NEGYEDIK RÉSZ *
* A Pravda 1937 július—novemberi számaiban közölt tudósításokból.*
(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)
3
SZEPTEMBER 18
Ragyogó napfény fürdeti s a tenger felől fújdogáló őszi szél üdíti az élénk, szép, nagy Barcelonát.
A széles sugárutakat ma teljesen elárasztja a tömeg és elborítja a tarka zászlóerdő. Háromszögletű kék zászló fehér csillagokkal, ez a „katalán baloldal”. Vörös-fekete zászlók lengedeznek az anarchisták sorai fölött. A szocialista szakszervezetek és a kommunisták sarló-kalapácsos vörös zászló alatt menetelnek. De valamennyit háttérbe szorítja a rengeteg vörös sávos narancssárga lobogó, Katalónia hivatalos lobogója. Mellette a kormányépületeken a Spanyol Köztársaság zászlaja.
Száz- meg százezer tüntető zenekarokkal és énekszóval vonul át a téren, Rafael Casanova, az 1714. szeptember 11-én agyonlőtt katalán hazafi emlékműve mellett. Ezt a napot, a madridi nagyhatalmi törekvésekkel harcba szálló katalán nép hősi felkelésének napját minden évben és egyre ünnepélyesebb külsőségek közt ülik meg.
Companys elnök lép a szónoki emelvényre. Nagy lelkesedéssel fogadják. A katalán függetlenség barátairól és ellenségeiről beszél.
– Ugyanazok, akik mindig üldözték és fojtogatták a katalán hazafiakat, most lázadást robbantottak ki Spanyolországban, és idegen csapatokkal árasztották el hazánkat. Azok, akik megtiltották a katalán beszédet, most arra kényszerítik a spanyol népet, hogy idegen nyelvű katonai parancsoknak engedelmeskedjék. A maguk módján logikusan járnak el: aki gyűlöli az emberi szabadságot, lebecsüli egész népek jogait és szabadságjogait is … A köztársaság elismerte a katalán autonómiát, és ma a félsziget valamennyi népe, a köztársaság köré tömörülve, az egységes hadsereg soraiban küzd a köztársasági Spanyolország szellemi és területi függetlenségéért.
Companys beszél azokról az óriási erőfeszítésekről, amelyekre a katalán népet a mostani háború kényszeríti, azokról az erőfeszítésekről, amelyektől a győzelem függ, s szavait minduntalan éljenzés szakítja félbe. Beszél a defetistákról, akiktől meg kell tisztítani a hátországot, beszél a fasisztákról, a reakciósokról, akik átmentették magukat a köztársasági Katalóniába, s most színt változtattak, álarcot öltöttek, és titkon pánikhangulatot, elégedetlenséget keltenek, provokációkat szítanak.
– Vigyázzatok, urak! Ne higgyétek, hogy elfelejtettük fasiszta ábrázatotokat. Felismerünk és ártalmatlanná teszünk benneteket. Időtök lejárt. Napotok végleg lehanyatlott a harminchat július tizennyolcadikai történelmi harcokban. Ott állunk a vártán, és minden erőnkkel megakadályozzuk a reakció próbálkozásait.
A szónokot dörgő tapsviharral üdvözli az egész tér és mindazok, akik az utcán rádión hallgatták beszédét. A nők kendőjüket lobogtatják, a férfiak a levegőbe dobálják kalapjukat és barettjeiket. A katalánok szeretik és támogatják elnöküket. Barcelona arculata magabiztos, örömtől sugárzó, büszke, csak bizony túlságosan gondtalan.
A spanyol nép reménykedve tekint Katalóniára. Amilyen mértékben összezsugorodott a védekező, antifasiszta Spanyolország területe, úgy növekedett benne Katalónia amúgy is igen nagy részaránya.
Katalónia ma a szabad köztársasági területnek több mint egyharmada. Gyáripara a köztársaság kezén maradt iparnak kétharmada. Itt él a fasiszta elnyomástól mentes spanyol proletariátus kétharmada, köztük nyolcvanötezer fémmunkás, több mint negyedmillió textilmunkás, több tízezer közlekedési, faipari, bőr- és vegyipari munkás.
