A roham megszervezése 12
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Az októberi szocialista forradalom előtt a helyzet a Balti tenger mellékén sokban különbözött az ország többi nemzetiségi vidékének helyzetétől.
Számos körülmény elősegítette itt a tömegek gyors bolsevizálódását és megkönnyítette a forradalmi válság érlelődését. De a balti területnek megvoltak a maga nehézségei is, amelyek rányomták bélyegüket a forradalom fejlődésének egész menetére Október előtt is, az Októbert követő időszakban is.
Ennek a magyarázatát a vidék a cárizmus alatti fejlődésének sajátosságaiban kereshetjük.
A balti országok (Lettország, Észtország és Litvánia), melyek az Orosz Birodalom balti tengermelléki kormányzóságait — a kurlandi, livlandi, észtlandi, a kovnói, a vilnai kormányzóságokat és más kormányzóságok részeit alkották, mindenekelőtt magasfejlettségű kapitalista vidékek voltak, ami jelentősen megkülönböztette őket a keleti nemzetiségi vidékektől.
Az első világháború előtt a balti országok, elsősorban Lettország és Észtország, Oroszország nagy iparvidékei voltak. Lettországban 1913-ban több mint 110.000 munkás volt (az egész lakosság körülbelül 2 milliót tett ki). Észtországban 70.000 volt a munkások száma (az egész lakosság körülbelül 1 millió). Csak Litvániában, a legnagyobb balti országban volt a kapitalista nagyipar majdnem teljesen fejleten, úgy, hogy Litvánia tipikus elmaradt agrárország volt.
Lettország legnagyobb ipari központja Riga volt. Észtországé Revál (Tallinn) és Narva.
A rigai gyárak és üzemek között olyan nagyüzemek voltak, mint a „Provodnyik” nevű gumigyár (12.000 munkással), a Balti vagongyár (4000 munkással), a „Phőnix” vagongyár (6000 munkással). A reváli balti hajógyárban 5000 munkás dolgozott, a Krenholmi textilgyárban, Narvában — a forradalomelőtti Oroszország egyik legnagyobb textilgyárában — 14.000 munkás stb. Összesen Rigában 1914-ben 90.000 munkás volt, Reválban pedig 40.000. Lettországban az első helyet a fémipar foglalta el (több mint 25.000 munkással).
Észtországban a textilmunkások (19.000) és a vasmunkások (11.500) voltak túlsúlyban.
De az észtországi és lettországi nagyipari központok munkás-külvárosainak határánál a balti falu kezdődött. A városokban — a legmodernebb kapitalista ipar, a technika legújabb vívmányai alapján épült óriási gyártömbök, ahol tízezerszámra dolgoztak régi szakmunkások, mellettük pedig a lett és észt faluban, mint sok évszázaddal ezelőtt, megosztatlan hatalommal uralkodtak a mai idők feudálisai: a német bárók, azoknak a német eb-lovagoknak (ahogyan Marx a német lovagrendet nevezte. — A fordító) a leszármazottjai, akik 700 évvel ezelőtt törtek be a Balti tenger mellékére.
A német bárók rendkívüli kiváltságokat élveztek és a legteljesebb rabságban tartották, bestiálisan kizsákmányolták, embertelenül elnyomták Lettország és Észtország néptömegeit. A föld legnagyobb része földesúr-bárók kezén volt. Óriási latifundiumaik voltak, néha soktízezer gyeszjatyina. Lettországban 35 olyan birtok volt, melynek mindegyike több mint 10.000 gyeszjatyinát foglalt el. Dundag bárónak több mint 66.000 gyeszjatyina földje volt, Popennek több mint 46.000, Wolf báró családja 36 birtok ura volt, 165.227 gyeszjatyina földterülettel.
Az Osten-Sacken bárók, a von Fredericksek, a von Rosenek, a von Rennenkampfok, a Meller-Zakomelszkiek, mint véres hóhérok, gyilkosok, a néptömegek szabadságának megfojtói voltak hírhedtek. 1905-ben vérbefojtották a balti munkások és parasztok felkelését. A német bárók, akik magas hivatalokat töltöttek be a cári állami intézményekben és a hadseregben, akiknek nagy összeköttetéseik voltak a cári udvarral, az első világháború idején nagykiterjedésű kémszolgálatot végeztek Németország javára. A balti dolgozók lángoló gyűlölettel tekintettek a német bárókra, évszázados elnyomóikra.
