XXIV. RÉSZ
NEGYEDIK KÖNYV
MÜNCHENTŐL A TRUMAN-ELVIG
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
A második világháború utolsó hónapjában a szovjetellenes agitáció propagandatevékenységét Angliában és az Egyesült Államokban Lengyelország kérdésére összpontosította. A Vörös Hadsereg előnyomulása láttán, amikor az átlépte a lengyel határt és Lengyelország egyre nagyobb részeit szabadította fel a náci megszállók uralma alól, az angol konzervatívok és az amerikai izolacionisták azt a vádat emelték, hogy a „lengyel szabadság” a Szovjetunió előretörése folytán veszélybe került. A Hearst-lapok és a Patterson-McCormick sajtó hétről-hétre, azon a címen, hogy Lengyelországot meg kell menteni a „bolsevizmustól”, szovjetellenes akcióra izgatott. Az Egyesült Államok kongresszusában és az angol alsóházban egymásután emelkedtek szólásra szónokok, hogy „leleplezzék” a „vörös imperialista célokat Lengyelországban” és a szovjet kormányt az Egyesült Nemzetek elveinek elárulásával vádolják. A szovjetellenes propaganda legnagyobb része a Londonban székelő lengyel menekült kormány, valamint ennek a kormánynak washingtoni képviselői által hivatalosan kiadott nyilatkozatokon és propagandaanyagon alapult. A londoni menekült lengyel kormány lengyel militaristákból, feudális lengyel nagybirtokosok szószólóiból, néhány lengyel fasisztából és pár „szocialista” és parasztpárti vezetőből állott, akik Lengyelország 1939-es összeomlása után Angliában menedéket találtak.1
Abban az időben két lengyel kormány volt. A menekült kormányon kívül magában Lengyelországban megalakult az ideiglenes lengyel kormány, az úgynevezett varsói rezsim. A varsói kormány, mely a lengyel antifasiszta pártok szövetségén alapult, megtagadta az 1935-ös Pilsudszky-féle alkotmányt, amelyet a londoni lengyelek továbbra is megtartottak. A varsói rendszer átütő erejű gazdasági és politikai reformokat szándékozott tető alá hozni Lengyelországban, a nagybirtokok felosztására törekedett és szoros baráti kapcsolatokat akart létesíteni a Szovjetunióval.
1945 februárjában, a jaltai konferencián, Roosevelt, Churchill és Sztálin teljes egészében megvitatták Lengyelország jövőjének kérdését és megállapodtak abban, hogy a varsói rendszert lengyelországi és külföldi demokratikus lengyel vezetők bevonásával szélesebb alapon újjászervezik és azután, mint az ország törvényes ideiglenes kormányát elismerik.
A jaltai megállapodás a londoni lengyel emigránsok, valamint amerikai és angol szövetségeseik leghevesebb ellenkezésével találkozott. A határozatot mint „Lengyelország elárulását” állították be. Diplomáciai ármánykodásba kezdtek, hogy a jaltai határozat teljesítését megakadályozzák.
A lengyel ügy körüli szovjetellenes izgatás és intrika 1945 májusában érte el tetőpontját, amikor a szovjet kormány bejelentette, hogy a londoni menekült kormány tizenhat ügynökét szovjetellenes összeesküvés vádjával letartóztatta. A szovjet kormánynak ez a cselekedete, jelentették ki a londoni lengyel emigránsok, végső példaként mutatja, hogy Moszkva meg akarja fojtani a „lengyel demokráciát” és „vörös diktatúrát” akar a lengyel népre kényszeríteni.
