A többség meghódítása az országban

A roham megszervezése 1

(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922

 

Második fejezet

A roham megszervezése

1

A többség meghódítása az országban

LENIN Október előtti cikkeiben és leveleiben mindig hangsúlyozta, hogy a nép politikai sorsát, az egész ország sorsát, elsősorban a forradalom petrográdi és moszkvai győzelme dönti el. A fegyveres felkelés Petrográdon és Moszkvában jelentős mértékben eleve eldönti a harc kimenetelét az egész országban.

De amikor a bolsevikok pártja, élén Leninnel és Sztálinnal, megállapította, hogy hol kell a főcsapást mérni, hogy hol dől el alapjában a forradalom sorsa, hol kell megteremteni az átütő és a döntő túlerőt, sohasem indult ki abból, hogy az egész ország csak úgy önmagától, automatikusan követni fogja Petrográdot és Moszkvát, ahol a szovjetek hatalomra jutottak. Az egész országban mozgósították az erőket. És Leninnek az a megállapítása is, hogy a felkelés megérett, teljes egészében nemcsak a központban, hanem az egész országban működő osztályerők kölcsönviszonyának elemzésén alapult.

„Az országban többségben vagyunk…”¹ — írta Lenin „Megérett a válság” c. történelmi jelentőségű cikkében.

A Kornyilov-felkelés után világossá vált, hogy a bolsevikok meghódították a többséget az országban.

A bolsevik párt Központi Bizottságának a fegyveres felkelésről hozott határozata egy új, harmadik szakasz kezdetét jelezte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésének történetében.

Az első szakaszt (1917 március — április) Sztálin úgy jellemezte, mint a párt új orientációjának szakaszát.

A második szakaszt (1917 május — augusztus), mint a tömegek forradalmi mozgósításának szakaszát.

A harmadik szakaszt (1917 szeptember — október), mint a roham megszervezésének szakaszát.

„Ennek az időszaknak jellemző vonása az, — írta Sztálin a roham megszervezésének szakaszáról — hogy gyorsan érlelődött a válság, a kormánykörök teljesen elvesztették a fejüket, az eszerek és mensevikek el voltak szigetelve és az ingadozó elemek tömegesen jöttek át a bolsevikok oldalára”².

Miután a bolsevikok a petrográdi és a moszkvai szovjetben meghódították a többséget, ugyanez történt az ország majdnem összes nagyipari központjainak szovjetjeiben is: Jekaterinburgban és Minszkben, Rosztovban és Szaratovban, Kievben és Harkovban, Taganrogban és Szamarában, Cáricinben és Vlagyimirban, nem is szólva Lugánszkról és Ivanovo-Voznyeszenszkről, ahol a szovjetek röviddel a februári burzsoá-demokratikus forradalom után a bolsevikok kezébe jutottak. Az összes nagyipari központok és kerületek számadatai az alkotmányozó nemzetgyűlésbe megejtett választásokról, melyek ugyan már az októberi forradalom után történtek, de az októberi forradalom előtt kialakult erőviszonyokat tükrözték vissza, megmutatják, mennyire megnőtt az országban a bolsevikok befolyása.

Ivanovo-Voznyeszenszkben a bolsevikok 17.166 szavazatot (64%), a mensevikek 679 (2.6%), az eszerek 3389 (12.7%) szavazatot kaptak. Kinyesmában a bolsevikok 3567 szavazatot, az eszerek 858 szavazatot, a mensevikek 815 szavazatot kaptak. A Vlagyimiri kormányzóság Vlagyimiri kerületében, ahol nagy textilgyárak voltak, a bolsevikokra a választók 71 százaléka szavazott (több mint 36.000 és csak 745-en szavaztak a mensevikekre és 11.600-an az eszerekre). Ugyanennek a kormányzóságnak sujai kerületében a bolsevikok a szavazatok 63.5 százalékát kapták, az eszerek 22 százalékot, a mensevikek 2 százalékot. Jekaterinburgban a bolsevikok listájára 11.827 szavazatot, az eszerek listájára 4293 szavazatot, a mensevikek listájára 567 szavazatot adtak le.

