(idézet: Árkus István – Véres napok Chilében – 1973)
Másnap reggel bemegyek a nagykövetségünkre. Az épületet változatlanul géppisztolyos rohamrendőrök zárják el a külvilágtól és most is csak a hivatalos magyar kiküldöttek be- és kimenetelét engedélyezik. Követségünk telexgépén éppen a budapesti külügyminisztérium jelentkezik. Akik éppen ott vagyunk, együtt olvassuk soronként az érkező jegyzék szövegét, amely bejelenti a diplomáciai kapcsolatok fölfüggesztését a Magyar Népköztársaság és Chile új, fasiszta rezsimje között. A magyar érdekek védelmét ezentúl Ausztria látja el, amelynek kormánya elismerte a katonai juntát. Nagykövetségünkre — távozásunk után — osztrák zászló kerül, és minden magyar ingatlanra a fölirat: „Az osztrák nagykövetség védelme alatt.”
Otthon telefonhívást kapok. P. kollégám kétségbeesett hangját hallom. P. a Népi Egység egyik újságjánál dolgozott. Most fiát keresi, aki a műszaki egyetemről szeptember 11-én „eltűnt” hallgatók között volt. Nem lépett-e érintkezésbe velünk? — kérdi. Telefonunkat ekkor már a junta lehallgattatja, de erre vonatkozó célzásaimat P. sehogysem akarja megérteni. Sőt, néhány órával később örömmel közli, hogy az ellenállásban eddig részt vett fia előkerült, és bejelenti, hogy mielőtt a hegyekbe vonulna, néhány napig nálunk akar tartózkodni. Még azt is hozzáteszi, hogy a „szükséges felszerelést” is áthozza hozzánk. Mielőtt azonban bármit is szólni tudnék, telefonom süketté válik.
Házunkat már erősen figyelik. Ezért ahányan vagyunk, annyifelé szóródunk az ide vezető utcákon, hogy idejében föltartóztassuk a könnyelmű barátot és fiát, s figyelmeztessük a rájuk leselkedő veszélyre.
Mint később kiderül, P. szerencsére idejekorán észrevette, hogy környékünkön aznap nem tud átjutni a szigorú igazoltatás miatt. Ezért ő is, fia is már Santiagón kívülről tudósít, hogy ne számítsunk többé látogatásukra, úton vannak a hegyekbe.
A helyzet egyre elszomorítóbb. A razziák, a házkutatások és az üldözések miatt a nap folyamán már sokszor csengetnek a kapunkon. Az úttest túloldalán azonban már ott áll a detektívekkel megrakott autó, s néhány házzal odébb pedig géppisztolyos, rohamsisakos rendőrök ácsorognak. Tudom, hogy csak arra várnak, hogy bárki az üldözöttek közül menedéket kérve nálunk, belépjen a csapdájukba. Fájó szívvel bár, de most már minden barátunkat, ismerősünket el kell küldenem. Még akkor is, ha csupán arra kérnek, hogy karon ülő kisgyerekkel legalább feleségüket engedjem be. A junta a nőket sem kíméli, ha a Népi Egység hívei. Ezért fennhangon, hogy az odaát álló autóban is jól hallják, azt kell színlelnem, hogy kéregető ismeretleneket, koldusokat utasítok el azzal, hogy „nekünk sincs elegendő élelmiszerünk” … Vajon mi lesz majd ezután velük? Meddig sikerül átcsúszniuk az igazoltatásokon? Meddig tudják elkerülni a letartóztatást?
A diplomáciai kapcsolat fölfüggesztését követő napoktól egészen addig, amíg egy héttel később el nem hagyhatjuk az országot, fokozzák családom ellen a „pszichológiai hadviselést”. A velünk szemben álldogáló kocsiból napjában többször is a hadügyminisztérium jelvényét viselő nyomozó odajön a kapuhoz és becsenget. Mindig egy-egy chilei nevet mond, azt állítván, hogy az illető személy nálunk lakik, és be kell kísérnie.
— Itt csak egy magyar család lakik — válaszolom újra meg újra. Mire ő:
— Ó, bocsánat, úgy látszik, eltévesztettük a házszámot …
Tovább kapjuk a tragikus híreket. Az 500 000 escudós jutalom (egy jó szakmunkás ötvenhavi fizetése) fantasztikus ígéretétől megszédülve, valaki elárulja a Chilei Kommunista Párt főtitkárának rejtekhelyét, és Luis Corvalán elvtárs a junta kezébe kerül. A Népi Egység több más vezetőjét, akinek nem sikerült menedéket találnia valamelyik dél-amerikai vagy nyugat-európai állam santiagói diplomáciai missziójánál, és nem volt lehetősége arra, hogy illegalitásba vonuljon, a junta a déli sarkvidéki zónában fekvő Dawson szigetére szállítja, ahol életük már a zord természeti viszonyok következtében is veszélybe kerül.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!