Katalóniának erős export jellegű mezőgazdasága van: mandula, dió, kitűnő minőségű olívaolajak, gyümölcs, bor, parafa. Ásványkincsei: kálium, cink, ón, egy kevés szén.
Korszerű kikötői vannak, élén a nemzetközi jelentőségű barcelonai kikötővel. Három nagy vasútvonal halad itt keresztül. A köztársasági Spanyolországnak szárazföldön ma csak Katalónián át van kapcsolata a külvilággal. Röviden: Katalónia műszaki, pénzügyi és politikai-földrajzi vonatkozásban tudja fedezni a háborús szükségleteket.
Még rövidebben és kerekebben: Katalónia megmentheti a fasizmustól a köztársaságot és önmagát. Tönkre is teheti a köztársaságot és önmagát.
Égető kérdésre keresek választ. Kószálok a hatalmas, csodaszép város utcáin, a fényűző sugárutakon és avenue-kön, a szűk sikátorokban és zsákutcákban. Kutatom a fiatalok arcát – mit hajlandók adni, mit tudnak adni a háborúnak?
A katalán ifjúság jelentős része kiment a frontra. Láttuk őket Zaragozánál, Huescánál és Madridnál. Persze Katalónia ad még majd több harcost is a köztársaságnak, akárcsak Spanyolország többi része. Ember van elég – csak volna mivel felfegyverezni őket, csak volna, aki jól kiképzi őket.
De hát ez a sok millió munkaképes ember addig, amíg kimegy a frontra, már itt, a hátországban is segítheti a harcot. Minden munkáskéz közelebb hozza a győzelmet. Barcelonában még hétköznapokon is nehéz keresztülvergődni a sétálók tömegén. Sétálnak a bulvárokon, ülnek a kávéházi asztaloknál vagy egyszerűen a házak kapujába kitett székeken.
Bármilyen kínos is, meg kell mondani: az imperialista világháború idején a katalán ipar többszörösét termelte Franciaország számára annak, amit ma termel a saját országa, a köztársasági Spanyolország számára.
Akkor éjjel-nappal dolgoztak a gépek és az emberek. A vonatok végeláthatatlan sorban robogtak át a határon észak felé. A Hispano-Suiza gyár a francia légiflottának csaknem a felét ellátta repülőgépmotorral. Barcelonában gépfegyvereket, aknavetőket, puskákat, töltényeket, lövedékeket, műszaki felszerelést gyártottak. A kitűnő katalán cipő- és konfekcióüzemek nem dolgoztak a divatáruüzleteknek, hanem éjjel-nappal, szünet nélkül varrták a katonacsizmákat, az egyenruhákat, a meleg alsóneműt, a sapkákat, a tölténytáskákat. Egymás után nyíltak az új műhelyek, s nőket, öregeket, serdülő fiatalokat állítottak munkába – egész Katalónia a munkapad mellett állt.
És egyáltalán nem is virágzott fel különösebben az ország, a háborús Európa nehézségei Katalóniát sem kerülték el. Kevés volt az élelmiszer, hosszú sorok álltak kenyérért, tejért, szénért … A francia hadsereg hadbiztosságának kemény keze a vállalkozókkal együtt kényszeríteni tudta a gépeket, hogy állandóan forogjanak.
Most a katalán ipar kapacitásának még a fele sincs kihasználva. Termelvényeire a hadseregnek sokszor nincs is szüksége. Az öntödékből színházi előcsarnokokba szánt bútorok és rozsdamentes acélból készült gyerekágyak kerülnek ki. Hihetetlen, de tény: nemrégen a spanyol Hadügyminisztérium külföldön vásárolt kekiszínű szövetet és lábbelit a köztársasági hadsereg számára.
Vajon hibásak ebben a munkások?
Egyáltalán nem. A katalán munkásosztály minden áldozatot meghozott, és hajlandó ezután is minden áldozatot meghozni a fasizmus elleni szabadságharcért. Nem az ő bűne, ha az iparban mind ez ideig nem teremtettek rendet.
A legfontosabb iparágak hadicélokra való felhasználásáról és államosításáról szóló rendeletet, melyet minden hatóság, párt és szervezet jóváhagyott, a kormány mind ez ideig nem fogadta el hivatalosan. Barcelonában most is egymás munkáját akadályozza a két kormánybizottság – egy helyi és egy valenciai melyeket a haditermelés szabályozására létesítettek.
