A MAGYAR EMIGRÁCIÓ POLITIKÁJA

Jemnitz János

4

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A Magyar Nemzett Bizottmány

 

AZ EMIGRÁCIÓ ÁRAMLATAINAK ELLENTÉTEI ÉS EGYSÉGE

Az emigráció különféle csoportjai és áramlatai között levő fő ellentét október előtt az volt, hogy egyik részük fasiszta alapon képzelte el a kapitalizmus visszaállítását, a másik pedig polgári demokratikus úton. (A két fő csoporton belül is vannak különféle csoportosulások: nyilasok és horthysták, kispolgári demokraták és burzsoá liberálisok stb.** Csak a lényeges politikai ellentétekről lesz szó, a klikkharcokról és személyes ellentétekről nem. De ezeknek is megvan a maguk jelentősége. Csak ezzel magyarázhatjuk, hogy pl. az 1945-ös irányzatnak három párhuzamos, egymással csatározó, de teljesen azonos jellegű és programú katonai szervezete működik, s csak nagy nehezen tudták összehangolni őket. Ezt a tábornokok harcának nevezhetnénk. (A legfőbb szerve, a Habsburg József főherceg elnöklete alatt működő Magyar Honvédelmi Tanács mellett ott van a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége — ez a legjelentősebb —, a Magyar Katonai Emigráció képviselete, élén Sónyi Hugó¹ vezérezredessel és a Magyar Szabadság Mozgalom, kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredessel.)

¹ Vitéz Sónyi Hugó — 1906-tól 1909-ig a bécsi hadiiskolát végezte el és mint a vezérkarhoz beosztott tiszt az első világháború idején különböző vezérkaroknál teljesített szolgálatot. Az első világháború után a Honvédelmi Minisztérium elnökségére osztották be mint vezérkari őrnagyot. Később az elnöki osztály vezetőjének helyettese, aztán osztályvezetője lett. 1927-ben nevezték ki tábornokká, 1934-ben pedig altábornaggyá lépett elő. 1936 szeptember 15-én mint gyalogsági tábornokot a magyar királyi honvédség főparancsnokává nevezték ki. 1939-ben a Felsőház tagja lett.

A horthysta katonatiszti emigráció egyik vezéralakja, a Magyar Katonai Emigráció Képviseletének megszervezője. *) *

Nézeteltérés volt közöttük az államforma dolgában is. A legitimisták és Kovács Imréék nem tudtak megegyezni a monarchia vagy köztársaság kérdésében, így a döntést elnapolták „hazatérésük” utáni időre. Súrlódásokat okozott a klerikalizmus is, az, hogy az emigráció egyaránt kölcsönzött érveket a szabadelvű, antiklerikális polgári demokrácia és a feudális színezetű konzervativizmus nézeteiből.

Ellentéteket idézett elő, hogy az egyes csoportok más-más országban működnek, s máshonnan veszik példaképüket (és persze gazdasági erőforrásaikat is). Borbándi Gyula ezt úgy fogalmazta meg, hogy: „A legtöbb emigráns azt vallja a nemzetközi helyzetről, amit a befogadó ország kormánya. Kialakult egy amerikai, angol, francia és német színezetű emigráns politika”.* Látóhatár, 1956 március. * A két legjelentősebb erő kétségtelenül az amerikai és a német irányzat.

Az egyes csoportok különbözőképpen ítélték meg a múltat, az 1945 előtti fasiszta rendszert is, de még inkább az 1945 utáni népi demokratikus fejlődést. Ez nem egyszerűen történelemszemlélet kérdése, hanem a legszorosabb összefüggésben áll azzal, hogy milyen módon hajtsák végre a restaurációt. Az emigráció egyik része azt mondta, hogy a tízéves fejlődést nem lehet egyszerűen meg nem történtnek tekinteni, és még a propagandában is agyon hallgatni. A vita arról folyt, hogy a népi demokráciának milyen elemeit kell ideiglenesen átvenniük; hogy a proletárdiktatúrát fokozatosan, többlépcsős megoldással likvidálják, s milyen hosszú időszakra tervezzék megdöntését. A „fellazítás” után erőszakos lerohanásra készüljenek, vagy hosszabb időt igénybe vevő, a polgári demokrácia elemeit fokozatosan létrehozó folyamatra, amelyet külső és belső összeköttetéseikkel, a „lélektani hadviselésnek” megfelelően, a számukra kedvező időben meggyorsíthatnának?