A legismertebb név a letartóztatott tizenhat lengyel között Leopold Broniszláv Okuliczky tábornok, a száműzetésben élő lengyel hadsereg volt vezérkari főnöke volt. Ez a hadsereg igen fontos szerepet játszott a lengyel emigránsok szovjetellenes támadásaiban …
A lengyel hadsereget, közös lengyel-szovjet megállapodás alapján, eredetileg 1941-ben szovjet területen kezdték szervezni, hogy az a Vörös Hadsereg oldalán küzdjön a németek ellen. Ezt a hadsereget Wladiszláv Anders tábornok, az „ezredesek klikkjének” volt tagja vezette. Pilsudszky diktatúrája idején ez a klikk uralkodott Lengyelországban. Hogy Anders hadseregét kiképezhessék és felszerelhessék a Németország elleni katonai harcra, a szovjet kormány háromszázmillió rubeles kamatmentes kölcsönt szavazott meg és toborzási, valamint táborozási könnyebbségeket adott ennek a hadseregnek. Mindezek ellenére Anders tábornok, Okuliczky és más lengyel militaristák titokban ellenezték a Vörös Hadsereggel kötendő szövetséget. Azt hitték, hogy a náci Németországgal szemben a Szovjetunió gyors vereségre van ítélve és ennek megfelelően is cselekedtek.
A varsói kormány felfedte, hogy 1941-ben, röviddel az első lengyel egységek szovjet területen történt megalakítása után, Anders tábornok tisztjeivel megbeszélést tartott, amelyen a következőket jelentette ki:
— Majd ha a Vörös Hadsereg összeomlik a németek csapásai alatt — és ez néhány hónapon belül be fog következni — módunk lesz arra, hogy a Káspi-tengeren keresztül utat törjünk magunknak Perzsiába. Mivel mi leszünk az egyetlen felfegyverzett erő ezen a területen, azt tehetjük majd, ami nekünk jól esik.
Mikor aztán kiderült, hogy Anders tábornok várakozásával ellentétben, a Vörös Hadsereget a német villámháború nem tudta felmorzsolni, a lengyel parancsnok tudatta tisztjeivel, hogy nem szükséges teljesíteniök a lengyel-szovjet katonai megegyezés feltételeit, mely szerint közösen kellett volna harcolniok a németek ellen. — Nincs szükség sietségre — mondta Anders Borucie-Spiechowicow-nak, az ötödik lengyel gyalogos hadosztály parancsnokának.
Anders és tisztjei „minden lehetőt megtettek, hogy a hadosztályok kiképzését és felfegyverzését hátráltassák”, nehogy a németek ellen fel kelljen venni a harcot. Okuliczky tábornok, a lengyel vezérkari főnök tevékenyen szabotálta a lengyel csapatok felszerelését.
Azok a lengyel tisztek és katonák, akik örömmel elfogadták volna a szovjet segítséget, hogy fegyverrel szállhassanak szembe hazájuk német hódítóival, Anders tábornok és Okuliczky reakciós klikkjének terrorja alatt álltak. Névsorokat állítottak össze a „Szovjetunió barátairól”, akiket „Lengyelország árulóiként” kezeltek. Egy speciális nyilvántartó, melyet „B-Irattár”-nak neveztek, magábafoglalta minden „Szovjetunióval rokonszenvező” lengyel nevét és adatait. A lengyel parancsnokság fasiszta és antiszemita propagandát terjesztett. A Dwojka, Anders hadseregének kémszolgálata, titokban adatokat gyűjtött a szovjet hadiüzemekről, állami birtokokról, vasutakról, hadianyagraktárakról és a Vörös Hadsereg csapatainak helyzetéről.
1942 tavasza volt és Anders oroszországi hadserege még egyetlen egyszer sem került érintkezésbe a német ellenséggel. Ehelyett a lengyel tiszteket és a legénységet tábornokaik fáradhatatlanul tömték szovjetellenes és antiszemita ideológiával. Végül is a lengyel hadparancsnokság kérte, hogy hadseregét angol felügyelet mellett szállítsák át Perzsiába. 1942 augusztusában 75 491 lengyel tiszt és közlegény, valamint 37 756 családtag hagyta el a Szovjetunió területét anélkül, hogy egyetlen egyszer elsütötték volna puskáikat szülőföldjük érdekében.
