiztosságot határozott intézkedésekre kényszerítette. Mivel a Tanácsköztársaság többi frontján az ellenség egyelőre nem támadott, a Forradalmi Kormányzótanács elhatározta, hogy minden nélkülözhető erőt összevon a román előnyomulás megállítására. A Hadügyi Népbiztosság április 17-i, 415/63. hdm. számú rendelkezése szerint „A román előnyomulás ellensúlyozására az összes nélkülözhető erők Érmihályfalva—Nagykároly környékén összpontosíttatnak ellentámadás céljából”33. Ugyanott.* Intézkedtek, hogy a többi arcvonalakról és Budapestről a legrövidebb időn belül 11 zászlóaljat és 5 üteget szállítsanak Érmihályfalva és Nagykároly környékére. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert a székely különítmény, folytatva áruló visszavonulását, már 18-án feladta Nagykárolyt, és mire az ellenlökés végrehajtására kijelölt zászlóaljak a Tiszántúlra érkeztek, az ellenség már jóval túlhaladta a tervezett kiindulási vonalat.
Ezért április 19-én a Hadügyi Népbiztosság elhatározta, hogy a tiszántúli frontra küldött erőket Nyíregyháza és Debrecen vonalában vonultatja fel. Ezzel egyidejűleg újabb zászlóaljakat irányított át a többi arcvonalakról a román csapatok ellen. Az északi és a déli arcvonalon csak annyi erő visszamaradását engedélyezték, amennyi elengedhetetlenül szükséges a biztosító és megfigyelő szolgálathoz.
A keleti frontra átirányított alakulatok vezetését az 1. és a 4. hadosztály parancsnokságára bízták. Nyíregyháza térségében 11 zászlóalj és 3 üteg az 1. hadosztály, Debrecenben és környékén 8 zászlóalj és 8 üteg a 4. hadosztály parancsnoksága alatt szerveződött hadosztálykötelékbe.
A Hadügyi Népbiztosság, amely még semmit sem tudott a székely különítmény tisztikarának árulásáról, utasítást adott, hogy a különítmény igyekezzék a felvonulást biztosítani34. HIL M. Tan. Közt. iratai. 4. csomó. A Hadügyi Népbiztosság 419/35. hdm. sz. rendelkezése.*
A székely különítmény parancsnokai azonban, a Hadügyi Népbiztosság utasítását szabotálva, folytatták egységeik visszavonását. Április 19-re Csenger—Érmihályfalva, 21-re pedig Mátészalka—Nyírbátor vonalára vonultak vissza. A Hadügyi Népbiztosságnak nyomós oka lett volna kételkedni a különítmény vezetőinek megbízhatóságában, hiszen már a román támadás előtt is érkeztek a népbiztosságra jelentések a székely különítmény tisztikarának ellenforradalmi beállítottságáról35. A nagyváradi kormányzótanács elnöke már április 3-án értesítette a Hadügyi Népbiztosságot, hogy a székely különítmény legénysége „valószínűleg tisztjeitől befolyásolva nagyfokú bizalmatlansággal kezd viseltetni a Tanácsköztársasággal szemben”. HIL M. Tan. Közt. iratai, 1. csomó.* Egyelőre azonban megtévesztették a népbiztosságot a különítmény jelentései, amelyek szívós ellenállásról, hatalmas veszteségekről és elszánt harci kedvről számoltak be.
A román csapatok nyomására a 39. dandár és a 6. hadosztály is folytatta visszavonulását.
A 39. dandár szakaszán, a Sebes-Körös völgyében harcoló csapatok fegyelme április 18-án és 19-én teljesen felbomlott. A visszavonuló egységek Fugyivásárhelynél egész tüzérségüket (12 löveget) elhagyták. A dandár déli csoportja a Fekete-Körös völgyéből, Nagyváradon keresztül, ugyancsak visszavonult. A Hadügyi Népbiztosság április 19-i összefoglaló jelentése szerint „a csapatok fegyelmezetlensége mindkét csoportnál olyan fokú, hogy azok vezetése kérdésessé vált”36. HIL M. Tan. Közt. iratai. 4. csomó.* A románok előtt teljesen megnyílt az út a katonai és politikai szempontból egyaránt fontos Nagyvárad felé. Április 20-án a várost katonailag kiürítették, és oda rövidesen bevonult az ellenség.
