(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
A Nyugati Front 1944. dec. 16-án — Angol-amerikai versengés a tábornokok között — A német offenzíva sikerei az Ardennekben, Montgomery átveszi a parancsnokságot — Roosevelt dec. 24-i üzenete Sztálinnak, Sztálin válasza — Budapest bekerítése — Hitler és Guderian karácsonyi megbeszélése — Churchill 1945. jan. 9-i üzenete Sztálinnak, Sztálin válasza — A Vörös Hadsereg offenzívája — Pest elfoglalása — Szovjet hídfő 55 kilométerre Berlintől — A jaltai konferencia — A Vörös Hadsereg téli offenzívájának eredményei —. Roosevelt, Churchill és Sztálin üzenetváltása a Vörös Hadsereg jubileumán — Német offenzíva a Balatonnál
Bernard Montgomery, a Belgiumban és Hollandiában operáló angol-kanadai hadsereg főparancsnoka írja emlékirataiban: 1944. december 16-án reggel, miután úgy érezte, hogy egy kis kikapcsolódás jót tenne, könnyű Miles-gépén Eindhovenbe repült, hogy az ottani golfpályán játsszék. Eindhovenben volt elhelyezve a 2. angol hadsereg légierőinek parancsnoksága, ahol mint sofőr teljesített szolgálatot Dai Rees, a hírneves golftréner.
Alig kezdtek hozzá a játékhoz, amikor jelentés érkezett: a németek a kora reggeli órákban heves támadást intéztek az 1. amerikai hadsereg ellen, és a helyzet egyelőre áttekinthetetlen.
Montgomery a hír vétele után elbúcsúzott Reestől, golfpartnerétől, és azonnal visszarepült előretolt harciállásába, Zonhovenbe …
- december 16-ána nyugati frontvonal Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban nagyjából a német határ mentén húzódott. Az északi frontszakaszon a Montgomery vezetése alatt álló1. kanadai és 2. brit hadsereg a Meuse északi folyása mentén foglalt állást, Dortmundot, Essent, Düsseldorfot — a Ruhr-vidék döntő fontosságú centrumait — 80—100 km-re közelítették meg. De Montgomery minden erőfeszítése, hogy átkelve a Meuse-ön betörjön a Ruhr-vidékre, meghiúsult a német csapatok elkeseredett ellenállásán.
Az angol—kanadai csapatok állásaitól délre, a front középső és déli szakaszán a 9., az 1. és a 3. amerikai hadsereg, valamint az 1. francia hadsereg harcolt. Felszabadult Metz erődje, Strasbourg, Elzász királynője; Aachen körül és a Saar-vidéken már német területre léptek a szövetséges csapatok. A hadmozdulatokat komoly mértékben hátráltatta a rendkívül esős ősz, a sár, az Ardennekben és a Vogézekben hóviharok közepette folytak a harcok.
A szűnni nem akaró esőzés olyannyira rontotta az őszi és téli hadviseléshez nem szokott amerikai csapatok hangulatát, hogy Patton tábornok, akiben érdekes módon keveredett a lovagi romantika, a keresztény hit és a technika mindenhatóságába vetett bizalom, teljes komolysággal, hivatalosan kiadta az utasítást a hadsereg tábori lelkészeinek: szerkesszenek imát az eső megszűnéséért …
- szeptember 1-én, egy héttel Párizs felszabadítása után az összes inváziós erők, a tengeri, légi és szárazföldi erők főparancsnoka,Eisenhower tábornok átvette a szárazföldi hadműveletek közvetlen irányítását.A hadműveletek szempontjából ez, a harcok közben végrehajtott személyi átszervez és úgyszólván semmi előnnyel nem járt, sőt csak nehézségeket okozott, de politikai szempontból — Eisenhower tábornoknak a legközelebbi amerikai elnökválasztáson való esetleges jelölése és fellépése céljából — volt értelme.
Hozzá kell tennünk: e döntésnek kétségkívül volt bizonyos angolellenes tendenciája; a tehetséges és minden vitán felül legnagyobb harci tapasztalatokkal, sőt eredményekkel rendelkező Montgomery tábornagy háttérbe szorítása nem lehetett kellemes a Churchill kormánynak.
Persze, nem szabad megfeledkeznünk arról — mint már fentebb is említettük —, hogy az angol—amerikai rivalizálás, melynek gyökerei visszanyúlnak az 1942-es őszi észak-afrikai és az 1943-as szicíliai partraszállás idejére, különösen élessé a normandiai invázió napjától kezdve lett. Az angol és az amerikai tábornokok ellentéte sok gondot okozott a szövetségesek legfelsőbb katonai és politikai vezetésének.
Néhány jellemző eset: 1944. július 26-án, egy nappal azután, hogy az amerikai csapatok St. Lónál széles szakaszon áttörték a német frontot, Churchill miniszterelnöknél fontos katonai megbeszélés zajlott le, ahol Eisenhower nyíltan feltárta az amerikaiak panaszait. Az angol és a kanadai csapatok szinte teljesen defenzív, védekező harcmodort folytatnak, a támadást átengedik az amerikaiaknak, akiknek embervesztesége így majdnem kétszerese az angol-kanadai csapatokéinak. Miért nem vesznek példát az oroszokról — folytatta Eisenhower —, akik a front minden szakaszán egy időben támadnak …
Bár a tanácskozásokon Dempsey angol tábornok ezt a defenzív taktikát komoly érvekkel támasztotta alá, és kimutatta, hogy az angol—kanadai egységek az eredeti terv célkitűzéseit hajtják végre; magukra vonják a Heeresgruppe B fő erőit, hogy a másik szárnyon lehetővé tegyék az amerikaiaknak az áttörést, a tanácskozás nem szüntette meg egyes amerikai tábornokok ellenérzését Montgomeryvel szemben.
Különösen Patton tábornok volt hírhedt angolellenes kirohanásairól. Széles körben elterjedt például Pattannak az a megjegyzése, amit Bradley tábornok előtt tett, amikor az parancsot adott neki, hogy a németek üldözése során álljon meg és ne lépje át a brit vonalakat, Patton kijelentette: „Engedjen előretörni Falaise-ig, akkor majd a briteket a tengerbe kergetjük és előkészítünk nekik egy második Dunkerque-et!”