1944 március 13-án James Aldridge ausztráliai író egy cenzúrázatlan tudósítást küldött a New York Timesnek az emigráns lengyel hadsereg vezetőinek Perzsiában tanúsított fasiszta magatartásáról. Aldridge kijelentette, hogy már egy évvel ezelőtt nyilvánosságra kívánta hozni ezeket a lengyel emigránsokra vonatkozó tényeket, de a szövetséges cenzúra ezt nem akarta megengedni. Egy szövetséges cenzor ezt mondta Aldridge-nek: „Tudom, hogy mindez igaz, de mit csináljak? Ön is tudja, hogy elismerjük a lengyel kormányt.” Íme néhány adat Aldridge tudósításából:
„A lengyel tábor osztályokra volt felosztva. Mennél alacsonyabb helyzetben volt valaki, annál rosszabb feltételek között élt a táborban. A zsidókat gettókban különítették el. A tábort fasiszta módszerekkel vezették … A reakciósabb csoportok állandó propagandahadjáratot folytattak Oroszország ellen … Mikor a segélyszervek több mint 300 zsidó gyermeket kiválasztottak, hogy Palesztinába vigyék őket, a lengyel vezetők, akik erősen antiszemita beállítottságúak voltak, nyomást gyakoroltak az iraki hatóságokra, hogy a zsidó gyerekeket ne engedjék keresztül utazni …
Sok amerikaitól hallottam, hogy szeretnék elmondani a lengyelekről az igazságot, de ennek nem igen volna értelme, miután a lengyeleknek befolyásos képviselőik vannak Washingtonban …”
Perzsiából a lengyel emigránsok Olaszországba mentek, ahol az angol hadvezetőség vezetése és a Vatikán támogatása mellett rendezték be a menekült lengyel hadsereg főhadiszállását. Anders tábornok, Okuliczky és társaik arra törekedtek — és ezt nem is igen titkolták — hogy a lengyel hadsereg a Szovjetunió elleni esetleges támadás esetén, az új fehér hadsereg magvát képezze.
Mikor 1944 tavaszán a Vörös Hadsereg közeledett a lengyel határhoz, a londoni lengyel emigránsok megsokszorozták szovjetellenes támadásaik erejét. „Mind győzelmünk, mind pedig puszta létünk egyik leglényegesebb feltétele az, hogy Oroszország, ha már nem szenved vereséget, legalábbis legyengülve kerüljön ki a háborúból” — írta a Penslwo Polski, a londoni kormány ügynökei által Lengyelországban terjesztett földalatti lapok egyike. A londoni lengyelek ügynökeik részére küldött titkos utasításai így szóltak: „Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a német polgári hatóságokkal a lehető legjobb viszonyt tartsuk fenn.”
A lengyel menekült kormány fegyveres akcióra készült a Szovjetunió ellen. Az ügynökség, amelynek ezt a támadást végre kellett hajtani, az Armia Krajowa vagy „AK” volt, egy lengyelországi földalatti katonai szervezet, amelyet a londoni menekültek szerveztek és ellenőriztek. Az Armia Krajowa (AK) vezetője Bor-Komorowsky tábornok volt.
1944 március elején Okuliczky tábornokot felrendelték Sosnkowsky tábornok, a londoni lengyel emigránsok katonai képviselőjének főhadiszállására. Később Okuliczky tábornok a következő beszámolót adta erről a titkos megbeszélésről:
„… Mielőtt Lengyelországba repültem volna, kihallgatáson voltam Sosnkowsky tábornoknál. Közölte velem, hogy a közeljövőben várható a Vörös Hadsereg újabb offenzívája, melynek eredményeképpen a még Lengyelországban tartózkodó németeket megfutamítják. Ebben az esetben, mondotta Sosnkowsky, a Vörös Hadsereg elfoglalná Lengyelországot és nem engedélyezné lengyel területen az Armia Krajowa, mint a londoni lengyel kormány alá rendelt katonai szervezet működését.
Sosnkowsky azt ajánlotta, hogy miután már a Vörös Hadsereg kiűzte volt a németeket Lengyelországból, az Armia Krajowa látszólag széledjen szét és létesítsen titkos „pótfőhadiszállás”-t és a Vörös Hadsereg hátában hajtson végre hadműveleteket. Sosnkowsky kijelentette, hogy ennek a pótfőhadiszállásnak kell majd vezetnie az Armia Krajowa küzdelmét a Vörös Hadsereg ellen.
