A Magyar Vörös Hadsereg létrehozása. A Tanácsköztársaság katonai helyzete az imperialisták támadása előtt
A Magyar Vörös Hadsereg hadműveletei
(idézet: A Magyar Vörös Hadsereg – 1919)
A Magyar Tanácsköztársaságot létrejöttének első pillanatától kezdve halálos veszély fenyegette. Északon, keleten és délen a csehszlovák, román, francia és délszláv imperialista hatalmak hadseregei óriási harapófogóként vették körül, és nem volt kétséges, hogy az első adandó alkalommal megkezdik támadásukat a magyar proletárdiktatúra vérbefojtására.
A Magyar Tanácsköztársaság számára tehát élet és halál kérdése volt, hogy az imperialista hadseregekkel olyan fegyveres erőt állítson szembe, amely vissza tudja verni, vagy legalábbis fel tudja tartóztatni a várható támadást.
A Tanácsköztársaság az első időkben csupán a polgári köztársaságtól örökölt, kisszámú és csekély harcértékű hadseregre támaszkodhatott.
A belgrádi fegyverszünet után Magyarországon eredetileg öt korosztály maradt fegyverben, 1918 végén és 1919 elején azonban újabb három korosztály szerelt le, és így csak kettő maradt a hadsereg kötelékében. E két korosztály katonái alkották a demarkációs vonalakat biztosító egységeket. Ezek sem létszámukat, sem felszerelésüket, sem pedig morális állapotukat tekintve nem feleltek meg az előttük álló feladatoknak. A katonák az imperialista háború vérzivatarában elfáradtak, harci kedvük csökkent, fegyelmük meglazult. A hadsereg soraiban mind erősebbé vált a forradalmi hangulat, a polgári-szociáldemokrata koalíció politikájával való szembenállás.
A polgári kormányzat tudta, hogy ez a haderő nem alkalmas a határok biztosítására, de nem használható fel a fenyegetően növekvő szocialista forradalmi mozgalom leverésére sem. Ezért megkezdte a burzsoázia nacionalista és ellenforradalmi céljaira felhasználható zsoldos hadsereg létrehozását. Ebbe elsősorban a munkásarisztokrácia elemeit kívánták bevonni. A vezetést a régi, császári és királyi hadsereg hivatásos tisztjeire akarták bízni.
Egy hónappal a proletárdiktatúra kikiáltása előtt jelent meg a hadügyminisztérium 2669/eln. 6. sz. rendelete1 HIL A polgári demokratikus forradalom katonai iratai. 25. csomó.*, amely intézkedett a hadsereg átszervezéséről. A rendelet értelmében az új zsoldos hadseregnek hat gyaloghadosztályból, a Dunaőrségből és az úgynevezett „székely különítményből” kellett állnia. Az önkéntes hadsereghez szükséges mintegy 70 000 katonát a polgári kormány toborzás útján kívánta biztosítani. A munkások azonban nem akarták vállalni a burzsoázia zsoldosainak szerepét, és csak igen kevesen jelentkeztek: a toborzás megkezdésétől a Tanácsköztársaság kikiáltásáig eltelt öt hét alatt az egész országban alig ötezren2 Juhász Nagy Sándor. A magyar októberi forradalom története. Budapest 1945. 453. old.*. A proletárdiktatúra győzelméig ezeknek is csak igen kis részét szerelték fel.
A Tanácsköztársaság létrejöttekor a hadsereg átszervezése még éppen csak elkezdődött, és ezért mind a frontokon, mind a hátországi alakulatoknál a legteljesebb zűrzavar uralkodott. Már megalakultak az új parancsnokságok, de még működtek a régiek is, ezért az irányítás nehéz volt. A helyzetet még bonyolultabbá tette az, hogy az ország területén számtalan különböző katonai szerv tevékenykedett, amely nem rendelkezett harcoló egységekkel, és csak megnehezítette az amúgy is kuszált és összekeveredett csapatok áttekintését. Ilyenek voltak a régi honvéd és közös póttestek, népfelkelő parancsnokságok, katonai intézetek stb. Ezek számát szaporították a megszállt területekről visszavonult különböző katonai intézmények is. A frontokon az egyes alakulatok gyakran összekeveredtek. Általános jelenség volt, hogy a hadosztályparancsnokságok sem ismerték pontosan alárendelt egységeik létszámát és felszerelését. Még kevésbé tudta áttekinteni a helyzetet a hadsereg új irányító szerve: a Hadügyi Népbiztosság.