A parasztság embertelen feudális jobbágyi kizsákmányolásához itt még hozzájárult a modern kapitalista viszonyok nyomása is. A XX. században az észt és lett falvakban már nagyon előrehaladt volt a parasztság rétegeződése. A balti paraszt nyakán nemcsak a „fekete báró”, — a német földesúr, hanem a „szürke báró”, — a kulák is ott ült. Észtország és Lettország parasztságának főtömege földnélküli parasztokból és kisbérlőkből állt. Lettországban már a XIX. század végén a falusi lakosság 66 százalékának nem volt földje.
Ha ehhez a kettős — kapitalista- és feudális-jobbágyi — elnyomáshoz még hozzáadjuk a cári önkényuralom és a német bárók által gyakorolt nemzeti elnyomást, akkor világossá válik, hogy a balti faluban 1917 előtt miért voltak olyan rendkívül élesek az osztályellentétek.
A kapitalizmus fejlődésének magasabb foka, az osztályellentétek világosabb, határozottabb, élesebb volta és a kegyetlen nemzeti elnyomás, a lakosság nagyobb koncentrálódása a városokban és kulturális fejlődésének magasabb foka — ez volt, Lenin szerint, a magyarázata a forradalmi mozgalom gyors fejlődésének a nyugati határszéleken és a lett szociáldemokrácia sikereinek. Ez a párt létének majdnem egész ideje alatt elszakíthatatlanul össze volt kapcsolva az OSzDMP bolsevik szárnyával.
A balti munkások és parasztok 1905-ben elől haladtak a cárizmus és a földesurak elleni harcban. Lettországban 1905-ben a legnagyobb kegyetlenséggel nyomták el a felkelést, melyben majdnem minden proletár és mezőgazdasági munkás részt vett. Az ifjúságot, mely átélte a megtorló rendszabályok és a reakció minden borzalmát, izzó gyűlölet fűtötte az elnyomók — a cári önkényuralom és a német földesurak — ellen. Ez a gyűlölet nem halványult el benne az 1917-es októberi napokig sem.
A Balti tenger mellékén a forradalom fejlődésének második sajátossága az volt, hogy az első imperialista háború éveiben ezek az országok elkeseredett harcok színterei voltak. 1915 őszén elesett Vilna és vele együtt német kézre került egész Litvánia és Kurland. 1917 augusztusában Kornyilov-Kerenszkij áruló módon átadták a németeknek Rigát. Ilyenformán a Baltikumot, Észtországnak és Lettország északi részének kivételével, az októberi forradalom idején a császári Németország csapatai tartották megszállva. A német hódítók kirabolták az országot, mindent, aminek értéke volt, Németországba hurcoltak. A legnagyobb nyomorba döntötték a lett, litván és észt népet. Lettországban a községeknek több mint negyedrészét földig lerombolták. Több mint 200.000 épületet döntöttek romba. 600.000 lakos maradt fedél nélkül. Lettország számos nagyüzemét az ország mélyébe helyezték át. Rigából 300.000 lakost telepítettek át (a háború előtt Rigának 500.000 lakosa volt). A háború alatt még jobban megnőtt a balti lakosság gyűlölete az évszázados elnyomó, a német ellen. A lett és az észt parasztság a támadó német hadseregben ugyanazokat a gyűlölt elnyomókat látta, akik ellen már évszázadokon át harcolt.
A háború okozta súlyos nyomor, amely különös élességgel mutatkozott az olyan frontmenti területen, mint a Baltikum, oda vezetett, hogy a tömegek forradalmasodásának folyamata, különösen a februári burzsoá- demokratikus forradalom után, sokkal gyorsabban ment végbe, mint másutt.