Sosnkowsky azt kérte, hogy ezeket az utasításokat adjam át Bor-Komorowsky tábornoknak, az Armia Krajowa lengyelországi parancsnokának …
Röviddel ezután Okuliczky tábornok titokzatos körülmények között elrepült a németek által megszállt Lengyelországba, ahol hamarosan felvette a kapcsolatot Bor-Komorowsky tábornokkal, akinek átadta Sosnkowsky utasításait. Az Armia Krajowa parancsnoka azt mondotta Okuliczkynak, hogy különleges szervezetet fog felállítani, amelynek a következő feladatok végrehajtása lesz a célja:
1. Fegyverek összegyűjtése földalatti tevékenység számára és a Szovjetunió elleni felkelés előkészítésére.
2. Fegyveres harci alakulatok szervezése, amelyek mindegyikében legfeljebb hatvan ember lehet.
3. Terrorista „kinyíró” különítmények létesítése az AK ellenségeinek és a szovjet hadvezetőség képviselőinek meggyilkolására.
4. Vasúti szabotőrök kiképzése a szovjet vonalak mögötti szabotázsakciókra.
5. Katonai titkosszolgálat és kémszolgálatok teljesítése a Vörös Hadsereg vonalai mögött.
6. Az AK által már felállított rádióállomások megőrzése és a rádióösszeköttetés fenntartása a londoni AK központi parancsnokságával.
7. írásbeli (nyomtatott) és szóbeli propagandatevékenység a Szovjetunió ellen.
1944 végén a Vörös Hadsereg elérte a Visztula partját és megállt Varsó előtt, hogy csapatait újjászervezze és friss utánpótlást kaphasson a hosszú nyári offenzíva után. A szovjet hadvezetőség stratégiája nem az volt, hogy frontális támadással induljon a lengyel főváros ellen, hanem, hogy hirtelen bekerítéssel foglalja el és ezzel megóvja a várost és a lakosságot. De a szovjet hadvezetőség tudta nélkül és londoni parancsnak engedelmeskedve, Bor-Komorowsky tábornok Varsóban a lengyel hazafiakat általános felkelésbe vitte bele és közölte velük, hogy a Vörös Hadsereg hamarosan bevonul a városba. A Vörös Hadsereg egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy ebben az időben átkeljen a Visztulán és a német hadvezetőség így rendszeresen bombázhatta és lőhette a felkelő lengyel hazafiaktól megszállt városnegyedeket. Itt közöljük Okuliczky tábornok saját beszámolóját Bor-Komorowsky tábornok szerepéről a varsói lengyel haderő végső megadása körül:
„1944 szeptember végén Bor-Komorowsky tábornok, az Armia Krajowa parancsnoka megadásra vonatkozó tárgyalásokat folytatott a varsói német csapatok parancsnokával, von Den-Bach SS Obergruppenführerrel. Bor-Komorowsky Boguslawsky ezredest, a főhadiszállás második osztályának (titkosszolgálat) vezetőjét jelölte ki, hogy az Armia Krajowa képviseletében a tárgyalásokat lefolytassa. Boguslawsky a jelenlétemben tett jelentést Bor-Komorowskynak a németek megadási feltételeiről és elmondotta, hogy von Den-Bach szerint a lengyeleknek meg kell szüntetniük a fegyveres harcot a németek ellen, mert Lengyelország és Németország közös ellensége a Szovjetunió. Mikor a megadás napján találkoztam Bor-Komorowskyval, azt mondtam neki, hogy von Den-Bachnak valószínűleg igaza van és ebben Bor-Komorowsky egyetértett velem.”
1944 és 1945 téli hónapjaiban és 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg hatalmas offenzívája arra irányult, hogy megsemmisítő módon széjjelzúzza a német haderőket a keleti fronton. Ezalatt az Armia Krajowa, Okuliczky tábornok vezetésével, széleskörű terrorista, szabotázs és kémkedési hadjáratot folytatott, valamint fegyveres támadásokat intézett a szovjet hadsereg utóvédjei ellen.
A hadműveleti területeken szabotáltuk a szovjet hadvezetőség rendeleteit — mondotta később Sztaniszláv Jasiukowicz, a londoni menekült kormány lengyelországi miniszterelnökhelyettese és Okuliczky egyik bűntársa.
