Zavargások törtek ki Brüsszel központjában szombat este, miután Marokkó labdarúgó-válogatottja legyőzte Elefántcsontpartot, és így biztosította helyét a jövő évi világbajnokságon.

A MAROKKÓI “futballszurkolók ünneplése” a meccs után örömrandalírozásba csapott át.
Két járművet felgyújtottak, kirakatokat törtek be, és több boltot kifosztottak. Örömükben.
Húsznál több rendőr sérült bele az örömködésükbe.
A germániai Berliner Morgenpost pedig egy pénteki berlini migráncsesetet említ.
Egy anyuka írta meg a nem mindennapi látványosságot, ami pénteken délután három órakor esett meg néhányszáz látogató előtt a Gorttsliger állatparkban.

Egy “közel-keleti fiatal” rárontott egy pónicsikóra, és zoofiliailag bánt vele. Azaz: kiélte az ártatlan jószágon a szexuális örömszerzési vágyát!
A jelenetet népes “forgatócsoport” rögzítette mobiltelefonjával, mígnem egy állatgondozó kimentette szorult helyzetéből a szerencsétlen kiscsikót. A fölajzott migráncskant pedig a risztott rendőrök érkeztéig fogva tartotta.
Azok meg házi őrizetbe helyezték. Vagyis: a lelkére kötötték, hogy nem hagyhatja el az OTTHONÁT.
Germánia jogrendje szerint egy év börtön néz ki a fajtalannak. De ha bebizonyosodik, hogy fájdalmat is okozott a kis pónicsikónak, akár három évig is…


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kérdezd meg admin Brüssel sajnáljae kelet-europát,hogy itt nyomorognak.
Ki vagy te vagy én,hogy kérdöre vonjam isten itéletét.
Had lángoljon az a brüssel.
Had lángoljon Páris
Nem a magyarok mészároltak le milliokat Afrikában Ázsiában
https://www.youtube.com/watch?v=7zpyaoO3cDE
Europa szemunk elött esik szét.
2 hete jártam europában egy olyan helyen ahol még 10 éve luxus autokat adtak vettek a fehérek.
Most Kurdok,Irakiak,Szirek,Románok,Moldávok roncstelepe.
Hihetelen volt látnom,hogy a Mercédeszek,Audik helyén szemét tornyosul.
Amit itt Magyarországon kidobnak a kukába,ott pénzt kértek érte.
Nyugat_Europának vége.Konyec filmá.
https://www.youtube.com/watch?v=WyQj3zIqzT4
Érdekemod nem a közelkeletiek bünöznek.
A Románok
A Bulgárok azok azt mindent visznek mind a piroshetes.
Gondolom Romániában, Bulgáriában a Nyugati cégek tönkretették a munkahelyeket.
Azt most a Román ,Bulgár munkanélküliek szétlopják nyugatot.
Nyugatnak jobban kell tettegni kelet-Europátol mint Észak-afrikátol.
De tudunk nektek mesélni a Magyar drogkarterröl Ausztriában.
Olyan cucot kapnak az osztrák fiatalok a magyaroktol,egy hétig egyirányba néznek.
Természetesen közben a prosti piac egyrészét is uralják,plussz fegyvereket adnak vesznek.
Europai-unio? 🙂 ez jol ellett baszva,mikor a Szovjetunio felbomlott.
Ami az írás második részét illeti,lehet hogy tényleg otthon van az a migrante.
https://www.google.hu/search?q=zoofilia+n%C3%A9metorsz%C3%A1g&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&dcr=0&ei=mWYJWtTmFY2u8we5j7fYCA
Még parlamenti vita is volt úgy két éve.