(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
Lenin: Üdvözlet a magyar munkásoknak
(1919 május 27)
Elvtársak! Lelkesedéssel és örömmel töltenek el bennünket a hírek, amelyeket a magyar szovjet politikusoktól kaptunk. Alig több, mint két hónapja áll fenn a szovjethatalom Magyarországon, de ami a szervezettséget illeti, a magyar proletariátus úgy látszik, már túltett rajtunk. Ez érthető, mert Magyarországon a lakosság általános kultúrszínvonala magasabb, mint nálunk, azonkívül az egész lakosságban összehasonlíthatatlanul nagyobb az ipari munkások aránya (a mai Magyarországnak nyolcmillió lakosa van, Budapestnek egymillió), és végül a szovjetrendszerre, a proletárdiktatúrára való átmenet is hasonlíthatatlanul könnyebb és békésebb volt Magyarországon.
Ez az utóbbi körülmény különösen fontos. Európában a szocialista vezérek többsége mind a szociálsoviniszta, mind a Kautsky-féle irányzathoz tartozók, olyan mélyen elmerültek a tiszta nyárspolgári előítéletek mocsarában, melyeket évtizedeken át nevelt beléjük a viszonylag „békés” kapitalizmus és a polgári parlamentarizmus, hogy képtelenek megérteni a szovjethatalmat és a proletárdiktatúrát. A proletariátus nem töltheti be világtörténelmi felszabadító hivatását, ha nem söpri el, nem távolítja el útjából ezeket a vezéreket. Ezek az emberek egészen vagy félig elhitték az oroszországi szovjethatalomról terjesztett polgári hazugságot, és nem tudták megkülönböztetni az új proletár-demokrácia lényegét, a dolgozók demokráciáját, a szocialista demokráciát, ami a szovjethatalomban ölt testet, a polgári demokráciától, amely előtt szolgamódra hasravágódnak, „tiszta demokráciának” vagy általában „demokráciának” nevezve azt.
Ezek az elvakult, polgári előítéletekkel teli emberek nem értették meg a világtörténelmi fordulatot a polgári demokráciától a proletárdemokráciához, a polgári diktatúrától a proletárdiktatúrához. Az orosz szovjethatalom, az orosz történelem egy és más sajátosságait, annak fejlődését összekeverték a szovjethatalom nemzetközi jelentőségével.
A magyar proletárforradalom még a vakot is látóvá teszi. A proletárdiktatúrára való átmenet formája Magyarországon egészen más, mint Oroszországban: a polgári kormány önkéntes lemondása, a munkásosztály egységének gyors helyreállítása, a szocializmus egysége kommunista program alapján. Annál világosabban domborodik ki most a szovjethatalom lényege: sehol a világon most nem lehetséges semmiféle más hatalom, amelyet a dolgozók, élükön a proletariátussal, támogatnának, mint a szovjethatalom, mint a proletariátus diktatúrája.
Ez a diktatúra kíméletlenül szigorú, gyors és határozott erőszak alkalmazását tételezi fel a kizsákmányolok, a kapitalisták, a földbirtokosok és uszályhordozóik ellenállásának elnyomására. Aki ezt nem értette meg, az nem forradalmár, azt el kell távolítani a proletariátus vezéreinek vagy tanácsadóinak tisztségétől.
De nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege, és nem elsősorban az erőszak. A proletárdiktatúra legfőbb lényege a dolgozók vezető osztagának, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. Célja, hogy megteremtse a szocializmust, megsemmisítse a társadalom osztályokra való tagozódását, dolgozókká tegye a társadalom összes tagjait, s megfossza talajától az embernek ember által való bármiféle kizsákmányolását. Ezt a célt nem lehet egycsapásra megvalósítani, ehhez a kapitalizmustól a szocializmushoz vivő, meglehetősen hosszú átmeneti időszak kell, azért is, mert a termelés átszervezése nehéz dolog, azért is, mert időbe telik, amíg az élet minden megnyilvánulása terén gyökeres változásokat hajtunk végre, azért is, mert a kispolgári és a polgári gazdálkodás megszokottságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni. Éppen ezért beszél Marx a proletárdiktatúra egész szakaszáról, mint a kapitalizmustól a szocializmushoz való átmeneti időszakról.
Ennek az egész átmeneti időszaknak folyamán a kapitalisták, valamint nagyszámú követőik a polgári értelmiség sorából tudatos ellenállást fognak kifejteni a forradalommal szemben, és gyakran, öntudatlanul, ellenállást fognak kifejteni a kispolgári szokásoknak és hagyományoknak túlságosan alávetett dolgozók, többek közt a parasztok óriási tömege is. Az ingadozás e rétegekben kikerülhetetlen. A paraszt, mint dolgozó, a szocializmushoz húz; szívesebben látja a munkások diktatúráját, mint a burzsoázia diktatúráját. A paraszt, mint gabonaeladó, a burzsoáziához húz, a szabadkereskedelemhez, vagyis vissza a „megszokott”, a régi, az „ősi időktől való” kapitalizmushoz.
Proletárdiktatúrára, egy osztály uralmára, szervezettségének és fegyelmezettségének erejére, központosított hatalmára van szükség, amely a kapitalizmus kultúrájának, tudományának és technikájának összes vívmányaira támaszkodik; szüksége van a proletariátusnak valamennyi dolgozó pszichológiájához való közelségére, tekintélyére, mellyel a szétforgácsolt, a politikában kevésbé járatos, kevésbé szilárd, faluból vagy kisiparból származó dolgozók előtt bír, hogy a proletariátus magával ragadhassa a parasztságot, és általában az összes kispolgári rétegeket. Itt a „demokráciáról”, általában az „egységről”, vagy a „dolgozó demokrácia egységéről”, a „munka” összes „embereinek egyenlőségéről” és más effélékről hangoztatott frázisokkal, amelyekre annyira hajlamosak az elnyárspolgáriasodott szociálsoviniszták és kautskysták — ilyen frázisokkal az ügyet nem mozdítjuk elő. A frázisok csak port hintenek az emberek szemébe, elhomályosítják az öntudatot, fokozzák a kapitalizmus, a parlamentarizmus, a burzsoá demokrácia régi eltompultságát, megcsontosodottságát, maradiságát.
Az osztályok megsemmisítése — hosszú, nehéz, makacs osztályharc műve, amely a tőke uralmának megdöntése után, a burzsoá-állam lerombolása után, a proletárdiktatúra létesítése után sem tűnik el (miként azt a régi szocializmus és a régi szociáldemokrácia sekélyes képviselői képzelik), hanem csak formáit változtatja, és sok tekintetben még elkeseredettebbé válik.