Nem volt egységes a külpolitikai nézetük sem. Az emigráció liberális szárnya — nagyrészt taktikai megfontolásból — átmeneti állapotként hajlandó volt elfogadni az osztrák típusú semlegességet,* Gyakorlatilag ez azt jelentette volna, hogy Magyarország a kapitalista tömb kültagjává válik, ami elkerülhetetlenül magával hozta volna az ország belső társadalmi rendjének átállítását, amint azt az október—novemberi napok világosan mutatták is. Az osztrák semlegesség prófétái az emigrációban helyesen ismerték fel, hogy ez az út összeegyeztethetetlen a szocializmus építésével, a népi hatalommal. * az emigráció zöme viszont azonnal csatlakozni akart a nyugati tömbökhöz.

Az emigráció belső ellentéteinek osztálygyökerük van. A munkásosztály forradalmi harcával több réteg és még több reakciós politikai áramlat áll szemben: a nagybirtokosok konzervativizmusa, a monopoltőke fasizáló törekvései, a kis- és középburzsoázia liberalizmusa, bizonyos esetekben a kispolgári-paraszti demokratizmus, a munkásarisztokrácia opportunizmusa stb. Ezeknek az ellentétei törvényszerűek, s bármennyire szeretnék is, nem tüntethetők el teljesen.

A fent említett ellentéteknél azonban erősebb az a kötelék, amely összetartja a különféle irányzatokat.

Az emigráció egységének leglényegesebb alapja, hogy minden áramlatnak közös a törekvése: politikai és gazdasági téren rést nyitni, amelyen keresztül a burzsoázia visszatérhet; hogy valamennyien a tegnapot képviselik, és csak az imperialista gazdáiktól várhatják reményeik beteljesülését, a proletárdiktatúra megdöntését, a kapitalista restauráció ilyen vagy olyan változatának sikeres végrehajtását.

Az emigrációs csoportokat közös harcban egyesíti a kommunista pártok, a Szovjetunió és a szocialista országok elleni vad gyűlöletük. Egyetértenek abban is, hogy e nemzetközi méretű harcban ők az előőrs szerepét töltik be, melyben szövetségesük a nyugati imperializmus. Nemcsak a fő csapás irányának és a szövetséges megválasztásának kérdésében teljes az egyetértés közöttük. A módszerek és a jelszavak kiválasztásában is figyelemre méltó ez az azonosság. Valamennyi csoport fegyvertárában megtaláljuk a nacionalizmust, a féktelen demagógiát és (a nyilasok kivételével) a „tiszta demokráciáról” szóló frázisokat, az álhumanista, szentimentális szólamokat is; mindegyikük el akarja kenni az osztálykategóriákat.

 

AZ EMIGRÁCIÓ KAPCSOLATAI A NYUGATI IMPERIALIZMUSSAL

Az emigrációs csoportok nem holmi önképző körök, hanem az agresszív imperialista körök nagyon is veszélyes eszközei, amelyek minden esetben gazdáiktól kapják az utasításokat, és persze, a zsoldjukat is. „Henry Ford a »Keresztes Hadjárat a Szabadságért« mozgalom elnöke a Rádió ötéves fennállása alkalmából szerencsekívánatait fejezte ki. Reméli, a Rádió mindaddig folytatja fontos tevékenységét, amíg a kommunista veszély fennáll. A »Keresztes Hadjárat a Szabadságért« mozgalom szerzi meg a független amerikai polgároktól a szükséges erkölcsi és anyagi támogatást a Rádió részére.”* Új Hungária, 1956 január 16. *

