A fasizmus feletti győzelem 80. évfordulójára!
1945 május 9. a fasizmus feletti győzelem napja!
A kapitalizmus szocializmussá érésével eljutott a fasiszta-kapitalizmusba!
A fasizmus következetes klasszikus formája a német hitleri fasizmus, amely elvetette a kapitalizmus polgári demokratikus változatát és nyíltan a diktatúra, a terror, az önkényuralom útjára tért. A XX. század elején a szocializmus/kommunizmus erői világviszonylatban megerősödtek és a kapitalizmus a hatalmát már csak a fasizmussal, a kapitalista osztály önkényuralommal tudta, tudja védeni. A hitleri fasizmusnak ugyanaz volta célja, mint a kapitalizmusnak általában, kizsákmányolás, imperialista gyarmatosítás, világuralom, felsőbbrendű uralkodás, élősködés a föld népei felett.
A mosolygó fasiszta polgári demokratikus kapitalista államok az USA, Anglia, Franciaország és a többi európai államok a Szovjetunió elleni támadásra sarkalták a hitleri fasizmust, segítették, támogatták a gazdaságát, politikáját, mert nagyon gyűlölték a Szovjetuniót, a dolgozó nép államát.
A mosolygó fasizmus ugyanúgy gyűlölte a Szovjetuniót, mint a hitleri fasizmus, mert mindegyik kapitalizmus, ha lehetősége van rá, akkor imperializmus és a világuralomra tör. Azonban a hitleri klasszikus fasizmus a mosolygó fasizmus felett is a hatalomra is tört, így a mosolygó fasizmus kénytelen volt összefogni a Szovjetunióval a hitleri fasizmus legyőzésére. Azonban a hitleri fasizmus legyőzésére csak a Szovjetunió rendelkezett az ehhez szükséges elhivatottsággal, hatalmas katonai potenciállal, a tudományos kommunista világnézettel, a szovjet rendszer erejével.
A Szovjetunió Lenin tanítványa, Sztálin vezetésével győzte le a fasizmust!
A második világháború után a mosolygó fasiszta hatalmak az USA vezetésével a klasszikus hitleri fasizmus szellemét felélesztették és magas színvonalra fejlesztették, beolvasztották a hitleri klasszikus fasizmus barbár „értékeit“. Ma a mosolygó fasizmus uralkodik a kapitalista világban!
Németország újból fasizmus útjára tér!. Az Európai Unió, az USA a fasizmus útján jár!
Idézet: Világtörténet 10.
A BARBAROSSA-TERV
A német fasizmus mindig is a szovjet szocialista államot tekintette első számú ellenségének. Jóllehet a háború a kapitalizmus rendszerén belül robbant ki, a hitleristák az európai hadjáratot kezdettől fogva úgy tekintették, mint a Szovjetunió elleni támadás előjátékát. A Szovjetunió megsemmisítésével kívánták eltávolítani a fő akadályt a világuralom felé vezető útról.
Hitler 1940 májusának utolsó harmadában és június elején — tehát még a franciaországi hadműveletek idején— döntötte el, hogy meg fogja támadni a Szovjetuniót. 1940 június-július folyamán a terv konkrét hadászati-hadműveleti számítások formáját öltötte; alapelveit Hitler július 3 i-én közölte a birodalom katonai vezetőivel a Berghofban tartott tanácskozáson. A hitleristák arra az időre nem megvetendő katonai tapasztalatokra tettek szert: Lengyelország, Franciaország, Belgium és Hollandia harcterein a német tábornoki kar ellenőrizhette és pontosabbá tehette hadászati elveit, tökéletesíthette a haderő szervezetét és technikai felszerelését, nagy gyakorlatot szerezhetett a hadműveletek irányítása terén.
A fasiszta vezetőknek az volt a szándékuk, hogy megsemmisítik a földkerekség egyetlen szocialista államát, ráteszik a kezüket a Szovjetunió roppant anyagi erőforrásaira, azok birtokában megnyerik a második világháborút, majd egyetlen hatalmas élelem- és nyersanyagtermelő gyarmattá alakítják át az egész „keleti térséget”. Arra számítottak, hogy a szovjetellenes háború melléjük állítja az egész világ, többek között Anglia és az Egyesült Államok imperialistáit. Angliáról azt képzelték, hogy máris a végső vereség szélén áll, tehát gyorsan békekötésre kényszeríthetik. Ezért nem tartottak attól, hogy a Szovjetunió elleni támadásuk kétfrontos háborúba sodorja őket.
