Észak-Kaukázusban
A roham megszervezése 10
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
A bolsevikok harca Észak-Kaukázusban nagyon nehéz körülmények között folyt. A rendkívül bonyolult nemzetiségi összetétel, a harc a kozákságon belül, a viszályok a kozák felső réteg és a hegylakó-népek között, a kozákok és a többi parasztság között, a hegylakónépek közötti nemzeti széthúzás, a proletariátus kis száma — mindez különös óvatosságot követelt. Hogyan kell ezeket a kérdéseket átgondoltan, bolsevik módra megoldani, annak 1917-ben a Terek-vidéken mintaképét adta Szergej Mironovics Kirov.
Kirov szeptember 2-án érkezett Petrográdból, ahová a bolsevik szervezet és a vladikavkázi szovjet megbízásából utazott, és teljes erővel vetette magát a munkára. Minden nap, sőt néha napjában többször beszélt gyűléseken a munkások és katonák előtt. Mint ragyogó szónok és nagyműveltségű ember, nagyszerűen értett ahhoz, hogy eleven példákkal szemléltesse a mondottakat. Lelkes, a forradalom győzelmében való mélységes hittel áthatott beszédei valósággal gyújtottak. Miközben Kirov az északkaukázusi proletárokat és dolgozókat a fegyveres felkelésre készítette elő, igen nagy jelentőséget tulajdonított a hegylakó népek szegényparaszti rétegei közötti munkának. A hegyi lakók között Kirov már akkor rendkívüli népszerűségnek örvendett.
A kozákság és a hegyi lakók ellenforradalmi rétegei erősen szították a nemzetiségi gyűlölködést. A kozák telepeken provokációs híreket terjesztettek arról, hogy a bolsevikok felszólítják a hegyi lakókat a kozák falvak felgyújtására és elpusztítására. A hegylakó-népekkel pedig a muzulmán papok (mullák) és kulákok azt igyekeztek elhitetni, hogy a bolsevik „sátánok” a kozákokat hívják, hogy szétrombolják mecsetjeiket és elrabolják feleségeiket és gyerekeiket. A hegyi népek és a kozákság szegényparasztjai ismerték Kirovot, a bátor bolsevikot, aki már egyszer elhárított egy elkerülhetetlennek látszó véres összecsapást. Vladikavkázban a katonák, akiket ellenforradalmárok provokáltak, július 6-án vadállati módon kegyetlenkedtek a város piacára fegyvertelenül bejövő hegyi lakókkal. Kis híja, hogy a nemzetiségi harc lángra nem lobbant a városban, a kozák telepeken, a hegyi falvakban. Kirov, aki tudta, hogy milyen rengeteg áldozatba, hány jó forradalmár életébe kerül az ilyesmi és hogy az eredmény a kozák és hegyi ellenforradalom megszilárdulása lenne — egymaga kiment Bazorkino ingus faluba, ahol fegyveres támadást készítettek elő a város ellen. Kirov megtalálta a módját annak, hogy az ingusok előtt felfedje a kozák és a hegyi ellenforradalom provokációs szándékait. Bátorsága és merészsége mély benyomást tett az ingusokra: lemondtak a támadásról. Legjobbjaik — Szultán Kosztajev, Juszuf Albagacsijev — Kirov közvetítésével kapcsolatba léptek a vladikavkázi munkástanáccsal.
Kirov összekötő kapocsnak az oszét szegényparasztság „Kermen” nevű 1917-ben alakult forradalmi pártját használta fel ügyesen. Nevét e szervezet egy legendás hős rabszolga után kapta, aki felkelt jogainak védelmére és akit leigázói álnokul meggyilkoltak. A szervezetnek nem volt ugyan szabatos programja s egész sor nacionalista előítélettel és hibával volt telítve, mégis befolyással bírt a szegényparasztság között. 1918 májusában a „kermenisták” legjobb elemei beléptek a kommunista pártba és oszét körzeti kommunista szervezetet alakítottak.