A magyar emigráns vezérek és az amerikai politikusok kölcsönösen részt vesznek egymás megmozdulásain, gyűlésein, vitáin. Az Amerikai Magyarok Szövetsége 1955 március eleji gyűlésén pl. részt vett Ben Hill Brown helyettes külügyi államtitkár. „Ez alkalommal történt először, hogy idegen nemzet nemzeti ünnepélyére a Külügyminisztérium a saját, egyik magas rangú államférfiát küldte ki.” Ez a magas rangú államférfi nemcsak reprezentált, hanem fel is szólalt, és kifejezte azon reményét, hogy nem lesz addig béke, amíg a „leigázott népek (azaz a szocializmust építő népek) — vissza nem kapják szabadságukat.”* Magyarság, 1955 március 11. *

A Délvidék Felszabadító Tanácsa név alatt működő, nyíltan irredentista szervezet (vezetője: Kovács Gyula horthysta altábornagy) 1956 szeptember 15-én ülést tartott a nándorfehérvári évforduló alkalmából. Az ülésen megjelent Alvin M. Bentley képviselő, s felszólalásában a következőket mondta: „A jelenlegi kormány külpolitikai programjában több alkalommal leszögezte, hogy egyik fő célja a rab nemzetek felszabadítása.” Az ülésen ugyancsak részt vevő Michael A. Feighan képviselő pedig odáig ment, hogy szovjetellenes érdemeikre való tekintettel visszamenőleg felmentette Horthyékat és a Hunyadi-páncélgránátosokat háborús és népellenes bűntetteik alól: „1939-ben Magyarország az orosz kommunisták és a náci hatalom közé került … Emlékeztetni kell arra, hogy Hunyadi nevével létesített a magyarság egy hadosztályt magyar hazafiakból, akik a keleti fronton küzdöttek és igyekeztek megállítani az orosz hordáknak a rohamát a nyugati civilizáció ellen. Az orosz kommunisták nagyon gyorsan náciknak és fasisztáknak bélyegezték ezeket. Az idő múlásával a helyzet kitisztult, és igen világos az, hogy a magyar nép csak történelmi hivatásának tett eleget.” A továbbiakban ígéretet tett arra: „meg fogják találni a módját, hogy az orosz kommunizmust visszavessék orosz Szibéria tundrájára … Fogadom önöknek, folytatni fogom küzdelmem, hogy megelőzzek bármilyen oktalan mozdulatot, amely azt fejezné ki, hogy lehetséges az orosz kommunistákkal békésen együttélni.”** Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1956 szeptember 30. *

Ez valóban világos beszéd, s megmutatja, hogy az emigránsok szélsőjobboldali szervezeteinek vannak befolyásos amerikai támogatói. Vannak olyan amerikai törvényhozók, akik már rég elfeledték, hogy a második világháború idején minden antifasiszta erő összefogott a közös ellenség ellen, azok is, akik ma a fasisztákban látják legjobb szövetségeseiket.

A genfi értekezlet előtt a Colgate University politikai vitát rendezett, amelynek témája a „Peace through Strength” („Az erőn alapuló béke”) volt. A vitában részt vett a Rab Nemzetek Tanácsának háromtagú delegációja, köztük Bartók László is. Bartók László élesen támadta azokat, akik a nemzetközi feszültség csökkentését a status quo alapján akarják elérni. Bartók a támadó politika híve: „A Nyugatnak nemcsak morális kötelezettsége a rab nemzetek felszabadításáért küzdeni, hanem önvédelemből folyó elemi érdeke is.” „Bartók Lászlót az előadás után melegen megtapsolták. A State Department (az amerikai külügyminisztérium) képviselője, H. Howard fejezte ki elsőnek elismerését.”* Amerikai Magyar Népszava, 1956 július 27. *

Külön meg kell emlékeznünk az MNB és a vezető amerikai politikusok meghitt barátságáról. Az MNB 1955 novemberében megünnepelte az 1945-ös választások tízedik évfordulóját. Az ünnepségen megjelentek „volt miniszterek, képviselők, minisztériumi tisztviselők, újságírók és művészek s más közéleti férfiak”. Az első beszédet Nagy Ferenc tartotta: kifejtette, hogy 1945-ben az új élet a magántulajdon elve alapján indult el, s elhatárolta magát a későbbi fejlődéstől. „Ezek után került sor a bankett nagy eseményére, A. Harriman beszédére: Nem reménytelenséggel jöttünk ide, hanem azzal az erős bizakodással, hogy a zsarnokságnak el kell buknia … addig nem lesz béke, amíg minden nép nem kapja vissza szabadságát.” Ez a mi nyelvünkre lefordítva azt jelenti, hogy nem ismerik el a népi demokráciákat, a szocialista rendszert, s a régi rendszer visszaállítását követelik.