A burzsoázia ellenállásával szemben, a kispolgárság megcsontosodottságával, maradiságával, határozatlanságával és ingadozásaival szemben a proletariátus osztályharccal kénytelen megvédeni hatalmát, megszilárdítani szervező befolyását, elérni ama rétegek „semlegesítését”, amelyek félnek otthagyni a burzsoáziát, és túlságosan határozatlan lépésekkel követik a proletariátust: megszilárdítani a dolgozók új fegyelmét, bajtársi fegyelmét, a proletariátussal való tartós kapcsolatukat, tömörülésüket a proletariátus körül. S ez az új fegyelem, a társadalmi kapcsolatnak ez az új alapja lép a középkori feudális fegyelem helyébe, az éhség korbácsa által teremtett fegyelem, a kapitalizmus idején fennálló „szabad” bérrabszolgaság fegyelme helyébe.
Ahhoz, hogy az osztályokat megszüntessük, egy osztály diktatúrájának időszaka szükséges, éppen azé az osztályé az elnyomott osztályok közül, amely nemcsak megdönteni képes a kizsákmányolok uralmát, nemcsak ellenállásukat tudja könyörtelenül elnyomni, hanem eszmeileg is szakítani tud az egész burzsoá-demokrata ideológiával, az általában a szabadságról és egyenlőségről hangoztatott összes kispolgári frázisokkal (mert a valóságban, amint azt Marx már régen bebizonyította, ezek a frázisok az árutulajdonosok „szabadságát és egyenlőségét” jelentik, a kapitalista és munkás „szabadságát és egyenlőségét”).
De nemcsak ez. Az elnyomott osztályok közül csak az az osztály képes megsemmisíteni diktatúrájával az osztályokat, amely a tőke elleni sztrájkok és politikai harcok évtizedei folyamán kiképződött, egyesült, kinevelődött, megedződött — csak az az osztály, amely elsajátította az egész városi, ipari, nagykapitalista kultúrát, amely eltökélt és képes arra, hogy ezt a kultúrát megvédje, összes vívmányait megőrizze, továbbfejlessze, és az egész nép, az összes dolgozók számára hozzáférhetővé tegye — csak az az osztály, amely képes elviselni mindazokat a nehézségeket, megpróbáltatásokat, csapásokat, áldozatokat, amelyeket a történelem elkerülhetetlenül ráró arra, aki szakít a múlttal, és merészen utat tör az új jövő felé — csak az az osztály, amelynek legjobbjait gyűlölet és megvetés tölti el minden iránt, ami nyárspolgári és filiszteri, azon tulajdonságok iránt, melyek olyan buján tenyésznek a kispolgárság, a kishivatalnokság, az „értelmiség” körében — csak az az osztály, mely végigjárta a munka megacélosító iskoláját, s amely munkaképességével minden dolgozóban, minden becsületes emberben megbecsülést tud maga iránt kelteni.
Magyar munkások! Elvtársak! Ti még jobb példát adtatok a világnak, mint Szovjet-Oroszország, azzal, hogy az igazi proletárdiktatúra alapján egycsapásra egyesíteni tudtátok az összes szocialistákat. Most az a nemes, és igen nehéz feladat áll előttetek, hogy megálljátok a sarat az antant elleni súlyos háborúban. Legyetek szilárdak. És ha ingadozás üti fel a fejét a szocialisták között, akik tegnap csatlakoztak hozzátok, a proletárdiktatúrához, vagy a kispolgárság körében, nyomjátok el könyörtelenül az ingadozásokat. Agyonlövetés a gyáva méltó jutalma a háborúban.
Ti háborút viseltek, egyedül jogos, igazságos, igazán forradalmi háborút, az elnyomottak háborúját az elnyomók ellen, a dolgozók háborúját a kizsákmányolok ellen, háborút a szocializmus győzelméért. Mindaz, ami a munkásosztályban becsületes, az egész világon a ti pártotokon áll. Minden hónap közelebb hozza a proletár világforradalmat.
Legyetek szilárdak, és a győzelem a tiétek lesz.
Kirov – Tanácsmagyarországról
Kirov elvtárs beszéde Asztrachánban, 1919 márc. 26-án a magyarországi szocialista tanácsköztársaság kikiáltása alkalmából tartott népgyűlésen
(Sarló és Kalapács 1936 jan.)
Elvtársak! Amikor a magyarországi események fejlődéséről szóló rövid sürgönyöket olvastuk, amikor a mi új elvtársaink üdvözlő beszédeit hallgattuk, oda szerettem volna kiáltani nektek: halljátok-e az omladozó burzsoá-világ recsegését-ropogását, szerettem volna megkérdezni tőletek: látjátok-e azt a feneketlen szakadékot, amelynek szélén a burzsoá-államok állanak. Elvtársak, sokaknak közületek talán úgy tűnhet fel a dolog, hogy mindaz, ami Magyarországon történt, úgy szakadt ránk, mint a lavina, sokaknak közületek oly váratlan eseményekként tűnhetnek fel a magyarországi események, mint ahogy váratlan eseményekként tűnnek fel az itt jelenlévő magyarországi és burzsoá-világ más országaiból való polgártársak előtt. Azok az elvtársak, akik így gondolkodnak, alaposan tévednek.
Az, ami Magyarországon végbement, a mi számunkra, kommunisták számára csak idő kérdése volt és testvéreink, a volt hadifoglyok előtt ezt ki szeretném hangsúlyozni. Ti még emlékeztek arra, elvtársak, hogy még nem is olyan régen, amikor benneteket, akik az imperializmus bilincseibe voltatok verve, a testvérgyilkos mészárlásba kergettek, mi már akkor is — amennyire megvolt hozzá a lehetőségünk — azt mondottuk, hogy a burzsoá-világ, ha tovább húzza ezt a vérontó háborút, belefullad majd e mészárlás kiontotta vérbe. Ti, akik most leráztátok az imperializmus bilincseit és a saját tapasztalataitok, az utóbbi esztendők folyamán átélt összes megpróbáltatásaitok alapján a forradalmi szocializmus zászlaja alatt haladtok, ha nem is tudjátok teljesen felfogni, de mindenesetre éreznetek kell, hogy mindaz a bánat és szerencsétlenség, mindaz a rettentő rombolás, amelyet a burzsoá-világ négy hosszú esztendőn át véghezvitt, mindez semmiesetre sem múlhat el megtorlatlanul a burzsoá-rendszer számára.
