„A szocialista demokrácia – SaLa világnézete” bővebben

"/>

A szocialista demokrácia – SaLa világnézete

A szocialista demokrácia

A társadalmi haladás az emberi jogok, a demokratikus szabadságjogok és a demokrácia fejlődését jelenti. A társadalmi haladáshoz azonban a termelőerők, a tudomány, a világnézet, az erkölcs fejlődése és a megfelelő társadalmi modell is szükséges. A társadalmi haladás a rabszolgatartó, a feudalizmus, a bér-rabszolgatartó kapitalizmus, a népi demokrácia/szocializmus/kommunizmus/… sorrendben fejlődik. A dolgozóknak először csak a szocializmusban, a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokráciában, a szocialista demokráciában valósulhatnak meg az emberi- és szabadságjogaik, a kollektivizmussal és a bér-rabszolgaság felszámolásával. A szocializmusban kizsákmányolni, élősködni már nem lehet, mert ez törvénytelen, erkölcstelen, a kapitalizmusban azonban ez még törvényes jog, erkölcsös cselekedet.

A szocialista demokrácia az emberiség történetében a demokrácia eddig ismert legfejlettebb formája, mert a szocializmus kollektív működési módja és erkölcse, a következetesen objektív tudományos világnézete lehetővé teszi a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló demokráciát, az emberi jogok megvalósítását, a bérrabszolgaság megszüntetését.

A szocialista demokrácia a valódi demokrácia!

szocialista demokrácia: új típusú demokrácia, azonos a néphatalom fogalmával. A kizsákmányolás megszűnésén, az osztályantagonizmusok felszámolásán és a szocializmus erősödésén alapul. Biztosítja a néptömegek részvételét a szocialista állam tevékenységében.“ – Politikai kisszótár

Demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztálydiktatúrája érvényesül. … A demokrácia új, magasabb rendű formája a szocialista demokrácia, amely a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.“ – Marxista fogalomlexikon

„A proletárdiktatúra lényegét tekintve minden más diktatúrától eltérő diktatúra, s egyszersmind a demokrácia új, magasabb típusát jelenti. Szemben a polgári demokráciával, amely mindegyik tőkésországban valójában csak a kizsákmányolók demokráciája, a szocialista demokrácia minden dolgozónak, a nép túlnyomó többségének demokráciája. A proletárdiktatúrában a szabadságjogok formális elismeréséről (ahogyan ez a tőkés világban történik) áttevődik a súlypont annak tényleges biztosítására, hogy a dolgozók élhessenek is szabadságjogaikkal.“ – Marxizmus-leninizmus filozófiája

„A szocialista társadalomban új típusú demokrácia van, amely mérhetetlenül magasabb rendű, mint a burzsoá demokrácia. Ezt mindenekelőtt a szocialista gazdasági rend határozza meg, amelynek politikai felépítménye a szocialista demokrácia. A szocialista demokrácia, a formális burzsoá demokráciával ellentétben, nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagja számára ténylegesen biztosítja is a munkához, a tanuláshoz és a pihenéshez való jogot, a választójogot, az állam és a népgazdaság irányításában való részvétel jogát, a szólás-, a sajtó- és a lelkiismereti szabadságot, valamint az egyéni képességek fejlesztésének reális lehetőségét.“ – A marxista filozófia alapjai

SaLa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com