Visszatérve a front helyzetére: a szövetségesek 1944 őszi és téli hadműveleteinek nem kielégítő előrehaladásáért nem kis mértékben felelős Eisenhower főparancsnok hadviselési módszere. Bedell Smith amerikai tábornok egy alkalommal bizalmas körben a következőképpen jellemezte Eisenhower taktikai elképzeléseit: „Eisenhower olyan, mint egy futballtréner: játék közben állandóan fel-alá rohangál és arra tüzeli embereit, hogy a labdát mindig előre rúgják, hogy állandóan támadjanak. A védekezés teljes elhanyagolása, a támadás folytonos erőszakolása persze nagy áldozatokat követel!”
Ami már most a német véderő főparancsnokságának stratégiai célkitűzéseit illeti, az 1944 decemberi offenzíva célja már az első nap után világos volt: a németek Antwerpent és Brüsszelt akarják visszafoglalni. Ezzel az amerikai és az angol—kanadai csapatok összeköttetését megszakítják, Montgomery hadseregét a tengerbe szorítják, újabb Dunkerque-et hoznak létre! Egyszerűen és röviden: megismétlése annak, ami 1914-ben félig, 1940 májusában pedig ragyogóan sikerült!
A német támadás fő ereje az 5. páncélos hadseregen és az újjászervezett 6. SS páncélos hadseregen nyugodott, a 7. hadsereg állt a támadó ék déli szárnyán, míg a nyugat-franciaországi partokról és Hollandiából visszavont 15. hadsereg a második támadóhullám derékhadát alkotta volna. Hitler megígérte, hogy 700—900 vadászrepülőgép fogja támogatni az offenzívát.
Az OKW ezenkívül felállította mint különleges harci alakulatot a 150. páncélos brigádot Skorzeny SS Sturmbannführer parancsnoksága alatt. E harci alakulat tagjai egytől-egyig angolul jól beszélő német katonák voltak, akik amerikai (!) egyenruhát viseltek és azt a feladatot kapták, hogy ejtőernyővel leszállva az ellenséges vonalak mögött az utánpótlásban, az összeköttetésben okozzanak zavarokat.
December 16-án 10 német páncélos hadosztály mintegy 800 páncélosa indul rohamra az Ardennekben az amerikai hadsereg gyengén védett vonalai ellen; a Bradley tábornok parancsnoksága alatt álló 12. amerikai hadseregcsoportot rövid időn belül két részre szakítják, széles fronton mély betörést érnek el.
Az 1. amerikai hadsereg parancsnoksága kiüríti Liége-t, Eisenhower komolyan foglalkozik Strasbourg feladásának gondolatával, és ettől csak a francia felszabadítási bizottság kérésére, Churchill intervenciójára áll el.
Komoly sikerrel kecsegtet Manteuffel 5. páncélos hadseregének támadása; elfoglalja St. Vith-et és a Meuse felé tör előre.
A német offenzíva negyedik napján, december 20-án délelőtt fél tizenegykor Eisenhower telefonon parancsot ad az amerikai tábornokokkal szemben méltatlanul és indokolatlanul háttérbe szorított Montgomerynek, hogy a betöréstől északra álló 1. és 9. amerikai hadsereg, tehát a 12. amerikai hadseregcsoport legnagyobb része fölött vegye át a parancsnokságot.
Déltájban Montgomery személyesen vizsgálja meg az 1. és a 9. hadsereg helyzetét, mely teljesen áttekinthetetlennek tűnik. A két hadseregparancsnok jelentéséből kiderül, hogy az offenzíva megindulása óta sem Bradley-t, sem vezérkarának bármely magasrangú tisztjét nem látták a fronton …
Montgomery mindenekelőtt az északi szárnyat erősíti meg, az amerikai csapatok mellé angolokat helyez, hogy mögöttük megfelelő tartalékokat teremthessen az ellentámadás céljára, majd táviratot küld Londonba a hadügyminisztériumba, a vezérkar főnökének. Montgomery táviratában behatóan ismerteti a helyzetet, jelentését a következőképpen fejezi be: „Ez alkalommal azonban már nem megyünk vissza Dankerque-ig!”
Montgomery emlékirataiban minden kommentár nélkül megjegyzi: ezt az utolsó mondatot a hadügyminisztériumban kihúzták, mielőtt a jelentést Churchill miniszterelnöknek továbbították volna …
Hat-nyolc napig tart a krízis az Ardennekben, mígnem gyengülni kezd a német offenzíva ereje és lendülete; az angol—amerikai csapatok lassan-lassan megszilárdítják állásaikat. December 23-án hosszú hetek után először kiderül az ég, a szövetséges légierő azonnal akcióba lép. Ezen a napon a 9. amerikai taktikai légierő 1200 bevetést hajt végre német csapatok állásai, valamint a felvonulási és utánpótlási központok ellen. Másnap a 8. stratégiai légiflotta 2000 „repülőerődje” 800 hosszútávú vadászgép kíséretében intéz támadást a német csapatok ellen.
Manteuffel azonban még mindig folytatja a támadást, feltétlenül el akarja érni a Meuse-t, hogy ezen átkelvén hídfőt létesítsen a nyugati parton.
December 24-én Roosevelt a következő üzenetet küldi Sztálinnak:
„Annak érdekében, hogy valamennyien megkaphassuk az erőfeszítéseink egybehangolása szempontjából fontos értesüléseket, utasítani akarom Eisenhower tábornokot, hogy vezérkarából küldjön Moszkvába egy teljesen beavatott tisztet, aki megtárgyalná Önnel a nyugati fronton, Eisenhowernál kialakult helyzetet és a keleti fronttal való együttműködés kérdését. Meg fogjuk őrizni a legteljesebb titkosságot.
Remélem, Ön fogadja majd Eisenhower tábornoknak ezt a vezérkari tisztjét és biztosítja az értesülések vele való kicserélését, ami kölcsönösen hasznos lesz. Belgiumban nem rossz a helyzet, de most olyan időszakba léptünk, amikor beszélni kell a következő szakaszról.
Kérem, hogy az ügy rendkívüli sürgősségére való tekintettel adjon mielőbb választ erre a javaslatra.”
Sztálin másnap, december 25-én válaszol Rooseveltnek:
„Megkaptam arra vonatkozó üzenetét, hogy Eisenhower tábornok egy beavatott tisztet küld Moszkvába. Magától értetődően egyetértek az Ön javaslatával, kész vagyok találkozni és kicserélni az értesüléseket az Eisenhower tábornoktól érkező tiszttel.”
December 26-án a 2. és 3. Ukrán Front csapatai Malinovszkij és Tolbuhin parancsnoksága alatt Esztergomnál egyesülnek, s ezzel bezárul a gyűrű a Budapesten állomásozó német—magyar fasiszta csapatok körül. Több német hadosztály és a 3. magyar hadsereg maradványai — mintegy 180 000 ember — fölött Budapesten Pfeffer-Wildenbruch SS Obergruppenführer parancsnokol.