Érdekesek az uráli Asa-Balasovszkij-ipartelep adatai. Itt a bolsevikok 1829 szavazatot, az eszerek 134 szavazatot, a többi párt pedig összesen 20 szavazatot kapott. Az Ufai kormányzóság Minyárszkaja járásában (a minyárszkajai ipartelepen 2232 választó szavazott a bolsevikokra, míg az eszerek 116 szavazatot, a többi párt pedig 28 szavazatot kapott. Minszkben a szavazatok 63 százaléka esett a bolsevikokra, az eszerekre 19 százalék, a mensevikekre 1.8 százalék.

Ezek a számok világosan mutatják a mensevikek teljes csődjét, akik elsősorban éppen a nagy proletár központokban veszítették el minden befolyásukat a tömegekre. A győzelmet, melyet a bolsevikok a nagyvárosok szovjetjeiben arattak, országos méretekben kellett megszilárdítani. E célból a bolsevikok követelték a II. szovjetkongresszus összehívását. A harc a II. kongresszus idejekorán való összehívásáért és a kongresszus bolsevik vezetéséért egyúttal a vidéken a roham megszervezésének legfontosabb formájává lett.

Október elején a bolsevik párt Központi Bizottsága Szverdlov aláírásával körlevelet küldött ki a vidékre, melyben közölte, hogy a párt rendkívüli kongresszusa október 17-ére, az összoroszországi szovjetkongresszus pedig október 20-ára van kitűzve. A párt Központi Bizottsága azt javasolta, hogy a pártkongresszus és a szovjetkongresszus mandátumaival lehetőleg ugyanazokat küldjék, ejtsék meg az új szovjetválasztásokat, hívják össze a körzeti és területi szovjetkongresszusokat, hozzanak a szovjetek összkongresszusának azonnali összehívását követelő határozatokat és ezeket sürgönyileg közöljék a központtal. Szeptember 30-án az OSZDMP(b) Központi Bizottságának aláírásával a „Rabócsij Puty” („Munkás út”) c. újságban vezércikk jelent meg „A szovjetkongresszus előestéjén” címmel. A vezércikk harcra hívott fel a kongresszus összehívását gátoló megalkuvók ellen.

„Legyetek résen, elvtársak! — szólította fel a párt Központi Bizottsága a helyi funkcionáriusokat. — Csak magatokra számítsatok. Percet se veszítve készüljetek a szovjetkongresszusra, hívjátok össze a területi kongresszusokat, vívjátok ki, hogy a kongresszusra a megalkuvás ellenfeleit küldjék, egy lépést se engedjetek azokból a pozíciókból, melyeket a szovjetek a vidéken kivívtak maguknak!”

A Központi Bizottság azzal fejezte be a felhívást, hogy figyelmeztette az elvtársakat, ne lépjenek akcióba idő előtt, s lényegében azt követelte, hogy várják a jelet a központból.

„Nem akkor kezdjük a harcot, amikor az ellenségeink számára előnyös. Semmilyen részleges akció se legyen!”

Különösen nagy méreteket öltött a területi szovjetkongresszusok összehívásáért folyó kampány az északi területi szovjetek kongresszusának megnyitása után. Területi szovjetkongresszusokat az ország következő fontosabb központjaiban hívtak össze: (Lásd a táblázatot a 48. oldalon.— A szerk).

 

A kongresszus neve	Az összehívás időpontja	helye
1. Az Északi terület szovjetkongresszusa	október 11	Petrográd
2. A Jekaterinburgi körzeti szovjetkongresszus	október 13	Jekaterinburg
3. A Vlagyimiri kormányzóság szovjetkongresszus	október 16	Vlagyimir
4. A Volgamenti terület szovjetkongresszusa	október 16	Szaratov
5. A Minszki terület szovjetkongresszusa	október 16	Minszk
6. Az első össz-szibériai szovjetkongresszus	október 16	Irkutszk
7. A Tveri kormányzóság szovjetkongresszusa	október 17	Tver
8. A Délnyugati vidék szovjetjeinek területi értekezlete	október 17	Kiev
9. A Rjazáni kormányzóság szovjetkongresszusa	október 18	Rjazán

