“Hiszékenység – A vallás a társadalmi haladás ellen! – SaLa világnézete” bejegyzéshez 5 hozzászólás
Amint korábban is írtam, az egyház Arisztotelészen keresztül vette át Indiából azt az ontológiai Istenképet, amit ma is tomizmusnak neveznek és a II vatikáni zsinat óta nem egyeduralkodó, de meghatározó nézete a katolicizmusnak. Nyilvánvaló, hogy az indiai szankhya irányzat az ember antropológiai-ontológiai önmeghatározásához hozzásegítette az emberi kultúrát, hiszen amikor pirincípiumokról beszélünk, akkor ott a világegész vonatkozó egyben ontológia és metafizikai alapvetés deklarálódik, így szépo magyar nyelven, és egy ilyen alapvetésnek vmilyen szinten igazolást kell nyernie, különben nem válik elfogadottá, vagy vallásszociológiai fogalommal plauzibilitási strukturával kell rendelkezzen, ami „hihetőségi szerkezetet” jelent, az más kérdés, hogy mitoszokat közvetlenül vagy jelképesen, vagy a misztikus út alapján értelmezzük. Az európai értelemben vett történelmi egyházaknak a hatalommal a politikával való összefonódása volt az az elértéktelenedés, ami miatt a magukat leghaladóbbnak tartó kommunista mozgalmak ellenfelet láttak bennük, vagyis egy olyan jelenséget, amelyik a korábbi haltalmi elit szolgálatába állította önmagát. Nem jelenített meg igazán társadali kritikát, vagy pedig azt annak megoldását a hit által a túlnaniba helyezte, és nem evilág emberi céljainak tartotta, hogy a társadalmi igazságosság érvényesüljön.
Divat egyébként a vallásüldözés leple alatt a régi szocializmus elleni áskálódás, de komoly és releváns valláskritikák jelentek meg Voltaire, Freud, Feuerbach és Marx téziseiben, de a nagy gondolkodók közül Nietzsche sem volt éppen rest, ha a zsidó-keresztény vallást kellett ostoroznia vagy akár egészen elmehetünk a kezdetekhez, amikor a Diocletianus és Decius-féle keresztényüldözések történtek, de egyet ne felejtsünk el, a Magyar Tanácsköztársaságunk alkotmánya és a Népköztársaságé is tudtommal a vallás szabad gyakorlását minden tekintetben deklarálta, de az államot és az egyházat (a vallást) szétválasztotta, megfeleve a modern kor követelményeinek, ezzel az egyházakról és a vallásról is levette a régi terhet, hogy kétes politikai erőkkel fenntartva a szövetséget, ideológiai táptalaja és legitimációs háttere az ember társadalmi elnyomásának.
A hit önmagában része az emberi léleknek.
Hit nélkül talán még a legegyszerűbb dolgok is elérhetetlenné válnának.
Beülsz egy autóba, mondjuk innen: Ózdról, és elindulok Budapestre. A látótávolság ideális esetben néhány 100 méter, nem látok azon túl. Tudom, hogy ott van az út, az elágazás, és hiszem azt, hogy még a sok tív vagy száz elágazás után is oda fogok találni a célhoz.
Hit nélkül nem létezhet ember.
Ahogyan Einstein is utalt rá: az ember a hittel sokkal erősebb, mint az ember a tudással.
Még nem létezett olyan „tudás”, amiről ne bizonyították volna be azt, hogy az kőbe van vésve.
Mindenfajta tudást megcáfol az idő, és elvész a feledésben.
Az ember egyedül a hitében bízhat, az pedig a korábbi cselekedeteiből táplálkozik: vagyis önmagából.
Nem lehet kívülről hitet „venni”, ingegrálni azzal, hogy eljárok misére, templomba, azt a farizeusok tették, és teszik ma is.
Azért, hogy hitem legyen, nem kell pap, nem kell oltár, és nem kell pártszékház sem aranyozott leninfejes szoborral meg a vörös posztóval.
Aki az ember hitét támadja, kétségbe vonja, és az ember lelkét akarja kisajátítani úgy, hogy az ő saját (és mások) hitrendszerét erőszakolja rá, az förtelmes bűn, nincs rá semmilyen mentség.
Az ember hite tehát az emberi autonómia része, egészen addig, ameddig nem próbálja meg ráerőltetni másokra. Az már a zsarnokság.
A hit, a képzelet, a gondolkodás, a tudományos gondolkodás, a tudományos világnézet teszi emberré a gondolkodó anyagot, aki, ha csak a hitére támaszkodik, ha mellőzi a tudomány eredményeit, előtérbe helyezi vele szemben a képzelődését az könnyen a téves úton találja magát. A hit akkor ér valamit, ha a valóságra támaszkodik. A képzelet nagyon fontos, de csak akkor ér valamit, ha az valóban úgy van. Ezt sokszor nehéz eldönteni, de ragaszkodni kell a valósághoz, mert hiszékennyé válik az aki vizsgálat, ellenőrzés nélkül elfogad valamit. Bár gyakran nem lehet ellenőrizni, vizsgálni az állításokat, gyakran marad a hit az eldöntésre. A tudományos módszer azonban segít, a tudományos hit segít az állítások elfogadásában, de mindenki tévedhet, a világ egyre másra megváltoztatja a kőbevéset tudományos hitet, de csak erre lehet, csak erre érdemes haladni. A bizonyítást nem igénylő hit, az képzelődés, akár szélhámosság. Ezért a tudományra kell támaszkodni.