A Forradalmi Kormányzótanács megalakulásával a hadügyek élére Pogány József, a katonatanácsok volt kormánybiztosa került, helyetteseivé pedig Szamuely Tibort és Szántó Bélát nevezték ki. A szociáldemokrata Pogánynak és kommunista helyetteseinek alapvetően eltért a véleménye a Vörös Hadsereg szervezéséről. Pogány a polgári időszakban megkezdett módon, toborzás útján akarta biztosítani a hadsereg emberanyagát, míg Szamuelyék, szem előtt tartva az oroszországi tapasztalatokat, valamint a polgári köztársaság idején megkezdett toborzás csekély eredményét, a dolgozók általános hadkötelezettsége, a proletariátus általános mozgósítása mellett foglaltak állást.
Az egyre jobban kiéleződő vita eldöntésére a Forradalmi Kormányzótanács végül is Kun Béla, Böhm Vilmos és Weltner Jakab személyében három tagú bizottságot küldött ki. A bizottság Pogány álláspontját fogadta el. E döntés helytelenségét hamarosan megmutatták az események.
Néhány nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919 március 24-én a Forradalmi Kormányzótanács rendeletet adott ki a Vörös Hadsereg megalakítására3 Lásd e kötet 2. sz. dokumentumát.*. A rendelet mindenekelőtt a Vörös Hadsereg proletár jellegének kidomborítására törekedett. Leszögezte, hogy: „A Vörös Hadsereg elsősorban a szervezett munkásságból toborzott és a jelenleg fegyverben álló proletárkatonákból áll.” Kimondta, hogy a Vörös Hadseregnek, mint a proletariátus osztályhadseregének feladata „a forradalmi proletárság érdekeinek védelme minden külső és belső ellenség ellen, harc a világproletárság felszabadításáért”.
A rendelet nagy jelentőséget tulajdonított a megbízható parancsnoki kar kialakításának. Ennek érdekében intézkedett, hogy az alparancsnokokat lehetőleg a katonai ismeretekkel rendelkező munkások közül kell választani. Mivel az adott helyzetben elkerülhetetlen volt, hogy a magasabb katonai képzettséget követelő beosztásokba régi katonai szakembereket helyezzenek, a katonai politikai megbízottak rendszerének létrehozásával kívánták megoldani e régi tisztek ellenőrzését, a fegyelem biztosítását. A Hadügyi Népbiztosság, a Magyarországi Szocialista Párt előterjesztésére, politikai megbízottat nevezett ki minden csapattesthez és önálló osztályhoz. Célul tűzte ki proletárparancsnok-képző tanfolyamok megindítását is, amelyek elvégzése után a munkásokból lett parancsnokok magasabb katonai tudást igénylő beosztásokat is elláthatnak.
Igen lényeges a rendelet 11. pontja, amely kimondja, hogy a Vörös Hadseregen belül, annak tartalékaként munkás csapattesteket és tartalékzászlóaljakat kell felállítani. Ezzel a rendelkezéssel a Forradalmi Kormányzótanács olyan politikailag megbízható tartalék létrehozására törekedett, amelyet szükség esetén eredményesen használhat fel mind a külső, mind a belső ellenséggel szemben.
A Vörös Hadsereg megalakításáról kiadott rendelettel a magyar fegyveres erők történetének új szakasza kezdődött. A magyar nép történelme folyamán először jött létre olyan hadsereg, amely a kizsákmányolás és elnyomás minden válfajának eltörléséért indult harcba.
A rendelet megjelenésétől még hosszú és nehéz út vezetett a szocialista proletárhadsereg kialakulásáig. Egyelőre a Vörös Hadsereg nem volt más, mint a polgári korszak átkeresztelt fegyveres ereje, amely akkori állapotában teljesen alkalmatlan volt a Tanácsköztársaság előtt álló katonai feladatok megoldására. Minden attól függött, lesz-e elég idő az imperialisták támadásáig a hadsereg létszámának jelentős növelésére, a szükséges felszerelés biztosítására, és az új, szocialista öntudaton alapuló fegyelem kialakítására.
