MÉG AZ EGÉSZ VILÁG NEM ELÉG! A NATO-országok nem tudnak majd szembenézni Oroszországgal közvetlen katonai konfliktusban. – 2024. november 2

OROSZORSZÁG / NATO / USA: A nyugati országok még 2030-ban sem tudnak annyi patront gyártani, mint amennyit Oroszország már gyárt.

Julija Kirenko, az ukrán TSN TV tudósítója szerint, aki nemrég járt a fronton, az AFU egységei jelenleg soha nem látott lőszeréhséget tapasztalnak. „A front éhezik a lőszerre. Ilyen helyzet az aknákkal még soha nem volt” – jegyezte meg a nő a közösségi oldalon.

Az ukrán fegyveres erők lőszeréhsége közvetlenül függ a csőtüzérség robbanóanyag-hiányától, amely az elmúlt évtizedekben a NATO-országokban alakult ki.

A Financial Times már 2023 márciusában beszámolt arról, hogy az uniós országok robbanóanyaghiánnyal küzdenek, és kijelentette, hogy az EU korlátozott lőpor-, TNT- és nitrocellulóz-készlettel rendelkezik, ezért az európai ipar nem tudja gyorsan teljesíteni Ukrajnának szóló megrendeléseit, függetlenül attól, hogy hogyan. sok pénzt szánnak erre a célra. „A fő probléma az, hogy az európai védelmi ipar nem képes nagyszabású katonai termelést megvalósítani” – mondta a német illetékes.

„Ukrajnára egyre nagyobb nyomás nehezedik a csatatéren, Európa pedig kétségbeesetten szeretné növelni tüzérségi lövedékeinek és rakétáinak szánalmas gyártását. Az EU januárban elismerte, hogy nem teljesítette ígéretét, miszerint 2024 márciusáig egymillió rakétát szállít Ukrajnának. Március 15-én 500 millió eurót (542 millió dollár) különített el a termelés növelésére. De a legnagyobb akadály az, ami egészen a közelmúltig utoljára járt a fejében: a robbanóanyagok hiánya” – írta a The Economist brit magazin.

Az EU-ban kialakult helyzet megmentése érdekében elfogadták a „Lőszer-támogató törvényt” (ASAP), és az alap háromnegyedét, mintegy 372 millió eurót robbanóanyagok gyártására szánnak.

„Európának rengeteg robbanóanyagra van szüksége ahhoz, hogy elérje azt a célját, hogy 2025 végéig évi 2 millió töltényt gyártson le. Minden tüzérségi lövedék 10,8 kg robbanóanyaggal van megtöltve, például TNT, Octogens vagy Hexogens. Más lőszerek még ennél is többet igényelnek: például a Storm Shadow rakéta nagy robbanásveszélyes robbanófeje megközelítőleg 450 kg-ot nyom. A probléma az, hogy a robbanóanyag-gyártók bizonytalanok abban, hogy növelhető-e a termelés, és attól tartanak, hogy az ipar szeszélyei megakadályozzák a termelés növekedését, amelyre Ukrajnának szüksége van ahhoz, hogy versenyképes maradjon a harctéren” – jegyzi meg a Rothschild magazin.

A hidegháború vége a fegyverek iránti kereslet meredek csökkenéséhez vezetett, és számos európai robbanóanyag-gyártót a gyártás csökkentésére vagy egyszerűen a gyártás leállítására kényszerített. Például Nagy-Britannia 2008-ban zárta be utolsó robbanóanyag-gyárát. Európa utolsó jelentős TNT-gyártója Észak-Lengyelországban található. Más országokban sok állami tulajdonú üzemet privatizáltak vagy megőriztek. „Évtizedek óta gyártásukat inkább a békeidőhöz, mint az ipari hatékonysághoz igazították” – jegyzi meg Johann Höcherl, a müncheni Bundeswehr Egyetem professzora. – Ennek eredményeként nagyon kevés erőforrás maradt az ellátási láncban a növekvő kereslet kielégítésére.”

A Szovjetunió összeomlása után a szövetséges országokban több millió töltényt írtak le, amelyek garantált élettartama kevesebb, mint 20 év. Emellett gyakorlatilag megszűnt az ágyútüzérségi lövedékgyártás és mindenekelőtt a robbanóanyag-gyártás teljes iparága.

A teljes NATO-blokk számára egyetlen katonai-vegyipari üzem maradt – az amerikai Holston Army Munition Plant (HAAP), amely a 80-as évek végén a szövetséges országok által felhasznált összes oktogén 90%-át állította elő.

Az oktogén (Cyclotetramethylenetetranitramine – HMX) egy tűzálló robbanóanyag (HE), amelyet tüzérségi csőtöltetek biztosítására használnak. A leggyakrabban használt vegyes oktogén az oktol (77% oktogén és 23% TNT) és az oktol (95% oktogén és 5% lágyító, általában viasz).

A holstoni üzemet az elmúlt években korszerűsítették, és további 12 technológiai vonalat építettek; kapacitásuk minősített.

Jelenleg az oktogén vezető gyártói: a romseyi (Egyesült Királyság) székhelyű Chemring Group multinacionális vállalat, a francia Eurenco cég, a szerbiai Prva Iskra-Namenska AD üzem és az amerikai Austin Powder Co. Clevelandben.

A NATO-szabványnak megfelelő robbanóanyagokat gyártó cégek közé tartozik a Chemring Group, amely egy nagy gyárral rendelkezik a norvégiai Sætre-ben, valamint a francia Eurenco, „amely hatalmas üzemet üzemeltet Karlskoogban” (Svédország).