Április 21-re a 39. dandár teljesen felbomlott. Parancsnoksága megadta magát az ellenségnek, egyes részei Berettyóújfalura vonultak vissza, mintegy 200 fő pedig Debrecenbe ment.
A 6. hadosztály parancsnoka április 18-án elrendelte csapatainak átcsoportosítását a Kürtös—Újszentanna—
A Forradalmi Kormányzótanács felismerte, hogy a proletárdiktatúra megmentése érdekében minden erőt mozgósítani kell a román csapatok további előnyomulásának meggátolására. Április 19-én összeült a budapesti munkástanács, hogy megvitassa a Tanácsköztársaságot fenyegető halálos veszély elhárításához szükséges intézkedéseket. Az ülésen Kun Béla vázolta a súlyos katonai helyzetet, és rámutatott, hogy egyedül az mentheti meg a tanácshatalmat, ha a munkásosztály csatasorba áll, és minden erejét megfeszítve szembeszáll a támadókkal38. Népszava, 1919 április 20.* A munkásság küldöttei határozatot hoztak39, Lásd e kötet 41. sz. dokumentumát.* amelyben kimondották, hogy a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosainak és a munkástanács tagjainak fele, valamint az összmunkásság fele kimegy a frontra. A határozat felszólította az üzemekben maradó dolgozókat, hogy úgy dolgozzanak a gyárakban, mintha a fronton harcolnának. Kimondották, hogy a hadianyaggyárak munkásainak a termelést ünnepnapokon is folytatniuk kell.
A munkástanács ülését követő napon a népbiztosok elmentek a budapesti üzemekbe és a nagyobb vidéki varosokba, hogy felszólítsák a munkásokat, jelentkezzenek a Vörös Hadseregbe, és maradéktalanul biztosítsák a front szükségleteit.
A Forradalmi Kormányzótanács és a Budapesti Munkástanács felhívására a következő napokban Budapesten és vidéken a munkások tízezrei jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. A jelentkezők csapatokba szervezése és felszerelése azonban még mindig igen lassan ment, ezért május 1-ig az újonnan toborzottaknak csak kis része jutott ki a frontra.
Mivel a román támadást követő napok hadieseményei nyilvánvalóvá tették, hogy a Hadügyi Népbiztosság nem tudja a gyorsan változó harci helyzet követelményeinek megfelelően irányítani a csapatokat, a Forradalmi Kormányzótanács elhatározta, hogy a keleti fronton levő csapatok operatív vezetésének biztosítására létrehozza a tiszántúli hadseregparancsnokságot40. Lásd e kötet 44. sz. dokumentumát.*
A tiszántúli hadsereg parancsnokául a jobboldali szociáldemokrata Böhm Vilmost nevezték ki. Böhm, aki a proletárdiktatúra ellensége volt — mint utóbb maga is elismerte —, csak azért vállalta ezt a tisztséget, nehogy helyette a következetes forradalmár Szamuely Tibort állítsák a hadsereg élére41. Böhm Vilmos. Két forradalom tüzében. Népszava, Bp. 1946. 240. old.*
Szerencsére a tényleges katonai vezetés a tiszántúli hadsereg vezérkari főnökévé kinevezett Stromfeld Aurél feladata volt. Stromfeld a régi hadseregben magas vezérkari tisztséget töltött be, azonban a szocialista eszmék hatására és a haza iránti szeretettől áthatva a proletárdiktatúra ügye mellé állt, s mindvégig hűségesen szolgálta a Tanácsköztársaságot. Kiváló katonai tehetsége, fáradhatatlan munkabírása nagymértékben hozzájárult a Vörös Hadsereg sikereihez.
