Lenin, Vlagyimir Iljics (1870-19249): Marx és Engels művének folytatója, az oroszországi munkásosztály és a világproletariátusának vezetője, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam megalapítója.
1870-ben Szimbirszkben (a mai Uljanovszkban) született. 1877-ben fejezte be a gimnáziumot és a kazányi egyetem jogi karára iratkozott be. Itt diákmozgalomban való részvételéért letartóztatták és rendőri felügyelet alá helyezés mellett száműzték.
1891-ben, a pétervári egyetemen magánúton fejezete be tanulmányait. Lenin Kazányban (1888-1889) és Szamarában (1889-1893-ban) tanulmányozta a marxistaelméletet, ennek hatására marxistává vált és Szamarában megszervezte az első marxistacsoportot.
1893-ban Pétervárra költözött és a pétervári marxisták vezetője lett. Itt igen jelentősmunkát végzett a munkások között. 1894-ben írta meg első jelentős művét, a „Kik azok a népbarátok és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen” címmel, melyben bebizonyította a narodnyikok elméletének és taktikájának tarthatatlanságát és megmutatta Oroszország munkásosztályának a harc igazi útját.
1895.ben a „Harci Szövetség a munkásosztály felszabadítására” nevű szervezetben egyesítette Pétervár marxista csoportjait. Röviddel később letartoztatták, bebörtönözték, majd Szibériába száműzték.
1900 elején külföldre szökött, ahol megalapította az első összoroszországi marxista újságot, az „Iszkrá”-t. az „Ikszkrá”-nak rendkívül nagy szerepe volt az új típusú marxista párt megalakulásában és első programjának kidolgozásában, melyet a reformisták az opportunisták elleni harcban valósítottak meg.
1903-ban, az OSZDMP II. kongresszusán alakult meg a Bolsevik Párt, mely az orosz proletáriátust és a dolgozó parasztságot Lenin vezetésével harcba vitte a cári önkényuralom ellen, a szocialista társadalmi rend megteremtéséért. E harc egyes szakaszai: 1905-ben az orosz polgári demokratikus forradalom; 1917-ben a februári forradalom és a győzelmes Októberi Szocialista Forradalom. Lenin rendkívüli történelmi érdeme, hogy Marx és Engels halála után az új történelmi feltételeknek megfelelően alkotó módon alkalmazta és továbbfejlesztette a marxizmus tanait, konkretizálva azt az orosz és a nemzetközi forradalmi mozgalom tapasztalataira. A tőkés termelés elemzését – amit Marx a „Tőké”-ben már kidolgozott – Lenin az „Imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb foka” című munkájában (1916) folytatta, és feltárta az imperializmus gazdasági és politikai fejlődésének törvényszerűségeit.
A leninizmus alkotó szelleme jut kifejezésre a szocialista forradalom Lenin által kidolgozott elméletében. Ebben bebizonyította, hogy az új történelmi feltételek között lehetőség van a szocializmusgyőzelmére először egy vagy egynéhány országban, ezért nem szükségszerű a forradalom egyidejű győzelme az összes fontosabb tőkés országokban. Lenin dolgozta ki a proletariátus pártjáról, mint a proletariátus vezető és szervező erejéről szóló elméletet, amelynek értelmében marxista párt nélkül lehetetlen a proletárdiktatúra kivívása és a kommunistatársadalom felépítése.
Lenin lett az első proletárállam vezetője. Ez az állam az ő irányításával meg tudta védeni létét a belső és külső ellenség elleni harcban, és rátérhetett a szocializmusbékés építésére. Lenin dolgozta ki – Marx és Engels elméletét továbbfejlesztve – a szocializmus építésének konkrét programját a Szovjetunióban, és e programot a párt és az egész szovjet nép vezérelvévé tette.
A marxizmus egyes alkotórészeinek, így a filozófiafejlődésének is új korszaka fűződik Lenin nevéhez. Kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a dialektikus és a történelmi materializmus továbbfejlesztésére. Számára a marxista filozófia az új történelmi korszakban a munkásosztály és annak pártja előtt felmerülő kérdések megoldásának eszköze volt. A marxista filozófiát egy sor új eszmével is gazdagította.