1944 karácsonyán a vezéri főhadiszálláson Hitler Guderian vezérkari főnökkel tárgyal a hadihelyzetről.
Az ardennes-i offenzíva már nyolcadik napja tart, a 6. SS páncélos hadsereg mély éket vágott ugyan az amerikai hadseregek közé, de a biztató kezdeti sikerek után lanyhul előrenyomulásának üteme, és a kitűzött céltól, Brüsszel és Antwerpen elfoglalásától még nagyon távol van a nyugati német hadsereg.
Rendkívül fenyegető a keleti front helyzete, a véderő főparancsnokságát a hihetetlen arányú szovjet támadási előkészületek aggasztják. A front északi szakaszán Kelet-Poroszország határán áll a szovjet hadsereg, középen, a Visztula mentén Varsó környékén észlelhetők komoly csapatmozdulatok, ettől délre, a Szan nyugati partján létesített hídfőből a Harmadik Birodalom egyik legfontosabb hadiipari bázisát, a sziléziai iparvidéket érheti támadás, a Duna-medencében Budapest körül van zárva, Szlovákia és a Balaton között pedig a szovjet előretörés Pozsonyt, Bécset és Linzet fenyegeti.
Guderian javaslata: a nyugati fronton le kell állítani az offenzívát, minden rendelkezésre álló erőt össze kell szedni egy nagy tartalékhadsereg létrehozására, mely a keleti front középső szakaszán, Hohensalza és Lodz között helyezkednék el, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulásának — mely feltehetően Berlin és az Odera felé irányul — útját állja.
Hitler és az OKW más szakértői ellenben úgy vélik, hogy a jelen pillanatban Magyarországon a legnagyobb a veszély, az a legveszélyeztetettebb pont; a Balatontól délnyugatra fekvő olajvidéket meg kell tartani, Budapestet nem szabad feladni — a IV. SS páncélos hadtest Varsó alól vonuljon Budapest körzetébe, ugyanakkor az Ardennekben folytatni kell az offenzívát.
December 29-én, négy nappal a vezéri főhadiszálláson lezajlott tanácskozás után a bekerített német—magyar fasiszta csapatok páratlan gaztettet hajtanak végre: a szovjet hadsereg két parlamenterét, akik fehér zászlóval, nyitott gépkocsin, fegyvertelenül közeledtek feléjük, hogy átadják a szovjet hadvezetőség megadásra felszólító ultimátumát, aljasul, gyáván meggyilkolják.
A szovjet ultimátum rendkívül humánus volt: biztosította, hogy a magyar katonák azonnal, a német tisztek és katonák pedig a háború befejezése után hazatérhetnek, az összes sebesültek és betegek orvosi ellátást kapnak.
Ha Pfeffer-Wildenbruch SS Obergruppenführer ezt a valóban nagylelkű ultimátumot elfogadta volna …
De a Harmadik Birodalom érdekei mást követelnek: 1944 december végén fővárosunk hadszíntérré válik, utcáról utcára, házról házra menő küzdelem kezdődik, Hitler Budapest térségében akarja megvédeni Bécset és Berlint.
Még egy megjegyzés a Magyarországot érintő német katonai tervek hátteréhez: az ardennes-i offenzíva lelassulását, majd elakadását nem csekély mértékben okozza az, hogy a német hadsereg nagyon rosszul áll benzin-utánpótlás tekintetében. Nemegyszer megtörténik, hogy az előretörő német páncélosok üzemanyaghiány miatt kénytelenek megállni, majd elhagyva tankjaikat felrobbantani, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
Az OKW számára ezért létfontosságú a magyarországi olaj mezők megtartása.
- január 1-én a Luftwaffe meglepetésszerű támadást intéz a belgiumi szövetséges repülőterek ellen; 400 repülőgépet a földön pusztítanak el, 79-et légiharcban lőnek le, de súlyosak a német légierő veszteségei is.
Ha a német offenzíva üteme lelassult is, az angolszász hadvezetőség gondjai nem kisebbedtek. Mind a védekezés, mind a később ismét megindítandó támadás komoly erőfeszítést igényel, azért Churchill 1945. január 6-án a következő üzenetet küldi Sztálinnak: „Nyugaton nagyon súlyos harcok folynak, és a főparancsnokságnak esetleg bármely pillanatban nagy döntéseket kell hoznia, Ön a saját tapasztalatából is bizonyára jól tudja, mennyire nyugtalanító az olyan helyzet, amikor a kezdeményezés ideiglenes elvesztése után nagyon hosszú frontot kell védelmezni. Eisenhower tábornok számára igen kívánatos és szükséges lenne nagy vonalakban ismerni az önök szándékait, minthogy ezek természetesen befolyásolják valamennyi fontos döntését és döntésünket. … Hálás lennék, ha Ön közölni tudná velem, számíthatunk-e január folyamán, illetve bármilyen más időpontban, amelyről Ön esetleg említést kíván tenni, a Visztula-fronton vagy valahol másutt nagy szovjet támadásra? Brook tábornagyon és Eisenhower tábornokon kívül senkivel sem fogom közölni ezt a rendkívül bizalmas tájékoztatást, s velük is csak a legszigorúbb titoktartás mellett. A dolgot sürgősnek tartom.”
A szovjet főparancsnokság nevében Sztálin késedelem nélkül másnap, január 7-én választ ad Churchill üzenetére: „Mi támadásra készülünk, de az időjárás most nem kedvez támadásunknak. A főhadiszállás azonban szövetségeseinknek a nyugati fronton kialakult helyzetét figyelembe véve elhatározta, hogy gyorsított ütemben fejezi be az előkészületeket, s tekintet nélkül az időjárásra, legkésőbb január második felében az egész középső fronton nagyarányú támadó hadműveletet indít a németek ellen. Ne kételkedjék benne, hogy mi minden lehetőt elkövetünk a dicső szövetséges csapatok megsegítése érdekében.”