A súlyos katonai helyzet a Hadügyi Népbiztosságtól gyors és határozott cselekedeteket követelt. A népbiztosság élén azonban Pogány személyében olyan ember állt, akit sem a Vörös Hadsereg szervezésével kapcsolatos elvei, sem pedig egyéni adottságai nem tettek alkalmassá arra, hogy a hadseregre váró nagy feladatok végrehajtását irányítsa. Az első időkben a hadsereg szervezése igen lassú ütemben haladt.
Ilyen körülmények között került sor a Forradalmi Kormányzótanács április 2-i értekezletén Pogány és helyettesei nyílt összetűzésére. A hadügyi népbiztos beszámolójában a valóságosnál jóval kedvezőbb képet festett a Vörös Hadsereg helyzetéről, szervezésének menetéről4. PI Arch. A Forradalmi Kormányzótanács április 2-i ülésének jegyző könyve.* Erősen eltúlozta a toborzás eredményeit, és azt hangoztatta, hogy az antant részéről jelentős erők támadása nincs kilátásban, mert annak csapatai védelmi állásokba helyezkednek el.
Szántó és Szamuely élesen szembeszálltak Pogány helyzetjelentésével. Rámutattak, hogy a hadsereg szervezésében súlyos mulasztások történtek. Míg a Tanácsköztársaság kikiáltása óta eltelt idő alatt az ellenséges hadseregek erejét lényegesen megnövelték a demarkációs vonalakon, a Vörös Hadseregnek a frontokon levő csapatait nem erősítették meg. Felhívták a Forradalmi Kormányzótanács figyelmét arra, hogy nem történtek meg a szükséges intézkedések a hadsereg egységes irányításának biztosítására, még nem rendelték ki a csapatokhoz a politikai megbízottakat, nem indították meg a proletárparancsnokok kiképző tanfolyamait.
Bár Szamuely hangsúlyozta, hogy a Pogány és közötte levő ellentétek nem személyi, hanem elvi jellegűek, a Forradalmi Kormányzótanácsban helyet foglaló jobboldali szociáldemokrata népbiztosok, Böhm vezetésével, személyi síkra terelték a vitát, és a Vörös Hadsereg szervezésében történt lemaradás okát nem Pogány helytelen koncepciójában, valamint gyenge szervező képességében jelölték meg, hanem a hadügyi népbiztos és Szamuely összeférhetetlenségében. Így sikerült elérniök, hogy Pogánnyal együtt a jobboldali szociáldemokraták egyik legkövetkezetesebb ellenfelét: Szamuelyt is leváltották a hadügyek éléről. Az ülésen határozatot hoztak, hogy a hadügyek vezetését Böhm veszi át, helyettesei Fiedler Rezső és Szántó Béla lesznek. A határozat végrehajtására azonban nem került sor, mert még nyilvánosságra hozatala előtt több budapesti alakulat katonái a Hadügyi Népbiztosság épülete elé vonultak, s heves tüntetéssel követelték Pogány és a Vörös Hadsereg szervezését akadályozó többi jobboldali vezető leváltását. A tüntetők, többek között, az éppen odaérkező Böhmöt is megverték. Ezek után Böhm nem akarta elfogadni hadügyi népbiztossá történő kinevezését. Végül csak úgy vállalta a megbízatást, ha a népbiztosság vezető kollégiumának Kun Béla is tagja lesz, és népszerűségével biztosítja a katonai vezetés tekintélyét. Böhm kérésére a hadügyek irányításába bevonták még a jobboldali szociáldemokrata Haubrich Józsefet is. A Hadügyi Népbiztosság élére tehát öt tagú kollégium került, amelynek Kun Béla, Szántó Béla, Fiedler Rezső, Böhm Vilmos és Haubrich József voltak a tagjai5. PI Arch. A Forradalmi Kormányzótanács április 4-i ülésének jegyzőkönyve*
A hadügyek vezetésében bekövetkezett változás eredményeképpen a Vörös Hadsereg szervezésének üteme meggyorsult. Mindenekelőtt rohamosan növekedett a toborzottak száma. Míg április elején létszámuk alig haladta meg a húszezret, április 10-én már csaknem negyvenezer, 16-án pedig már csaknem ötvenháromezer főről számoltak be a toborzási helyzetjelentések6. Lásd e kötet 17. sz. dokumentumát* Az elhelyezési és felszerelési nehézségek miatt azonban a toborzottaknak csak egy részét szervezték azonnal alakulatokba, a többieknek május folyamán kellett bevonulniok. A toborzottak számának emelkedése tehát nem jelentette a Vörös Hadsereg számbeli erejének egyidejű, hasonló arányú növekedését.