És végül a Baltikumban a forradalom fejlődésének harmadik sajátossága az a tény volt, hogy a hadműveletekkel kapcsolatban alapjában Lettország területén összpontosult az Északi front három hadserege, a XII., I. és V. A legnagyobb jelentősége a XII. hadseregnek volt, amely közvetlenül Petrográd közelében állomásozott. Lettország és Észtország meg nem szállt részeiben az októberi harcokra való előkészületek elszakíthatatlanul össze voltak kapcsolva az októberi forradalom menetével és fejlődésével az északi fronton.
Az északi front katonáinak állásfoglalása jelentős mértékben meghatározta a harc kimenetelét a fővárosban, Petrográdban. Ugyancsak óriási jelentősége volt annak a ténynek, hogy a XII. hadsereghez tartoztak a lett lövészezredek. Ezeket a lövészezredeket 1915 nyarán a lett burzsoázia kezdeményezésére szervezték, a cári kormány beleegyezésével. A februári forradalom idején a lett lövészek, akiknek főtömege proletár és félproletár elemekből állott, nyolc ezredet alkottak, két dandárban voltak egyesítve és számuk 30—35.000 közlegény és 1000 tiszt volt. A lett burzsoázia és a cári kormány reményei ellenére, a bolsevikok roppant munkája következtében, a lett lövészezredek az októberi szocialista forradalom előtt rendkívül fontos fegyveres erővé váltak, amelyre támaszkodva vették kezükbe a hatalmat Lettország szovjetjei.
Már 1917 márciusában kialakult a lett lövészezredek bolsevik szervezete. Ebben az időben mint egy 70 tagja volt a szervezetnek, júniusban már több mint 1500, augusztusban 3000. A XII. hadsereg katonái közötti agitáció szempontjából nagy jelentősége volt az „Okopnaja Právda” („Igazság a lövészárokban”) c. újságnak, melyet a bolsevik katonai szervezet adott ki.
1917 májusában a lett lövészezredek egyesített szovjetje bolsevik határozatot fogadott el és ettől az időtől fogva a lett lövészezredek szovjetjének végrehajtó bizottsága Rigában a bolsevizmus bástyája lett.
Igen gyorsan nőtt a reváli bolsevik szervezet is, amelyhez sok tengerész tartozott a Reválban horgonyzó balti flotta legénységéből. Júniusban 2123 tagja volt, augusztusban 3182.
A Kornyilov-lázadás után a XII. hadsereg csapatrészei csaknem minden értekezletükön bolsevik határozatot hoztak. Kiélesedett az osztályharc a faluban, a falusi szegénység és a gazdag parasztok (kulákság) között. Augusztusban a lettországi mezőgazdasági munkások aratósztrájkba léptek. A sztrájkok élén a földnélküliek tanácsa állt, amely még 1917 áprilisában alakult meg.
Augusztus 13—15-én Revalban a bolsevikok vezetése alatt összeült a földnélküli parasztok konferenciája, mely 40.000 mezőgazdasági munkást, földtelen parasztot és törpebirtokost képviselt.
A lettországi forradalmi szociáldemokrácia befolyásának növekedését a falusi szegénység között bizonyítja az a tény, hogy a kerületi mezőgazdasági tanácsok szeptemberi választásain a szociáldemokráciára szavazott a Walk-kerületben a szavazók 71 százaléka, a wolmari kerületben 76 százaléka és a wendeni kerületben 74 százaléka.
Szeptemberre Lettország és Észtország szovjetjeinek legnagyobb része szintén bolsevizálódott. A narvai szovjetet már megszervezésének első napjaitól fogva szilárdan meghódították a bolsevikok. Augusztusban a rigai szovjet már a bolsevikok kezében volt. Összetételüknél fogva bolsevik szovjetek voltak Wenden és Wolmár szovjetjei is.
A bolsevik párt befolyásának növekedését szemléltetően mutatják az 1917 augusztusi városi dumaválasztások.
A rigai városi dumaválasztások alkalmával a lettországi bolsevikok 120 mandátum közül 49-et kaptak, a wolmári választásoknál 28 helyből 18-at. Revalban, a város központjában a szavazók egyharmada szavazott a bolsevikokra, a külső területeken pedig a szavazók 50 százaléka. Narvában a bolsevikokra szavazott a szavazók 74 százaléka. Itt dolgozott 1917-ben az észt proletariátus kiváló vezére, Viktor Kingisepp, aki 1906 óta volt a bolsevik párt tagja.