— Sajtónk és rádióállomásaink rágalmazó propagandahadjáratba kezdtek. A lengyel népet az oroszok ellen izgattuk.
Okuliczky AK-különítményei dinamittal robbantották fel a Vörös Hadsereg csapatait szállító szerelvényeket, szovjet utánpótlási raktárakat pusztítottak el, aláaknázták az utakat, amelyeken szovjet csapatoknak kellett elvonulniok és minden lehető módon bomlasztották a szovjet közlekedési vonalakat. Az 1944 szeptember 17-én Okuliczky egyik segédtisztje által kiadott parancs a következőket rendelte el:
„A tevékenységnek mindenre ki kell terjednie — katonai vonatok, teherautók, vasútvonalak felrobbantására, hidak felégetésére, raktárak és falusi szovjetek elpusztítására. Mindez titokban hajtandó végre.”
Az egyik AK-különítmény Lubikowsky nevű parancsnoka, aki egy speciális titkos kém- és szabotázsiskolát vezetett, később jelentést tett az ügynökei által végrehajtott néhány cselekedetről:
„Parancsom végrehajtásáról írásbeli jelentést kaptam Ragnertől, aki közölte velem, hogy 12 szabotázstevékenységet hajtott végre, két vonatot siklatott ki, két hidat robbantott fel és egy vasútvonalat nyolc helyen megrongált.
Az AK-terroristák különleges kiképzésben részesült csoportjai gyilkolták meg és távolították el az útból a Vörös Hadsereg katonáit és a varsói kormány szószólóit. A szovjet hatóságoktól nyilvánosságra hozott nem teljes adatok szerint nyolc hónap alatt az AK-terroristák a Vörös Hadsereg 594 tisztjét és katonáját gyilkolták le és további 294-et sebesítettek meg.
Okuliczky tábornok ügynökei egyidejűleg a londoni lengyel parancsnokságtól rádión kapott utasítások értelmében széleskörű titkosszolgálatot fejtettek ki a szovjet vonalak mögött. A londoni lengyel kormány egyik Okuliczky tábornokhoz intézett 1944 november 11. keltezésű, Mo. 7201—1—777. számú utasítása a következőképpen hangzott:
„Mivel a további lengyelországi fejlemények előrelátásához és kitervezéséhez okvetlenül tudnunk kell, hogy a Szovjetnek keleten milyen katonai szándékai és lehetőségei vannak … a főhadiszállás titkosszolgálatától kapott utasítások értelmében, jelentéseket kell küldenetek, hogy a hiányzó adatokat pótolhassuk.”
Az utasítás a továbbiakban részletes felvilágosításokat kér a szovjet katonai egységekről, utánpótlást szállító vonatokról, erődítményekről, repülőterekről, fegyverzetről és hadiüzemekről.
A Vörös Hadsereg hátában működő illegális rádióhálózat állomásáról hétről-hétre rejtjeles jelentéseket küldtek a londoni lengyeleknek. Szovjet részről elfogták és megfejtették a londoni főparancsnokságnak Krakkóból küldött 621—2. számú rádiógrammot. Ez a jellegzetes üzenet így szólt:
„Március második felében átlagban húsz csapat- és lőszerszállító vonat (tüzérség, tankok, gyalogság, melynek egyharmada nőkből állt), vonult naponta nyugati irányban … Krakkóban az 1895—1925-ös korosztályok sürgős behívását elrendelő plakátot függesztettek ki. Zmyersky tábornok részvételével 800 keletről hozott tisztet avattak fel …”
1945 március 22-én Okuliczky tábornok az Armia Krajowa nyugati körzetének parancsnokához intézett titkos utasításban foglalta össze londoni feljebbvalóinak végső reményét. Okuliczky különleges utasítása így szólott:
„A Szovjetuniónak Németország fölött aratott győzelme, nemcsak Anglia európai érdekeit, fenyegeti majd, de egész Európát meg fogja félemlíteni … Az angolok, tekintetbe véve saját európai érdekeiket, kénytelenek lesznek hozzálátni Európa erőinek mozgósításához a Szovjetunió ellen. Világos, hogy nekünk az európai szovjetellenes blokk élvonalában van a helyünk; úgyszintén lehetetlen ezt a blokkot elképzelni egy Anglia ellenőrzése alatt álló Németország részvétele nélkül.”