„A soron következő szónok A. A. Berle, a háború alatt a State Department magas beosztású főtisztviselője, a Liberális Párt elnöke volt, aki szellemes, okos felépítésű beszédében foglalkozott külpolitikai kérdésekkel, és követelte, hogy Magyarországon újra szabad választásokon döntsön a nép. John G. Hughes Amerikának a NATO-hoz delegált követe és C. D. Jackson a Republikánus Párt egyik vezető személyisége, jelenleg a State Department osztályvezetője beszéltek még. Végül Varga Béla mondott igen nagyhatású angol nyelvű beszédet.”* Az Ember, 1955 november 12. *

Bakach-Bessenyey György, az MNB külpolitikai megbízottja, amikor a „Rab Nemzetek” küldöttsége Dullesnél járt, az emigráció és a hivatalos amerikai politika közötti szoros kapcsolatokról így nyilatkozott: „Úgy a rab nemzetek képviselőinek, mint különösen a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottságának régtől fogva megvoltak a jó kapcsolatai az Egyesült Államok vezető köreihez, és bejáratosak voltak a State Department illetékes tényezőihez.”** Délamerikai Magyarság, 1956 január 27. *

Ez fontos tárgyalás volt, mert az amerikaiak nyilván ekkor adták meg a különböző emigráns szervezeteknek az új utasításokat: hogyan illeszkedjenek be a nyugati imperialista körök által indított támadásba.

„Az emigrációban levő kelet-európai politikai vezetők, köztük a magyar emigráció vezetői, háromnegyedórás megbeszélést folytattak az Egyesült Államok külügyminiszterével. A találkozó után az amerikai külügyminisztérium szóvivője nyilatkozott Dulles külügyminiszternek a megbeszélésen elhangzott kijelentéséről. Dulles külügyminiszter, a szóvivő szerint, hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem járul hozzá semmi olyan kompromisszumhoz a Szovjetunióval, amely a rab népek leigázásába való beleegyezéssel lenne egyértelmű. Az amerikai külügyminiszter a rab népek közgyűlésének küldöttsége előtt megismételte a Fehér Ház múlt év december 30-án elhangzott nyilatkozatát, hogy a rab népek békés felszabadítása (értsd: a népi demokratikus rendszer megdöntése) marad az Egyesült Államok külpolitikájának egyik fő célja. Az emigrációban levő kelet-európai politikai vezetők és Dulles amerikai külügyminiszter megbeszélése elsősorban a rab népek békés felszabadításának problémáját érintette.”*** Új Hungária, 1956 január 20. *

A közleményből kiderül, hogy az amerikai külpolitika legfőbb irányítói támadásuk során a fő csapást a kelet-európai népi demokráciákra kívánták mérni, bel- és külpolitikai feszültséget igyekeztek teremteni ezen országok körül, és a népi demokráciák kérdését mint „vitás problémát” állandóan a felszínen akarták tartani a különféle nemzetközi fórumokon, hogy akciójukat ilyen módon előkészítsék.

Az emigráció az amerikai imperializmussal tartja a legszorosabb kapcsolatokat. Ennek oka: egyfelől a magyar uralkodó osztályok képviselői Hitler bukása után azonnal megkeresték a legerősebb imperialista hatalmat, támogatást remélve tőle, másfelől az amerikai nagytőkének a haladás elleni harcához a világ minden táján szüksége volt „rohamcsapatokra”, s meg is vásárolta ezeket. A zsák megtalálta a maga foltját.