Miközben a városi dumák választási kampánya folyt, megkezdődött a németek támadása Riga ellen. Augusztus 21-én az ideiglenes kormány a németek kezére adta Rigát. A lett lövészek a legnagyobb hősiességgel védték a várost.
Bátran és hősiesen harcoltak az orosz csapatok. Még a XII. hadsereg katonaküldöttjeinek eszer-mensevik végrehajtó bizottsága is kénytelen volt elismerni a katonatömegek harci szellemét és forradalmi tudatosságát ebben a nehéz percben. A németek, miután a várost megszállták, ostromállapotot hirdettek Rigában s szervezett terrort alkalmaztak a békés lakosság és a bolsevikok ellen.
Riga eleste és a német csapatok további előnyomulása után Lettország forradalmi szociáldemokráciájának legális tevékenysége a livlandi kormányzóság három kerületére — Walk, Wenden és Wolmár környékére — szorítkozott.
1917 október 16-án Walkban összeült a lett vidék szociáldemokráciájának rendkívüli pártkonferenciája. Napirendjén egy kérdés állt: az aktuális politikai helyzet. A konferencia teljes egészében csatlakozott Leninnek a fegyveres felkelésről szóló, történelmi jelentőségű határozati javaslatához, melyet a párt Központi Bizottsága október 10-i ülésén elfogadott. A konferencia határozata így szólt:
„A konferencia megállapítja, hogy elérkezett az utolsó döntő harc pillanata, mely eldönti nemcsak az oroszországi forradalom, hanem a világforradalom sorsát is… Lettország proletariátusa, e harcokra készülve, feladatának tekinti, hogy a legszorosabb egységet tartsa fenn Petrográd és Moszkva forradalmi munkásaival és minden erővel és minden eszközzel támogassa az oroszországi proletariátus harcát az államhatalomért”.
Az Északi terület szovjetjeinek Petrográdon tartott kongresszusán a lett lövészek küldöttje ékesszóló kifejezést adott a hadsereg készségének a felkelés támogatására. A küldött arról beszélt, hogy a lett ezredek 40.000 katonája kész támogatni Petrográdot, mely megvalósítani készül a jelszót: „Minden hatalmat a szovjeteknek!”
Az Északi terület szovjetjeinek kongresszusa után megkezdődött a közvetlen felkészülés a fegyveres felkelésre. A pártkonferencia határozatának értelmében október 18-ról 19-re virradó éjszakán Wendenben megszervezték az illegális forradalmi katonai bizottságot, mely szoros kapcsolatot teremtett a XII. hadsereg bolsevik szervezetei között. A forradalmi katonai bizottságra a következő feladat hárult: mihelyt Petrográdon megkezdődik a felkelés, el kell foglalnia a Petrográd irányába vezető összes stratégiai pontokat és meg kell bénítania a XII. hadsereg parancsnokságának és a katonatanácsok mensevik végrehajtó bizottságának ellenforradalmi tevékenységét.
Október 20-án összeült a lett lövészek kongresszusa. Egyhangúan, vita nélkül elfogadta a bolsevik Központi Bizottság képviselőjének határozati javaslatát, mely azt követelte, hogy a lettek készüljenek a szovjetek hatalmáért való fegyveres harcra és az összoroszországi szovjetkongresszus védelmére.
A lett lövészek kongresszusa megerősítette a lett pártkonferencián megválasztott forradalmi katonai bizottságot.
Október 22-én az észtországi munkás- és katonatanácsok végrehajtó bizottságának és a reváli szovjetnek közös gyűlésén 40 tagú forradalmi katonai bizottságot választottak, mely ellenőrzés alá vette a város és az erőd-körzet stratégiailag fontos pontjait.
Lettország és Észtország munkásai és parasztjai a bolsevik párt vezetése alatt így készültek a döntő októberi harcokra.
SaLa
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!