A Tiszántúli Vörös Hadsereg Parancsnokság április 21-én első intézkedésével42 Lásd e kötet 44. sz. dokumentumát.* igyekezett rendet teremteni a keleti arc vonal fejvesztett zűrzavarában. A Hadseregparancsnokság 1. számú parancsa az alakulatokat a következőképpen csoportosította:
A Maros torkolata, Arad, Sebes-Körös által határolt területen levő csapatokat a 6. hadosztálynak rendelték alá.
A Sebes-Körös—Sáp—
Mindazok a csapatok, melyek a Szaniszló—Nyíradony—Téglás—
Végül Püspökladány körzetében a dunántúli frontról áthelyezett 4. hadosztálynak kellett megalakulnia.
A Hadseregparancsnokság nemcsak a csapatok átcsoportosítását tartotta feladatának, hanem azt is, hogy véget vessen a passzív visszavonulásnak, és aktív, támadó szellemet vigyen az ellenállásba. Igen figyelemre méltó, hogy az egyes csoportoknak kiadott parancsában a védelem kordonszerűségének felszámolására törekedett, és a hadosztályokat az erők összpontosított alkalmazására, valamint az ellenség számára váratlan, átkaroló támadásokra utasította.
A Hadseregparancsnokság arra számított, hogy a románok előnyomulását sikerül feltartóztatni addig, amíg az 1. és a 4. hadosztálynak megfelelő erők fognak rendelkezésére állni az energikus ellencsapáshoz. De a székely különítmény parancsnokságának árulása, valamint a többi egységek fegyelmezetlensége és a harci elszántság hiánya miatt nem tudtak eredményesen szembeszállni a román támadással.
Miután a román csapatok elérték a Nagyszőlős—Tiszaújlak—
A székely különítmény parancsnoksága, miután egy ideig hatalmas veszteségekről és óriási ellenséges túlerőről szóló hamis jelentéseket adott, szabotálni kezdte a jelentéstételt. Így a vezető szervek teljesen tájékozatlanok voltak a keleti front balszárnyán uralkodó helyzetet illetően. Végül is a Hadseregparancsnokság arra kényszerült, hogy az északi fronthoz tartozó 5. hadosztálytól kérjen felvilágosítást a különítményről. Az 5. hadosztályparancsnokság székhelye eredetileg Nyíregyházán volt, de — miután ott megalakult az 1. hadosztály — áthelyezték Miskolcra. A Tiszántúlon az 5. hadosztálynak csak egy zászlóalja volt, az 1. hadosztály megalakulásáig azonban ideiglenesen rendelkezett a Nyíregyházára beérkezett új egységekkel is.
A székely különítmény visszavonulása az 5. hadosztály jobbszárnyát súlyos helyzetbe hozta, mert fedezetlenül hagyta a csehszlovák csapatokkal szemben széles arcvonalat védő hadosztály hátát. Az 5. hadosztály parancsnoka, hogy jobbszárnyát megóvja az elvágástól, kénytelen volt kiüríteni Munkácsot és Beregszászt. A székely különítmény visszavonulása következtében a Debrecen térségében álló csapatok balszárnya és az 5. hadosztály jobbszárnya között rés támadt, amelyet a Hadseregparancsnokság nem tudott megfelelő erővel elzárni. Az 1. hadosztálynak nem maradt ideje arra, hogy bevárja az alárendelt egységek megérkezését, mert a székely különítmény nem fedezte a csapatok felvonulását, és így harcba kellett bocsátkoznia az ellenséggel, mielőtt teljesen megalakulhatott volna.
Az 1. hadosztály parancsnoka április 23-án délelőtt vette át a Nyíregyháza környékén levő csapatok felett a parancsnokságot. A hadosztály ereje április 23-án 4 zászlóalj és két üteg volt, a többi alárendelt egység még nem érkezett meg.
