Brutálisan emelkedhet a parlamenti pártok pénze – így gyengítené a Tiszát a vajdabanda?

Jelentősen megemelné a kormány a frakciók támogatását, egy, a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó utolsó pillanatos módosító javaslattal. A pártok parlamenti frakciói által elkölthető keretből így minden képviselőcsoport megduplázhatná a munkatársainak számát, ráadásul fejenként dupla annyi fizetésért. Az ellenzéki pártok a jelenlegi gazdasági nehézségek miatt ellenzik a javaslatot. A Republikon Alapítvány Kuratóriumi elnöke szerint a Fidesznek fontos politikai célja lehet a Tisza gyengítése a kis pártok erősítésével.
Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága most jelentősen emelne ezeken az összegeken így a frakciók jövőre a saját tiszteletdíjuk kétszerese helyett 3,3-szeresét költhetnék a maguk és alkalmazottaik munkájához szükséges felszerelésre és eszközökre. A frakciók működésére a tiszteletdíj tízszeresének, valamint képviselőnként a tiszteletdíj 50%-ának megfelelő összeget fordíthatnának.
Ezt a javaslatot jövő héten nagy valószínűséggel megszavazza a kétharmados kormánytöbbség. Az ellenzéki pártok ugyanakkor ellenzik. A Tisza Párt pedig több szempontból felháborítónak tartja a javaslatot.
„Nyilván arról van szó, hogy olyan pártok kapjanak anyagi támogatást adófizetői pénzből, akiknek jelenleg semmilyen társadalmi támogatottságuk nincs. Eleve úgy ülnek bent most ellenzéki pártok, hogy nulla százalékon állnak” – nyilatkozta Magyar Péter.
A Republikon legfrissebb felmérése szerint, amely hétfőn jelenik meg, a jelenlegi ellenzéki pártok közül a Tisza Párt mellett, amely tovább növelte az előnyét, a Mi Hazánk és a DK jutna be a parlamentbe. A Kétfarkú Kutya Párt a küszöb határán mozog.
Horn Gábor úgy látja, a Fidesznek fontos politikai célja a Tisza Párt gyengítése a kis pártok erősítésével. „Szoros verseny esetén elemi érdeke, hogy minél több olyan párt induljon el, ami akár csak néhány százalékot kap. Én azon se csodálkoznék, ha látnánk még torvénymódosítást, 5 százalékról lemenne mondjuk 3 százalékra a küszöb” – fogalmazott.
Ha a módosítást elfogadja az Országgyűlés, jövőre minden képviselőcsoport dupla annyi munkatársat vehet fel, mint eddig, ráadásul fejenként dupla annyi fizetésért. (atv)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Ezt a javaslatot jövő héten nagy valószínűséggel megszavazza a kétharmados kormánytöbbség.
Az ellenzéki pártok ugyanakkor ellenzik…”
-UGYANAKKOR – SZERINTÜNK! – BOLDOGAN FOGJÁK HABZSOLNI A NEM VÁRT -„NEMKÍVÁNT”! – HŰSÉGJUTALMAT! (Hiszen MEGSZOLGÁLTÁK!)
Ám ha már annyira kiakadtak a vajdabanda legújabb trükkjén,
NEKÜNK VOLNA EGY JÓL HASZNOSÍTHATÓ JAVASLATUNK:
Ezek az „ellenzéki” frakciók jövőre ahelyett, hogy a saját tiszteletdíjuk kétszerese helyett 3,3-szeresét költenék a maguk és alkalmazottaik munkájához szükséges felszerelésre és eszközökre, és a frakciók működésére a „tiszteletdíj” tízszeresének, valamint képviselőnként a „tiszteletdíj” 50%-ának megfelelő összeget fordítanának, INKÁBB FORDÍTSÁK „NÉPJÓLÉTI” CÉLOKRA!
Hogy pl. mire is gondolunk? Katt. a linkre:
https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/dugig-pakoljak-a-szeretetladat-tiz-perc-mulva-ures
Mondjuk beszállhatnának az ilyen

„SZERETETLÁDÁK” FELTÖLTÉSÉBE!
TÖBBEK KÖZÖTT/EGYEBEK MELLETT!