1908-ban írta meg alapvető filozófiai művét, „A materializmus és empíriokriticizmus” címmel. E művében mélyrehatóan elemezte a dialektikus materializmus talaján a természettudományok új eredményeit, továbbfejlesztette a marxista filozófia alapvető tételeit, különösen az ismeretelméletet (a materialista visszatükröződési elmélet tudományos megalapozása; az objektív igazság és fejlődésének dialektikája a viszonylagos igazságtól az abszolút igazság felé; az anyag, a tér és idő, továbbá az okság kategóriáinak meghatározása; az anyag sajátosságainak bonyolultsága és kimeríthetetlensége stb.).
Lenin meglátta a machizmusban a modern polgári és revizionista filozófiának azt a tendenciáját, amely a materializmust új módszerekkel kívánja aláásni, s a gnoszeológiára és logikára specializálva magát, próbálja védelmezni az idealizmust. A machizmusra vonatkozó kritikája mindmáig időszerű, és ma is a reakciós filozófiák elleni harcra neveli a marxistákat.
Lenin rendkívüli határozottsággal vetette fel a filozófia pártosságának kérdését, megkövetelve a marxistáktól az idealizmus és metafizika minden válfaja elleni következetes harcot.
Lenin sokat tett a materialista dialektika továbbfejlesztése érdekében, amelyet a „marxizmus lelkének”, a marxizmus elméleti fundamentumának nevezett. Bebizonyította a dialektikának, mint a fejlődés elméletének sokoldalúságát, és megalkotta a dialektika, a logika és az ismeretelmélet egybeeséséről és egységéről szóló rendkívül fontos tételét. Lenin ezen a téren a „Filozófiai füzetek”-ben érdekes gondolatok tömegét nyújtotta, utalva arra, hogy a dialektika, a logika és az ismeretelmélet egységének mintaszerű megvalósulása Marx „A tőke” című műve.
Lenin e gondolatai a dialektika további kidolgozásának egész programját alkotják. A gazdaság, a politika, a stratégia és taktika legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozó művei felülmúlhatatlan példái a dialektika reális életre való alkalmazásának. „A harcos materializmus jelentőségéről” (1922) című cikkében Lenin kijelölte a marxista filozófia fejlődésének további feladatait a vallásos világnézet elleni harc terén is, ezek az útmutatások ma is időszerűek. Lenin a marxista filozófia legnagyobb vívmányainak a materialista történetfelfogást tekintette.
A történelmi materializmusban a társadalom fejlődéstörvényei megértésének és a társadalom szocialista átalakításáért folytatott forradalmi harcnak elméleti alapját látta. Az új korszak gazdasági, politikai és szellemi életét alkotó módon vizsgálta és ezen keresztül továbbfejlesztette a marxista szociológiát. Igen jelentősek az osztályokról és az osztályharcról, az államról és a forradalomról (Állam és forradalom-1917), továbbá a néptömegeknek a szocialista forradalomban és a kommunista társadalom építésében játszott szerepéről, a tömegek, a párt és a vezérek kapcsolatáról szóló tanulmányai (Baloldaliság, a kommunizmus gyermekbetegsége-1920).
A szocialista építés során jelentkező új társadalmi törvényszerűségeknek megfelelő új eszméket dolgozott ki a gazdaság és a politika viszonyáról, a kultúráról és a kultúrforradalomról, a szocialista erkölcsről, a szocialista művészetről stb.
Jelentős Lenin elméleti munkássága a marxista filozófiatörténet területén is. Mélyenszántóan és találóan érdekelte a múlt filozófusait (az ókori filozófusokat, a francia materialistákat, Kantot, Hegelt stb.). Nagyra becsülte az orosz forradalmi demokrata gondolkodók – Belinszkij, Herzen, Csernisevszkij stb. – szerepét. A leninizmus, mint a marxizmus folytatása és továbbfejlesztése, a marxizmus-leninizmus mint egységes elmélet, korunkban a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért harcoló haladó emberiség világnézete. – Marxista fogalomlexikon
SaLa