1917 őszén jelentős változások történtek a vladikavkázi pártszervezetben. A bolsevikok, az egyesült szervezet proletár magjára támaszkodva, melyet Kirov vezetése alatt a maguk oldalára vontak, már a forradalom első napjaitól kezdve önálló frakcióként léptek fel. Követték őket a vasúti műhelyek és az alagiri ipartelep.
A szervezetben 1917 október végén történt a szakadás. A vladikavkázi városi pártértekezleten 500 jelenlevő közül csak nyolcan álltak a mensevikek platformja alapján. A mensevikek, látva, hogy ügyük elveszett, tüntetően kivonultak a gyűlésről.
A vladikavkázi bolsevikok tehát egységes és szilárd szervezettel mentek a nagy proletárforradalom elébe. Ez a tény nagy szerepet játszott abban, hogy Észak-Kaukázusban győzött a szovjethatalom. A vladikavkázi szovjet már szeptember végén a bolsevikok kezébe ment át.
Október 5-én a vladikavkázi szovjet küldöttének választotta meg Kirovot a II. összoroszországi szovjetkongresszusra. Kirov, aki a nalcsiki szovjettől is kapott kongresszusi mandátumot, elutazott Petrográdra. A vladikavkázi szovjet október 21-i ülésén, ahol új végrehajtó bizottságot választottak, Kirovot, távollétében, újra beválasztották a végrehajtó bizottságba.
Az ideiglenes kormány, mely készült a harcra az érlelődő forradalom ellen, hadiállapotot hirdetett a tereki terület grozniji, vedenoi és haszavjurti körzeteiben, október 16-án pedig az egész tereki területre kiterjesztette a hadiállapotot. A hadiállapot megkönnyítette az érlelődő forradalom elleni harcot. De rendszabályai nem jártak eredménnyel. A bolsevikok befolyása a városban és a hegyi falvakban tovább nőtt. A szovjet a bolsevikokat követte. Vladikavkáz helyőrsége szintén.
Nagy munkát végeztek a bolsevikok a tereki terület egy másik nagy központjában, a kőolajipari telepeiről és kőolajfinomító üzemeiről híres Groznijban is, ahol már az imperialista háború éveiben volt egy kis bolsevik csoport. A cárizmus bukása után a bolsevik szervezet kilépett az illegalitásból és gyors növekedésnek indult. Az áprilisi konferencia idején már 800 tagot számlált, a konferencia után pedig, amikor a konferencia bolsevik határozatai a kőolajipari és üzemi munkásokhoz eljutottak, a munkások még nagyobb számban özönlöttek a pártba. A munkás- és katonatanács az eszerek és mensevikek kezében volt. Eleinte a szovjetekben kevés bolsevik volt, de a munkáskerületekben a bolsevikok igen nagy tekintélyre tettek szert. A városban a burzsoáziának erős szervezetei voltak. Ezek a szervezetek Groznij ipartelepeinek és üzemeinek polgári műszaki személyzetére támaszkodtak.
A várost egymással ellenségeskedő kozák telepek és csecsenc falvak környezték. 1917 nyarán már nyílt összeütközésekre került a sor. A városban meglehetősen erős helyőrség volt: a 111. tartalék ezred, a 21. ezred, és a 252. szamarai osztag. A bolsevikok nagy munkát végeztek a helyőrségi katonaság között. A katonatömeg gyorsan bolsevizálódott. A munkások megszerveztek egy „védelmi osztagot”, mely a valóságban a Vörös Gárda osztaga volt. A grozniji bolsevikoknak jó kapcsolataik voltak Petrográddal és Moszkvával és gyakran jártak Vladikavkázban.
Groznij proletariátusa a februári forradalom legelejétől fogva nagy harcban állt a grozniji kőolajtelepek és üzemek tulajdonosaival. A forradalmi katonák segítségével a munkások 700 puskát és 100 revolvert vettek el a tereki kőolaj-iparosok tanácsától.