Ti láttátok, elvtársak, hogy a velejéig megrothadt burzsoá-világ mint töltötte színültig és vitte mohón ajkaihoz a dolgozók vérével telített poharat. A kommunisták pártja már négy évvel ezelőtt megmondotta, hogy a burzsoá-világ elkerülhetetlenül belefúl az ő bűne következtében kiontott embervér tengerébe. Mi már akkor megmondottuk, hogy ez a két burzsoá-szövetség közt folyó rettenetes versengés semmiesetre sem hozhatja meg az egyik vagy másik fél végleges győzelmét. Előttünk csak egy közeledő győzelem körvonalai rajzolódtak ki, azoknak a győzelme, akik a burzsoáziától elvakítva mentek bele abba a borzasztó vérontásba, amelyet a tőke rázúdított a világ valamennyi országára.
Mi már akkor hangoztattuk, hogy nincs más kivezető út abból a sok szenvedésből, amely osztályrésze lett mindazoknak, akiket a háború közvetlen magával ragadott. Csak egy kivezető út volt és ez a dolgozók forradalma. A mi számunkra, kommunisták számára, egy percig sem lehetett kétséges, hogy ez az egész borzasztó testvérgyilkoló háború nem egyéb, mint a burzsoá társadalmi rend haláltusája. Számunkra csak az volt a kérdés, le tudjuk-e vajon még a háború befejezése előtt rázni magunkról a burzsoázia bilincseit s lángra tudjuk-e lobbantam a proletárharc tüzét.
A kérdés abban rejlett, hogy a kommunizmus eszméinek általunk folytatott propagandája gyorsabb legyen, mint a burzsoá-világ haláltusájának kifejlődése. És íme, az, ami most megy végbe, megdönthetetlenül igazolja, hogy a közöttünk lévő optimistáknak volt természetesen igazuk. Mi nem titkoljuk, hogy még sok akadályt kell elhárítanunk utunkból. Nem titkoljuk, hogy még aránylag messze vagyunk célunktól, hogy bármily világosan bontakozik is ki előttünk az oroszországi és a nyugateurópai proletariátus harcai alapján a szocializmus országa, bármennyire világosan álljanak is előttünk azok az eszmék, amelyekben hiszünk, amelyekért zászlónkat vérbe mártottuk, tudjuk jól, hogy a szocializmus birodalma még nincs oly közel.
Tudjuk, hogy nehéz és kemény harcok előtt állunk. Tudjuk, hogy e harc folyamán nemcsak fényes győzelmek, hanem ideiglenes vereségek is várnak ránk. Azonban bármiként is legyen, mégis jól tudjuk, hogy az az út, amelyet választottunk, a szocialista forradalom útja, az egyetlen lehetséges útirány. Tizenhat hónappal ezelőtt mi, akiknek legjobb esetben csak az esztelen vakmerőségét dicsérték, mi szinte egymagunk mentünk neki a fékevesztett imperializmus végeláthatatlan tengerének. Ez alatt a tizenhat hónap alatt hihetetlen sok nélkülözés szakadt ránk s a burzsoá-világ ellen vívott harcok során a hullámok kegyetlenül hol erre, hol arra sodortak bennünket. Voltak olyan pillanatok is, amikor kis ladikunk már-már felborult. Már csaknem a pusztulás szélén voltunk, de mi mégis keményen álltuk a megpróbáltatásokat és most ladikunkról erős proletárhajóra szálltunk át. Látjuk most, hogy a mi hajónkon nemcsak az orosz munkásosztályra támaszkodó orosz kommunisták vannak. Ennek a hajónak Lenin a kormányosa és lassan-lassan hol elölről, hol hátulról, egyre újabb és újabb bátrak úsznak felénk és szállnak a mi győzelmes proletárhajónkra. És ma már kétségtelen számunkra, hogy ez a hajó tizenhat hónappal ezelőtt az egyedül lehetséges és egyedül győzelmes irányt vette. Azonban mégegyszer ismétlem, elvtársak, hogy bármily gyönyörű is ez a mai győzelem, bármennyire fontos is az a pillanat, amikor új elvtársaink, a magyarok hozzánkcsatlakoztak, nem szabad elfelejteni, hogy előttünk még óriási feladatok állanak. Ezekről a feladatokról beszéltek az előttem szóló elvtársak is. És bármily formákat öltsön is ez a harc, mi nem kételkedünk benne, hogy Magyarország legközelebbi szomszédai, akik ma még a burzsoá-járom alatt nyögnek és úgylátszik, mintha hurkot készülnének a fiatal szocialista köztársaság nyakába vetni, ma vagy holnap Magyarország e legközelebbi szomszédainak is kinyílik a szeme és a mi szocialista családunk óráról-órára, percről-percre szaporodni fog. Mindazonáltal nem szabad elfelejtenünk, hogy megfeszített erővel folytatott harcunknak, erélyesen folytatott propagandánknak, amely elé a haldokló burzsoá-világ annyi akadályt gördít, ennek a harcnak és ennek a propagandának nemcsak, hogy nem szabad gyengülnie, hanem fennállásunk minden napjával, minden órájával, minden percével fokozódnia kell. Tudnotok kell, elvtársak, hogy bármennyire megrothadt is ez a burzsoá-rendszer, bármennyire vigasztalan is a helyzete, most áll a legnehezebb percek előtt. Mi jól tudjuk, hogy a burzsoá-világ a magaásta sírja szélén áll és egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy a magunkalkotta proletárhatalom egy szép napon örökre eltapossa a burzsoá-világot. De ez a pillanat lesz a leghevesebb és a legnehezebb. Ez a pillanat azonban csak abban az esetben lesz a siker és diadal pillanata, ha a végső csapást a burzsoá-világ szívének kellős közepébe irányítjuk és ha ezt a csapást az egész világ proletariátusának közös ereje fogja lemérni. Ne feledjétek el, elvtársak, hogyha még oly sokan is vagyunk, ha még oly kevés is a közvetlen ellenfelünk, mögöttük van az évszázadok folyamán felhalmozott kultúra és a harci eszközök. És ha az évszázadok folyamán a milliókat és százmilliókat tartották hihetetlen rabszolgaságban, akkor ma már nem tudnak oly tökéletes eszközöket és olyan fondorlatokat kigondolni, amelyek alá tudnák ásni a proletariátus egyre növekvő hatalmát. Tudnotok kell, hogy az egész világ proletariátusa már egy szoros családba egyesül és zárt sorokban vonulhat majd be a szocialista hazába.