A Magyar Nemzeti Bizottmány gondosan ápolta a többi nyugati nagyhatalommal való kapcsolatait is. Fábián Béla, az MNB végrehajtó bizottságának tagja pl. Londonba látogatott, hogy felkeltse az érdeklődést a strasbourgi Rab Nemzetek Kongresszusa* A Rab Nemzetek Szervezete (és az ehhez tartozó kongresszus, bizottságok stb.) a Szabad Európa Bizottsághoz hasonló, az amerikaiak által életre hívott és pénzelt, nem hivatalos állami szervezet. A Rab Nemzetek Szervezetében tevékenykedő elemek többnyire a kelet-európai országok levitézlett polgári politikusaiból kerülnek ki. A szervezet szélsőjobboldali, agresszív, hidegháborús vonalat visz, az amerikai politikusok Dulles—Knowland csoportjával tartja a kapcsolatot. A szervezetnek kapcsolatai vannak az Európa Tanáccsal, ahol mint a kelet-európai népek (nem teljes jogú) képviselői lépnek fel, Kelet-Európa „felszabadítását” sürgetve. * iránt, és kifejtse ellenvéleményét Bulganyin és Hruscsov londoni látogatásával kapcsolatban. Uszító cikkeket írt az angol sajtóba, s ezeket (erre ő különösen büszke) lord Vansittart idézte is a Lordok Házában. Fábián Béla így számolt be londoni tárgyalásairól: „Abban a szerencsében részesültem, hogy Mr. Dodds-Parker, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, konzervatív képviselő hivatalosan fogadott, és átvett tőlem egy memoirt, amelyben a vasfüggöny mögötti állapotokat vázoltam. Erről a fogadásról kommünikét is adtak ki … Londoni tartózkodásomat természetesen felhasználtam arra, hogy az angol sajtóban új barátokat szerezzek. Elutazásom előtt a Kensington Palace Hotel különtermében a konzervatívok és a Labour Party néhány vezető tagjával volt szerencsém együtt ebédelni. Jelen volt Mr. Arthur Henderson, volt gyarmatügyi és légügyi miniszter, Hamilton Carr konzervatív párti képviselő, a külügyminiszter első parlamenti titkára, Tafton Bearwik, az angol külügyi bizottság elnöke és több más képviselő. A beszélgetés rendkívül közvetlen volt. A jelenvoltak hangsúlyozták, hogy a konzervatívok és a Labour Party között nincs különbség a vasfüggöny mögötti helyzet megítélésében.”* Új Hungária, 1956 április 27. *

A népi demokráciák megdöntésére irányuló szervezkedés egyik góca az Európa Tanács.** Az Európa Tanács a nyugat-európai tőkés országok hivatalos szervezete. Az Európa Parlamentben az egyes országok parlamenti képviselői foglalnak helyet, míg a Miniszterek Bizottságában az egyes kormányok delegáltjai. Az Európa Parlament (és a Miniszterek Bizottsága mint végrehajtó szerv) foglalkozik az aláíró országok (Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Görögország, Norvégia, Dánia, Törökország, Svájc, Írország, Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Izland) közös problémáival, elsősorban politikai, gazdasági és kulturális kérdésekkel. Az Európa Tanács hangsúlyozottan jó viszonyt tart fenn az amerikaiakkal. A Tanács létrejöttében nagy szerepe volt az „USA az Egyesült Európáért” mozgalomnak, amelynek élén ott álltak: Bullitt, Hoover, Allen Dulles, Donovan, Warren (a Chase National Bank alelnöke) és mások. * Ez a szerv volt az egyik eszköze annak, amit az amerikai stratégák úgy jelöltek meg, hogy „nemzetközi fórumokon napirenden tartani a kelet-európai kérdést”. Az Európa Tanácsban és a vele rokon „Európa Mozgalom a Rab Népek Felszabadításáért” elnevezésű szervezetben a magyar emigránsok szoros kapcsolatokat építettek ki a francia reakcióval is. Az utóbbi szervezet versailles-i értekezletéről az „Új Hungária” így számol be: „Az összejövetelnek külön jelentőséget adott, hogy azon Robert Schuman francia igazságügyminiszter, az Európa-gondolat nagy előharcosa elnökölt; jelen volt de la Vallée Poussin belga szenátor is, a Közép- és Kelet-európai Bizottság elnöke, valamint René Courtin, a francia Euratom vezetője. Magyar részről Auer Pál, volt párizsi követ, román részről Gafencu volt külügyminiszter, cseh részről Ripka, volt miniszter szólalt fel.”* Új Hungária, 1955 június 24. *