A bolsevikok növekvő befolyása a városban nagyon nyugtalanította nemcsak az ideiglenes kormány helyi szerveit, hanem magát az ideiglenes kormányt is. Groznij jelentősége a burzsoázia számára sokkal nagyobb volt, semhogy harc nélkül átengedte volna a munkásoknak.
A kozákok és a hegylakó népek egyesült ellenforradalma a júliusi napok után támadásba ment át. A kaukázusi front parancsnokának utasítására augusztus elején Groznijban lefegyverezték és feloszlatták a bolsevik hangulatú 21. ezredet. Az ezred lefegyverzése jelt adott a pogrom-tevékenység fokozására a kozákság ellenforradalmi felső rétegei számára, melyek a petrográdi júniusi napok után egyre vakmerőbbek lettek. Augusztus 17-én egy kozák tisztekből álló banda megtámadta a grozniji munkás- és katonatanácsot és szétkergette.
Augusztusban Psemacho Kocev, kabardiai méntelep-tulajdonos elnöklete alatt, aki a „Hegyi lakók szövetsége központi bizottságának” vezetői közé tartozott, megnyílt az ingusok és kozákok kongresszusa. Ennek az ingusok és kozákok közötti „békét” kellett volna jelképeznie. A kongresszuson felszólalt a tereki kozákság atamánja, Karaulov és kijelentette, hogy minden baj abból származik, hogy nincs kormányzó hatalom, az pedig, hogy nincsen hatalom, a mindenféle bizottságok tevékenységének következménye. Erős, egységes hatalomra van szükség. Ez pedig, az atamán véleménye szerint, csak a tereki kozák-kormány lehet.
A Kornyilov-felkelés leverése után a városban újra megváltozott a helyzet. Szeptember 8-án a grozniji szovjet ülésén a bolsevik Iván Maligin, aki egyike volt a később 1918-ban az intervenciósok által áruló módon agyonlövetett 26 bakui megbízottnak, jelentést tett a Kornyilov-lázadásról. Maligin a grozniji szovjet elnökségének volt a tagja. 1917 elején és a forradalom első hónapjaiban Pjatigorszkban szolgált a 113. tartalék gyalogezredben. Egy másik katonával, G. Andzsijevszkivel együtt, aki ugyanabban az ezredben szolgált, a pjatigorszki bolsevikok és a pjatigorszki munkás- és katonatanács szervezője lett. 1917 nyarától fogva Maligin Groznijban működött, mint az ottani bolsevikok egyik vezetője. 1917 augusztusában Petrográdra utazott, a területi szovjetek képviselőinek összoroszországi értekezletére. Visszatérve Groznijba, beszédet mondott az ország forradalmi hangulatáról, a Kornyilov-felkelés szétveréséről.
Maligin világos beszédét és bolsevik határozati javaslatát tapsviharral fogadták a szovjet ülésén résztvevő munkások és katonák. Maligin után egy másik bolsevik, Nikoláj Aniszimov szólalt fel. Aniszimov is ép akkor érkezett meg Petrográdról, ahová Groznij bolsevikjei delegátusként küldték a párt VI. kongresszusára. Aniszimov ott beszámolt a grozniji bolsevik szervezet növekedéséről. Ez a bolsevik diák, Aniszimov, Groznij bolsevikjainak igazi vezetője volt. Mint kitűnő szervező, óriási tekintéllyel bírt Groznij munkásai között. A grozniji szovjet szeptember 8-iülésén elhangzott felszólalása zajos tetszést váltott ki. A mensevikek megijedtek. A szovjet elnöke, a mensevik Bogdánov, figyelmeztette a „vendégeket”, a munkásokat és parasztokat, hogy ne tapsoljanak, mert különben kiürítteti a termet. Feleletül a teremben a felháborodás vihara tört ki. A szovjet bolsevik küldöttjei tiltakoztak. A jelenlevő munkásokkal és katonákkal együtt tüntetően elhagyták az ülést. Az ülés félbeszakadt. A szünet után a bolsevikok és a velük rokonszenvezők visszatértek az ülésterembe. Két határozati javaslat került szavazás alá: egy mensevik, az elnökség nevében és egy bolsevik, melyet Maligin terjesztett be. A bolsevik határozatra 207-en szavaztak. Mégis 44 szavazatnyi többséggel a szovjet elnöksége által javasolt mensevik határozatot fogadták el.