Ugyanolyan fáradhatatlansággal, mint eddig, ugyanolyan tántoríthatatlanul és rettenthetetlenül kell folytatnunk a kommunizmus eszméinek propagálását. Ugye látjátok, hogy a mi propagandánk fényes eredményeket ért el annak ellenére, hogy a burzsoázia, csakhogy elfojtsa hatalmas szavunkat, ezernyi akadályt gördít elénk. Manapság már a szó szoros értelmében nincs a mi mostani életünknek egyetlenegy olyan pontja sem, amelyet az orosz szocialista forradalom végeredményben ne fordított volna a saját javára. És nektek, hadifogoly elvtársak, akikről hozzátartozóitok odahaza talán nem is sejtik, hogy életben maradtatok, akiket anya és feleség talán már el is sirattak, nektek, elvtársak, azt mondom, hogy ti nem vagytok idegenek közöttünk. Hallatlan nélkülözéseken mentetek keresztül, rengeteg bánatot és szerencsétlenséget éltetek át, de végül mégis csak hozzájutottatok ahhoz a lehetőséghez, hogy közvetlenül hozzácsatlakozhattok a mi vörös zászlóinkra írott ragyogó elvi jelszavainkhoz. Azt is látjátok, hogy a mi szocialista propagandánk, a szocializmus kivívásának az ügye, amelyért mi harcolunk, még ott is visszhangra, igazi támaszra talál, ahol a burzsoá befolyás különösen erős nyomokat hagyott a proletariátus soraiban, ahol a burzsoá-világ a proletariátusnak nemcsak a testi erejét, hanem a lelkét is kezébe keríti.
Elvtársak! Ha még annyi szenvedésen mentünk is keresztül, ha még annyi nélkülözést és szerencsétlenséget kellett is átélnünk, végeredményben mi mégis megtaláltuk a magunk szerencséjét. Mégegyszer ismétlem, bármennyire is igyekszik a haláltusáját vívó burzsoá-világ a mi vívmányainkat ellensúlyozni, borzasztó viharok várnak még reánk, a mi óceánunkon, — a mi hajónk páncélja elég erős és keresztültör minden akadályon.
Egyre újabb és újabb erők fognak csatlakozni hozzánk és közeleg az az óra, amikor majd úgy haladunk előre, hogy soraink már néhány ország nemzeteinek képviselőivel szaporodtak meg. Nem sok időbe telik és ebben a teremben összegyűl majd minden vidék képviselője, ahol csak ember él. Hogy ez a boldog pillanat mielőbb itt legyen, egyesülnünk kell új szövetségeseinkkel, akik a maguk akaratából haladnak majd velünk vállvetve előre. Érezniök kell nekik is, hogy nekünk nemcsak soraink kiegészítésére van szükségünk, hanem a szívünket és lelkünket kell eggyé olvasztani. És mostantól kezdve, attól a perctől kezdve, hogy Magyarországon megalakult a szovjethatalom, hadd legyen Tanács-Magyarország és Tanács-Oroszország a dolgozók egy testévé, amelyben egyazon proletárszív dobog. Csakis ilyen feltételek mellett tudjuk majd tényleg valóra váltani azt a szövetséget, amelyet új testvéreink ajánlanak nekünk. Csakis ilyen feltételek mellett tudjuk új erővel felemelni a mindent porbadöntő fegyvert és az új erők támadó lendületével azokat is bekapcsolni sorainkba, akik — sajnos — még mindig a burzsoáziával állanak szövetségben és mind mostanáig azt hiszik, hogy a szocializmus csak a képzelet szüleménye, hogy a szocialista forradalom az adott pillanatban csak futó szeszély, nempedig a történelem kikerülhetetlen törvénye, amely elkerülhetetlenül a kizsákmányolok államának összeomlásához és a dolgozók új hazájának megteremtéséhez vezet.
Tehát elvtársak, éljen az orosz kommunisták és a magyar kommunisták egyesülése és legyen ez az új szövetség új záloga annak, hogy tettekkel valósítsa meg az általunk hirdetett fenséges jelszót: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” (Hosszas taps.)
A magyar Tanácsköztársaságot
a külföldi intervenció ölte meg
(Részlet Rákosi Mátyás ünnepi beszédéből — 1948 nov. 20)
A Magyar Kommunista Pártnak alig négy hónap alatt sikerült megteremtenie a proletárforradalom lényeges előfeltételeit. Sikerült megnyernie az ipari munkásság zömét, elsősorban a nagybudapesti proletariátust — a falvakban a földéhes parasztságot, — a munkásokból és parasztokból álló hadsereget: a vele szemben álló reakciós erők szét voltak zilálva, demoralizálódtak, képtelenek voltak ellenállásra. A Tanácsköztársaság — ezt a reakciós rágalmakkal szemben le kell szegezni — nem valami kisebbség uralma volt, hanem a Kommunista Pártot követő magyar dolgozó nép többségére támaszkodott.
Ma már nem könnyű megérteni a magyar Tanácsköztársaság létrejöttének nemzetközi jelentőségét. Az 1918 őszén a központi hatalmak, Németország, Ausztria-Magyarország összeomlásával kitört forradalmakon az imperialisták és a jobboldali áruló szociáldemokraták összefogásának következtében egyre inkább kezdett úrrá lenni az ellenforradalom. 1919 januárjában a forradalom legfontosabb gócában, Berlinben a német szociáldemokraták vérfürdőt rendeztek a kommunisták soraiban és ezt a példát másutt is kezdték követni.
Az imperialista hatalmak, miután 1918 őszén Németországot összetörték, felszabadult erejükkel a fiatal Szovjet-Unió megfojtására készültek. 1919 tavaszán Finnországtól Romániáig már létrejött az ellenforradalmi országok antibolsevista sávja, melyről általános rohamra indultak a fiatal Szovjet-Unió ellen. Ugyanakkor keletről is hasonló támadás készült.
Ebben a történelmi pillanatban lángolt fel a támadó imperializmus fegyveres erőinek hátában a magyar Tanácsköztársaság.
Nem volt kétséges, hogy a támadásra készülő nyugati imperialisták mindent meg fognak mozgatni arra, hogy a magyar Tanácsköztársaságot, mely terveiket teljesen megzavarta, megsemmisítsék. A Szovjet-Uniónak, mint arra Lenin rámutatott, az volt a szerencséje, hogy létrejöttének első esztendejében az imperialisták még egymással vívtak élethalál harcot és e miatt nem tudtak teljes erővel az orosz forradalom ellen fordulni. Az így nyert időt a bolsevik párt arra használta fel, hogy megszervezte az országot, s mire nyugatról és keletről megindult az intervenciós áradat, már fel voltak rá készülve és ki tudták védeni. A magyar Tanácsköztársaság ellen, alig három héttel megszületése után, megkezdődött a külföldi ellenforradalom általános támadása. S bár a magyar dolgozók hősiessége az első rohamot vissza tudta verni, a magyar Tanácsköztársaságot végeredményében a külföldi intervenció megölte. De hozzájárult a bukáshoz a számunkra kedvezőtlen nemzetközi erőviszonyok mellett a magyar munkásosztály és a magyar kommunisták politikai és ideológiai felkészültségének hiánya is.