SaLa
Amint korábban is írtam, az egyház Arisztotelészen keresztül vette át Indiából azt az ontológiai Istenképet, amit ma is tomizmusnak neveznek és a II vatikáni zsinat óta nem egyeduralkodó, de meghatározó nézete a katolicizmusnak. Nyilvánvaló, hogy az indiai szankhya irányzat az ember antropológiai-ontológiai önmeghatározásához hozzásegítette az emberi kultúrát, hiszen amikor pirincípiumokról beszélünk, akkor ott a világegész vonatkozó egyben ontológia és metafizikai alapvetés deklarálódik, így szépo magyar nyelven, és egy ilyen alapvetésnek vmilyen szinten igazolást kell nyernie, különben nem válik elfogadottá, vagy vallásszociológiai fogalommal plauzibilitási strukturával kell rendelkezzen, ami „hihetőségi szerkezetet” jelent, az más kérdés, hogy mitoszokat közvetlenül vagy jelképesen, vagy a misztikus út alapján értelmezzük. Az európai értelemben vett történelmi egyházaknak a hatalommal a politikával való összefonódása volt az az elértéktelenedés, ami miatt a magukat leghaladóbbnak tartó kommunista mozgalmak ellenfelet láttak bennük, vagyis egy olyan jelenséget, amelyik a korábbi haltalmi elit szolgálatába állította önmagát. Nem jelenített meg igazán társadali kritikát, vagy pedig azt annak megoldását a hit által a túlnaniba helyezte, és nem evilág emberi céljainak tartotta, hogy a társadalmi igazságosság érvényesüljön.
Divat egyébként a vallásüldözés leple alatt a régi szocializmus elleni áskálódás, de komoly és releváns valláskritikák jelentek meg Voltaire, Freud, Feuerbach és Marx téziseiben, de a nagy gondolkodók közül Nietzsche sem volt éppen rest, ha a zsidó-keresztény vallást kellett ostoroznia vagy akár egészen elmehetünk a kezdetekhez, amikor a Diocletianus és Decius-féle keresztényüldözések történtek, de egyet ne felejtsünk el, a Magyar Tanácsköztársaságunk alkotmánya és a Népköztársaságé is tudtommal a vallás szabad gyakorlását minden tekintetben deklarálta, de az államot és az egyházat (a vallást) szétválasztotta, megfeleve a modern kor követelményeinek, ezzel az egyházakról és a vallásról is levette a régi terhet, hogy kétes politikai erőkkel fenntartva a szövetséget, ideológiai táptalaja és legitimációs háttere az ember társadalmi elnyomásának.
És ez volt az egészséges , fenntartható .
A hit önmagában része az emberi léleknek.
Hit nélkül talán még a legegyszerűbb dolgok is elérhetetlenné válnának.
Beülsz egy autóba, mondjuk innen: Ózdról, és elindulok Budapestre. A látótávolság ideális esetben néhány 100 méter, nem látok azon túl. Tudom, hogy ott van az út, az elágazás, és hiszem azt, hogy még a sok tív vagy száz elágazás után is oda fogok találni a célhoz.
Hit nélkül nem létezhet ember.
Ahogyan Einstein is utalt rá: az ember a hittel sokkal erősebb, mint az ember a tudással.
Még nem létezett olyan „tudás”, amiről ne bizonyították volna be azt, hogy az kőbe van vésve.
Mindenfajta tudást megcáfol az idő, és elvész a feledésben.
Az ember egyedül a hitében bízhat, az pedig a korábbi cselekedeteiből táplálkozik: vagyis önmagából.
Nem lehet kívülről hitet „venni”, ingegrálni azzal, hogy eljárok misére, templomba, azt a farizeusok tették, és teszik ma is.
Azért, hogy hitem legyen, nem kell pap, nem kell oltár, és nem kell pártszékház sem aranyozott leninfejes szoborral meg a vörös posztóval.
Aki az ember hitét támadja, kétségbe vonja, és az ember lelkét akarja kisajátítani úgy, hogy az ő saját (és mások) hitrendszerét erőszakolja rá, az förtelmes bűn, nincs rá semmilyen mentség.
Az ember hite tehát az emberi autonómia része, egészen addig, ameddig nem próbálja meg ráerőltetni másokra. Az már a zsarnokság.
A hit, a képzelet, a gondolkodás, a tudományos gondolkodás, a tudományos világnézet teszi emberré a gondolkodó anyagot, aki, ha csak a hitére támaszkodik, ha mellőzi a tudomány eredményeit, előtérbe helyezi vele szemben a képzelődését az könnyen a téves úton találja magát. A hit akkor ér valamit, ha a valóságra támaszkodik. A képzelet nagyon fontos, de csak akkor ér valamit, ha az valóban úgy van. Ezt sokszor nehéz eldönteni, de ragaszkodni kell a valósághoz, mert hiszékennyé válik az aki vizsgálat, ellenőrzés nélkül elfogad valamit. Bár gyakran nem lehet ellenőrizni, vizsgálni az állításokat, gyakran marad a hit az eldöntésre. A tudományos módszer azonban segít, a tudományos hit segít az állítások elfogadásában, de mindenki tévedhet, a világ egyre másra megváltoztatja a kőbevéset tudományos hitet, de csak erre lehet, csak erre érdemes haladni. A bizonyítást nem igénylő hit, az képzelődés, akár szélhámosság. Ezért a tudományra kell támaszkodni.
SaLa