A grozniji szovjet mensevik-eszer vezetősége napról-napra egyre inkább maga ellen bőszítette a munkásokat. A munkások a kőolajtelepeken és az üzemekben tartott üléseken nyíltan kifejezték bizalmatlanságukat a szovjet végrehajtó bizottságával szemben. A mensevikeket és eszereket még csak meg sem akarták hallgatni. Szeptember végén a szovjet végrehajtó bizottsága kénytelen volt lemondani megbízatásáról. A mensevik Bogdánov, a szovjet elnöke, a szeptember 29-i ülésen azzal okolta meg a végrehajtó bizottság elhatározását, hogy „a végrehajtó bizottság tagjai nem szólalhatnak fel egyetlen munkásgyűlésen sem… a munkások bizalmát teljesen elvesztették”. A mensevik vezérnek és szovjetelnöknek e nyílt beismerését tapsviharral fogadták a bolsevik munkások és dühös kiáltásokkal az eszer-mensevik blokk tagjai. A katasztrofális helyzet láttára a területi vezetőségből eszereket, területi végrehajtó bizottsági tagokat küldtek az eszer-mensevik vezetőség segítségére. A területi végrehajtó bízott ág tagjai védelmükbe vették a szovjet végrehajtó bizottságát. A bolsevikok új szovjetválasztásokat és a burzsoáziával való megegyezés felbontását követelték. Az eszerek és mensevikek határozati javaslatukban tiltakoztak az ellen, hogy a végrehajtó bizottságot „helytelen” intézkedésekkel vádolják. De a munkások nyomása alatt mégis kénytelenek voltak határozatukba foglalni egy pontot arról, hogy a legrövidebb időn belül ki kell írni az új szovjetválasztásokat. A mensevikek és eszerek határozati javaslata ezúttal mindössze hat szavazatnyi többséggel győzött. Így végződött az eszerek és mensevik uralma Groznijban.
Kubánban a legerősebb bolsevik szervezet a jekaterinodári szervezet volt. Az 1917-es februári forradalom előtt Jekaterinodárban összpontosult Kubán összes üzemeinek több mint egy harmada és a kubáni munkásoknak mintegy fele. Április végén a jekaterinodári bolsevik szervezetnek körülbelül 200 tagja volt. Bolsevik új ág jelent meg, a „Prikubánszkája Právda” („Kubáni Právda”), mely rövidesen nagy tekintélyre tett szert a dolgozó lakosság körében. A bolsevikok igen nagy munkát végeztek a városi dumában. A városi duma választásának előkészítő munkája nehéz körülmények között folyt. A mensevikek és eszerek erős blokkot alkottak és a helyi intelligencia s kispolgárság támogatásával elkeseredetten harcoltak a bolsevikok ellen. Mindennek ellenére a városi duma 101 tagja közül 20 bolsevik volt. Ez lehetővé tette a bolsevikok számára, hogy a városi duma szószékéről bolsevik jelszavakkal forduljanak a város dolgozó tömegeihez és főképpen a környék (Dubinka, Pokrovka) munkás lakosságához.