Proletár külpolitika
(Alpári Gyula: Internationale, 1919 jún.)
Külpolitikai kérdések a munkásmozgalomban a legutóbbi időkig csak alárendelt szerepet játszottak. Ha végigtekintünk a pártkongresszusok tanácskozásain, ha átlapozzuk a párt lapjait és folyóiratait, ha áttekintjük a pártirodalmat, úgy azt fogjuk tapasztalni, hogy a múltban külpolitikai kérdésekről nagyon kevés szó esett. Előfordult ugyan, hogy egyes gyűléseken, vagy egyes kongresszusokon külpolitikai ügyek is szerepeltek, de nagyon jellemző, hogy az ilynemű referátumokat nem követte vita, vagyis az elvtársak oly kevéssé voltak tájékozva a külpolitikáról, hogy nem szólhattak a kérdésekhez. Mi volt e jelenség oka? Kétségtelenül elsősorban az a körülmény, hogy a munkásság figyelmét a hozzá legközelebb álló ügyek kötötték le: a szakmai harcok és a belpolitikai küzdelmek. Minthogy a külpolitikai kérdésekkel nem foglalkoztak, ennélfogva jelentőségüket is nagyon lebecsülték. A munkásság vezetői szívesen hittek a pacifizmus szószólóinak, külpolitikai bonyodalmaktól nem tartottak és valamint bizonyos megvetéssel viseltettek az úgynevezett „elmélettel” szemben, amely a munkásság figyelmét szerintük elterelte a közvetlen szakmai és politikai teendőkről, éppúgy feleslegesnek tartották a külpolitikai kérdésekkel való foglalkozást, mint oly dolgokat, amelyek úgysem érintik oly közelről a munkásságot. A későbbi események alaposan rácáfoltak erre a felfogásra. A külpolitika nagyon is közelről érintette a munkásságot: neki kellett megfizetni azért, amit a politikusok és az államfők a külpolitikában kifőztek.
Valamely ország külpolitikáját annak az osztálynak, vagy rétegnek az érdeke szabja meg, amely kezében tartja a hatalmat. Viszont a külpolitika iránya, megmutatja, hogy mily osztály, vagy uralkodó réteg kezében összpontosul ez a hatalom.
Milyen legyen a proletariátus külpolitikája? A külpolitikában a proletariátusnak ugyanazokat az irányelveket kell követnie, mint a belpolitikában. A proletárösszesség érdekeit kell megvédelmezni. A proletárság összességének érdekei ellentétben állnak bármely gyarmati és nemzeti háborúval. Ezek a háborúk a legjobb esetben is csak az egyes országok kapitalistáit erősíthetik. A győzelem a proletariátusra még nagyobb veszély, mint egy háború elvesztése. Ennélfogva a kapitalista államok háborús konfliktusa alkalmával a proletariátusnak a háború ellen kell állástfoglalni. Meg kell akadályozni a háború kitörését s ha ez nem sikerült, akkor arra kell törekednie, hogy a háborúból keletkező nagy megrendülést a burzsoázia legyőzésére, a kapitalizmus megdöntésére használja fel.
Milyen legyen a proletár külpolitika azokban az államokban, ahol a proletariátus már magához ragadta a politikai hatalmat, ahol a saját burzsoáziáját legyőzte, ahol a proletárság diktatúrája uralkodik? Amint ezt már Oroszországban látjuk, és ahogy ezt minálunk is tapasztaljuk: szovjetországok külpolitikai helyzete nagyon nehéz. Míg az országon belül minden hatalom a proletariátusé, minden politikai cselekvés egyetlen irányítója a proletárok összességének az érdeke, addig a külpolitikai kérdésekben ezeknek az államoknak meg van kötve a kezük. Szigeteket alkotnak a kapitalista tengerben, minden külpolitikai kérdésben felfegyverzett kapitalista államokkal találják magukat szemben. A külpolitikában a proletár államok legfőbb ereje a fegyveres erő, amelyre támaszkodhatnak. Ez azonban gyöngének bizonyulna, ha nem számíthatnának az idegen országok proletariátusának támogatására. Hogy a kapitalista és imperialista államok nem mernek nyíltan támadni a proletár-államokra, ez elsősorban annak köszönhető, hogy félnek próbára tenni saját proletariátusukat. Nem merik őket bevinni oly háborúba, amelyet nem lehet nemzeti háborúnak elkeresztelni, amely háború nyíltan egy proletár-állam megsemmisítésére törekszik.
Igaz, hogy Németország megkockáztatta ezt, sőt megtette Ausztria-Magyarország is, erre azonban keservesen ráfizettek. Azzal, hogy ez a két imperialista állam csapatait forradalmi országba vitte, csak siettette saját romlását. Rossz tapasztalatokra tett szert ugyancsak az antant is Dél-Oroszországban, ahol csapatait aránylag csekély bolsevik erők döntően megverték. Proletárállam tehát nem mondhat le két dologról: hadseregéről és a forradalom eszméjének terjesztéséről. Bizonyos körülmények arra kényszeríthetik, hogy a kapitalistáknak messzemenő engedményeket tegyen, mint ahogy az egyes országok munkássága is kénytelen volt engedményeket tenni saját uralkodó osztályainak, amíg nem volt meg a kellő ereje, hogy ezeket az osztályokat legyűrje. Oroszország is annak idején messzemenő engedményeket tett úgy az osztrák-magyar monarchiának, mint Németországnak, csak azért, hogy lélegzetvételhez jusson, hogy mint szovjet-állam tovább is fennállhasson, hogy világítótűz lehessen a nemzetközi proletariátus részére. Mindamellett a proletárállam csak oly engedményekre lehet hajlandó, amelyek lényegét nem érintik. Nem tűrheti meg semmiképpen, hogy idegen államok a proletariátus és saját burzsoáziája között fennálló viszonyba beavatkozzanak, hogy a kizsákmányolást helyreállítsák. Csak azért, hogy egy proletárkormány megmaradhasson, nem folytathat oly politikát, amely csak látszat szerint hagyja meg a proletariátus kezében a hatalmat, a valóságban azonban a burzsoáziát teszi meg úrrá a proletariátus fölé. Az élet látszatáért nem áldozhatja fel életét.
