A Magyar Vörös Hadsereg hadműveletei
(idézet: A Magyar Vörös Hadsereg – 1919)
Az első világháborúban győztes nagyhatalmak éppúgy, mint a Magyar Tanácsköztársaságot körülvevő kisebb országok imperialistái, a magyarországi proletárdiktatúra fennállásának első pillanatától annak megsemmisítésére törekedtek.
A párizsi békekonferencián résztvevő nagyhatalmak vezetői egyetértettek abban, hogy Magyarországon vissza kell állítani a tőkések és földbirtokosok uralmát. Az első időkben azonban véleményük nem egyezett meg abban, hogy melyek lennének a legalkalmasabb módszerek a Tanácsköztársaság megdöntésére. Míg a franciák kezdettől fogva a fegyveres beavatkozás hívei voltak, az amerikai és angol vezetők jobban szerették volna a magyar proletárdiktatúrát belülről, a jobboldali szociáldemokrata árulók felhasználásával megdönteni. Természetesen e törekvéseikben nem a humanizmus eszméi vezették őket. Tisztában voltak azzal, hogy a Magyar Tanácsköztársaság elleni háború komoly veszélyeket rejtene magában. A kapitalista országok dolgozói elítélték a proletárdiktatúra fegyveres megdöntésére irányuló terveket. Nem voltak eléggé megbízhatóak az intervenció céljaira az imperialista nagyhatalmak hadseregeinek katonái sem. Az amerikai és angol imperialistáknak a Tanácsköztársaság elleni intervenció következményeivel kapcsolatos aggodalmait fejezik ki Bliss tábornok Wilsonhoz intézett memorandumának szavai:
„Ha csatlakozunk a többi nagyhatalom kísérletéhez, hogy Magyarországot, amelyet Oroszország támogat, fegyveres erővel kényszeresük követeléseink elfogadására, hallatlan méretű és bizonytalan időtartamú háborúba keveredünk”20. R. S. Baker—Woodrov Wilson. Memoiren und Dokumente über den Vertrag zu Versailles. (A versailles-i szerződésre vonatkozó emlékiratok és dokumentumok.) Leipzig 1923. III. köt. 208. old.*
A felsoroltakon kívül az amerikai és angol imperialistáknak más okuk is volt arra, hogy belülről próbálják a Tanácsköztársaságot megbuktatni. Míg amerikai és angol csapatok nem voltak Magyarország közelében, a Balkánon és Magyarország déli határain igen erős francia hadsereg állott. A Tanács-Magyarországot körülvevő államok hadseregeit a franciák ellenőrizték. Kétségtelen, hogy a Magyar Tanácsköztársaságnak francia, illetőleg francia irányítás alatt álló csapatokkal történő leverése és megszállása, Franciaország közép- és kelet-európai befolyásának erősödéséhez vezetett volna. Ezt pedig sem az amerikai, sem az angol politikusok nem kívánták.
Foch, a francia haderő főparancsnoka már március 27-én a párizsi békekonferencia elé terjesztette a Magyar Tanácsköztársaság ellen megindítandó hadműveletek terveit21. Ugyanott, 211. old.* Egyelőre azonban még az az amerikai—angol álláspont kerekedett fölül, hogy tárgyalások útján kíséreljék meg kipuhatolni a magyarországi erőviszonyokat, és ha lehet, előkészíteni a proletárdiktatúra „békés” felszámolását. Ezért küldték Magyarországra április első napjaiban Smuts angol tábornokot.
Smuts Budapesten átnyújtotta a tanácskormánynak az antant követeléseit, amelyek bizonyos tekintetben mérsékeltebbek voltak, mint a március 20-i Vyx-jegyzékben foglaltak22. Lásd e kötet 26. sz. dokumentumát.* De a Smuts által benyújtott jegyzék is számos elfogadhatatlan követelést tartalmazott. Jelentős területek további megszállását írta elő, azonkívül keleten cseh—román korridorral akarta elvágni Magyarországot Szovjet- Oroszországtól. A magyar tanácskormány képviselői nem utasították el mereven az antant javaslatát. Rámutattak, hogy a Magyar Tanácsköztársaság a problémák békés rendezését kívánja. Ugyanakkor azonban visszautasították az elfogadhatatlan feltételeket23. Ugyanott.*
Párizsba visszatérve, Smuts a tárgyalások folytatása mellett foglalt állást.
A dolgok ilyen alakulását azonban nem nézték jó szemmel sem a franciák, sem pedig kelet-európai csatlósaik. A tárgyalások folytatása, az esetleges megegyezés a Tanácsköztársasággal keresztülhúzta volna rabló, hódító terveiket. Ezért a békekonferencia háta mögött, titokban előkészítették csapataikat a támadásra. A csehszlovák, román és szerb burzsoázia támadó terveit a francia katonai missziók sugalmazták, és azok szervezték az előkészületeket is.