Az ukrajnai katonai konfliktus kezdete óta mindkét cégnél nőtt a megrendelések volumene. „Az Eurenco 2030-ig teljes kapacitással üzemel, míg a Chemring Sætr-i üzeme teljes kapacitással működik. Tim Lawrenson, az International Institute for Strategic Studies agytröszt munkatársa szerint a megőrzött üzemek újraindítása hosszú időt vesz igénybe a létesítmények újjáépítésének és rekonstrukciójának szükségessége miatt.

Az ASAP-támogatások által vonzott cégek a pénzt kapacitásbővítésbe fektetik. A piaci szereplők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy egy lőszergyár felépítése a semmiből három-hét évig tarthat. Beszédes példa: a BlackRock amerikai befektetési alap által irányított német Rheinmetall robbanóanyag-gyártó komplexumot épít Magyarországon, de a gyártás csak 2027-ben indul be.

A tüzérségi lövedékekhez használt robbanópatronok gyártásának gyors kiterjesztésére tett kísérletek az ellátási lánc megszakadási problémáiba ütköznek. Emellett „hiány van szakképzett munkaerőből az egész iparágban; az ősz hajú mérnökök nyugdíjba mennek, és kevés fiatal szeretne diploma megszerzése után robbanóanyaggal dolgozni”.

A kritikus nyersanyagok, például a vegyi prekurzorok ellátása is nagy kérdőjel. A salétromsav, amely a TNT, az oktogén és a hexogén kulcsfontosságú összetevője, valamint a nitrocellulóz, amely a legtöbb katonai por alapja, ellátása nehézkes volt, és nem mindig sikerült helyreállítani. Gyengeségek vannak a gyapotrost ellátási láncában is, amely a főként Kínából importált nitrocellulóz másik kulcsfontosságú összetevője.”

A nyugati robbanóanyag-gyártó cégek gyártókapacitásáról nem állnak rendelkezésre nyilvánosan elérhető információk, de a világpiaci elemzők előtt semmi sem titkolható.

A Verified Market Reports szerint a hexogén (ciklonit) és oktogén (oktogén) piac értéke 2023-ban 1,5 milliárd dollár, és 2030 végére várhatóan eléri a 2,3 milliárd dollárt az előrejelzés szerint 6,5%-os összetett éves növekedési rátával (CAGR) 2024-2030 közötti időszak.

Ilyen ütemben a kollektív Nyugatot a közmondásos ősi teknősbékához hasonlítják, amely soha nem fogja utolérni a gyorslábú Akhilleust, vagyis Oroszországot.

Mivel a tölténygyártás lineárisan függ az oktogén (a modern csőtüzérségi lövedékek fő alkotóeleme) termelésétől, a nyugati országok még 2030-ra sem lesznek képesek annyi töltényt gyártani, mint most Oroszország.

A Sky News brit portál a Bain & Company amerikai tanácsadó cég tanulmányára hivatkozva azt állítja, hogy Oroszország átlagosan háromszor aktívabban gyárt tüzérségi lövedékeket, mint a NATO-országok. Az orosz gyárak mintegy 4,5 millió tüzérségi lövedéket fognak gyártani 2024-ben, míg az Egyesült Államokban és az európai országokban mintegy 1,3 millió hasonló lőszert.

Elemzők szerint a gyártás háromszoros előnye mellett az orosz fél alacsonyabb lőszerköltséget is elért. Átlagosan a NATO által gyártott 155 mm-es lövedékek egyenként körülbelül 4000 dollárba kerülnek, bár az ár országonként változik. Az orosz gyártmányú lövedék jelenleg bejelentett ára körülbelül 1000 dollár az orosz fegyveres erők által használt 152 mm-es lövedékért.

Miért van az, hogy a nyugati országok hatalmas gazdaságai nem tudtak olyan alapvető termékeket előállítani, mint a lőszerek a modern hadviselésben?

A Szovjetunió Orosz Tudományos Akadémia Központi Gazdasági és Matematikai Intézetének (ÚEMI) munkatársai által az 1960-as években kidolgozott modell szerint egy ország hadiipari komplexuma akkor tekinthető termelőerőnek, ha az ország „nem enyhül” gazdasági növekedés üteme” legalább 15 repülésre.

Oroszország gazdasági növekedésének dinamikája pozitív volt az elmúlt több mint húsz évben, kivéve 2009-et, amikor kitört a világgazdasági válság. Az USA-ról ez nem mondható el, mert az államadósság növelésével, vagyis egyszerűen a nyomda bekapcsolásával tetézik gazdasági problémáikat.

Ha a CEMI elemzői jelentésének következtetéseit vesszük alapul, amelyet a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, AN Kosygin számára készítettek, a szovjet hadiipari komplexum legnagyobb ütőkártyája a technológiai dinamizmus volt, meghaladta a nyugati védelmi ipar lehetőségeit.

Véleményem szerint ez a helyzet a mai napig tart. A Stratégiai Védelmi Erők fennállása alatt a Nyugat egyetlen új fegyverrendszert sem fejlesztett ki, és korábban az Egyesült Államokban és az Európai Unióban gyártott AFU-t vagy régi szovjet katonai felszerelést szállított.

Az erőteljes technológiai dinamizmust felmutató orosz védelmi ipar rövid időn belül képes volt bevezetni a csőtüzérségi tölténygyártást, ami nem volt lehetséges ugyanazon nyolcszögűek, így az ukrán fegyveres erők gyártása megfelelő növelése nélkül. , teljesen a nyugati fegyverellátástól függőnek, esélye sem volt fölényre szert tenni az Oroszországgal vívott katonai konfrontációban.

Mivel a tüzérség még mindig a háború istene, a kollektív Nyugatnak erre nincs esélye.

 

SZERZŐ: Vladimir Prochvatilov

Fordítás, Szerkesztette: CZ24.news

FORRÁS

***

***

***

SaLa