A Hadügyi Népbiztosság nagy jelentőségű intézkedése volt a nemzetközi ezredek felállítása. Még márciusban, volt orosz hadifoglyokból megalakult az első nemzetközi zászlóalj. Április elején 1000 osztrák önkéntes érkezett, hogy részt vállaljon a magyar proletárdiktatúra védelmében. Egymás után jelentkeztek a Vörös Hadseregbe a Tanács-Magyarországon élő szlovákok, kárpátukránok, lengyelek, románok, délszlávok, olaszok, bolgárok legöntudatosabbjai is. Ezek az internacionalista katonák felismerték, hogy a Magyar Tanácsköztársaság védelme az ő ügyük is, hogy saját sorsuk alakulása elválaszthatatlanul összefonódik a szocializmusért nemzetközi méretekben folyó harc kimenetelével. Április 6-án adta ki a Hadügyi Népbiztosság az i., 2. és 3. nemzetközi ezred megalakulásáról szóló rendeletét7. Lásd e kötet 8. sz. dokumentumának jegyzetét* Az első ezred ekkorra már létrejött, a második ezredet az osztrák önkéntesekből szervezték. A harmadik ezrednek egy székely zászlóaljból, azonkívül román, bolgár, szerb, olasz és albán századokból kellett volna megalakulnia. Később azonban a szervezés alatt álló ezredet feloszlatták, és meglevő állományát a másik két nemzetközi ezred feltöltésére használták fel. A nemzetközi ezredeknek az adott különös jelentőséget, hogy ezek az alakulatok voltak a Vörös Hadsereg első megbízható tartalékai.
Az új hadügyi vezetés nagy erővel látott hozzá a munkás tartalék-zászlóaljak felállításához is. Április 8-án a budapesti nagyüzemek munkásai lelkes gyűléseken határozatot fogadtak el, amely szerint „A gyár munkássága 1919 április 8-án megtartott gyári munkásgyűlésen elhatározta, hogy megalakítja a budapesti tartalék- munkáshadsereg gyári osztagait. A gyűlés kötelességévé teszi minden katonaviselt, gyárban dolgozó, egészséges elvtársnak, hogy haladéktalanul jelentkezzék a munkáshadseregbe való belépés céljából …”8 Vörös Katona, 1919 április 10.* A határozat nyomán a budapesti gyárakban egymás után alakultak meg a munkászászlóaljak. A munkászászlóaljak tagjai munkaidő után részesültek katonai kiképzésben. E zászlóaljaknál parancsnoki funkciókba kizárólag munkások kerülhettek. A kiképzés irányításába bevont katonai specialistáknak nem volt parancsnoki hatáskörük. Ez az intézkedés arról tanúskodik, hogy a Forradalmi Kormányzótanács a legmesszebbmenőkig igyekezett biztosítani a zászlóaljak megbízhatóságát.
Április 9-én a Hadügyi Népbiztosság szolgálattételre hívta be a tényleges tiszteket. A Tanácsköztársaság vezetői tisztában voltak azzal, hogy a régi tisztek túlnyomó többsége ellenségesen áll szemben a proletárdiktatúrával. De nyilvánvaló volt, hogy tapasztalt parancsnoki kar nélkül egyaránt megoldhatatlan a hadsereg átszervezése, valamint hadműveleti vezetése az ellenség támadásának bekövetkezése esetén. A Forradalmi Kormányzótanács arra számított, hogy e tisztek hajlandók lesznek harcolni az imperialista hódító törekvésekkel szemben. Valóban, a tényleges tisztek többsége nem ellenkezett, amikor felszólították, hogy szolgálatot teljesítsen a Vörös Hadseregben. Elsősorban egzisztenciális okok vezették őket, másodsorban sokuknak imponált az a határozottság és erély, amellyel a tanácskormány az ország ügyeit — így a hadügyeket is — vezette, és abban reménykedtek, hogy a Tanácsköztársaság eredményesen fog szembeszállni a hódító törekvésekkel. Kétségkívül hatással volt rájuk az az egyöntetű lelkesedés is, amellyel a dolgozók a Tanácsköztársaság kikiáltását fogadták. Jelentős részük azonban úgy vélekedett, hogy a megszállt területek felszabadításáig végrehajtják a Forradalmi Kormányzótanács utasításait, utána pedig — felhasználva a hadseregben betöltött pozícióikat — megdöntik a Tanácsköztársaságot.