Ezenkívül, valamivel az Északi terület szovjetkongresszusa előtt, a következő kongresszusok folytak le:

 

1. Az uráli szovjetek területi kongresszusa	augusztus 17	Jekaterinburg
2. Közép-Szibéria szovjetkongresszusa	szeptember 5	Krasznojárszk
3. A Turkesztáni szovjetek II. vidéki kongresszusa	szeptember 29	Taskent
4. A Donyec-és a Krivojrog-medence szovjetjeinek területi kongresszusa	október 6	Harkov
5. Kelet-Szibéria szovjetkongresszusa	október 10	Irkutszk

A táblázatban felsorolt kongresszusokon a következő szovjetek képviseltették magukat: Petrográd és Moszkva, Finnország és Észtország, a Volgamellék és az Ural, Szibéria és Távolkelet, Ukrajna és Közép-Ázsia, vagyis majdnem az egész óriási ország szovjetjei. A volgamelléki területi szovjetkongresszuson jelen voltak Szaratov, Szamara, Szimbirszk, Szizrán, Asztrachán, Cáricin és más városok delegátusai. Az első összszibériai szovjetkongresszus 69 szibériai és távolkeleti szovjetet képviselt (Vlagyivosztok, Tjumeny, Harbin a kínai — keleti vasút kisajátítási területe, a Jakut terület, Habarovszk stb.) A kongresszuson összesen 184 delegátus volt jelen, köztük 65 bolsevik, 35 „baloldali” eszer.

A Délnyugati vidék szovjetjeinek területi tanácskozásán Kievben 34 szovjet volt képviselve. Az Északi terület szovjetkongresszusán, mint már említettük, jelen voltak Petrográd és a petrográdi kormányzóság, Moszkva, Archangelszk szovjetjeinek delegátusai s Finnország, Észtország, Lettország egyes szovjetjeinek küldöttei.

A szovjetkongresszusok rendszerint bolsevik határozatokat fogadtak el és a hatalomnak a szovjetek kezébe kerüléséért vívott harc jegyében folytak le. Hogy milyen volt a hangulat a vidéken, azt mutatja a Vlagyimiri kormányzóság szovjetkongresszusának határozata, ahol Vlagyimir városán kívül résztvettek Ivanovo-Voznyeszenszk, Suja, Kovrov, Gorohovec és a Vlagyimiri kormányzóság egyéb ipari központjainak szovjetjei.

„Az ideiglenes kormányt és az összes őt támogató pártokat a forradalom elárulása és a népárulás kormányának és pártjainak nyilvánítjuk. Megállapítjuk, hogy a Vlagyimiri kormányzóság összes szovjetjei és e szovjetek kormányzósági központja (a kormányzósági végrehajtó bizottság) ezentúl a nyílt és könyörtelen harc álláspontját foglalják el az ideiglenes kormánnyal szemben”.

Az októberi forradalom előtt lefolyt területi és kormányzósági szovjetkongresszusok igen nagy szerepet játszottak a roham előkészítésében. Nemcsak határozatokat fogadtak el arról, hogy a hatalmat a szovjetek kezébe kell átadni, hanem konkrét kötelezettségeket is vállaltak, hogy a döntő harcok napjaiban támogatni fogják Petrográdot és Moszkvát.

A bolsevik Központi Bizottság utasításának megfelelően a helyi szervezetek készültek az egész párt október 17-i rendkívüli kongresszusára. Ez a kongresszus nem jött létre, de majdnem mindenütt pártkonferenciák és pártkongresszusok folytak le, amelyek mind ugyanazt a kérdést, „az aktuális helyzetet”, vagyis a fegyveres felkelés kérdését vitatták meg.