Klofác, Csehszlovákia nemzetvédelmi minisztere március 29-én utasította Hennocque tábornokot, aki ebben az időben a 3. csehszlovák hadosztály parancsnokságával volt megbízva, hogy készüljön fel a Bodrogtól keletre levő területek megszállására24. KKL A köztársasági elnök katonai irodájának anyagai. 161. csomó. 1—2. sz. melléklet.* Április 7-én Klofác már általános offenzíva előkészületeire adott utasítást: „Csapataink előnyomulása a volt Magyarország területén levő határmenti övezet megszállására a legközelebbi időben megkezdődik. A románok és a szerbek a csehszlovák hadsereggel egy időben nyomulnak előre”25. KKL Nemzetvédelmi Minisztérium. S—1/27.* Míg az előző parancs az imperialistáknak azt a törekvését tükrözi, hogy a ruszin területek megszállásával elvágják a magyar és az orosz Vörös Hadsereg egyesülésének útját, a második parancs már egy nagyarányú, a francia vezérkar által összehangolt támadási terv része volt. Ez a parancs a szlovákiai haderőt két csoportra osztotta. A keleti csoportnak Hennocque volt a parancsnoka, és állományába tartozott a 3. hadosztály, az I. dandár és a 67. ezred. A nyugati csoport parancsnoka Piccione olasz tábornok volt, neki rendelték alá a 6. és 7. hadosztályt, a II., III. és IV. dandárt, valamint a Poprádon alakulóban levő 4. hadosztályt. A keleti és nyugati csoport között a Tapoly, Ondava és a Bodrog folyó képezte a határt. Hennocque csoportja azt a feladatot kapta, hogy szállj a meg Kárpátalját, és teremtsen összeköttetést a román csapatokkal. A Piccione alá rendelt csapatoknak déli irányban kellett előnyomulniuk, és meg kellett szállniuk többek között a salgótarjáni szénmedencét és a miskolci iparvidéket is. Klofác az előnyomulás megkezdésének időpontját legkésőbb április 18-ban jelölte meg.
Hasonló előkészületek folytak a Tanácsköztársaság elleni támadásra Romániában is. A támadó hadműveletekhez a „kisantant” államai közül kétségkívül Románia rendelkezett a legmegfelelőbb erőkkel. Az erdélyi román hadsereg hat gyaloghadosztályból, egy lovashadosztályból és egy erős vegyes különítményből állott. A franciák Tanács-Magyarország fegyveres megdöntésére irányuló terveikben elsősorban a román hadseregre számítottak. „Bukarestben tudtak Franchet d’Esperey tábornok véleményéről, aki azt tanácsolta, hogy minden késlekedés nélkül, mi foglaljuk el Budapestet”26 Gh. I. Bratianu. Actiunea politica si militara a Romaniei in 1919. (Románia politikai és katonai akciója.) Bukarest 1940. 170. old.* — írja emlékirataiban Bratianu román politikus. Április 8-án Franchet d’Esperey személyesen utazott Bukarestbe, hogy részt vegyen a Magyar Tanácsköztársaság elleni támadás előkészítésében. Április 10-én a román koronatanács jóváhagyta a támadás tervét, és 11-én a vezérkar már kiadta a parancsot az erdélyi csapatoknak, készüljenek fel a Magyarország elleni hadműveletekre. A román imperialisták támadó kedvét kétségkívül fokozta, hogy a velük szemben levő frontnak csaknem a felét tartó székely különítmény áruló tisztikara felajánlotta szolgálatait a magyar proletárdiktatúra elleni fegyveres harcra. Kratochwill ezredes, a székely különítmény parancsnoka április elején követeket küldött Berthelot francia tábornokhoz Aradra és Maniu Gyulához, a nagyszebeni román kormányzótanács elnökéhez. Kratochwill követei közölték, hogy a székely különítmény tisztikara a proletárdiktatúrával szemben ellenséges érzülettel viseltetik, és kész arra, hogy a román hadsereggel együtt Budapest ellen induljon.
A román vezérkar az erdélyi haderőt a Tanácsköztársaság elleni támadásra két főcsoportban egyesítette. Az északi csoportot, Mosioiu Traian tábornok vezette, és három gyaloghadosztályból (6., 7., 16.), a 2. lovashadosztályból és Olteanu tábornok vegyes különítményéből állt. A déli csoportot, amely az 1., 2. vadászhadosztályt, valamint a 18. erdélyi hadosztályt foglalta magában, közvetlenül az erdélyi román főparancsnokság alá rendelték.
A Magyar Tanácsköztársaság déli frontján, Aradtól az osztrák határig két francia és négy szerb hadosztály helyezkedett el. A franciák, az előbbiek során már ismertetett okokból, egyelőre nem indították csapataikat a Tanácsköztársaság ellen, a szerbek figyelmét pedig az Olaszországgal és Bulgáriával való konfliktusuk kötötte le, és csapataik hangulata miatt sem mertek nagyobb szabású akcióra vállalkozni áprilisban. Bár a francia és délszláv csapatok a proletárdiktatúra fennállása alatt nem indítottak nagyarányú támadást a Vörös Hadsereg ellen, szándékukról egy pillanatra sem mondtak le, ezért a magyar katonai vezetésnek mindvégig számolnia kellett a délről fenyegető támadás lehetőségével.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!