Igen súlyos helyzet alakult ki a debreceni frontszakaszon. A román hadsereg északi csoportjának parancsnoksága Debrecennel szemben két csoportot alakított. Debrecentől északkeletre, Hajdúsámson—Vámospércs vonalában a 7. hadosztály vonult fel, megerősítve a 6. hadosztály egy különítményével. Debrecentől délre, Hajdúszovátánál a 6. hadosztály összpontosította erőit a támadáshoz”44. Mardarescu. Id. mű. 52. old.*
Debrecent mindössze néhány olyan zászlóalj védte, amely még nem esett át a tűzkeresztségen. Tartalékok nem állottak a debreceni kerületi parancsnokság rendelkezésére45. A Hadügyi Népbiztosság utasítást adott, hogy az 1. ho. egy zászlóalja menjen Nyíregyházáról Debrecenbe. A zászlóalj azonban nem teljesítette a parancsot, hanem önkényesen visszavonult.* A románok nagy erejű támadásának következtében a harcban járatlan katonák között pánik tört ki, és többségük parancs ellenére visszavonult. Egyes részek derekasan helytálltak, de a túlerőt nem tudták feltartóztatni. E harcok során halt hősi halált Leó Rothziegel, az osztrák internacionalista katonák vezetője. Halála előtt írott utolsó levele a nemzetközi proletárszolidaritás dokumentuma:
„A bojár imperialisták csapatai közelednek. Holnap tűzbe kerülünk. Boldogan megyek akár a halálba is a proletárok felszabadításáért, boldogan és büszkén. Örömmel hullatom véremet Szovjet-Magyarországért, amelyet a nemzetközi proletariátus hazájának tekintek …”46 Vörös Újság, 1919 április 29.*
Nagyszerű bátorságról és fegyelemről tettek tanúbizonyságot a debreceni munkások. Amikor a román csapatok április 22-én este megközelítették a várost, a munkásokat riadóztatták. A felfegyverzett szervezett munkások rövid idő alatt talpon voltak, és zeneszóval, énekelve vonultak ki a frontra. Hősies elszántsággal küzdöttek, s mindaddig feltartóztatták az ellenség előnyomulását, amíg be nem fejeződött a város katonai kiürítése. A román csapatok április 23-án elfoglalták Debrecent, és folytatták előretörésüket Hajdúszoboszló irányában.
Stromfeld nem akart belenyugodni az annyira fontos Debrecen elvesztésébe. Április 23-án délelőtt Böhmmel folytatott telefonbeszélgetésében kifejtette tervét: a Nyíregyháza környékén levő csapatokat vasúton Téglásra szállíttatja, és északi vagy északkeleti irányból támadva felszabadítják Debrecent47. HIL M. Tan. Közt. iratai. 44. csomó.* A terv végrehajtására azonban nem került sor, mert a Vörös Hadsereg csapatainak az egész vonalon történt visszavonulása, az általános fejvesztettség és zűrzavar lehetetlenné tette az akciót.
A románok további tért nyertek a 6. hadosztály védőszakaszán is. Április 22-én az ellenség a hadosztály balszárnyát Kétegyháza—Nagypál—Kőtegyán—
A Hadseregparancsnokság igyekezett lelket önteni a csapatokba. Ismételten utasította a hadosztályparancsnokságokat, hagyjanak fel a passzivitással, és vegyék végre kezükbe a kezdeményezést. Április 25-én a Hadseregparancsnokság ismét utasította a székely különítményt, hogy szakítson a csapatok kordonszerű felállításával, és az erőket összevonva, támadó harcászati vezetéssel akadályozza meg az ellenség előnyomulását48. Lásd e kötet 60. sz. dokumentumát.*
Mivel a Debrecennél támadt rés súlyos veszélyt jelentett a Vörös Hadsereg csapataira, a Hadseregparancsnokság intézkedett a rés lezárásáról. A 4. hadosztály parancsot kapott, hogy Püspökladányból kiindulva Hajdúszoboszló irányában hajtson végre ellenlökést. Ugyanakkor utasították a Tiszafüredre visszavonult debreceni csoportparancsnokságot, hogy egységeinek maradványaiból állítson össze egy harcképes osztagot, és azt tolja előre Balmazújvárosra, hogy betöltse az 1. és a 4. hadosztály fedezetlen szárnyai között levő űrt49. HIL M. Tan. Közt. iratai. 44. csomó. VHP 424/10. hdm. sz.*
A 4. hadosztály Hajdúszoboszlónál végrehajtott ellenlökése eredménnyel járt: átmenetileg sikerült Hajdúszoboszlót visszafoglalni. Az ellenlökésben azonban csak két zászlóalj és egy üteg vett részt, amelynek ereje elégséges volt a Hajdúszoboszlóra benyomult román elővédcsapatok visszaszorítására, de a nagyobb egységek nyomásának már nem tudott ellentállni, és visszavonult.