Megtörtént, hogy a környékről küldöttségek jelentek meg a városi dumában, bizonyos követelésekkel. Ezek a küldöttségek közvetlenül a bolsevikokhoz fordultak támogatásért. A bolsevikok aktív dumái munkájának eredményeképpen sikerült keresztülvinni számos gyakorlati rendszabályt, melyek megjavították a munkások anyagi helyzetét. Így például a környék parasztsága fejenként 3 gyeszjatyina földet kapott ingyen birtokba. A lakásbérlő munkásokat felszabadították a lakásadó alól, a munkások nem fizettek többé vízadót. Gyermekotthonokat szerveztek. A városi szegény embereknek elengedték az 1916. évre szóló házadóhátralékokat és áthárították a burzsoáziára.
Augusztusban, a munkástanács vezetése teljesen a bolsevikok kezébe ment át. Az új végrehajtó bizottság kétharmada bolsevik volt, a mensevikek és eszerek csak egy-egy helyet kaptak.
A bolsevikok, a szovjetben többségbe kerülve, feladatukul tűzték ki, hogy megnyerjék a katonaság tényleges támogatását. A kozákokon kívül a városban állomásozott a szamuri ezred és egy tüzérosztály, melyet mint „forradalmit”, a kaukázusi frontról visszavontak. Mindkét csapatrész a proletariátus fegyveres támaszává lett.
Az ellenforradalom az ország délkeleti részének elszigetelését tervezte. E célból megszervezte a kubáni tartományi kormányt, amelynek tagjai Bardizs, Filimonov, D. Szvercskov stb. lettek. Az ideiglenes kormány biztosa, Bardizs és a kubáni kozákság atamánja, Filimonov ezredes, hogy a forradalmi katonák támadása ellen biztosítsák magukat, elérték, hogy a „vad-hadosztály” egyik ezredét oda küldték a kozák csapatrészek segítségére. A bolsevikokkal rokonszenvező tüzérosztályt lefegyverezték. A mensevikek és eszerek szintén tevékeny segítséget nyújtottak a kubáni ellenforradalmároknak és az ideiglenes kormány tifliszi biztosának segítségével a városba hívták a 39. hadosztályt, mely Jekaterinodár alatt helyezkedett el a vasútvonal mentén, miután Kavkázszkája, Tihoreckája, Armavir stb. állomásokat megszállta. A bolsevikok ennek a hadosztálynak a csapatrészei közé is behatoltak.
A tüzérosztály lefegyverzése után az erő-túlsúly az ellenforradalom oldalán volt. Ekkor elhatározták, hogy a szovjet végrehajtó bizottsága mellett megszervezik a forradalmi katonai bizottságot. A bizottságba az eseményektől megriadt mensevikek és eszerek képviselői is beléptek. Érthető, hogy a forradalmi katonai bizottság ebben az összetételben nem válhatott a kozák ellenforradalom elleni harc szervezőjévé és vezetőjévé, annál is inkább, mert a valóságban a mensevikek és eszerek bojkottálták a bizottságot.
A bolsevikok, akik érezték, hogy nő a veszedelem, elhatározták, hogy a szovjet legális forradalmi katonai bizottságával párhuzamosan, melyben mensevikek és eszerek is voltak, illegális bolsevik forradalmi katonai bizottságot alakítanak.
A jekaterinodári szovjet a II. szovjetkongresszusra bolsevikot küldött. A szovjet a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó mellett foglalt állást. A II. szovjetkongresszusra a Kubán-vidék egy másik városából, Armavirből, szintén bolsevik delegátust küldtek. A munkás-, katona- és parasztküldöttek armaviri körzeti szovjetje támogatta a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót.
A Fekete tenger mellékén a bolsevikok két nagy város — Tuapsze és Novorosszijszk — szovjetjeit hódították meg. Innen bolsevikokat küldtek a II. összoroszországi szovjetkongresszusra.
Az ellenforradalomnak nem sikerült Észak-Kaukázust a maga számára felvonulási területté változtatni. A bolsevikok önfeláldozó munkájukkal számos támaszpontot teremtettek itt a forradalom számára. Az ellenség hátországa bizonytalanná vált. Az ellenforradalom erői meggyengültek, a forradalom elleni azonnali támadás lehetőségei meghiúsultak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!