Az üzemekben az üzemi „bizottságok” garázdálkodnak, azt csinálnak, ami éppen eszükbe jut. Gyakran rosszabbak, mint a vállalkozók, ráadásul értelmetlenek is, csak éppen baloldali, „forradalmi” frazeológiát használnak. A bérezésben az egyenlősdi néha már egészen nevetséges jelleget ölt. Egy minden képzettség nélküli segédmunkás napi 18 pesetát kap, egy kiválóan képzett repülőgépgyári szakmunkás 18 peseta 25 céntimót, ugyanabban a gyárban egy mérnök 19 pesetát. Az öntudatos munkások, a szakszervezeti és politikai körök harcolnak ez ellen. Az Egyesült Szocialista Párt rendelettervezetet terjesztett a kormány elé a progresszív darabbérről. A problémát pedig csak tárgyalják, tárgyalják, s a sok tárgyalásnak se vége, se hossza.
A termelési fegyelem nagyon laza a gyárakban. A demagógok minden ürügyet felhasználnak a szervezett sétafikálásra. Példának okáért a mai tüntetést, az Egyesült Szocialista Párt tiltakozása ellenére, nem délutánra, hanem reggel 9 órára hirdették meg. Ma Barcelona a tüntetés miatt nem dolgozik, holnap azért nem fog dolgozni, mert vasárnap lesz, holnapután délig pedig azért, mert – hétfő lesz. A végeredmény: két és fél kárba veszett nap a háború kellős közepén, amikor Spanyolország fele az ellenség kezén van.
Barcelona ma sokkal szűkösebben él, mint Valencia, Alicante, Albacete. A legtermékenyebb mezőgazdasági terület központjában, a gabonában gazdag Aragónia tőszomszédságában, a tenger partján nincs elegendő kenyér, se zöldségféle, se hal, se cukor. A lapok rengeteget vitáznak erről, a városi hatóságok hosszú magyarázatokba bocsátkoznak. Hivatkoznak arra, hogy nincs valuta az élelmiszervásárlásra, hogy nincs hajó a szállításra. Valójában a számtalan szabályozó bizottság egyike export-tilalmat rendelt el a legértékesebb katalán kiviteli cikkekre azzal, hogy maga szervezi meg a kivitelt. Hatalmas árukészletek hevernek export minőségű mandulából, dióból, olajból, parafából, cinkből, ónból, káliumból. Ugyanakkor magánkereskedők valamilyen úton-módon eljuttatják ezeket a cikkeket Valenciáig, Alicantéig, elszállítják külföldre, és bezsebelik a valutát.
Nem hiába beszélt Companys a defetistákról. Nemcsak a képzeletben élnek. Felfújják a balsikereket és a hibákat, megjövendölik a fasiszták győzelmét, azt erősítgetik, hogy Katalóniának megvannak a maga különálló katalán érdekei. Barcelona burzsoá negyedeiben, jóllehet ez a város van a legmesszebb a fronttól, sokkal gyakrabban lát az ember ellenséges arcokat, hall siránkozást a háború miatt vagy egyszerűen rosszindulatú kifakadásokat, mint bárhol másutt.
A mostani katalán kormány erélyesen küzd a defetisták és a szeparatisták ellen, megbünteti a spekulánsokat, a termelés dezorganizálóit, a szabotálókat, kártevőket, kémeket. Az utóbbi hónapok során elég jelentős sikereket ért el: a gyárak ma már mégiscsak sokkal inkább hasonlítanak hadiüzemekre, mint májusban. De még a kormány munkájában is jócskán akad kedélyeskedés, hiszékenység és apró-cseprő dolgokkal való bíbelődés.
A politikai szervezetekben, a pártokban és a szakszervezetekben most ismét fokozódott a kölcsönös megértés, erősödött a készség az egyesülésre, az összefogásra a közös ellenség ellen. Kevesebb lett a civódás, a semmiségek miatt kirobbanó konfliktus, a l’art pour l’art vitatkozás, több a komolyság és a felelősségérzet. A komoly, sorsdöntő helyzet kényszerítő hatására alakult ez így. A tömegek követelik ezt, azok, akiknek eltökélt szándékuk, hogy utolsó csepp vérükig harcolnak halálos ellenségük, a fasizmus ellen, és akiknek ehhez két dologra van szükségük: egységre és szervezetre.