A Keleti Hadseregparancsnokság helyzetét megnehezítette, hogy az erősítések csak lassan és megfelelő fegyverzet nélkül érkeztek. Április 24-én az 1. hadosztály még csak 4 zászlóaljból és 3 ütegből állt. A 4. hadosztályhoz április 24-én ugyan 11 zászlóalj és 4 üteg tartozott50 A Hadügyi Népbiztosság április 24-i kimutatása szerint 24-én délutánig a Szolnok—Püspökladány—
Április 24-én és 25-én a magyar csapatok visszavonulása tovább tartott. A székely különítmény — amelynek parancsnoka már napok óta folytatott tárgyalást a megadásról — Nyírjákó—Ramocsaháza— Ibrány—Levelek területére vonult vissza. Miután a Hadseregparancsnokság meggyőződött arról, hogy a különítmény nem alkalmas az előnyomuló ellenség feltartóztatására, utasítást adott: vonuljon vissza Rakamazra, védőszakaszát pedig az 1. hadosztály vegye át51. HIL M. Tan. Közt iratai. 44. csomó.*
A székely különítmény visszavonulása az 1. hadosztályt is arra kényszerítette, hogy 25-én egységeit hátrább vonja, Nagykállótól nyugatra. Az ellenség még ezen a napon bevonult Nagykállóra. A kora délutáni órákban a 4. hadosztály Hajdúszoboszlónál álló egységeinek is vissza kellett vonulniuk. A hadosztályparancsnok jelentése szerint a csapatok erkölcsi állapota olyan volt, hogy esetleges ellenlökés semmi reménnyel nem kecsegtetett. A 6. hadosztály ugyancsak kénytelen volt visszavonulni, és éjszaka feladta Békéscsabát.
Stromfeld utasítására április 26-án a reggeli órákban a keleti hadsereg északi szárnyán az 1. hadosztály Nyíregyháza és Nagykálló között ellenlökést hajtott végre. A körülbelül egyenlő erejű magyar és román csapatok között késő estig tartott a harc, végül a román zászlóaljak kénytelenek voltak visszavonulni. Az 1. hadosztály hősies erőfeszítése azonban nem eredményezhette a front északi szárnyának tartós megszilárdulását, mert ezen a napon a székely különítmény vezetőinek árulása befejezett ténnyé vált: befolyásukra a különítményhez tartozó csapatok zöme letette a fegyvert a románok előtt. A székely katonák egy részét azonban nem sikerült árulásra bírniuk, tovább küzdöttek és a Vörös Hadsereg későbbi harcaiban is megállták a helyüket.
A keleti hadsereg frontjának többi szakaszán is kedvezőtlenül alakultak az események.
A 4. hadosztály Püspökladányból Karcag felé vonult vissza. Stromfeld a hadosztály parancsnokának azt a feladatot adta, hogy csapatainak egy részével Karcagtól keletre, a Hortobágy-csatorna vonalán tartsa fel az ellenséget, többi alakulatát pedig vonja vissza Kisújszállásra, és ott rendezze. A 6. hadosztály azt a parancsot kapta, hogy biztosítsa a Körös és a Berettyó jobb partját a Tisza és Pusztaecseg között, s tartóztassa fel a románok előnyomulását Mezőtúr—Túrkeve irányában. A hadosztály nélkülözhető egységeit Szolnokra kellett küldeni.