A testvérpártok küldöttei üdvözlik a pártgyűlést
(Vörös Újság 1919 jún. 13)
A cseh delegátus
üdvözli a pártkongresszust. Azt mondja, hogy ő oly ország szülötte, melynek burzsoáziája a proletariátust küldi a magyar proletárhatalom ellen. Az összes cseh szocialisták nevében elítéli az internacionális kapitalizmusnak ezt az aljas manőverét és meg van győződve, hogy a szocialisták Csehországban ugyanazon eszközökkel fognak nemsokára fellépni saját burzsoáziájuk ellen, amelyekkel a magyar és orosz szocialisták lerázták a kapitalizmus jármát.
A forradalmi szervezetek Csehországban oly erősek, hogy hetek kérdése, hogy mikor lesz Csehországban szocialista forradalom. (Éljenzés és taps.) Kívánja, hogy azon nagy elvekért és eszmékért, melyekért síkraszálltunk, kitartsunk az utolsó csepp vérig, hogy a kommunizmusnak olyan bázist teremtsünk, hogy innen áradjon ki az összes elnyomott népekre a szociális forradalom. Üdvözli az elvtársakat, és kívánja, hogy ne csak szavakkal, de tettekkel is bizonyítsák be azt, hogy a szociális forradalom nemzetköziségében bíznak.
A szlovák delegátus
a szlovák szocialisták nevében üdvözli a kongresszust, annak a szlovák proletariátusnak nevében, amely most igen nehéz helyzetbe került, mert hiszen ütközőpontjává vált annak a harcnak, amely a magyar proletariátus és a cseh burzsoázia között folyik. A szlovák proletariátus sohasem volt ellensége a magyar munkásságnak, hanem mindig együtt akart vele dolgozni. A jövőben is a legjobb barátságban akar vele élni és a saját erejéből is azon lesz, hogy a magyar proletariátust egy megfelelő vörös hadsereg felállításával kellő módon támogassa. A szlovák proletariátus felszabadítása tulajdonképpen csak egy lépcsőfok Morvaország, Csehország és a többi nyugati államok proletariátusának felszabadítására. A szlovák proletariátust a múltban a magyar burzsoázia nyomta el, természetesen sokat szenvedett e miatt. Ezt a szenvedést még fokozza a cseh burzsoáziának, a cseh imperializmusnak mostani elnyomása és a legnagyobb köszönettel és hálával tartozik a magyar proletariátus Vörös Hadseregének, amely őt ezen rettenetes szenvedések alól felszabadítja.
A szerb delegátus
abból a Szerbiából menekült, mely most sokkal súlyosabb, reakciósabb napokat él át, mint Oroszország a Romanovok alatt. Nincs szocialista újság, az összes szocialista pártvezérek vagy börtönben vannak, vagy Európa Szibériájában, a maláriás Albániában. De azért a jugoszláv elvtársak dolgoznak, földalatti szervezeteik erősek, olyan erősek, hogy meg tudják hiúsítani a burzsoáziának az antant parancsára eszközölt mozgósítását. A bevonult, de időközben megszökött „zöld káderek” a legjobb biztosítékai annak, hogy Jugoszláviát is nemsokára felszabadítja a proletariátus. Kívánja, hogy a magyarországi szocialista párt folytassa tovább a küzdelmet, mert mindennap előbbre viszi az egész világ szociális forradalmát. (Éljenzés és taps.)
A román delegátus
a romániai elvtársak nevében magyar nyelven üdvözölte a kongresszust. Elmondja, hogy a román proletárok éppen úgy kizsákmányoltjai bojár földesuraiknak, mint kizsákmányoltak voltak a magyar földmunkásproletárok a mágnások és grófok uralma alatt. Reméli, hogy mihamarabb elkövetkezik az a nap, amikor a bojár uralom alatt levő proletártestvéreink szintén felszabadulnak.
A világ proletariátusa a Tanácsköztársaság mellett
(Tanácsok Országos Gyűlése — 1919 jún. 14)
Elnök: Az olasz delegátus beszédét Rákosi elvtárs fogja tolmácsolni.
Rákosi Mátyás: Elvtársak! Az olasz delegátus szerencséjének tartja, hogy az olasz proletariátus nevében üdvözölhet minket. Párhuzamot von a budapesti és a müncheni események között. Rámutatott arra, hogy amíg Münchenben tétováztak, vitatkoztak, és a cselekvés helyett arról tárgyaltak, helyes-e a szocializálás, a helyett, hogy mindjárt erős hadsereg szervezéséhez fogtak volna, amíg ők másodrendű kérdések megvitatásával napokat töltöttek el, a helyett, hogy mélyreható változásokat idéztek volna elő, addig nálunk a proletariátus abban a pillanatban, amint a proletárpártok egysége megszületett, a cselekvés terére lépett, és szavak helyett rögtön a legmélyrehatóbb változásokkal mutatta meg a proletariátusnak azt az utat, amelyen haladni kell.
Rámutatott azután arra, hogy a magyar proletariátusnak ez az egyenes és törhetetlen magatartása megrémítette az antantot, amelynek különben gyerekjáték lett volna ideküldeni 100.000, vagy 200.000 embert. Hogy nem teszi, ez kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a magyar proletariátus fellépése nem engedi az antant-hatalmakat, különösen a francia proletariátus miatt, hogy ellenünk proletárokból álló hadsereget küldjön.
Rámutat arra, hogy bár még Franciaországban úgyszólván mámorosak az elmék a győzelemtől, és még lehetséges a proletariátusnak egy részét hazafias jelszavakkal félrevezetni, de a tőkés rendszernek a háború után elkerülhetetlen összeomlása a legjobb úton van ahhoz, hogy a megkótyagosodott főket kijózanítsa. Azt mondja, hogy a mi nyugodt, öntudatos kitartásunk, az egyenes úton való haladás abban az irányban, melyet elkezdtünk, meg fogja hozni azt, hogy nemcsak hogy nem győzhet az antant-imperialisták hadserege, hanem az antant proletariátusa egyhangúlag mellénk áll, és követni fogja példánkat. (Taps.)
Elnök: Az orosz kiküldött beszédét Szamuely elvtárs fogja tolmácsolni.
Szamuely Tibor: Elvtársak! Az orosz kommunista párt üdvözletét tolmácsolja a kiküldött elvtárs! (Élénk taps.) Üdvözli Magyarország forradalmi proletariátusát, amely elsőnek lépett arra az útra, amelyet a kommunisták oroszországi pártja jelölt meg a világ összes proletárjai részére.