A lengyel emigránsok ilyenforma tervei és reményei kérészéletűek voltak. 1945 elején megkezdték a szovjet vonalak mögött működő lengyel összeesküvők felgöngyölítését. 1945 nyarán a vezetők már mind hurokra kerültek. Ezek közül tizenhatot, Okuliczky tábornokot beleértve, a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Haditörvényszéke elé állítottak.
A tárgyalás július 18-án kezdődött a moszkvai szakszervezetek székházában és három napig tartott. A vallomások világosan feltárták, hogy a lengyel emigránsokat és földalatti szervezeteiket a Szovjetunió iránt érzett gyűlöletük annyira elvakította, hogy jelentős segítséget nyújtottak saját hazájuk náci leigázóinak.
A tárgyalás alatt a következő párbeszéd folyt le Afanaszijev tábornok, szovjet főügyész és az alacsony, keskenyajkú Okuliczky tábornok, a szovjetellenes földalatti szervezet vezetője között:
Afanaszijev: Akadályozta-e az önök működése a Vörös Hadsereg németek elleni hadműveleteit? …
Okuliczky: Akadályozta.
Afanaszijev: Kinek vált ez hasznára?
Okuliczky: Természetesen a németeknek vált hasznára.
Afanaszijev tábornok vádbeszédében nem kért halálbüntetést a vádlottak egyikére sem, mivel csak „bábok” voltak a londoni lengyel emigránsok kezében és mert, amint mondotta: „a győzelem örömteli napjait ünnepeljük és ezek többé nem veszélyesek a számunkra”. A szovjet főügyész hozzáfűzte:
— Ez a tárgyalás azoknak a lengyel reakciósoknak a tevékenységét foglalja össze, akik éveken keresztül küzdöttek a Szovjetunió ellen. Politikájuk Lengyelország német megszállásához vezetett. A Vörös Hadsereg a szabadságért és a függetlenségért küzdött a barbarizmus ellen … A Szovjetunió sorsdöntő szerepet játszott Németország leverésében. De Okuliczky és társai a Vörös Hadsereget hátba akarták döfni … Ők inkább „egészségügyi záróöv”-et akarnak vonni Oroszország körül, mint barátságot kötni vele …
Június 21-én a szovjet haditörvényszék kihirdette az ítéletet. A vádlottak közül hármat felmentettek. Okuliczky tábornok és tizenegy társa bűnössége bebizonyosodott és négy hónaptól tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélték őket.2
A tárgyalást követően az Egyesült Államok és Anglia visszavonták elismerésüket a londoni lengyel kormánytól.3 A varsói kormányt, amelyet a jaltai szerződésnek megfelelően újjászerveztek, mint Lengyelország ideiglenes kormányát forma szerint is elismerték.
JEGYZETEK
1. A londoni lengyel száműzött kormány magát a Pilsudski-rendszer törvényes örökösének tekintette. Ennek a rendszernek hagyományos magatartása a Szovjetunióval szemben folytatott politikán alapult. Ahogy Raymond Leslie Buell írta „Lengyelország: Európa kulcsa című” könyvében „Pilsudski hitt abban, hogy Lengyelországnak nagy területtel kell rendelkeznie. Ezt történelmi okokból könnyebb volt Oroszország, mint Németország terhére megszereznie.” A háborúelőtti lengyel diplomácia, az antiszovjet titkosszolgálat volt tisztje, Josef Beck ezredes vezetésével nem náci Németország, hanem a Szovjetunió ellen irányult. A lengyel hadsereget, amelyben a világ összes hadseregei között a legnagyobb százalékarányban volt képviselve a lovasság, az ukrán síkságokon való hadműveletekre szervezték meg. A lengyel ipart a német határon, a lengyel erődítményeket pedig a szovjet határon összpontosították. A militaristák és feudális földbirtokosok uralma alatt levő Lengyelország, megalakulásától kezdve a szovjetellenes egészségügyi záróöv pilléré és a szovjet kormány megdöntésére összeesküvő nemzetközi ügynökök találkozóhelye volt. Borisz Szavinkov Oroszországból való menekülése után Lengyelországban ütötte fel a főhadiszállását és Pilsudski közvetlen segítségével egy Szovjetunió ellen felhasználandó 30 000 főnyi fehér hadsereget állított fel. A húszas évek végén a Torgprom-összeesküvők megegyezésre jutottak a lengyel hadvezetőséggel abban, hogy Lengyelország lesz egyik fő támaszpontja az általuk tervezett új, Szovjetunió ellen indítandó intervenciós háborúnak. A lengyel titkosszolgálat, beleértve a trockista-buharinista földalatti szervezetet, bizalmas együttműködést létesített valamennyi szovjetellenes erővel. 