Stromfeld intézkedései azt a meggyőződést tükrözték, hogy a Vörös Hadsereg, akkori állapotában, már képtelen a Tisza vonala előtt megállítani a román előnyomulást. A székely különítmény árulása, a csapatok demoralizáltsága, az utánpótlás hiánya arra az elhatározásra késztette a keleti hadsereg vezérkari főnökét, hogy a csapatok zömét újjászervezés, feltöltés és fegyelmezés végett a Tisza vonala mögé vonja vissza, és a Tisza bal partján mindössze néhány hídfőállást tartson fenn. A 4. és 6. hadosztálynak adott védelmi parancs célja a Tisza jobb partjára való visszavonulás biztosítása volt.
Az esti órákban az 1. hadosztály parancsnoka közölte a Hadseregparancsnoksággal, hogy meglevő erőivel nem tudja Nyíregyházát tartani. Mivel a hadosztály megerősítéséhez szükséges tartalék nem állt a Hadseregparancsnokság rendelkezésére, utasítást adott, ürítsék ki a várost52. HIL M. Tan. Közt. iratai. 44. csomó. VHP 426/15. hdm. sz.* Az 1. hadosztály visszavonult Rakamazra.
Április 27-től a Vörös Hadsereg alakulatai már komolyabban nem akadályozták a román csapatok előnyomulását, s azok elérték a Tiszát. A Vörös Hadsereg zászlóaljainak zöme a Tisza-vonal mögé vonult vissza. Az ily módon még jobban meggyengült, fáradt alakulatok azokat a hídfőket sem bírták tartani, amelyeket a Hadseregparancsnokság kijelölt. Stromfeld terve szerint a Tisza bal partján három hídfőt kellett volna megtartani: Szolnoknál és Rakamaznál egy-egy támadó, Tiszafürednél pedig egy védő hídfőt53. Lásd e kötet 66. sz. dokumentumát.* 28-án azonban az 1. hadosztálynak a rakamazi hídfőben elhelyezkedett csapatai az ellenséges támadás következtében a Tisza nyugati partjára vonultak vissza. 30-án a Tiszántúlon már csak a tiszafüredi és szolnoki hídfőkben levő egységek maradtak. Május elsején azonban a román csapatok különösebb erőfeszítés nélkül a Tisza nyugati partjára vetették vissza ezeket az alakulatokat is.
A Keleti Hadseregparancsnokságnak, amely időközben Gödöllőre helyezte át főhadiszállását, május 1-én minden összeköttetése megszakadt a szolnoki és tiszafüredi csapatokkal. A főhadiszállásra olyan hírek érkeztek, hogy a románok a Tiszán átkelve Abony felé nyomulnak előre.
A Magyar Tanácsköztársaság helyzete válságosra fordult. Április utolsó napjaiban a cseh és a délszláv hadsereg is megkezdte támadását. A délszláv csapatok elfoglalták Makót és Nagylakot, majd bevonultak Hódmezővásárhelyre. A csehszlovák támadás Bánréve—Miskolc irányában bontakozott ki. A Vörös Hadsereg Csap körzetében elhelyezkedő egységeit bekerítés fenyegette, s ezért kénytelenek voltak visszavonulni. A Vörös Hadsereg 5. hadosztálya nem bírta feltartóztatni a csehszlovák előnyomulást. Az 1. hadosztály segítségül küldött zászlóaljainak harckészsége felőrlődött az előző napok csatározásaiban, fegyelme meglazult, így a legkevésbé sem voltak alkalmasak arra, hogy az intakt csehszlovák csapatokkal szemben eredményeket érjenek el. Ilyen körülmények között a Hadügyi Népbiztosság kénytelen volt elrendelni Miskolc kiürítését. Május 2-án az ellenség megszállta Miskolcot. Ugyancsak súlyos veszély fenyegette Salgótarjánt, amelynek elvesztése, az amúgy is katasztrofális szénhiány miatt, beláthatatlan következményekkel járt volna a Tanácsköztársaságra.
