A Nagy Honvédő Háború története
(Idézet: A Nagy Honvédő Háború története – Előszó – részlet)
A Nagy Honvédő Háború a legsúlyosabb és legkönyörtelenebb volt mindazon háborúk közül, amelyet az orosz népnek valaha is viselnie kellett. Ez a háború a szovjet nép történetének nemcsak drámai, hanem hősi korszaka is volt. E háború tömegével szülte a szocialista hazát odaadóan védelmező szovjet embermilliók önfeláldozásának és helytállásának példáit. És minél inkább távolodunk a nyugtalan és hősies időszaktól, annál hatalmasabbaknak tűnnek a nép hőstettei, annál teljesebben ismerjük fel a történtek jelentőségét.
1941. június 22. – ez a nap úgy szerepel a naptárakban és a tankönyvekben, mint a Szovjetunió elleni német fasiszta agresszió kezdetének a napja – a fasizmus ellen küzdő haladó erők harcában is új szakaszt nyitott, s nyitánya lett a rabló Harmadik Birodalom pusztulásának is.
A Szovjetunió elleni fasiszta agresszió ideológiai alapja, az antikommunizmus, világosan kirajzolódott a nácik politikai és hadászati doktrínájában. A Szovjetunió elleni háború előkészítése során, majd kirobbantásakor Hitler nemcsak azt a célt tűzte tábornokai elé, hogy szerezzenek „életteret” – vagyis kaparintsák meg Ukrajnát, Belorussziát, a Kaukázust és hazánk más körzeteit hanem azt is, hogy semmisítsék meg a Szovjetuniót, mint politikai és gazdasági rendszert. A hitleristák a Szovjetunió elleni háborút a „bolsevik Oroszország” elleni háborúnak tervezték.
Ily módon a népeinkre rákényszerített véres háború próbára tette a szovjet szocialista társadalom alapjainak, gazdasági és erkölcsi-politikai erejének szilárdságát, és alapos próbának vetette alá minden vonatkozásban katonai szervezetét. E háború élet-halál küzdelem volt két elvileg különböző – a szocialista és a kapitalista – társadalmi-gazdasági rend, valamint homlokegyenest ellenkező két ideológia – a kommunista és a burzsoá ideológia – között.
A német fasizmus hosszú időn át és nagy gonddal készítette elő a Szovjetunió megtámadását. Az imperialista világreakció pedig aktívan segédkezett ebben. A fasizmusban, a hitleristák zabolátlan nemzetiszocialista rendszerében látta azt a reális erőt, amelynek segítségével még egyszer meg lehet próbálkozni azzal, hogy a világ első szocialista államát, mely a dolgozóké, elpusztítsa.
Ám az imperialista ragadozók közötti ellentéteket a Szovjetunióval szembeni osztálygyűlöletük sem tudta megszüntetni vagy enyhíteni. A német imperializmus célját kifejezve Hitler és tábornokai a fasiszta Németország expanziós politikájának végcéljaként a világuralom megteremtését tűzték ki. És a Szovjetunió elpusztítását a világuralomhoz vezető út legfontosabb szakaszának tekintették. Hitler hatalomra jutása után egy évvel nyíltan megmondotta: „Szovjet-Oroszország – kemény dió. Aligha kezdhetem vele.” És nem vele kezdte a véres agressziót.
Hamarosan azután, hogy a Wehrmacht rajtaütésszerű támadásai nyomán elesett Lengyelország, Dánia, Norvégia, Franciaország és más európai országok, Hitler csak egy dologra gondolt: minél gyorsabban leszámolni a Szovjetunióval, a fasizmus elvi és végsőkig kérlelhetetlen ellenségével, a német imperializmus világuralmi törekvésének akadályával.
A Szovjetunió elleni háborúban könnyű győzelemre számítva, a harmadik birodalom vezetői azt remélték, hogy már 1941 őszén hozzáláthatnak India, Irán, Irak, Egyiptom, a Szuezi-csatorna megszerzéséhez. Spanyolország és Portugália elfoglalása után pedig a hitleristák azt tervezték, hogy megszerzik Gibraltárt, elvágják Angliát a nyersanyagforrásaitól, majd magát Nagy-Britanniát is elfoglalják.
A fasiszta Németországgal vívott háborúban tehát az a világjelentőségű kérdés dőlt el: vagy helytáll a Szovjetunió és akkor a haladó erők győzedelmeskednek a világon, vagy fennmarad a fasizmus, amely az emberiséget évtizedekkel visszavetette volna.
A fasiszta Németország vezetői, a német imperialista monopóliumok királyai mozgósították saját országuk és a leigázott államok anyagi és embertartalékait, hogy egy rövid ideig tartó – vagy ahogyan ők nevezték: villámháborúban szétzúzzák a Szovjetuniót. Minden számításuk abból indult ki, hogy a háború nem tart tovább nyolc hétnél, de az elbizakodott Jodl tábornok, Hitler egyik legbizalmasabb katonai tanácsadója, még ennél is kevesebbre számított. „Támadásunk után három héttel összeomlik ez a kártyavár” – jelentette ki.