Október 1-én megnyílt a Petrográdi kormányzóság bolsevikjeinek kerületi konferenciája, október 10-én a bolsevikok moszkvai városi konferenciája. Október elején összehívták a nyizsnij-novgorodi bolsevikok kormányzósági pártkonferenciáját (szeptember 30-tól október 2-ig), október 6-án megnyílt Szamarában a kormányzósági pártkongresszus, október 5-én Bjelorusszia és a Nyugati front pártszervezeteinek II. területi konferenciája. Ugyanekkor (október 2-től 7-ig) Tifliszben megtartották a kaukázusi bolsevik szervezetek első területi kongresszusát. Október elején és közepén kormányzósági pártkonferenciák folytak le Voronyezsben, Novgorodban, Ivanovo-Voznyeszenszkben, Jaroszlávlban, Vjatkában, Permben, Ufában, Jekaterinburgban, Tomszkban és más városokban.

Az ország főbb ipari központjaiban a bolsevik párt szervezetei azonnal mint önálló szervezetek álltak helyre, vagy pedig már a februári forradalmat követő első hónapokban határozottan a mensevikekkel való szakítás felé haladtak. De voltak olyan városok is, ahol a megalkuvó opportunista elemek miatt nem sikerült eléggé szilárd bolsevik magot összekovácsolni. Ezeken a helyeken a mensevikekkel közös pártszervezetek létesültek. Egyes helyeken 1917 augusztusáig, szeptemberéig, sőt októberéig is fennálltak ilyen szervezetek. De éppen ezekben az októberi harcokat megelőző őszi hónapokban vált általánossá a mensevikekkel való szakítás. A „Právda” („Igazság”) szeptemberben—októberben „Pártélet” c. rovatában, nap-nap után közölt „A Központi Bizottsághoz intézett levelek”-et, melyek arról szóltak, hogy végleg kialakultak az önálló bolsevik pártszervezetek, hogy ezek a szervezetek a Központi Bizottság útmutatásai alapján dolgoznak, hogy határozottan szakítottak a mensevikekkel. 1917 augusztusában önálló bolsevik szervezetek alakultak ki Pszkovban és Vjatkában, szeptemberben —Taganrogban, Szimferopolban, Orsában, Vladivosztokban, Orenburgban, Bergyánszkban, Jeliszavetgrádban, Novo-Nyikolájevszkben és Tomszkban, októberben — Omszkban és Irkutszkban. Mint a tapasztalat mutatta, a szovjetek hatalmáért folyó harc nehezebb volt, a szovjetek később és bonyolultabb körülmények között jutottak hatalomra ott, ahol, a bolsevik párt Központi Bizottságának egyenes utasítása ellenére, a mensevikekkel való szakítást és az önálló bolsevik szervezetek létesítését megengedhetetlen módon halogatták.

1917 októberében a vidéken jelentékeny bolsevik csapatok voltak és szilárdultak már meg. A bolsevikok pártja hatalmasra nőtt. Mint ahogy Szverdlov elvtárs a Központi Bizottság október 16-i ülésén közölte, a bolsevik pártnak ebben az időben nem kevesebb, mint 400.000 tagja volt.

A bolsevikok 400.000-es hadserege rendkívül kedvezően oszlott meg az országban. A párt főerői természetesen a két fővárosban összpontosultak — Petrográdon októberben a pártnak mintegy 50.000 tagja volt, Moszkvában több mint 20.000, a moszkvai területtel együtt pedig kb. 70.000. Az uráli pártszervezetnek több mint 30.000 tagja volt.

A bolsevikok II. északnyugati konferenciáján Minszkben (októberben) 28.590 párttag volt képviselve és a Nyugati fronttal együtt körülbelül 49.000.

A Délnyugati vidék 1917 júliusában Kievben lefolyt pártkonferenciája 8 szervezetet képviselt 7297 párttaggal; ezek közül a kievi pártszervezethez tartozott 4000, az odesszaihoz pedig 2200.