SZEPTEMBER 25
Madridban a lázadók újabb szervezetét, illegális kártevő, kém- és terrortevékenység szerteágazó rendszerét leplezték le. Letartóztattak sok száz fasiszta ügynököt, köztük igen tekintélyes személyeket is. Csupán a vezetőség maradt sértetlen. Nyugodtan él Madrid szívében, egy saroknyira tőlünk, a törvény és a diplomáciai sérthetetlenség oltalma alatt.
Ez a központ, mely a chilei követség épületében bújt meg, négy önállóan működő csoportot egyesített. Az első, a csoportot vezető két fasisztáról elnevezett Galán y Breu csoport funkciója az összes fasiszta erők ellenőrzése, megfigyelése és általános felügyelete volt. Galánt letartóztatták.
A második, a katonai-polgári csoport rendeltetése az volt, hogy kártevő tevékenységet fejtsen ki és szabotázsakciókat szervezzen a madridi városi élet valamennyi ágában, hogy a Madrid elleni újabb támadás pillanatában elfoglalja a főváros legfontosabb gócait, a távírdát, a telefont, az élelmiszerraktárakat, a villamost, a földalattit, és azonnal állítsa őket Franco szolgálatába. Ez a csoport tartotta a kapcsolatot Franco területével.
A csoportot különleges egységekre osztották, melyeket „éveknek” neveztek el. Az „év” parancsnokának keze alá 365 fasiszta tartozott, akiket „hónapokra” és „hetekre” osztottak fel, élükön a „hét”- és „hónap”-parancsnokokkal. A szervezet tagjait meghatározott naptári napokkal jelölték, s igazolásul a naptárból kitépett lap szolgált. Hat ilyen osztagot alakítottak, s számozásuk 1930-tól 1935-ig terjedt.
A harmadik csoport neve „fehér hadoszlop” volt. Ide tartoztak a külföldi missziók épületeiben rejtőzködő összes fasiszták. Ezek az emberek nem mehetnek ki az utcára: letartóztatná őket az épület bejáratánál tartózkodó állandó őrség. De a követségi tisztviselők útján kapcsolatot tartanak a városban működő kémekkel, éjszaka pedig rádión közlik értesüléseiket a lázadókkal.
A negyedik, a katonai csoport, 300 főből álló banderákra oszlott. Valamennyi banderában tíz, egyenként 30 főből álló szekció volt, a szekciók pedig 10 főből álló falangékra oszlottak. Feladatuk az volt, hogy a fasiszták újabb támadásával egyidejűleg támadást indítsanak a városon belül, fegyveresen behatoljanak a házakba, szállodákba, parancsnokságokra. Már 17 bandera alakult meg.
A benderákba szervezett elemek között voltak katonák a madridi köztársasági gárdából, a közlekedési őrségből, a Belügy- és a Hadügyminisztérium őrségéből, a rendőri páncélos erőkből. Valamennyiüket letartóztatták.
Az összeesküvők között elfogtak számos közismert madridi személyiséget, akik magas állásokat töltöttek be a királyság, a Lerroux-kormányzat és Gil Robles diktatúrája idején. Köztük van senor Pino, a távíróhivatal volt igazgatója és Cornejo kapitány, a királyi tengerészeti miniszter fivére. A legnagyobb fogásnak a chilei Manuel Asensio bizonyult. Ez a spekuláns és kém három madridi üzlet tulajdonosa, ugyanakkor „év”-parancsnok volt. Asensio üzleteiben az üzleti órákban, magukat „vásárlóknak” álcázva gyűltek össze a fasiszták.
Mondani sem kell, mekkora győzelme volt a köztársaságiaknak az újabb fasiszta szervezet leleplezése és szétzúzása.
SZEPTEMBER 26
Az újabb nagyszabású fasiszta összeesküvés leleplezése felkavarta Madridot. Tegnap és ma ez volt a fő és egyedüli beszédtéma az utcán, a villamoson, a metrón, a gyárakban, a lövészárkokban, az élelmiszerért sorbanállók között. Sok helyütt tartottak röpgyűléseket, melyeken követelték a letartóztatott összeesküvők agyonlövetését.
