Tegnapelőtt este az ukrán SZBU fogdmegjei törtek be a tiszasalamoni iskolába a címeres magyar zászló és a Himnusz miatt.

A valcmanista pribékek alaposan földúlták ezzel a tettükkel Tiszasalamon magyarságának életét.
A helybéli iskola igazgatóját szerda este SZBU-s martalócok hívatták be az intézménybe, majd a jelenlétében levették a külső falról a címeres magyar zászlót, s az iskola folyosóján az ukrán címer, himnusz és zászló mellé kiállított magyar jelképeket. Arra hivatkoztak, hogy azokat tilos így közszemlére tenni, mert szerepel rajtuk a magyar címer.
Reggel az iskolába érkező tanárok és diákok mindebből csak annyit vettek észre, hogy a nevezett jelképek eltűntek.
Balogh Lívia a KMKSZ járási elnöke közölte: feljelentést tesznek.
A zászló két évtizede a helyén van, s eddig egyetlen ukrajnai hivatalt, szervet, döntéshozót nem zavart.
Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a Magyar Hírlapnak elmondta: a jelképek jogszerűen voltak kihelyezve, összhangban a nemzeti kisebbségekről szóló, 1992-es ukrán törvény 6. cikkelyével, amely minden nemzetiségi kisebbség számára garantálja a nemzeti-kulturális autonómiához való jogot.
Korábban még májusban zaklatták a salamoni iskola néhány tanárát „szeparatista elképzelések terjesztése miatt!”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Enyire odáig vannak az anyaországi balrad kommentelői a kárpátaljasi magyarokkali szolidaritással, hogy még a véleményüket sem „MERIK” NYILVÁNITANI erről a megláztatásról ? Vagy anyira félnek ? Ez a baj magukkal, rendszeváltást szeretnének, de semmit sem tesznek érte !