Churchill válasza Sztálinnak január 9-én:
„Igen hálás vagyok Önnek megindító üzenetéért. Elküldtem Eisenhower tábornoknak, csakis személyes tájékoztatására. Kísérje teljes siker az Önök nemes vállalkozását! A nyugati csata tekintetében már nem olyan rossz a helyzet. Igen könnyen lehetséges, hogy a hunokat visszaszorítjuk ékállásukból, és nagyon súlyos veszteségeket okozunk nekik. Ezt a csatát főképpen amerikaiak vívják; csapataik nagyszerűen harcoltak, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Mi és az amerikaiak mindent harcba vetünk, amit csak tudunk. Az a hír, amit Ön velem közölt, igen meg fogja örvendeztetni Eisenhower tábornokot, mert bizonyosságot nyújt neki abban a tekintetben, hogy a németeknek meg kell majd osztaniuk tartalékaikat két lángban álló frontunk között. A nyugati csatában, az azt irányító tábornokok kijelentései szerint, nem lesz szünet.”
A Vörös Hadsereg főparancsnoksága, mint az egész második világháború folyamán, most is megtartotta ígéretét: 1945. január 12-én, nyolc nappal a kitűzött időpont előtt 1200 km-es vonalon általános támadásra indítja csapatait. A Konyev parancsnoksága alatt álló I. Ukrán Front kezdi meg a támadást a Visztula alsó folyása mentén, a baranowi hídfőből; a támadás iránya: Krakkó, Breslau, a felső sziléziai iparvidék. A 14 lövészhadosztályból és 2 páncélos hadtestből álló szovjet haderő már az első napon áttöri a 4. német páncéloshadsereg vonalait.
Január 13-án rohamra indulnak Csernyakovszkij csapatai Kelet-Poroszországban, majd két nappal később, január 15-én Varsó és Narew térségben is megkezdődik a támadás.
Az offenzíva célja: erős csapással előretörés középen Berlin felé, mialatt a szárnyakon, Kelet-Poroszországban és a front déli szakaszán, Krakkó—Kielce térségében, a II. Fehérorosz és az I. Ukrán Front támadása köti le az ellenséget.
Ezen a napon Sztálin a következő tájékoztató üzenetet küldi Rooseveltnek a keleti front harcairól:
„Ma, január 15-én, megbeszélést folytattam Tedder marsallal és a kíséretében levő tábornokokkal. Azt hiszem, hogy sikerült eléggé teljes kölcsönös tájékoztatást elérnünk. Mindkét részről kimerítő válaszokat adtunk a feltett kérdésekre. Meg kell mondanom, hogy Tedder marsall a legkedvezőbb benyomást teszi rám.
A szovjet—német fronton megindított támadó hadműveletek négy napja után most már módomban van közölni Önnel, hogy a szovjet csapatok támadása a kedvezőtlen időjárás ellenére kielégítően halad előre. A csapatok az egész középső fronton — a Kárpátoktól a Balti-tengerig — nyugat felé nyomulnak előre. Bár a németek kétségbeesett ellenállást tanúsítanak, kénytelenek visszavonulni. Nem kételkedem abban, hogy a németeknek meg kell majd osztaniuk tartalékaikat a két front között, s ennek következtében kénytelenek lesznek lemondani a támadásról a nyugati fronton. Örülök, hogy ez a körülmény megkönnyíti nyugaton a szövetséges csapatok helyzetét, és meggyorsítja az Eisenhower tábornok által tervezett támadás előkészítését.
Ami a szovjet csapatokat illeti, a nehézségek ellenére minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy a németek ellen indított támadásuk minél hatékonyabb legyen; ebben ne kételkedjék.”
Az általános szovjet offenzíva negyedik napján, 1945. január16-án Hitler Berlinbe érkezik; a kelet-poroszországi, rastenburgi főhadiszállást a szovjet csapatok előretörése miatt kénytelen elhagyni. Guderian, tekintettel a keleti fronton kialakult igen komoly helyzetre, azt javasolja, hogy az amerikai csapatok ellen oly eredményesen harcolt, kitűnően felfegyverzett 6. SS páncélos hadsereget a nyugati frontról sürgősen dobják át a keleti frontra.
Hitler a javaslattal egyetért és kiadja a vezéri parancsot: a 6. SS páncélos hadsereg azonnal induljon a keleti frontra, Magyarországra. E hadsereg feladata: felmenteni a Budapesten körülzárt német és magyar egységeket, megsemmisítő csapást mérni a 2. és 3. Ukrán Front csapataira, majd gyors előretöréssel visszafoglalni a romániai olajmezőket.
Ugyanezen a napon, 1945. január 16-án Eisenhower megparancsolja Montgomerynek, hogy másnap, január 17-én adja vissza a 12. amerikai hadseregcsoport parancsnokságát Bradley tábornoknak.
Ez a személyi változás a legbiztosabb jele annak, hogy a veszély elmúlt.
Ugyanazon a napon, január 17-én, amikor a 6. SS páncélos hadsereg elindul Magyarország felé, a szovjet csapatok hatalmas gyűrűbe zárják a Kelet-Poroszországban harcoló két német hadsereget, a budapesti hadszíntéren pedig kiverik a német csapatokat a magyar főváros balparti részéből.
Roosevelt válasza Sztálin fenti üzenetére január 18-án érkezik meg:
„Igen hálás vagyok Önnek Tedder légimarsallal folytatott megbeszélésére és csapataiknak a német fronton indított támadására vonatkozó január 15-i, lelkesítő üzenetéért.
Az Önök vitéz katonái által eddig véghezvitt hőstettek és a jelenlegi támadás során máris bebizonyosodott ütőképességük teljesen indokolttá teszi azt a reményt, hogy csapataink mindkét fronton gyors sikereket fognak elérni. Az ahhoz szükséges idő, hogy barbár ellenségeinket térdre kényszerítsük, közös erőfeszítéseink ügyes összehangolása nyomán nagymértékben megrövidül.
— Amerika, mint Ön is tudja, nagy erőfeszítéseket tesz a Csendes-óceánon, tőlünk hétezer mérföldnyire, s remélem, Németország rövidesen bekövetkező összeomlása lehetővé teszi majd, hogy kellő erőket dobjunk át a Csendes-óceán térségébe, a szövetségeseinket fenyegető japán veszély gyors leküzdése céljából.”
Ugyanezen a napon, január 18-án felszabadul Varsó, egy nappal később pedig Krakkó és Lodz lakossága ünnepli a bevonuló szovjet csapatokat.
Január 19-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front kiáltványban köszönti a szovjet csapatokat. „Hálával és szeretettel köszöntjük fővárosunkban a felszabadító Vörös Hadsereget” — hangzik a kiáltvány. — „Soha nem felejtjük el, hogy a Vörös Hadsereg vérét áldozta a mi népünk szabadságáért is … 1941. június 22. óta nagy utat tett meg a Vörös Hadsereg. Sztálingrád óta csapást csapásra mérve nemcsak kiverte a Szovjetunió területére betolakodott fasiszta hordákat, hanem felszabadította Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Finnország és most Magyarország népét is. A halálos gyűrű egyre jobban szorul a fasiszta dúvad fészke: Németország körül, és közeledik a nap, amikor a szabadságszerető népek vas ököllel megadják majd neki az utolsó csapást és kitűzik Berlinben a győzelem lobogóját.”