A kommunista párt kétségtelenül olyan eredményeket ért el Oroszországban a szovjetrendszer kiépítése körül, amelyeket csodálattal tekint és szemlél az egész világ. De nem kevésbé érdemel elismerést és csodálatot az a munka, amelyet Magyarország forradalmi proletariátusa végzett néhány hét alatt. Oroszország forradalmi munkássága és földművesszegényei várva-várják az órát, várva-várják azt a pillanatot, amikor testvérkeblükre ölelhetik Magyarország forradalmi munkásságát és földműves-szegényeit. (Élénk taps.)
Az oroszországi kommunistákban él a meggyőződés, hogy ez az óra nincs messze. Szent meggyőződés él bennük, hogy az oroszországi és magyarországi kommunista pártoknak testvéri egyesülése nagy lépéssel fogja előrevinni azt a harcot, amely megindult Keletről Nyugat felé a világ összes elnyomottainak felszabadítására. (Élénk taps.) Az oroszországi proletariátus, amely tanítómestere volt Magyarország proletariátusának, bámulattal és csodálattal nézi azt a nagy építőmunkát, amely itt Szovjet-Magyarországon folyik, és meg van győződve arról, hogy amikor sikerülni fog az összeköttetést kiépíteni Oroszország és Szovjet-Magyarország között, akkor testvéries, egyesült erővel, egyesült elszántsággal, és egyesült forradalmi áldozatkészséggel fogják folytatni a munkát, megerősítik a proletariátus hatalmát nemcsak Szovjet-Oroszországban és Szovjet-Magyarországon, ahol a proletariátus eddig győzelmesen, diadalmasan folytatta harcát, hanem diadalmasan fogják befejezni az egész világon, ahol még van kizsákmányolás, ahol még van elnyomatás, ahol még van kapitalizmus. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.)
Elnök: Tisztelt elvtársak! Tekintettel arra, hogy sok vidéki érkezett, Rákosi elvtárs tolmácsolni fogja a bajor kiküldött beszédét.
Rákosi Mátyás: Elvtársak! Az előttem szóló bajor elvtárs abból az országból jön, ahol a kommunizmust a porosz militarizmus csizmája eltaposta. Ennek okát elsősorban abban látja, hogy meg tudták téveszteni a müncheni proletariátust. Mikor a proletárdiktatúrát a müncheni proletariátus vérével vásárolta meg, akkor jöttek olyanok, akik tétováztak, és koncessziókat akartak adni a burzsoáziának. Ezeknek volt legnagyobb részük abban, hogy a müncheni proletárdiktatúra ilyen borzalmas véget ért.
Elvtársak! Bajor elvtársunk mindebből azt a következtetést vonja le, hogy neki kötelessége a saját példájukon okulva figyelmeztetni a magyar proletariátust arra, hogy ebbe a hibába ne essék bele, annál kevésbé, mert nemcsak saját ügyét képviseli, hanem felelősséggel tartozik a német proletariátusnak, valamint a III. Internacionálénak is. Az egész világ figyelemmel kíséri azt a munkát, amit itt végzünk, az összes proletárok meg fogják azt vizsgálni, és annak eredményei szerint fogják megítélni, vajon jó proletármunkát végeztünk-e? Ehhez a munkához hozza ő a bajor proletariátus üdvözletét. (Lelkes éljenzés és taps.)
Elnök: Rákosi elvtárs fogja tolmácsolni a cseh kiküldött beszédét.
Rákosi Mátyás: Elvtársak! Cseh elvtársunk a legélesebben elítéli azokat a kegyetlenségeket, amiket a cseh-szlovák imperialisták hadserege elkövet azért, hogy tovább is a kapitalisták rabigájában tartsa Felső- Magyarországot. Vázolja a cseh viszonyokat, és rámutat arra, hogy a cseh proletariátus most került arra a válaszútra, ahol határoznia kell a felett, bedől-e a cseh imperialisták hódító szándékainak, vagy pedig megragadja azt a fegyvert, amit imperialista célokért nyomtak a kezébe és azok ellen fordítja, akik őt tovább is kizsákmányolni akarják. Ha ezt megteszi, akkor nemcsak eldől minden kérdés, ami a magyar Szovjetköztársaság és a csehszlovák imperialista köztársaság között most szőnyegen forog, hanem megindul az a mozgalom is, amely nem áll meg a demarkációs vonalnál, hanem továbbmegy, és eljut Európa közepébe, eljut Európa szívébe, és ott egy konföderatív szövetséges államot hoz létre. (Éljenzés.)
A jugoszláv delegátus nemcsak a jugoszláv proletariátus üdvözletét tolmácsolja, de egyúttal annak a bataillonnak üdvözletét is hozza, mely jugoszláv testvérekből rekrutálódott, és most a jugoszláv imperialisták ellen küzd a magyar Tanácsköztársaság vörös hadseregében. (Élénk éljenzés és taps.) Azt mondja, hogy a jugoszláv burzsoázia úgy fél a bolsevizmustól, mint a spanyolnáthától. Ebben a pillanatban, amikor mi itt ülésezünk, valószínűleg kiütött már Jugoszláviában a nagy általános sztrájk. (Taps.) Ez megmutatja majd, hogy Jugoszlávia proletariátusa nem az ő szociálpatriótáit követi, hanem Lenin elvtársat, és a magyar proletariátust. Ily értelemben sikert kíván a Magyar Országos Tanácskongresszus tárgyalásaihoz, és mégegyszer üdvözli az egész magyar forradalmi tanácsköztársaságot. (Éljenzés.)
Felhívás a francia proletariátushoz
(Vörös Újság 1919 jún. 15)
A magyarországi proletariátus, amely a nemzetközi forradalom vörös lobogóját kibontotta, a nemzetközi imperializmus részéről létében veszélyeztetve, természetes szövetségeseihez, a nemzetközi proletariátushoz fordul.
A magyarországi proletariátus a kapitalizmus igáját lerázta magáról, és ezzel a még kapitalista államok proletariátusának megmutatta az egyedül helyes utat a háború által felszínre vetett problémák megoldására. Ezzel magára zúdította a világ valamennyi imperialistájának haragját és megsemmisítő szándékát, és ezek a Tanácsköztársaság megszületése óta valóban fáradhatatlanul azon vannak, hogy a Tanácsköztársaságot, amely az ő profitjukat oly nagyon veszélyezteti: megbuktassák. Semmi eszköztől sem riadnak vissza, hogy ezt a célt elérjék. Számtalan ellenforradalmat szítottak, fehér gárdákat szerveztek mindenütt, ahová átmenetileg befészkelhették magukat, a fehér terrort szabadjára engedték, nem törődve azzal, hogy a Tanácsköztársaság a vörös terrort sohasem engedte érvényesülni.