A proletárdiktatúra válságos katonai helyzetében a Forradalmi Kormányzótanács jobboldali szociáldemokrata és egyes centrista tagjai kapituláns álláspontra helyezkedtek. Azt hangoztatták, hogy a Tanácsköztársaság bukása elkerülhetetlen, és javasolták, hogy a tanácskormány mondjon le, és adja át a hatalmat egy szakszervezeti kormánynak. Ez biztosította volna az átmenetet a régi rendszer restaurációjához. Böhm a Forradalmi Kormányzótanács háta mögött „tüzet szüntess!” parancsot adott a Vörös Hadseregnek. Kun Béla, Szántó Béla és Landler Jenő hadügyi népbiztosok, amint tudomást szereztek erről, azonnal hatálytalanították Böhm parancsát. Az ő határozott fellépésük mentette meg a Tanácsköztársaságot a katasztrófától.
A kommunisták a harc folytatásáért szálltak síkra, és követelték, hogy a proletárdiktatúra e sorsdöntő kérdésében forduljanak a munkásosztályhoz. Május 2-án délután a vas- és fémmunkások bizalmiférfiai, este pedig a Budapesti Munkástanács egyhangúlag a forradalmi honvédő háború folytatása, a Tanácsköztársaság védelme mellett foglalt állást. A munkástanács hatalmas lelkesedéssel fogadta el a határozatot, hogy a proletárhaza védelmére el kell rendelni a munkásosztály általános mozgósítását.
A budapesti munkásság vezetőinek állásfoglalására támaszkodva, a Forradalmi Kormányzótanács elrendelte a munkásosztály általános mozgósítását:
„A proletárforradalom megmentésére elrendeljük a proletárság általános mozgósítását. Minden katonailag kiképzett proletár haladéktalanul tartozik frontszolgálatra bevonulni. Minden katonailag kiképzetlen munkás vagy kiképző zászlóaljakba kerül, vagy pedig erődítési munkák végzésére köteles.
Budapestet a mai naptól fogva hadműveleti területnek nyilvánítjuk.
Felhívjuk a proletárságot, hogy a végsőkig tegye meg kötelességét!”54 Lásd e kötet 77. sz. dokumentumának kommentárját.*
A Forradalmi Kormányzótanács felhívására az elkövetkező napokban a munkások tízezrei siettek a Vörös Hadsereg zászlói alá. Ősz, idős férfiak és fiatal fiúk, sokszor a sorozóbizottságok kijátszásával, fegyvert fogtak, hogy megvédjék a Tanácsköztársaságot. Méltó válasz volt ez azoknak a kishitűeknek, akik néhány nappal előbb még azzal támasztották alá kapitulációs javaslatukat, hogy a munkásosztályban „nincs meg a harchoz szükséges erő és képesség”55. Kunfi Zsigmond felszólalása a Forradalmi Kormányzótanács ülésén. PI Arch. A FKT május 1-i ülésének jegyzőkönyve.*
Május első napjaiban egymás után alakultak meg az új munkászászlóaljak. Néhány nap alatt a régi, megvert, demoralizált hadsereg helyett új, lelkesedéssel és harci elszántsággal teli fegyveres erő jött létre. A munkások tízezreinek belépése alapvetően megváltoztatta a Vörös Hadsereg szociális összetételét és szellemét. Az új hadsereg már valóban proletár osztályhadsereg, a proletárdiktatúra Vörös Hadserege volt, amely a tisztikarban többségben levő árulók és a jobboldali szociáldemokraták aknamunkája ellenére ragyogó fegyvertényekkel bizonyította a hatalomra jutott munkásosztály hazaszeretetének erejét.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!