(Ha a végső győzelem bizonyos volt is, de még nagyon súlyos harcok vártak a szövetségesekre, elsősorban a szovjet csapatokra, hiszen ekkor, 1945 januárjában már világosan kitűnt a náci katonai és politikai vezetők taktikája: feltartóztatni a szovjet hadsereget, különbekére jutni az angolszászokkal.)
Január 23-án Guderian vezérkari főnök Ribbentrop külügyminiszterhez fordul: a háború elveszett, mentsük, ami menthető, kezdjünk tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal. De Ribbentrop semmit nem mer tenni a Führer beleegyezése nélkül, aki pedig most a budapesti térségben folyó harcoktól vár jelentős fordulatot.
Balck tábornok két páncélos hadosztállyal támad Budapesttől északnyugatra. A támadás előtt felolvassák a katonák előtt Hitler parancsát: „Nagyszámú nehéztüzérség és repülőgép fog támogatni titeket. Mindent meg kell tennetek, hogy kiszabadítsátok a Budapesten bekerített hadosztályokat. A hadműveleteket én magam fogom irányítani.”
A 4. SS páncélos hadtest offenzívája, melyhez nemcsak a Führer, hanem a Nyugat-Magyarországra, Sopronba és Szombathelyre menekült nyilas politikusok is oly vérmes reményeket fűztek, kezdeti sikerek után kudarcba fullad. Hitler valósággal őrjöng, tehetetlen dühében a háborúk történetében szokatlan parancsot ad ki: Dietrich SS tábornokot és összes katonáit, akik nem voltak képesek a kitűzött feladatot végrehajtani, megfosztja valamennyi kitüntetésüktől, rangjelzéseiket le kell venniük …
A Budapest-térségben elszenvedett kudarc mellett a keleti front többi szakaszán is súlyos vereségek érik a Wehrmachtot; a szovjet hadsereg feltarthatatlanul tör előre Berlin felé, sikeres hadműveletek folynak a szárnyakon is. Csak egyetlen számadat az előnyomulás ütemének jelzésére: a januári offenzíva során hetenként átlag mintegy 300 kilométert haladnak előre a szovjet csapatok, február 2-án Küstrinnél átkelnek az Oderán, és a szovjet hídfő már csak 55 kilométerre van Berlintől!
1945 február elején a Duna és a Keleti-tenger közötti négy hatalmas csata tombol: az elsőnek színhelye Kelet-Poroszország, ahol a bekerített két német hadsereg felszámolása folyik, a második a Danzigi-öbölnél és a Visztula torkolatánál, a harmadik Dél-Pomerániában, ez a küstrini hídfő, a negyedik hadszíntér Alsó-Sziléziában.
Február 4-én Jaltában, a Krím-félszigeten újabb legmagasabb szintű tanácskozásra ülnek össze az antifasiszta koalíció három vezető hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak képviselői.
A hétnapos konferencia hivatalos záróközleménye az alábbiakban foglalja össze a tanácskozás eredményeit:
„I. Németország veresége.
Megtárgyaltuk és kidolgoztuk a három szövetséges hatalom katonai terveit a közös ellenség végleges legyőzése céljából. A konferencia során a három szövetséges hatalom vezérkarai nap mint nap összejöveteleket tartottak. Ezek az összejövetelek minden szempontból igen kielégítőek voltak és a három szövetséges háborús erőfeszítéseinek még szorosabb egybehangolásához vezettek. Sor került az értesülések teljes és kölcsönös kicserélésére. Teljes egészében kidolgozták és részlettervekre bontották azon új és még hatalmasabb csapások időpontját, méreteit és összehangolását, amelyeket hadseregeink és légierőink keletről, nyugatról, északról és délről fognak Németország szívére zúdítani.
Az ily módon egybehangolt katonai tervek csak végrehajtásuk során válnak majd ismeretesekké. Mi azonban meg vagyunk győződve arról, hogy a három vezérkar szoros együttműködése, amely megvalósult ezen a konferencián, meg fogja rövidíteni a háborút. A három vezérkar a jövőben továbbra is tanácskozik, amikor ennek szüksége mutatkozik.
A náci Németország pusztulásra van ítélve. A német nép, amennyiben megkísérli folytatni reménytelen ellenállását, csak növelheti vereségének súlyát.”
A II. fejezet, melynek címe: „Németország megszállása és ellenőrzése”, a többi között leszögezi, hogy „az elfogadott tervek előírásai szerint a három nagyhatalom mindegyike fegyveres erőivel megszállja Németország egy-egy övezetét …
… Egyébként megállapodás történt arról is, hogy a három nagyhatalom felszólítja Franciaországot: tartson megszállva — ha úgy óhajtja — ugyancsak egy övezetet és vegyen részt az Ellenőrző Bizottságban, mint ennek a bizottságnak negyedik tagja.”
Következik a deklarációnak talán legfontosabb része, mely a német militarizmus és a nácizmus felszámolásával foglalkozik:
„Szilárd és megingathatatlan elhatározásunk, hogy megsemmisítjük a német militarizmust és nácizmust, s gondoskodunk arról, hogy Németország soha többé ne zavarhassa a világ békéjét. Elhatároztuk, hogy lefegyverezzük és elbocsátjuk az egész német fegyveres erőt. Végérvényesen szétzúzzuk a német vezérkart, amelynek több ízben sikerült felélesztenie a német militarizmust. Elszállítjuk vagy megsemmisítjük az egész német hadianyagot. Felszámoljuk vagy ellenőrizzük a német ipar mindazon ágait, amelyeket haditermelés céljára lehetne felhasználni. Gyors és igazságos büntetéssel sújtjuk valamennyi háborús bűnöst, és megfelelő természetbeni jóvátételt követelünk a németek végezte pusztításokért. Elhatároztuk, hogy felszámoljuk a náci pártot, a nemzetiszocialista törvénykezést, a nemzetiszocialista szervezeteket és intézményeket. Megvédjük a német nép közhivatalait, kulturális és gazdasági életét minden nemzetiszocialista és militarista befolyástól, és Németországban — közös megegyezés alapján — foganatosítjuk azokat a rendszabályokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a jövőben a világ békéjét és biztonságát biztosíthassuk.