Ezek mellett az alattomos aknamunkák mellett nyílt erőszakkal is kísérleteztek. A Tanácsköztársaságot egyidejűleg cseh-szlovák, román és jugoszláv csapatok támadták meg, amelyeket francia tisztek vezettek, és amelyek sohasem csináltak titkot belőle, hogy nemcsak hódítás a céljuk, hanem hogy elsősorban a régi rendet, a kapitalista kizsákmányolást akarják helyreállítani. Az ifjú Tanácsköztársaság, amely támadásra, rablóhadjáratra nem volt elkészülve, kritikus helyzetbe jutott. A munkásság azonban fölismerte a támadás teljes jelentőségét, tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi imperializmusnak a nemzetközi szocializmus ellen indított háborújáról van szó.
A magyar Vörös Hadsereg nagyszerű győzelmei a nemzetközi ellenforradalom képviselőit Versaillesben megdöbbentették és borzalommal töltötték el. És Franciaország, amely ma a reakció fészke, egész nyíltan készülődik arra, hogy az ifjú magyar Tanácsköztársaságra megsemmisítő csapást mérjen.
A magyarországi forradalmi proletariátus készen áll! Utolsó csepp vérig meg fogja védelmezni tanácsköztársaságát, szabadságát, függetlenségét, forradalmát. Az a tudat azonban, hogy proletárokat, francia munkásokat akarnak a forradalom legyűrésére felhasználni, őszinte fájdalommal tölti el. A magyar proletariátus a szolidaritás érzése által parancsolt kötelességet teljesít, amidőn francia munkástestvéreit a tényállásról felvilágosítja és figyelmezteti arra, hogy a magyar forradalom leverésével saját forradalmi lehetőségüket, jövőjüket és reményüket segítenek megsemmisíteni. Tua res agitur! Tirólatok van szó!
Ha a francia imperialisták és elvtársaik egyszer végeztek a forradalmi Magyarországgal, és ha sikerül nekik Szovjet-Oroszországot is térdre kényszeríteni, nem lesz számukra nehéz feladat Franciaországban is minden szabadságmozgalmat, a proletariátus helyzetének javítására irányuló minden törekvést csírájában elfojtani, és az egész földkerekség népeit beláthatatlan időkre akarat nélküli rabszolgákká lealacsonyítani. A magyar munkásság, amelynek forradalmi szelleme a francia kommün ragyogó példáján nevelkedett, számít arra, hogy a kommün utódai nem fogják magukat eszközül odaadni, hogy a kommün követőit vérükben megfojtsák.
— Elvtársak! Nem fog tudni bennünket vérünkben megfojtani a kapitalizmus, mert mi fojtjuk vérükbe mindazokat, akik a magyar Tanácsköztársaságot meg akarják fojtani. Nincs kímélet annak, aki ellenünk jön, mert az, aki ellenünk jön, a proletariátus egész jövendője, az emberi élet szebb megteremtésének lehetősége ellen jön, és az nem méltó arra, hegy az emberek sorában helyet foglaljon.
Mi megyünk előre a győzelemig. Addig, amíg nem lesznek elnyomók és elnyomottak, nem lesz kapitalista, és nem lesz proletár, harcolunk, mi előharcosai, első osztagai a nemzetközi proletárforradalomnak. Éljen a nemzetközi proletárforradalom!
Szlovák Tanácsköztársaság
(Vörös Újság 1919 jún. 18)
Az antant és a párizsi békekonferencia újabb megoldásra váró és kapitalisták számára megoldhatatlan probléma elé jutott. A szlovákok, a „felszabadított” szlovák proletárok komolyan véve a szabadság és önrendelkezés kérdését, a „felszabadítók” minden csodálkozása, kapálódzása és fegyveres fenyegetése ellenére: elhatározó lépést tettek a dolgozók önrendelkezése felé, kikiáltották Eperjesen a proletárdiktatúrát.
A szlovák proletariátus öntudatra ébredése és tettrekészsége és a proletárfegyverek ereje alkotta meg az új tanácsköztársaságot. Fegyver a hatásos eszköz a burzsoázia bérencei ellen. Az kell, hogy a rendetlenül menekülő cseh csapatok átmeneküljenek Galíciába, az kell, hogy a megijedt cseh burzsoázia hadügyminisztere lemondjon. Kell, hogy katonai sikereket érjen el a proletariátus, mert hiába hangoztatja a párizsi békekonferencia az ő hamis igéit, csakis a tényleges, nyers erőviszonyok a szocializmus ereje és fegyvereinek száma határozzák meg az antant imperialistáinak viselkedését velünk, Oroszország és immár volt „testvéreik”, a szlovák proletárokkal szemben.
Ha nem alkusznak, azért van, mert erősnek érzik magukat, ha tárgyalnak, azért van, mert gyöngék. Az antant tárgyalásai a forradalom menetének fokmérője.
A szlovák proletárok, kikre oly szépen mosolygott az antant-imperializmus, megelégelték a mosolygást és az imperializmus csukott markából kicsavarták a hatalmat és a kenyeret.
Felvirradt és felvirrad a proletárforradalom napja. Nincs erő a kapitalizmusban, hogy megállítsa a forradalmat. Ahol még nem dőlt romba ott is ingadozik a tőkés társadalom. A világ minden gyárában, bányájában, ahol kizsákmányoltak húzzák még a nehéz igát, ott testvérei, öntudatra jutott testvérei vannak az orosz, magyar és szlovák proletároknak.
Semmi sincs, ami feltartóztathatná a proletariátus győzelmét, folyik az osztályharc a nemzeti határok között. Minden antant ország proletariátusa véres harcban áll az elnyomó nacionalista burzsoáziával és a proletár-államok fegyveres hatalma nemzetközi méreteket ad az osztályharcnak.
Testvéri üdvözletünket küldjük a fiatal Szlovák Tanácsköztársaságnak: ők is meglátták már a helyes utat és tudják, hogy a dolgozók a szocializmushoz, a kommunizmushoz csak a haldokló, de még mindig görcsösen élni akaró kapitalizmus hulláján át juthatnak. Fel tehát, szlovák testvéreink! A harc kimenetele nem lehet kétséges. A világ nemzetközi burzsoáziájával szemben harcba fog állni a világ egész proletariátusa.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!