A nemzetközi emigráció egyik leginkább reklámozott, a nemzetközi feszültséget állandóan szító, vadul uszító szervezete a Rab Nemzetek Szervezete (közgyűlése, egyesülete stb.). Ez a szervezet 1956 áprilisában tartotta II. kongresszusát. A magyar küldöttség tagjai a következők voltak: Bakach-Bessenyey György, Andreko Pál, Csernyey Géza, Hennyey Gusztáv¹ Hennyey Gusztáv — a második világháború előtt a Honvédelmi Minisztérium V1/2-es osztályának vezetője (ügyköre: katonai nyilvántartás és statisztikai szolgálat, kémvédelem), altábornagy, majd a Magyar Királyi Honvédség gyalogsági felügyelője.

Az MNB németországi megbízottja, többször részt vett a Rab Nemzetek Szervezetének ülésén. *, Raksányi Árpád. Magyar részről a fő hozzászólást Bakach-Bessenyey mondotta el: „A szabadság és igazság ügyének súlyos kárt okozott, hogy Albánia, Bulgária, Magyarország, Románia diktatórikus kommunista rendszerét beengedték az ENSZ-be … A demokrácia és kommunizmus békés egymás mellett élése csak a koegzisztencialisták jámbor reménykedése. A győzelmet semmi sem pótolja, és a nyugati civilizáció a győzelmet csak akkor biztosíthatja magának, ha bátor ellentámadásba kezd szellemi, erkölcsi, politikai és gazdasági téren, és felszabadítja a kommunista rabságban tartott országokat.” Bakach-Bessenyey túltesz gazdáin is, hiszen mint magánembert nem kötik a „hivatalos formaságok”: elítéli a nemzetközi feszültség bármilyen csökkentését, és nyíltan uszít a háborúra. A kongresszus harmadik napján Pfimlin, volt francia pénzügyminiszter, MRP-párti képviselő foglalta össze a háromnapos kongresszus munkáját: „Az európai gondolatnak legnagyobb igazolása: a közös ellenség, a kommunizmus elleni egység.”** Új Hungária, 1956 április 20. *

Érdemes meghallgatnunk, hogyan értékelte Bakach-Bessenyey György a II. kongresszusi küldetését. Elmondta, hogy célja politikai beszédein túl az volt, hogy „ … igyekeznek bizonyos személyes kapcsolatokat létesíteni azokkal az államférfiakkal, akik a Rab Nemzetek közgyűlést követő Európa Tanács ülésszakára Strasbourgba érkeztek …”

Bakach-Bessenyey kommentárjának legérdekesebb része az, ahol feltárta, milyen kapcsolat van a Rab Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács között: „ … A Rab Nemzetek Szervezete egy talán vékony, de számunkra mégis nagyon jelentős szállal hivatalosan is kapcsolódik az Európa Tanácshoz. Az emigráció közvéleménye talán nem is tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, pedig jogi és politikai vonatkozásban is rendkívül fontos, hogy hivatalosan kapcsolatban vagyunk az Európa Tanácsnak azzal a külön bizottságával, amelynek feladata a Tanácsban még nem képviselt országok érdekeinek védelme. Ennek a bizottságnak elnöke Wistrand svéd politikus, aki a Rab Nemzetek közgyűlésén beszédet is mondott. Az ő elnöklete alatt ült össze az Európa Tanács külön bizottsága a Rab Nemzetek képviselőinek főbizottságával.”* Új Hungária, 1956 május 4. *