Nincs szándékunkban megsemmisíteni a német népet, de a németek csak a nemzetiszocializmus és a militarizmus kiirtása után számíthatnak megfelelő létre és egy helyre az Egyesült Nemzetek tanácsában.”
A III. fejezet szabályozza a jóvátétel kérdését: „… Megvizsgáltuk azon károk kérdését, amelyeket Németország ebben a háborúban a szövetséges nemzeteknek okozott; méltányosnak tartjuk, hogy ezt az országot a lehető legnagyobb mértékben mindezen károk teljes jóvátételére kényszerítsük.”
(A közleményben nem szerepel összeg. A konferencia részt vevői megállapodtak abban, hogy a német jóvátétel 20 milliárd dollár lesz, és ennek az összegnek felét a Szovjetunió fogja kapni. A jóvátételt három formában hajtják be Németországtól: 1. egyszeri elszállítások a nemzeti vagyonból, 2. évenkénti áruszállítások a folyó termelésből, 3. a német munka felhasználása.)
Megállapodás jön létre, hogy „a béke és biztonság megvédésére” általános nemzetközi szervezetet hoznak létre, és hogy 1945. április 25-én összehívják az Egyesült Nemzetek értekezletét.
Az V. fejezet „Nyilatkozat a felszabadult Európáról”. Ez leszögezi:
„A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége népbiztosai tanácsának elnöke, az Egyesült Királyság miniszterelnöke és az Amerikai Egyesült Államok elnöke megbeszélést folytattak saját országaik népei és a felszabadult Európa népei közös érdekeivel kapcsolatban. Kijelentik: megegyeznek abban, hogy a felszabadult Európa politikai bizonytalanságának átmeneti időszaka folyamán egybehangolják a három kormány által elfogadott irányvonalat, abból a célból, hogy megsegítsék a náci Németország uralma alól felszabadult népeket, valamint az európai tengely régi csatlósainak népeit, hogy demokratikus eszközökkel oldhassák meg sürgető politikai és gazdasági nehézségeiket.
A rend helyreállítását Európában és a nemzeti gazdasági élet felépítését olyan eszközökkel kell véghez vinni, amelyek lehetővé teszik a felszabadult népeknek, hogy felszámolják a nácizmus és a fasizmus utolsó maradványait, és saját akaratuk szerint demokratikus intézményeket létesítsenek …
… Azon körülmények elősegítése céljából, amelyek között a felszabadult népek ezeket a jogokat gyakorolhatják, a három kormány együttesen segítséget fog nyújtani Európa felszabadult államai vagy a tengely régi csatlósai népeinek, ahányszor csak ez a helyzetre való tekintettel szükségessé válik.”
A Lengyelországról szóló VI. fejezet fontosabb pontjai:
- A három nagyhatalom közös óhaja, hogy „erős, szabad, független és demokratikus Lengyelország épüljön fel”.
- Molotov, Harriman és Kerr részvételével bizottság alakul, melynek feladata, hogy tanácskozzék a lengyel demokratikus vezetőkkel a nemzeti egység ideiglenes kormányának megteremtéséről.
- A három kormányfő úgy véli, hogy Lengyelország keleti határának a Curzon-vonalat kell követnie, néhány kitéréssel Lengyelország javára, egyes helyeken 5—8 kilométer mélységben. Megállapítják, hogy Lengyelország területének jelentékeny mértékben gyarapodnia kell észak és nyugat felé.
A VII. fejezet tartalmazza az új jugoszláv kormány létrehozásáról, a nemzeti felszabadító mozgalom antifasiszta tanácsának kibővítéséről szóló javaslatokat.
A VIII. fejezet leszögezi, hogy „a Konferencia egyhangúan felismerte egy olyan szervezet létrehozásának szükségességét, amely a három külügyminiszter számára lehetővé teszi, hogy rendszeresen tanácskozhassanak egymással. A külügyminiszterek a jövőben tehát mindenkor össze fognak ülni, amikor ez csak szükséges lesz, előreláthatóan minden három vagy négy hónapban. Ezekre a megbeszélésekre egymás után kerül sor a három fővárosban, legelőször Londonban az Egyesült Nemzeteknek a világ megszervezésével kapcsolatos konferenciája után.”
Az utolsó, a IX. fejezet: „Egység a békében, mint a múlt háborúban.” Ennek szövege:
„A Krím-félszigeten tartott jelen Konferencia megerősítette azon közös elhatározásunkat, hogy az eljövendő békében fenntartjuk és megerősítjük a célok és az akció azon egységét, amely lehetségessé és bizonyossá tette az egyesült nemzetek győzelmét ebben a háborúban. Úgy véljük, hogy ez szent kötelezettség, amelyet kormányaink népeinkért és az egész világért vállaltuk.
Csak az országaink és valamennyi békeszerető nemzet közötti együttműködésnek és egyetértésnek folytatásával és kiszélesítésével valósíthatjuk meg az emberiség legmagasztosabb törekvését: a biztos és tartós békét, amely — az Atlanti Karta kifejezése szerint — valamennyi ország valamennyi lakója számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy félelemtől és szűkölködéstől mentesen élhessen.
A győzelem ebben a háborúban és a tervbe vett nemzetközi szervezet létrehozása az egész történelem során a legkedvezőbb alkalom arra, hogy az elkövetkező évekre megteremtsük egy ilyen béke alapvető feltételeit.
- S. Churchill
F. D. Roosevelt
J. Sztálin.”
Meg kell említeni, hogy a három hatalom a krími értekezleten megegyezett a távol-keleti kérdésekben is. Eszerint a Szovjetunió Németország kapitulációja és az európai háború befejezése után két-három hónappal háborúba lép Japán ellen. Helyreállítják Oroszországnak azokat a jogait, amelyeket Japán 1904. évi támadása megsértett.
Roosevelt a konferencia befejezése után 1945. február 13-án a következő „személyes és bizalmas” üzenetet küldi Sztálinnak:
„A Szovjetunió vendégszerető partjait elhagyva, szeretném még egyszer megmondani Önnek, milyen mély hálát érzek azért a sok kedvességért, amelyet irányomban tanúsított, amikor a Krímben az ön vendége voltam. Az Ön, a Miniszterelnök és köztem lefolyt tanácskozás eredményeitől egészen fellelkesülve utazom el. A világ népei meggyőződésem szerint e tanácskozás eredményeit nemcsak helyeselni fogják, hanem egyszersmind hatékony biztosítékát látják majd bennük annak, hogy a három nagyhatalom a béke idején ugyanolyan jól tud majd együttműködni, mint a háborúban.”
