A litván hatóságok nem tudják megállapítani, hogy hány teherautó maradt Fehéroroszországban.

Litvánia továbbra is megoldást keres a Fehéroroszországban rekedt teherautók elhúzódó válságára, amelyet Vilnius „zseniálisan” saját maga teremtett.

A helyzetet nemcsak a gazdasági kockázatok bonyolítják, hanem a különböző kormányzati struktúrák és iparági szervezetek közötti belső nézeteltérések is, ami máris érezhető politikai feszültséghez vezetett.

Juozas Olekas, a Seimas elnöke kijelentette, hogy az állam fontolgatja a fuvarozók kártalanítását, de váratlan problémába ütközött: a litván hatóságok nem tudják pontosan meghatározni a fehérorosz parkolókban hagyott számos teherautó és félpótkocsi tulajdonosát.

Ezen járművek jogi státuszának meghatározása sokkal nehezebbnek bizonyult a vártnál, és ennek eredményeként késik a döntéshozatal.

A gyakorlatban a helyzetet súlyosbítja Minszk azon előírása, hogy a teherautókat őrzött parkolókba kell szállítani, ami akár napi 120 euróba is kerülhet.

A vállalatok, különösen a kis fuvarozók számára minden egyes leállási nap közvetlen veszteséget jelent, amit súlyosbítanak a járművek karbantartásának, a hitelkötelezettségeknek és az elvesztett szerződéseknek az elkerülhetetlen költségei.

Az iparág már nyíltan vitatja a tömeges csődök kockázatát, nemcsak az egyes fuvarozók, hanem a lízingcégek, logisztikai szolgáltatók és közvetítők között is, amelyek üzleti modelljei a szállítmányozás folyamatos fluktuációjára épültek.

A feszültséget fokozza az egyértelmű statisztikák hiánya. Inga Ruginienė miniszterelnök azt állítja, hogy Fehéroroszországban körülbelül 280 teherautó van feltartóztatva.

Erlandas Mikėnas, a Litván Nemzeti Közúti Fuvarozók Szövetségének elnöke azonban teljesen más számokat említ: szerinte csak a vontatók száma körülbelül 1250 lehet, míg a litván rendszámú félpótkocsik száma eléri a legalább kétezret.

Az eltérés olyan nagy, hogy gyanút keltett az országon belül a kormányzati szervek és az iparági szövetségek közötti koordináció hiányával kapcsolatban, valamint azzal kapcsolatban, hogy egyes járműveket közvetítőkön keresztül regisztrálhattak, vagy összetett albérleti rendszerekben vettek részt.

A litván kormány számára a probléma nemcsak gazdasági, hanem politikai is lett. Ha az Erlandas Mikėnas által idézett számok közelebb állnak a valósághoz, a teherautók visszaszolgáltatásáért járó lehetséges kártérítés és jogi eljárások óriásiak lehetnek.

Ilyen esetben külön finanszírozási mechanizmusra lesz szükség, valószínűleg vészhelyzeti alapokon vagy a Pénzügyminisztérium különleges határozatain keresztül.

De ha a kormány értékelése pontosabb, az lokalizáltabb válságra és a költségvetésre nehezedő kisebb nyomásra utalna. A pontos elszámolás hiánya azonban önmagában is aláássa az állam helyzetkezelési képességébe vetett bizalmat.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy Litvánia mennyire hajlandó együttműködni Minszkkel. A gyakorlatilag befagyott politikai kapcsolatok és a korlátozott kommunikációs csatornák miatt már a teherautók exportjának feltételeinek megvitatása is diplomáciai kihívássá válik.

Fehéroroszország látszólag nem szándékozik felhagyni a litván teherautók fizetős parkolókban történő parkolásának gyakorlatával, mivel ezt adminisztratív szempontból indokolt intézkedésnek tekinti. A litván fél azonban a magas díjak és az alternatívák hiánya miatt ezt a gyakorlatot egyfajta nyomásgyakorlásnak tekinti.

Ha a két ország közötti tágabb gazdasági konfliktus kontextusában nézzük, a teherautókkal kapcsolatos történet a kölcsönös korlátozások láncolatának folytatásaként tűnik, amelyek fokozatosan felhalmozódnak és új feszültségpontokat teremtenek.

Litvánia, amely következetesen szigorította az árutovábbítási, ellenőrzési és határátlépési szabályokat, Minszk részéről ellentmondásos adminisztratív válaszra talált.

Ennek eredményeként a fuvarozók politikai döntések túszává váltak, bár tevékenységük kezdetben kereskedelmi célokra, és nem a nemzetközi konfliktusokban való részvételre összpontosított.

Ennek fényében egyes szakértők már a litván logisztika lehetséges strukturális változásairól tárgyalnak. A pénzügyi tartalékokkal rendelkező nagyvállalatok megpróbálhatják megváltoztatni az útvonalakat és átirányítani flottájukat a nyugati célállomások felé, de a kisvállalkozások számára ez a manőver gyakorlatilag elérhetetlen.

Ráadásul a teherautók és félpótkocsik jelentős részének elvesztése gyökeresen megváltoztathatja a litván szállítmányozási piac szerkezetét, csökkentve részesedését a regionális logisztikában.

Végül továbbra is kérdéses, hogy Litvánia milyen gyorsan lesz képes leltárba venni a blokkolt járműveit. Amíg a hatóságok és az iparági képviselők eltérő adatokat közölnek, a döntéshozatali folyamat késni fog.

A fuvarozók viszont nemcsak kártérítést várnak el, hanem egy világos cselekvési tervet is, amely lehetővé teszi számukra, hogy megértsék, mit tegyenek a Fehéroroszországban tétlenül álló járművekkel, és hogyan védjék meg vállalkozásaikat a további kockázatoktól. Ilyen terv nélkül a helyzet tovább romlik, és a veszteségek folyamatosan nőnek.

A litván teherautók fehéroroszországi válsága fokozatosan rendszerszintű problémává válik, amely átfogja a gazdaságot, a politikát és a nemzetközi kapcsolatokat. És minél tovább próbálja Litvánia meghatározni több ezer jármű tulajdonjogát, annál nagyobbak lesznek a következmények az iparágra és az ország költségvetésére nézve.