1938-ban a müncheni egyezmény félreérthetetlenül napfényre hozta a lengyel uralkodó körök szovjetellenes beállítottságát. Amikor a nácik eljuttatták ultimátumukat Csehszlovákiának és a csehek készén állottak az ellenállásra, a lengyel kormány mozgósította hadseregét és nyíltan olyan módon vonultatta fel, hogy a Szovjetunió semmiképpen se segíthesse a cseheket. Jutalmul Hitler megengedte a lengyeleknek, hogy Csehszlovákia felosztásakor a tescheni területet elvegyek a esetiektől. 1939-ben, a Lengyelország ellen intézett náci támadás előestéjén, a lengyel militaristák még mindig nem voltak hajlandók változtatni öngyilkos szovjetellenes politikájukon és visszautasítottak a Szovjetunióval kötendő katonai egyezmény javaslatát. Nem mentek bele abba, hogy a Vörös Hadsereg náci támadás esetén átlépje a lengyel határokat és szembeszálljon a náci Wehrmachttal. Ez a politika gyászos következményekkel járt és a lengyel kormány csaknem azonnal a náci támadás megindulása után külföldre menekült, magával víve a lengyel aranytartalékot. A lengyel kormány képviselői, lengyel száműzött kormányként működve, előbb Franciaországban, majd Angliában továbbfolytatták szovjetellenes intrikáikat, amelyek nemzetüket pusztulásba sodorták. E cselszövéseikben a nemzetközi gazdasági, politikai és egyházi körök hatalmas érdekeltségei támogatták őket — mindazok, akik a Szovjetuniónak a náci Németország fölött aratott győzelmét a saját érdekeiket fenyegető veszélynek tekintették.
2. A vádiratban megnevezett tizenhatodik egyén — Anton Pairak — tárgyalását betegsége miatt elhalasztották. Amikor a szovjet hatóságok a tizenhat lengyelt letartóztatták, Edward R. Stettinius amerikai külügyminiszter és Anthony Eden angol külügyminiszter erőteljesen tiltakoztak és kijelentették, hogy a letartóztattak fontos lengyel „demokratikus vezetők”. A tárgyalás lefolytatása után Stettinius és Eden tapintatos hallgatásba burkolóztak.
3. A szovjet kormány, két évvel előbb, 1943 április 25-én szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat a lengyel száműzött kormánnyal, mivel az szovjetellenes összeesküvő tevékenységet folytatott.
A lengyel száműzött kormányt megalakulása óta főképpen az angol kormány tartotta el, illetve részesítette erkölcsi és anyagi támogatásban. A varsói rezsim elismerése után megegyezés jött létre, hogy néhány lengyel emigránsnak felajánlják a brit állampolgárságot és ezek esetleg rendőri beosztást kapnak a brit gyarmatokon. Amikor Anders tábornok és hadsegédei értesülést szereztek arról, hogy a Szövetségesek elismerik a varsói rendszert, nyilatkozatot tettek közzé. Ebben a nyilatkozatban kijelentették, hogy az alattuk szolgáló lengyel emigráns csapatok sohase fogják elfogadni a szövetséges határozatot, hűek maradnak londoni „kormányukhoz” és csak „fegyverrel a kezükben” térnek majd vissza szülőhazájukba. Mindennek ellenére, 1945 vége felé, nagyszámú emigráns lengyel katona hagyta ott reakciós vezetőit és a varsói rezsim hívására tömegével tértek vissza Lengyelországba, hogy résztvegyenek újjáépítésében.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!