Churchill február 18-án írja Sztálinnak:
„Őfelsége kormánya nevében forró köszönetét mondok Önnek azért a vendégszeretetért és baráti fogadtatásért, amelyben a brit delegációt a krími értekezleten részesítették. Mély benyomást tett ránk az a mesteri szervezés és improvizálás, amelynek eredményeképpen az értekezlet olyan kellemes és megnyerő légkörben zajlott le, s mi valamennyien a legkellemesebb emlékekkel távoztunk.
Ehhez még hozzá kell fűznöm személyes hálám és elismerésem kifejezését. Egyetlen előző találkozás sem mutatta meg ennyire világosan, milyen nagy eredményeket lehet elérni, ha a három kormányfő azzal a szilárd eltökéltséggel találkozik egymással, hogy bátran szembenéznek a nehézségekkel és leküzdik azokat. Ön maga mondta, hogy az együttműködés nehezebb lenne, ha nem léteznének a közös ellenség elleni harc bennünket egyesítő kötelékei. Engem az a szilárd eltökéltség hat át — éppúgy, mint meggyőződésem szerint az Elnököt és Önt is —, hogy a győzelem után ne engedjük meg a barátság és az együttműködés oly erőssé vált kötelékeinek lazulását. Imádkozom az Ön hosszú életéért, hogy sokáig irányíthassa hazájának, annak az országnak sorsát, amely az Ön vezetésével megmutatta egész nagyságát, s legjobb kívánságaimat és őszinte köszönetemet küldöm önnek.”
Az angol alsóházat Churchill február 27-én tájékoztatja a jaltai konferenciáról. Mindenekelőtt a következő határozati javaslatot nyújtja be:
„A Ház egyetért a három nagyhatalomnak a krími tanácskozás után kiadott nyilatkozatával, és különösen örömmel vesz tudomást arról az elhatározásról, hogy a három hatalom fenntartja az akcióközösséget nemcsak a közös ellenség leverésében, hanem azután is, a béke idején éppúgy, mint a háborúban.”
A konferencia lefolyásáról szólva szükségesnek tartja kijelenteni, hogy „a krími értekezlet idején sokkal szorosabb volt a szövetségesek közötti egység, mint bármikor. Németország jól tenné, ha ráeszmélne, hogy hiába remél széthullást a szövetségesek soraiban, és hogy teljes vereségét semmi nem odázhatja el … A szövetségesek elhatározták, hogy Németországot teljesen lefegyverzik, a németországi nemzeti szocializmust és militarizmust szétrombolják, a háborús bűnösökre pedig rövid úton kiszabják az őket megillető büntetést … … Egy napon majd Németország is helyet találhat a nemzetek közösségében, de csakis akkor, miután a fasizmusnak és militarizmusnak még az utolsó foszlánya is teljesen és végleg kipusztult.”
Churchill külön foglalkozik a Lengyelország jövendő határaival kapcsolatban a konferencián hozott döntéssel:
„Én azért foglaltam állást amellett, hogy a Curzon-vonal legyen Lengyelország keleti határa, mert ez a lehető legméltányosabb határvonal a két ország között. Lengyelország területi kárpótlásként megkapja Danzigot, valamint Kelet-Poroszország nagyobbik részét Königsbergtől nyugatra és délre, továbbá egy hosszú tengerparti részt a Keleti-tenger mentén. Megkapja nyugaton Felső-Szilézia fontos iparvidékét, ezenfelül olyan más területrészeket, amelyeket a békeértekezlet döntései alapján elcsatolunk Németországtól.”
Végül a szovjet vezetők magatartásáról, a szovjet külpolitikáról a következőket mondja:
„A krími értekezletről és minden más tárgyalásról azzal a benyomással tértem haza, hogy Sztálin és a szovjet vezetők barátságban akarnak élni a nyugati demokráciákkal. Meg vagyok győződve arról, hogy állják adott szavukat. Nem ismerek olyan kormányt, mely szigorúbban és pontosabban eleget tenne kötelezettségeinek, mint a szovjet kormány.”
Az angol—amerikai—szovjet antifasiszta koalíció 1945 februárjában erősebb és szilárdabb, mint valaha. A vezérkarok teljesen összehangolják terveiket, kölcsönösen pontosan teljesítik vállalt kötelezettségeiket, minden erőt koncentrálnak a hitleri Harmadik Birodalom szétzúzására.
Jellemző példa: 1945. február 7-én, a jaltai tanácskozáson Roosevelt a következő „szigorúan bizalmas” memorandumot adja át Sztálinnak:
„A jelenleg délkelet-olaszországi támaszpontokon állomásozó amerikai légierők potenciális ereje nem érvényesülhet teljesen, mert túl nagy a távolság a használható támaszpontoktól az ellenséges területen levő célpontokig, és mert az Alpok felett és az Adriai-tenger részén gyakran rosszak az időjárási viszonyok. Az erős vadászgép-fedezet biztosítása szempontjából — ami az ellenség hátországának mélyében végrehajtott légitámadásoknál ez idő szerint elengedhetetlen, s amire a német vadászgép-kötelékek erejének lökhajtásos repülőgépek bevetése révén nemrégiben történt újjáéledése folytán még nagyobb szükség lehet — különösen nagy jelentősége lenne annak, ha vadászgépeink Budapest térségét üzemanyag-felvevő helynek vagy támaszpontnak használhatnák. Ha emellett a nehézbombázóknak is lenne Budapest térségében üzemanyag-felvevő helyük, ez jelentősen megnövelné hatósugarukat és azoknak a repülőbombáknak együttes súlyát, amelyeket az Egyesült Államok légierői az Alpoktól északra levő célpontokra ledobnak.
Ezért kérem, járuljon hozzá, hogy Budapest térségében biztosítsák az Egyesült Államok légierői számára két repülőtér használatát. Ha ön egyetért ezzel, vezérkaraink haladéktalanul megkezdhetik az erre vonatkozó tervezet kidolgozását.”
A szovjet kormány kedvező választ ad Rooseveltnek a memorandumban előterjesztett kérésére.
- február 23-án a megalakulásának 27. évfordulóját ünneplő Vörös Hadsereg büszkén tekinthet vissza 40 napos téli hadjáratának, az 1945 január—februári offenzívának hatalmas eredményeire:
1200 kilométeres arcvonalon megtörte a Wehrmacht védelmét — a Kárpátoktól a Balti-tengerig.