A régi katonai szakemberek ellenőrzését a katonai politikai megbízottak feladatává tették. A Vörös Hadsereg megalakulását kimondó március 24-i rendelet értelmében a Hadügyi Népbiztosság március 26-án intézkedett a politikai megbízottak rendszerének kialakításáról. Minden hadosztály-, dandár- és ezredparancsnoksághoz politikai megbízottat neveztek ki. A politikai megbízottak hatásköre a parancsnokok hadműveleti intézkedéseinek ellenőrzésére is kiterjedt. Kötelességük volt letartóztatni és a forradalmi törvényszéknek átadni azokat a tiszteket, akik árulást követtek el, szabotáltak, ellenforradalmi izgatást folytattak. A parancsnokok tevékenységének ellenőrzése mellett alapvető feladatuk volt a katonák fegyelmezettségének és harci szellemének biztosítása.
A Forradalmi Kormányzótanács a Vörös Hadsereg megalakításáról szóló rendelet értelmében hozzákezdett a parancsnokképző tanfolyam szervezéséhez. A tanfolyam azonban nem indulhatott meg, mert a román támadás következtében a kijelölt hallgatóknak is a frontra kellett menniük.
A Hadügyi Népbiztosság különböző szervezeti rendelkezésekkel igyekezett a Vörös Hadsereg ütőképességét fokozni. Április 7-én a hadosztályok tüzérségének9, HIL M. Tan. Közt. iratai. 26. csomó. 7575/eln. 6. sz.* 8-án a repülőalakulatok átszervezéséről intézkedett10. HIL M. Tan. Közt. iratai. 26. csomó. 7848/eln. 37. sz.* Tizedikén elrendelte egy vasutas ezred megalakítását a katonai vasúti szállítások ellátására11. HIL M. Tan. Közt. iratai. 26. csomó 7819/eln. 6. sz.* Tizenharmadikán felvidéki menekültekből és a volt 16. honvéd gyalogezred maradványaiból Balassagyarmat székhellyel megalakította a „felvidéki vörösezredet”, amelyet a 3. hadosztályhoz tartozó 60. dandár alá rendelt12. HIL M. Tan. Közt. iratai. 26. csomó. 7701/eln. 6. sz.* Április 14-én jelent meg a Hadügyi Népbiztosság rendelete a „ruszin vörösgárda hadosztály” megalakulásáról13. Lásd e kötet 16. sz. dokumentumát.* E hadosztályt a kárpátukrajnai területen kívánták megszervezni Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék túlnyomóan ruszin lakosságából. A hadosztály vezényleti nyelve ruszin lett volna. Megalakítására azonban már nem került sor, mert az imperialisták támadása következtében a kijelölt terület ellenséges megszállás alá került.
Nagyon nehéz, szinte megoldhatatlannak látszó feladat volt a Vörös Hadsereg felszerelése és ellátása a szükséges fegyverzettel, ruházattal és élelmiszerekkel.
A proletárdiktatúra igen súlyos gazdasági viszonyok között jutott uralomra. A világháború alatt Magyarországon az élelmiszerek termelése hatalmas mértékben csökkent. Míg a háború előtti években a kenyérgabona termelése átlagosan elérte a 60 millió métermázsát, 1918-ban csupán 34 millió métermázsa termett. Hasonló mértékben csökkent az ipari termelés is. Az acéltermelés az 1913. évi 808 500 tonnáról 1918-ra 426 000 tonnára esett vissza. Különösen komoly problémát jelentett a szénhiány, aminek következtében már 1918-ban több üzem beszüntette termelését. Mivel az antant röviddel a Tanácsköztársaság kikiáltása után blokád alá vette Magyarországot, a hiányzó nyersanyagok és élelmiszerek külföldről való pótlása lehetetlenné vált.