A magyar uralkodó osztályoknak a második világháború idején a legszorosabb gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatai a német fasizmussal voltak. Ezek a kapcsolatok fennmaradtak a felszabadulás után is, akkor még nem sok eredménnyel. 1955—1956 folyamán a nemzetközi politikában többször felvetődött a német kérdés rendezésének, a két Németország egyesülésének problémája. A magyar emigránsok, tekintve, hogy a német kérdés a nemzetközi érdeklődés homlokterében állt, Bonn-nak nemzetközi tekintélye és súlya a nyugati kapitalista világban állandóan növekedett, igyekeztek felkapaszkodni a nyugatnémet politika szekerére. Elsősorban a 45-ös emigráció támaszkodott Bonnra, ellensúlyozva azt, hogy Washington a 47-eseket tolta előtérbe. Később az MNB is igyekezett a szívélyes kapcsolatokat kiépíteni Bonn-nal. Az amerikai és a német nézetek nem teljesen azonosak, de az utóbbi időben itt is a közös politikai platform megteremtése volt a jellemző. Így az emigráció lassan a New York—Bonn tengelyre kezdett építeni, várva azokat az akciókat, amelyeket — véleményük szerint — csak Bonn foganatosíthat, azt a történelmi helyzetet, amikor az új tengely szövetségeseként támadásba lendülhetnek.

Bakach-Bessenyey a Rab Nemzetek Szervezete kongresszusáról beszámolva elmondta, hogy a német politikusokkal folytatott tárgyalása során felvetette nekik, hogy a német kérdést csak úgy lehet megoldani, ha a Német Demokratikus Köztársasággal együtt valamennyi kelet-európai népi demokráciát megdöntik. A német politikusok pedig pártolólag vették tudomásul javaslatait* Új Hungária, 1956 május 4. * S valóban: Mantaufel-Szoege báró, birodalmi képviselő, a szudéta-németek nürnbergi nagygyűlésén „rámutatott arra, hogy Európa nagyobb része az Elbán és a bajor erdőn túl fekszik … A németeknek érezniük kell, hogy sorsuk szorosan kapcsolódik ezeknek a népeknek sorsához …”** Új Hungária, 1956 május 25. * Az emigrációs sajtó nagy reklámmal vert dobra minden olyan hírt, amely a nyugatnémetek kelet-európai aspirációit jelezte.

A különféle nemzetiségű emigránsok és Nyugat-Németország kapcsolatainak fejlesztésére alakult a müncheni Kelet-európai Intézet, amely állítólag tudományos munkásságot folytat. A hely nem véletlen: München a Szabad Európa Rádió, a kém- és emigráns szervezetek városa. S hogy miből áll ez a „tudományos munkásság”, azt gyaníthatjuk, amikor azt olvassuk, hogy az Intézet 1955 szeptember 24—28 között megtartott ülésszakán részt vettek „az egyes emigrációk képviselői is, magyar részről Hennyey Gusztáv volt külügyminiszter és báró Pongrácz Imre, a müncheni Magyar Menekültügyi Iroda h. vezetője …”*** Új Hungária, 1956 október 7. * Hasonló jelleggel alakult meg Salzburgban a Dunai Kutató Intézet, Theodor Hornbostel nyugalmazott követ, az osztrák külügyminisztérium volt vezértitkárának vezetésével, német és amerikai egyetemi tanárok bevonásával.**** Új Hungária, 1956 február 17. *

Az emigrációnak tehát közvetlen és állandó kapcsolatai vannak a nyugati kapitalista országok élvonalbeli politikai és gazdasági vezetőivel, és akciói az imperializmus általános támadásába illeszkednek be. Az emigráció a rohamcsapat szerepét tölti be az imperialista táborban, elsősorban a legagresszívebb elemekkel köt szövetséget, türelmetlenül fáradozik azon, hogy minél előbb konfliktust robbantson ki, s kérlelhetetlenül küzd a békés együttélés hívei ellen. Az emigrációnak és nyugati gazdáinak stratégiai terve azonos: a szocialista erők meggyengítése, majd teljes megsemmisítése, a népi demokráciák megdöntése. Hazaáruló, háborús uszító, népellenes tevékenységéért a népek ítélőszéke elítéli az emigrációt, a nyugati monopoltőke viszont megbecsüli, felhasználja, és ha nem is egyenrangú, de hasznos szövetségesének tartja. Kétes értékű megbecsüléséből aszerint juttat az emigrációnak, hogy az milyen ügyesen szolgálja az imperializmus érdekeit, milyen eredményesen árt népének, s árulja el hazáját.

 

SaLa 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!