A front mélységében az előretörés minden várakozást meghaladott: Kelet-Poroszországtól a Visztula alsó folyásáig 270 kilométert, a Varsótól délre alkotott hídfőállástól az Odera alsó folyásáig 570 kilométert, a sandomierzi hídfőállástól Német-Szilézia belsejéig 180 kilométert nyomultak előre a szovjet csapatok.
300 városból űzték ki a hitleristákat,
2400 vasútállomás és több mint 15 000 kilométer hosszú vasútvonal került a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá, a Vörös Hadsereg téli sikereinek nagy része volt abban, hogy kudarcba fulladt a Wehrmacht főparancsnokságának az Ardennes-ben indított nagyarányú téli offenzívája.
A Vörös Hadsereg 40 nap alatt teljesen felszabadította Lengyelországot és Csehszlovákia területének jelentékeny részét, elfoglalta Budapestet, és a háborúból való kilépésre kényszerítette Németország utolsó európai szövetségesét, Magyarországot, elfoglalta Kelet-Poroszország és Német-Szilézia nagy részét, utat tört magának Brandenburgba és Pomerániába s Berlin felé közeledik — szögezi le Sztálin, a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945. február 23-i napiparancsában.
Mindkét nyugati kormányfő meleg hangú üdvözlő táviratban fejezi ki elragadtatását és csodálatát a Vörös Hadsereg jubileumán.
Roosevelt távirata:
„Most, amikor küszöbön áll a náci elnyomók fölötti közös győzelmünk, ezt szem előtt tartva legőszintébb üdvözletemet küldöm Önnek mint főparancsnoknak a Vörös Hadsereg fennállásának huszonhetedik évfordulója alkalmából. Jaltában hozott fontos határozataink meggyorsítják a győzelmet és a tartós béke szilárd alapjainak lerakását. A Vörös Hadsereg szakadatlan nagy győzelmei, az Egyesült Nemzetek fegyveres erőinek délen és nyugaton kifejtett nagyarányú erőfeszítéseivel együtt, biztosítják közös célunk gyors elérését — a kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló világbékét.”
Sztálin válasza Rooseveltnek:
„Kérem, Elnök úr, fogadja köszönetemet a Vörös Hadsereg fennállásának 27. évfordulója alkalmából küldött baráti üdvözletéért.
Biztos vagyok benne, hogy az országaink közti együttműködésnek a krími értekezlet határozataiban kifejezésre jutott további erősödése rövid időn belül közös ellenségünk teljes szétzúzását és a szabadságszerető népek együttműködésének elvén alapuló tarlós béke megteremtését fogja eredményezni.”
Churchill távirata:
„A Vörös Hadsereg olyan diadallal ünnepli meg fennállásának huszonhetedik évfordulóját, amely határtalan elragadtatást keltett szövetségeseiben, s amely eldöntötte a német militarizmus sorsát. A jövő nemzedékek ugyanúgy fenntartás nélkül el fogják ismerni kötelességüket a Vörös Hadsereggel szemben, mint mi, akik megértük, hogy tanúi lehettünk e nagyszerű győzelmeknek. Kérem Önt, a nagy hadsereg vezetőjét, hogy ma, a végső győzelem küszöbén, üdvözölje nevemben ezt a hadsereget.”
Sztálin válasza:
„Kérem, fogadja köszönetemet azért, hogy olyan nagyra értékeli a Vörös Hadsereg hozzájárulását a német fegyveres erők szétzúzásához. Üdvözletét örömmel tolmácsolom a Vörös Hadseregnek, fennállása huszonhetedik évfordulóján.”
- február 12-én, azon a napon, amikor Budán már csak a Gellérthegyen és a Várban folyik a szétszórt német egységek megsemmisítése,Brinkman ezredes, a moszkvai angol katonai misszió vezetője fontos információt közöl a szovjet hadsereg vezérkari főnökségével. Biztos értesülése szerint a közeljövőben a németek két nagy ellentámadást készítenek elő: Pomerániában — Thorn ellen, illetve Bécs és Moravska-Ostrava között — Lodz ellen. Ez utóbbiban a 6. SS hadsereg is részt vesz. Ugyanilyen tartalmú információt juttat el február 20-án Marshall amerikai tábornok Antonov tábornokhoz, a szovjet vezérkar főnökéhez.
A szovjet felderítők jelentései 1945 február végén nem vágnak egybe az angol—amerikai információkkal: Pomerániában, továbbá Ausztriában és Moravska-Ostrava térségében semmi jel nem mutat arra, hogy ott német ellentámadás készül, ellenben nagyarányú csapatösszevonásokat észlelnek a Balaton térségében. Tolbuhin marsall az angolszász kémszolgálat téves adatai miatt megkésve teszi meg a Dunántúlon a szükséges védelmi intézkedéseket.
- március 6-án hajnalbana Velencei-tó és a Balaton között, aránylag keskeny szakaszon a6. SS páncélos hadsereg 1600 harckocsija és rohamlövege, 1600 ágyú támogatásával megtámadja a szovjet csapatok állásait azzal a célkitűzéssel, hogy kijusson a Dunához. Ezzel egy időben a Balaton és a Dráva között a 2. német páncélos hadsereg Nagybajom és Kaposvár irányában támad, míg Weichs tábornok „F” hadserege, mely 8 gyalogos hadosztály erősségű, Pécset akarja elfoglalni.
Budapesten a munkásság hősies erőfeszítéssel, éhezve és fázva dolgozik, hogy minél előbb meginduljon az élet, hogy legyen víz, villany, gáz, hogy megakadályozzák a fenyegető járvány kitörését; március első napjaiban szerte az országban egyre-másra alakulnak a földigénylő bizottságok, hogy előkészítsék a földreformot, a falvakból egyre-másra érkeznek az élelmiszerszállítmányok, hogy megmentsék a főváros lakosságát az éhhaláltól, a Tiszántúlon, a Duna—Tisza közén és a Dunántúl egy részén boldogan élvezi a magyar nép a szabadságot, tervezi szebb jövőjét — és eközben tíz napig tombol a védelmi csata Siklósnál, Harkánynál, Nagybajomnál, Székesfehérvárnál. A III. Ukrán Front, valamint az 1. bolgár hadsereg egységei, továbbá a magyar Petőfi-brigád harcosai helytállnak; az ellenség nem tud áttörni a védelmi vonalon.
- március 15-én, azon a napon, amikor a Magyar Kommunista Párt javaslatára a pártközi értekezlet elfogadja a földreformról szóló kormányrendelet tervezetét,végleg kifullad a német csapatok támadása.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!