Egyre folynak a letartóztatások. Lefogtak még néhány „hónap”-parancsnokot: cinkostársaik adták ki őket kegyelem reményében.
Az összeesküvők, kihasználva a madridi hatóságoknál uralkodó nemtörődömséget, kiügyeskedték, hogy a jelenleg üresen álló minisztériumi épületek termeiben tartsák katonai gyűléseiket. Hivatalos blankettákon leveleztek, kormánygépkocsikon utazgattak, fegyvereiket katonai közraktárakban tartották. Magabiztosságukban és arcátlanságukban odáig mentek, hogy senor Pino, a madridi távíróhivatal volt vezérigazgatója közvetlen vezetéket akart lefektetni Madridtól a frontvonalon át a lázadók területéig. Világos nappal, egészen nyíltan fektetik le a lövészárkokig, éjjel pedig átvezetik a semleges övezeten, és egy meghatározott helyen átadják a végét a fasisztáknak. Ennek a valóban megható vállalkozásnak a végrehajtását csupán Pino letartóztatása zavarta meg.
Az összeesküvés leleplezésével kapcsolatban az argentin és a chilei diplomáciai képviselő cáfolatokkal és sajnálkozásokkal teli fanyalgó jegyzéket intézett a Külügyminisztériumhoz. Az argentin misszió kijelentette, hogy a letartóztatott személyek egyike-másika nem a misszió tagja, hanem csak az ellátási részleg alkalmazottja, ám ha ez a részleg nem neki megfelelő funkciókat lát el, és ha a kormány szükségesnek tartja, a misszió kész felszámolni ezt a részleget.
Ez a gunyoros köntörfalazás a szó szoros értelmében kihozta a sodrából Madrid lakosságát.
A másik, ami felháborítja a madridi köztársasági köröket, az, hogy az újabb összeesküvés részeseinek majdnem a felét már korábban is letartóztatták a lázadók támogatásának vádjával, de az igazságügyi hatóságok szabadlábra helyezték őket. A Politica, című baloldali köztársasági lap tűrhetetlennek tartja a bíróságoknak azt a gyakorlatát, hogy megszüntetik az eljárást olyanok ellen, akiket mint a Falange Espanola tagjait tartóztattak le.
Tegnap tudomásunkra jutott, hogy újabb fasiszta fészkeket lepleztek le Barcelonában, nagyjából az eddigiekhez hasonló típusúakat. Munkamódszereik is azonosak voltak. A város központjában levő Radio Nacional titkárságáról a fasiszták mindennap mintegy másfélezer, fasiszta röplapokat tartalmazó borítékot küldtek szét. Az egyik röplap a POUM védelmével kezdődik, s trockista kirohanásokat intéz az Egyesült Szocialista Párt ellen, majd ezekkel a szavakkal végződik: „Éljen a legyőzhetetlen Franco!”
Jogosan állíthatjuk, hogy a köztársasági kémelhárító és biztonsági szervek munkája lényegesen megjavult.
SZEPTEMBER 28
Fiataljaink olvassák és tanulmányozzák az oroszországi polgárháború történetét. Már csaknem húsz esztendeje annak, hogy a fehér tábornokok – a cár, a földesurak és a kapitalisták kiszolgálói – a vörös Moszkva, a vörös Petrográd, a szovjet köztársaság ellen vezették ezredeiket. A munkások és parasztok hadserege hosszú, nehéz és diadalmas harcban visszavetette, majd szétzúzta, végül kiűzte országából a fehérgárdista cári csapatok maradványait. A fehér tábornokok a berlini kocsmák pultjai mögé álltak, párizsi taxik volánjához ültek.
Ez történelem. Gyermekeink és ifjaink úgy olvasnak róla, mint a tatárok elleni csatákról, mint az ál-Dmitrijről, mint Szevasztopol ostromáról és egyéb régmúlt dolgokról.
De az ál-Dmitrij régen elporladt már, viszont a XX. század fehér tábornokai élnek. Minthogy ahhoz nincs erejük, hogy ismét megtámadják volt hazájukat, bolyonganak a nagyvilágban, és kutatják, hol lehet bosszút állni.