Néhány nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után a Hadügyi Népbiztosság illetékes szervei felmérték a Vörös Hadsereg felszerelésének és ellátásának feladatait. Az erről készült jelentés összefoglalója pesszimistán ítélte meg a helyzetet: Minden kevés, sürgős utánpótlás szükséges. Miből? Idő, mire utánpótlás jöhet!”14 Lásd e kötet 22. sz. dokumentumát.*
A rendelkezésre álló eszközök és a lehetőségek alaposabb tanulmányozása során azonban kiderült, hogy a hadsereg felszereléséhez szükséges fegyverzet, löveganyag, valamint a legfontosabb élelmiszerek — ha szűkösen is — egyelőre biztosítva voltak. A ruházati ellátásban a legnagyobb nehézséget a köpenyek hiánya jelentette. Folyamatos gyártással azonban ezt is pótolni lehetett. Április elején a Hadügyi Népbiztosság már jóval derűlátóbban ítélte meg a hadsereg felszerelésének és ellátásának lehetőségeit, mint egy héttel előbb. „Átlagos számítás szerint 1919 augusztus végéig 200 000 ember felruházása és felszerelése biztosítva van” — állapította meg az egyik, április első napjaiban készült feljegyzés15. HIL M. Tan. Közt. iratai. 40. csomó.*
A Vörös Hadsereg anyagi ellátása tehát nem volt megoldhatatlan. A központi ellátó szervek tevékenysége azonban nem tudott lépést tartani a hadsereg szervezésével, így az alakulatok ellátása csak lassan haladt előre. A román támadás kezdetekor a Vörös Hadsereg számos egységének katonái nem rendelkeztek kellő ruházattal, kevés volt a puska és a lőszer.
Bár Pogány leváltása és a Hadügyi Népbiztosság vezetésében történt változás következtében a hadseregszervezés meggyorsult, az imperialista támadás kezdetéig korántsem folyt olyan ütemben, ahogyan azt a körülmények lehetővé tették volna. Ennek oka főként abban rejlett, hogy a Forradalmi Kormányzótanács tagjai — közöttük a kommunista népbiztosok jó része is — lebecsülték az ellenség erejét, azt tartották, hogy az antant rövid időn belül képtelen támadást indítani a Tanácsköztársaság ellen, ugyanakkor túlértékelték a proletárdiktatúra fegyveres erőit, és nem vettek tudomást arról, hogy a Vörös Hadsereg akkori állapotában még nem volt igazi proletárhadsereg, csupán a régi ún. „Néphadsereg” némiképpen megreformált öröksége.
Április 11-én Kun Béla a Forradalmi Kormányzótanács ülésén még úgy ítélte meg a helyzetet, hogy „az antant nem tud csinálni semmit. A volt Osztrák—Magyar Monarchia területén alakult országokat nem tudja ellenünk vonultatni …”16 PI Arch. A Forradalmi Kormányzótanács április 11-i ülésének jegyzőkönyve.* Böhm Vilmos beszámolója a Forradalmi Kormányzótanács április 12-i ülésén szintén azt tükrözi, hogy a hadügyi vezetés teljesen tájékozatlan volt az ellenség helyzetéről, szándékairól, ennek következtében alapvetően helytelenül ítélte meg a várható eseményeket: „A cseh front a leggyengébb frontunk, de összes jelentéseink úgy szólnak, hogy a csehek nem akarnak támadni. Csehországban óriási nagy az agitáció az ellen, hogy a csehek [ne] támadjanak … Ha az antant támadni akar, akkor csak délről támadhat, és a csehekkel csak az orosz segítést akarná megakadályozni. A román front volt eddig a legerősebb front, és azt most még megerősítjük …”17 PI Arch. A Forradalmi Kormányzótanács április 12-i ülésének jegyzőkönyve.* Ugyanezen az ülésen hasonlóan indokolatlan derűlátás nyilvánult meg Landler Jenő felszólalásában, aki úgy vélte, hogy az antant épp oly nehéz helyzetben van, mint a magyarországi munkáshatalom, és ezért nem is tudna támadni. Ugyanakkor, amikor a Forradalmi Kormányzótanács tagjai ilyen kedvezőnek találták a helyzetet, a román és a cseh ellenforradalmi hadseregek már felkészültek a néhány nap múlva megindítandó támadásra.