A Szovjetunió elleni támadás tervét — amely a Barbarossa-terv fedőnéven szerepelt — első változatában 1940. augusztus 7-re dolgozták ki, és két hadgyakorlaton próbálták ki, november 29-én és december 3-án. A hadgyakorlatokat Paulus tábornok vezette, Halder tábornok, Heusinger ezredes és más régi vezérkari tisztek részvételével. A Vörös Hadsereg harcképességét különféle felderítőjelentések adatai alapján becsülték fel. A hitlerista kémszolgálat azonban nem tudta helyesen felmérni a Szovjetunió katonai és gazdasági erejét. Durván elhibázta például a hadosztályok számának, különösen a gépesített egységek és a harckocsik számának becslését; nem számolt kellőképpen a Szovjetunió lehetőségeivel, hogy beveti tartalékait, és hadseregét korszerű technikával szereli fel. A német hadvezetőség 1940 őszén foglalkozott azzal a jelentéssel, amelyet Kinzel ezredes, a „Kelet-specialista” terjesztett elő. A jelentés elismerte, hogy a Vörös Hadsereg „figyelemre méltó ellenfél”, de erőinek reális felmérésére képtelennek bizonyult. A német vezérkar voltaképp nem tekintette erős ellenfélnek a Vörös Hadsereget. Legfeljebb a Dnyeper és a Nyugati-Dvina vonaláig számított szervezett ellenállásra.
Hitlerrel december 5-én ismertették a Barbarossa-terv végleges változatát. A szovjet fegyveres erők — jelentette ki akkor a fasiszta diktátor — fegyverzetüket tekintve, de különösen a vezetés minőségét illetően gyengébbek a német hadseregnél. A pillanat most különösen kedvező a keleti hadjárat szempontjából. „Számíthatunk rá — mondotta Hitler —, hogy Oroszország hadereje egyetlen csapástól még katasztrofálisabban összeomlik, mint Franciaországé 1940-ben.” A keleti hadjárat a Volgánál fog befejeződni, a távolabb fekvő iparvidékeket pedig onnan indított támadásokkal fogják elpusztítani. December 18-án Hitler aláírta a főparancsnokság 21. számú direktíváját; ennek alapján dolgozták ki 1941. január 3 i-ig a csapatok összpontosítására vonatkozó utasítást, amely már konkrétan kijelölte a hadműveleti feladatokat és eljárásokat is. Mindkét direktíva a villámháború elvén épült fel, s ennek megfelelően határozta meg a támadás módszereit és eszközeit. …
A SZOVJETUNIÓ NAGY HONVÉDŐ HÁBORÚJÁNAK KEZDETE.
HITLER „VILLÁMHÁBORÚS” STRATÉGIÁJÁNAK CSŐDJE
1941 közepéig Németország roppant területet hajtott uralma alá az Atlanti-óceán partvidékétől a szovjet határokig és Narviktól Krétáig. Európában egyedül Anglia folytatta ellene a harcot. A megszállt országok népeinek ellenállási mozgalma még csak az első lépéseknél tartott. Ezeknek az országoknak a gazdasága, akárcsak a csatlós államoké, a német hadigépezetet szolgálta. A hitlerista fegyveres erők, két esztendő háborús tapasztalataival gyarapodva, legyőzhetetlennek látszottak.
Egyetlen hatalom állt az útjában annak, hogy a német fasizmus mindenestül uralma alá kerítse Európát : a Szovjetunió.
1941 júniusában a németek befejezték felkészülésüket a Szovjetunió elleni háborúra.
I. A HITLERI NÉMETORSZÁG HITSZEGŐ TÁMADÁSA
A SZOVJETUNIÓ ELLEN.