Nem maradt se hatalmuk, se erejük, sem képességeik. Csak a gyűlölet maradt meg bennük, az olthatatlan gyűlölet a nép iránt, minden nép iránt, a dolgozók, minden dolgozó iránt, és ezt a gyűlöletet mint valami árucikket kínálják olcsó áron, „önköltségen” a nép valamennyi fegyveres hóhérának. Ezt a gyűlöletet szívesen megveszik tőlük, és ők boldogok, ha gyilkolhatnak, ha nem szovjet, hát legalább külföldi – kínai, spanyol – munkásokat.
Fok, az orosz cári tábornok 1920-ban a perekopi tüzérség parancsnoka volt. Perekopot elfoglalta a Vörös Hadsereg. A tábornok többedmagával a Krímbe, majd külföldre menekült.
Tizenhét esztendővel később, 1937-ben ez a tábornok Spanyolországban az aragóniai Quinto megerősített körzetének tüzérparancsnoka. A spanyol nép csapatai elfoglalták Quintót. Fok tábornok elmenekül, menekülés közben Quintóban hagyja levéltárcáját és a tábori irattárat tartalmazó bőröndjét.
A levéltárca tartalmát már ismeri az olvasó. Most, a harcok közötti nyugodt napokban volt időnk átlapozni a tábornoki bőrönd iratait: a tábornok címére érkezett leveleket és az általa írt levelek másolatait. Aligha volna értelme valamennyit teljes egészében ismertetni, de van köztük olyan, amely igen tanulságos.
„Anatolij Fok brigádtábornok úrnak. Szövetségünk szabályzata értelmében önt a mai nappal további intézkedésig kinevezzük képviselőnkké az I. hadtest volt frontharcosainak társasága mellé, a szabályzatból eredő összes jogokkal. Felhatalmazzuk önt, hogy minden szükséges esetben képviselje szövetségünket a különféle személyek, valamint francia szervezetek és intézmények előtt.
Paul Chatilov elnök, André Stanislavsky vezérkari ezredes, főtitkár.
(A párizsi általános katonai szövetség
megbízólevele 1935. május 21-ről.)
„Ez év augusztus 3-án Párizsban a drozdovi alakulatok tisztjei gyűlést tartottak, melyen Fok vezérőrnagy, a franciaországi I. hadtest csoportparancsnoka elnökölt. Ezen a gyűlésen megvitatták a 14. sz. parancsot és Kuszonszkij tábornok ez év július 28-i körlevelét, melyek Turkul vezérőrnagynak az általános katonai szövetségből való kilépésére vonatkoztak. A kilépés oka Turkul tábornoknak az a feltétlen óhaja, hogy az általa alakított és az általános katonai szövetségtől független politikai szervezetet vezesse. Hogy ennek a gyűlésnek mennyire nem volt még csak formálisan sem tiszti gyűlés jellege, arról tanúskodik az, hogy hölgyek is részt vettek rajta, és egyes »beszédeket« állandó taps kísért. Ez a jelenség helyénvaló lehet társadalmi és politikai szervezetek gyűlésein, de katonai szervezet gyűlésén semmiképpen sem. Katonai gyűléseken a szomorú emlékezetű 1917-es esztendőben került sor először ilyesmire.
Figyelembe véve Fok vezérőrnagy korát, szolgálati idejét és katonai érdemeit, csupán arra szorítkozom, hogy megrovásban részesítsem, amiért eltűrte a drozdovi alakulatok ez év augusztus 3-án összegyűlt tisztjeinek tömeges fegyelmezetlenkedését, sőt annak élére állt …”
(Miller tábornoknak a párizsi általános
katonai szövetségre vonatkozó parancsából;
1936. augusztus 17.)