A hadkiegészítés helytelen módszere, az anyagi és szervezeti nehézségek, és nem utolsósorban az ellenséges támadás veszélyének lebecsülése következtében a Tanácsköztársaság megalakulásától a hadműveletek megkezdéséig eltelt több mint három hét alatt a Hadügyi Népbiztosság csupán 14 és ½ zászlóaljjal, 3 üteggel, valamint egy lovas és egy műszaki századdal tudta a demarkációs vonalakon álló csapatokat megerősíteni. Ennek is csak kisebb része — mindössze 5 zászlóalj, egy lovas és egy műszaki század — jutott a román arcvonalra, ahol az ellenséges támadás a legnagyobb arányokban indult meg.
1919 április közepén a Vörös Hadsereg hat gyaloghadosztályból, a székely különítményből, valamint a tengerészdandárból állott. Egyelőre csupán hátországi feladatok ellátására, a Vörös Hadsereg tartalékaként szervezték a munkászászlóaljakat.
Az április 17-i létszámösszesítés szerint a Vörös Hadsereg hat hadosztályának, a székely különítménynek és a tengerészdandárnak egyesített létszáma 56 215 fő volt18. HIL M. Tan. Közt. iratai. 6. csomó.* Ez a szám azonban korántsem tükrözi híven a hadsereg tényleges erejét, mert magában foglalja a toborzáson jelentkezett, de még fel nem szerelt egyéneket is. A demarkációs vonalakon levő harcképes alakulatok állománya április közepén nem érte el a fenti létszám felét sem.
A Vörös Hadsereg hadosztályai az imperialista támadás megindulásának idején a következőképpen helyezkedtek el a demarkációs vonalakon:
Északon, a csehszlovák csapatokkal szemben mintegy 500 kilométeres arcvonalon három hadosztály állott. A Dunántúlon, a Duna jobbpartján a 4. hadosztály egységei helyezkedtek el, mintegy 150 kilométer széles fronton. Az Ipoly torkolatától Sajókazincig terjedő, szintén kb. 150 kilométer széles frontszakaszt a 3. hadosztály, a Sajókazinctól keletre terjedő arcvonalat az 5. hadosztály egységei védték.
Keleten, a Tiszántúlon, a frontnak Técsőtől a Kraszna-csatoma torkolatáig húzódó szakaszán a székely hadosztály foglalt állást. A védelmére bízott frontszakasz szélessége kb. 150 kilométer volt. Jobbszárnyán, Csucsától Halmágycsúcsig, 70 kilométer szélességben a 39. dandár, Halmágycsúcstól a Tiszáig, mintegy 180 kilométeres fronton a 6. hadosztály helyezkedett el.
A déli frontnak a Duna és Tisza közötti 100 kilométeres szakaszán a 2. hadosztály állott. A Dunától Gyékényesig terjedő frontszakaszt 150 kilométer szélességben az 1. hadosztály alá rendelt 44. dandár védte. Gyékényestől az osztrák határig a Mura folyó mentén, 100 kilométeres arcvonalon a 4. hadosztály kötelékébe tartozó 20. dandár helyezkedett el.
A Tanácsköztársaság több mint 1200 kilométer kiterjedésű frontjain tehát elenyészően csekély erők állottak. A demarkációs vonalakon levő néhány hadosztály sem számított teljesértékű, harckész egységnek, hiszen szervezésük még csak folyamatban volt, komplett alakulatokkal alig rendelkeztek. A Hadügyi Népbiztosság április 15-i összesítése szerint a hat hadosztály és a székely különítmény minden alakulata közül csupán 11 zászlóalj volt teljesen menetkész állapotban, a többi szervezése még nem fejeződött be19. Menetkész alakulatokról jelentések. HIL M. Tan. Közt. iratai. 6. csomó.*
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!