A VÖRÖS HADSEREG VÉDELMI HARCAI 1941 NYARÁN
A NÉMET CSAPATOK BETÖRÉSE A SZOVJETUNIÓBA
1941. június 22-én hajnalban a fasiszta Németország hitszegő módon megtámadta a Szovjetuniót. Sok ezer ágyú zúdított tüzet a határ menti létesítményekre. Horogkeresztes repülőgépek bombázták Kijevet, Zsitomirt, Szevasztopolt, Minszket, Szmolenszket, Rigát, Kaunast és más békés szovjet városokat. Fasiszta csapatok lépték át a szovjet határt, és megkezdődött a Barbarossa-terv végrehajtása. A moszkvai német nagykövet csak másfél órával a támadás megindítása után nyújtotta át a formális hadüzenetet a Szovjetuniónak. A német külügyminisztérium ugyanaznap azt a hazug indokolást fűzte a hadüzenethez, hogy Németország „meg akarja menteni a civilizációt a bolsevizmus halálos veszedelmétől”. Hamarosan Olaszország, Románia, Finnország és Magyarország is bekapcsolódott a háborúba. Hadat üzent Szlovákia fasiszta kormánya is, a vichyi kormány pedig megszakította diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. Megindult a fasiszta hatalmak hadjárata a szocializmus országa ellen. …
A FELTÉTEL NÉLKÜLI FEGYVERLETÉTEL ALÁÍRÁSA
Május 7-én reggel Eisenhower reimsi főhadiszállásán előzetes jegyzőkönyvet írtak alá Németország valamennyi szárazföldi, tengeri és légi fegyveres erejének feltétel nélküli kapitulációjáról.
A végleges okmányt a szovjet kormány* kívánságára Berlinben, a meghódolt fővárosban kellett aláírni. Ezért 1945. május 8-án Berlin elővárosában, Karlshorstban összegyűltek a szövetséges hatalmak fegyveres erőinek képviselői: a Szovjetunió részéről Zsukov, a Szovjetunió marsallja, Anglia részéről Tedder, a légierők főmarsallja, az Amerikai Egyesült Államok részéről Spaatz tábornok, Franciaország részéről de Lattre de Tassigny tábornok. A német főparancsnokság teljhatalmú megbízottaiként Keitel vezértábornagy, Friedeburg tengernagy és Stumpf repülő vezérezredes írták alá Németország feltétel nélküli fegyverletételének okmányát.
Az okmány aláírása után, 1945. május 9. és 17. között 1 3 90 000 ember került a szovjet csapatok fogságába.
Európában véget ért a háború. Az antifasiszta koalíció hatalmai, élükön a Szovjetunióval, teljes győzelmet arattak.
A Szovjetunió népei, akik a háború legnagyobb terhét viselték és a legtöbb áldozatot hozták, a többi néppel együtt lelkesen ünnepelték ezt a történelmi eseményt. Május 9-ét, a fasiszta Németország végleges összeomlásának napját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a győzelem napjának nyilvánította.
A szovjet csapatok ezen belül az északkeleti, az amerikaiak az északnyugati, a franciák a nyugati és az angolok a déli övezetet szállták meg. Bécs városát ugyancsak négy zónára osztották, a belvárost (Innere Stadt) pedig közös megszállás alá vették. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország csapatai 1945. augusztus 25-én vonultak be Bécsbe. A város igazgatására szövetségközi parancsnokságot alakítottak.
Ausztria központi ellenőrző szerve a Szövetséges Tanács lett, a megszálló csapatok főparancsnokainak részvételével, akik főbiztosi címet nyertek. Mindegyikük teljhatalommal rendelkezett a maga megszállási övezetében. A Szövetséges Tanács keretében az ország egészét érintő kérdésekben döntöttek, s biztosítaniuk kellett az Ausztriára vonatkozó szövetséges politika összehangoltságát. A Szövetséges Tanács határozatainak egyhangúaknak kellett lenniük. Ausztria megszállása során a következő feladatok álltak előttük: biztosítaniuk kellett Ausztria teljes elválását Németországtól; gondoskodniuk kellett a központi osztrák igazgatási apparátus mielőbbi kialakításáról; elő kellett készíteniük a talajt, hogy szabadon választott osztrák kormány alakuljon. Megállapodtak, hogy mihelyt a központi osztrák igazgatási apparátus minisztériumai munkaképesek lesznek, átadják nekik az ország egészét érintő funkciókat, amelyeket azután a szövetséges hatalmak ellenőrzése alatt kell ellátniuk.
SaLa