De mindez csak illúzió volt. Az események másképp alakultak. A kommunista párt nevelte és vezette szovjet nép és hadserege jól megértette, milyen szörnyű veszély fenyegeti soknemzetiségű hazánkat. Egységes harci táborba tömörülve, nem kímélve erőt és anyagi eszközöket, falként állta útját az agresszornak.
Nehéz és hosszú úton jutott el a Szovjetunió a győzelemig. Csaknem négy évig tartott a véres háború. A Barents-tengertől a Kaukázus lábáig terjedő hatalmas arcvonalon éjszaka és nappal szakadatlanul folytak az elkeseredett csaták és ütközetek.
Hitler a keleti arcvonalon vetette be a kapitalista világ akkor leghatalmasabb, technikailag tökéletesen felszerelt, a korszerű háború viselésére gondosan kiképzett német fasiszta Wehrmacht főerőit. A szovjet emberek átélték a balsikereket és a vereségeket, különösen a háború első, legnehezebb hónapjaiban. Az ellenségnek sikerült mélyen behatolnia országunkba, Leningrád és Moszkva közvetlen közelébe kerülnie, majd elérte a Volgát és a Kaukázus előhegyeit.
Figyelemmel kísérve a Nagy Honvédő Háborút, azon az úton, amelyen a szovjet nép eljutott világtörténelmi jelentőségű győzelméig, a következő szakaszokat lehet megkülönböztetni: a fasiszta agresszorok Moszkva alatti szétzúzása, amely keresztülhúzta a hitlerista villámháborús tervet; a szovjet hadsereg hatalmas győzelme a sztálingrádi és a Kaukázusért vívott csatában; az ellenséges csapatok szétzúzása a kurszki kiszögellésben és a Dnyepernél; a fasiszta hódítók teljes kiűzése a Szovjetunió területéről; Ausztria, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Norvégia, Románia népeinek felszabadítása a fasiszta megszállás alól és végül a végső győzelem a fasiszta koalíció fölött.
A megpróbáltatások súlyos éveiben a szovjet emberek határtalan odaadást tanúsítottak a szocialista haza és a kommunista párt iránt. Eszmei meggyőződésük a tömeges hősiesség forrásává vált. Önfeláldozóan védelmezve szocialista hazájukat, véres ütközetekben oltalmazva Moszkvát és Leningrádot, Odesszát és Sztálingrádot, szétzúzva a fasiszta hordákat Belorussziában, Ukrajnában, a Baltikumban, nemcsak a szovjet földet szabadították fel a fasiszta megszállás alól, hanem védelmezték szocialista életformájukat, kommunista ideológiájukat is.
A népek iránti barátság és a proletár internacionalizmus szellemében nevelt szovjet emberek nagyon jól megértették a történelem által rájuk bízott felszabadító küldetést. Nem kímélték erejüket, nem sajnálták az anyagi eszközöket, hogy a fasizmus által leigázott népek reményeinek és várakozásainak megfeleljenek. Arról volt szó, hogy megóvják a világ első szocialista államát, a szocializmus előretolt bástyáját, az egész haladó emberiség álmát. A szovjet emberek jól megértették, hogy a rájuk erőszakolt háborúnak nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi jelentősége is van: tudták, hogy a földgolyó minden részén izgalommal figyelik a népek a szocializmus országának a fasiszta tömbbel vívott hősi párviadalát. A szovjet nép helytállásától, a fasiszta agresszorokkal vívott harc kimenetelétől függött az emberiség sorsa.
A szovjet nép megállította és megsemmisítette az agresszort, hirtelen fordulattal megváltoztatta az egész második világháború menetét, és elpusztította a német fasiszta államot. Önfeláldozó harccal nemcsak saját hazáját óvta meg, hanem sok nép létét, szabadságát és függetlenségét is. És ez az óriási jelentősége annak a győzelemnek, amelyet a Szovjetunió kivívott a Nagy Honvédő Háborúban.
Az elmúlt háború – éppúgy, mint bármely más háború – elsősorban fegyveres küzdelem volt. Próbaköve a szemben álló felek katonai doktrínájának, a fegyveres erők szervezési elveinek, harcászatának, hadművészetének és hadászatának. A hatalmas területeken lefolyt bonyolult és gyakran ellentmondásos katonai események feldolgozása, a hatalmas mennyiségű és sokrétű haditechnikát megmozgató ütközetek és hadműveletek gondos tanulmányozása, mély elemzése és belőlük a helyes következtetések levonása komoly elméleti és gyakorlati feladat. Hiszen a szocialista állam fegyveres védelmének gazdag tapasztalatait kell általánosítani, azokat a tapasztalatokat, amelyeknek a jelentősége napjainkban is rendkívül fontos.
SaLa