A kaukázusi bolsevik szervezetek területi kongresszusa Tifliszben (októberben) 8636 párttagot képviselt, köztük 2200 bakuit. Nagy bolsevik szervezete volt Ivanovo-Voznyeszenszknek — 6000 párttaggal. A szaratovi pártszervezetnek 3500 tagja volt, a szamarainak 4000, a nyizsnij-novgorodinak 3000, a cáricininek mintegy 1000, a kazáninak 650, a voronyezsinek 600.

A bolsevik párt Központi Bizottságának vezetése alatt az egész országban készültek a hatalom megragadására. Az óriási nehézségek s az ideiglenes kormány és szervei által való üldözés ellenére a Központi Bizottság és a vidék kapcsolata az októberi forradalom előtti napokban kitűnően meg volt szervezve.

A fegyveres felkelés szükségességének eszméjét a párt VI. kongresszusának küldöttei vitték a tömegekbe. A helyi pártszervezetekkel együtt ők készítették elő gyakorlatilag és teremtették meg a fegyveres felkelés sikeres kimenetelének feltételeit.

A VI. bolsevik kongresszus küldöttei a munkás-központokba, a frontra, a falvakba mentek. Közülük 64-en működtek Petrográdon, 55-en Moszkvában, 33-an a Donyec-medencébe, Harkovba, Odesszába, 13-an Bakuba, 12-en az Uralba utaztak.

Számos küldött ment az ország többi nagyobb városába, Ivanovo-Voznyeszenszkbe, Tulába, Nyizsnij-Novogorodba, a donmenti Rosztovba, Ufába, Omszkba, Vlagyivosztokba. A bolsevik küldöttek eljuttatták a kongresszusi határozatokat a munkásokhoz, parasztokhoz és katonákhoz. Előkészítették a dolgozókat az új forradalomra, vörösgárdista osztagokat alakítottak, a tömegeket a kapitalizmus elleni rohamra, fegyveres felkelés szervezésére lelkesítették.

A bolsevik párt Központi Bizottsága tagjait az egyes területekre küldte ki. A területekre kiküldött elvtársak rendszeres jelentéseket tettek a Központi Bizottságnak a vidéki munka menetéről. Minden távoli vidékről érkező sürgönynek, melyben azt jelentették, hogy a vidék kész támogatni a központban kitörő felkelést, rendkívül nagy fontossága volt az országban uralkodó hangulat számbavétele szempontjából. Szverdlov megkövetelte, hogy a vidékről állandóan és rendszeresen informálják és ő maga mindig szoros kapcsolatban volt a legtávolabbi területekkel is.

„Petrográd nem az egész Oroszország” — kiáltoztak hisztérikusan lapjaikban a mensevikek és eszerek, eredménytelenül igyekezve bebizonyítani, hogy a döntő harc pillanatában a mérhetetlen vidék, mint a lavina, megfojtja a bolsevik „szigetecskéken” — Petrográdon és Moszkvában — kitört felkelést. De a bolsevikoknak a felkelést előkészítő vezérkarában jól tudták, hogy Petrográd és Moszkva nem „szigetecskék”, melyeket egy velük szembenálló „vidék” ellenséges gyűrűje vesz körül, hanem harcos központok, élenjáró osztagok, amelyeknek felszólítására és jeladására az egész országban, egyik csapat, város, kerület a másik után száll majd harcba.

Nem volt egyetlen nagyobb terület sem, amely ne kapott volna külön megbízást a párt Központi Bizottságától. Az Ural és a Donyec-medence, Bjelorusszija és az Észak-Kaukázus előre tudták, hogy a készülő felkelésben hol a helyük, mi a feladatuk, mi a szerepük. A vidéki szervezetekhez kiutaztak a párt Központi Bizottságának küldöttei, közölték a legújabb határozatokat, ellenőrizték a hatalom megragadásának előkészítését. Nőttek, fegyverkeztek, véglegesen kialakultak, harcra készültek a Vörös Gárda csapatai, amelyek Október előestéjén az országnak majdnem minden nagyobb központjában megvoltak szervezve. Az egész ország, lélekzetét visszafojtva, csak a harci jelet várta és mindenki tudta, hogy ez a jel Petrográdról es Moszkvából fog jönni.

Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!