„… Most, a fentebb kifejtettek után immár teljesen világosak ön előtt azok az okok, melyek arra késztettek, hogy bejelentsem kilépésemet az általános katonai szövetségből, továbbá az, hogy nem óhajtok önökkel tovább együttműködni. Világos az is, hogy az összes fentebb említett körülmények cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy főképpen kinek köszönhető az általános katonai szövetség széthullása, és ki az, aki tevékenységével helyrehozhatatlan kárt okozott és okoz a szövetségnek azzal, hogy úgy kezeli, mint egyet a számos katonai szervezet közül. Ez nem más, mint ön. Úgy vélem, ha meg akarjuk menteni az általános katonai szövetséget a végleges széthullástól, és ismét alapvető feladatának – a bolsevikok elleni aktív harcnak – szolgálatába akarjuk állítani, önnek távoznia kell arról a posztról, melyet most betölt, és módot kell találni, hogy átadja ezt a posztot egy erélyesebb, keményebb személynek, aki helyesen értelmezi a helyzetet és a bolsevikok elleni harc feladatait. Számítok rá egyrészt, hogy ön, hasonlóan hozzám, felismeri, mennyire káros volna a társadalmi bírósághoz fordulni. Másrészt remélem, ön is megérti, hogy a részletek, okmányok és tanúvallomások szellőztetése nélkül kell távoznia.
Tisztelettel
A. Fok”
(A Miller tábornokhoz írt levélből.)
„Kedves Anton Vasziljevics!
Már három napja, hogy Sinkarenko tábornokkal, Krivosejin és Poluhin kapitánnyal San Sebastiánban vagyok. Hogyan fogadtak bennünket? Minden vonatkozásban a lehető legjobban és legelőzékenyebben. Azok, akik közülünk a nemzeti Spanyolországért, a III. Internacionálé ellen, más szóval: a bolsevikok ellen fognak harcolni, ezzel a fehér Oroszországgal szembeni kötelességüket fogják leróni.
Üdvözlet a drozdoviaknak és a frontharcos szövetség minden tagjának, valamint a kedves hölgyeiknek!
- Fok”
(A Turkul tábornokhoz intézett levélből.)
„Kedves Anton Vasziljevics!
Valamennyiünket besoroltak már. Hogy ne töltsem meg levelemet helyzetünk részletes leírásával (ezt megtudhatod V. V. Scsavinszkijtól), csupán azt közlöm veled, hogy valamennyiünket kiképző tisztté neveztek ki, és csak egyetlen körülmény hat rám nyomasztóan, nevezetesen az, hogy a spanyol nyelvtudás hiánya folytán nem tudok annyit használni, amennyit, érzem, tudnék … Meg kell mondanom, hogy a spanyol munkásosztályt, akárcsak az egész világ munkásait, megfertőzte a kommunizmus, a marxizmus. Erre mutatnak az üresen álló gyárak …
Volna egy kérésem: mivel anyagilag teljesen kikészültem, küldj támogatást, ha van rá módod. Címem a régi: Hotel Espana. Ezt el lehet intézni néhány szívélyes sorral, melyben közlőd, hogy nekem küldöd.”
(A Turkul tábornokhoz írt levélből.)
Fok tábornok iratai okmányszerűen bizonyítják, hogy a fehérgárdista emigráció egy részének, amely különösen szoros kapcsolatban állt a német-olasz intervenciósokkal, megvolt a maga leszámolni valója a napokban eltűnt Miller tábornokkal.
Érdekes megjegyezni, hogy a párizsi sajtó egyenesen Miller elrablásával vádolja Turkul tábornokot, akivel Fok levelezésben állt.
A fehérgárdista vadállatok még nem pusztultak el. Mint ahogy a ragadozóknál szokásos, egymással marakodnak, nem tudnak megosztozni a koncon, melyet jelenlegi gazdáik, a fasiszták vetnek oda nekik. Ezeknek a német és japán parancsnokságoktól és kémszolgálatoktól kapott könyöradományoknak az elosztása miatt keletkeznek a viszályok, a széthúzások, a kölcsönös intrikák és a bűncselekmények. Pénz és vér, kémkedés és provokáció, gyilkolás és rablás – így festenek a hétköznapjai a fehérgárdista emigránsoknak, akik valamikor az orosz cári hadsereg tábornokai voltak, most pedig a Requeté, a falangisták, a szamurájok, a rohamosztagosok, a feketeingesek ifjú és buzgó hívei.
Ifjúságunk az apák elbeszéléseiből ismeri a cári lakájok elleni harcot; hadd tudja meg, hogy ezek a kivénhedt sakálok még ma is megszerzik a maguk zsákmányát mások rablásaiból és véres lakomák ételmaradékaiból.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!