(1956)
1
(idézet: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 – Berecz János)
A DOGMATIKUS PÁRTVEZETÉS CSŐDJE
Az 1955-ös év végére hazánk társadalmi-gazdasági életében fokozódtak az ellentétek. A revizionizmus ellen hirdetett elvi-ideológiai harc adminisztratív intézkedésekbe torkollott, a törvénytelenül meghurcolt elvtársak rehabilitálása megtorpant, a termésbeadási kötelezettségeket jelentősen megemelték, az adókat kétszer is behajtották stb.
Az írók egy csoportja memorandumot szerkesztett, amely 1955 őszén szűk körben közkézen forgott. A memorandum kifogásolta, hogy ismét teret nyertek a társadalomban, de különösen a kulturális életben „a már korábban elítélt káros, erőszakos eszközök, a megokolatlan adminisztratív beavatkozás, a parancsolgatás módszerei”. A dokumentum szerzői rámutattak néhány kirívó példára is: lapelkobzás, leváltás, egyes színdarabok bemutatásának betiltása stb. A párt vezetői a bírálat lényegének megvizsgálása helyett adminisztratív erővel csaptak le az írókra, ami azonnal dicsfénnyel övezte az „ellenállni” merő, korábban többségükben igencsak hűséges írók homlokát. Így lett az alig ismert memorandumból hangos „írólázadás”.
A Magyar Dolgozók Pártja politikájának sűrűn ismétlődő átértékelése, a vezetésben tapasztalt huzavona, a hibák feltárása és újbóli elkövetése megrendítette a bizalmat, és a becsületes emberekben a kiúttalanság érzését keltette. Ilyen körülmények között a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa (1956. február 14-25. között ülésezett) mély hatást gyakorolt a magyar közvéleményre is. Általánossá vált a politikai érdeklődés, olvasták és megvitatták a kongresszus anyagait. „Az előadói beszédet az alkotó marxizmus alkalmazása ragyogó példájának tartják”, és „a XX. kongresszus után szabadon fellélegeztek az emberek”* PI Archívum. 276/9-56/1956. Feljegyzés a megyei pártaktíva értekezletek főbb tapasztalatairól. 1956. március 30. * – rögzítik az első hangulatjelentések.
A magyar dolgozók megelégedéssel olvasták a személyi kultusz nyílt kritikáját, a lenini eszmék méltó megbecsülését. A kommunistákat újult reménnyel töltötte el a pártélet lenini normáinak visszaállítása. A gyárakban termelési felajánlásokat tettek a kongresszus tiszteletére.
Helyenként azonban kritikai hangok is hallatszottak, a kongresszuson elhangzott egyes kijelentések és felszólalások félelmet, bizonytalanságot és értetlenséget váltottak ki a párttagok egy részéből, főleg a pártfunkcionáriusokból. Megindult azonnal a félremagyarázás, az önigazolás és a vádaskodás is. Nagy szükség volt a magyar kommunisták őszinte és egységes állásfoglalására.
Általános volt a várakozás, hogy vezetőink „hogyan fognak állást foglalni az SZKP XX. kongresszusa nyomán a mi helyzetünk, fejlődésünk egyes kérdéseiben”. A népes gyűléseken azt követelték a vezetőktől, hogy támaszkodjanak jobban a párttagságra, beszéljenek velük őszintén az ország ügyes-bajos dolgairól”.** PI Archívum 276/9-32/1956. Feljegyzés az instruktorok tapasztalatairól. MDP KV PTO 1956. március 8., 1/7-8. öe. 1956/2. sz. *
Javaslatokat tartalmazó levelek érkeztek a központi intézményekhez, amelyekben követelték a kongresszus szellemének hazai alkalmazását. Általános volt a kívánság, hogy a sajtó hasábjain vitassák meg a kongresszus magyarországi tanulságait. Cikkeket, hozzászólásokat küldtek az emberek az újságokhoz a XX. kongresszus gondolatainak jegyében. A párt központi lapja és elméleti folyóirata is a kongresszus rendkívüli jelentőségét hangsúlyozta, és tanulságainak hazai alkalmazását jelölte meg feladatként. Ezen az alapon élénkült a pártélet, fokozódott a párttagság aktivitása.
A fokozódó társadalmi tevékenység pozitív törekvéseit fejezte ki az a tény, hogy a második ötéves tervjavaslathoz május-július hónapokban több mint 35 ezer írásos észrevétel, javaslat érkezett. Ugrásszerűen nőtt a központi szervekhez küldött levelek száma is. A párt központi lapja 1955-ben havonta átlag 3533 levelet kapott, az 1956. január-május hónapok átlaga 4426, június-szeptemberé pedig 6448. 1956 első hónapjaiban a levelezőknek csak 15-20%-a, júliusban 28-30%-a, szeptember-októberben már 38-40%-a bírálta a határozatlan vezetést, ostorozta a bürokráciát, a tehetetlenséget, a termelés emelését akadályozó tényezőket, tett hasznos javaslatokat, és kérte, hogy „a párt Központi Vezetősége beszéljen felnőtt emberek módjára a dolgozókkal”.
1956 elején tehát újra lehetőség kínálkozott Magyarországon a hibás politika korrekciójára, arra, hogy a párt vezetésével új lendületet vegyen a szocializmus építése. Ehelyett azonban úgy alakultak az események, hogy 1956. október 23-án fegyveres felkelés kezdődött a népi demokratikus rendszer megdöntésére. A helyzetnek ezt a tragikus fordulatát különböző jellegű, de egészében egy irányban ható tényezők idézték elő.
A párt Központi Vezetősége 1956. március 12-13-i ülésén foglalkozott a XX. kongresszus határozatainak hazai hasznosításával. A Rákosi-Gerő-féle vezetés folytatta korábbi politikai játékát a hibák leplezésére, a felelősség takargatására. Éles vita ellenére a Rákosi-csoport keresztülerőszakolta azt az álláspontot, amely szerint Magyarországon minden rendben van, a hibákat kijavítottuk, a politikai helyzet jó. Rákosi merészen kijelentette: „A XX. kongresszus munkája folyamán megállapítottuk, hogy pártunk fő irányvonala minden téren helyes … pártunk erős és egységes. Egészséges alapon áll népgazdaságunk …”* Szabad Nép, 1956. március 15. *
Mindez azt mutatta, hogy a pártvezetés képtelen élni azzal az eszmei segítséggel, amelyet az SZKP XX. kongresszusa nyújtott a nemzetközi kommunista mozgalomnak. A helyzet kritikussá vált.
A munkások tele voltak panasszal a termelésben jelentkező kapkodás, szervezetlenség miatt. Szóvá tették, hogy a rossz anyagellátás lehetetlenné teszi a tervszerű termelést, a szervezetlenség akadályozza a munka folyamatosságát, és a bürokrácia burjánzása papírtengerbe fullasztja a termelést. Növekedtek a bérpanaszok, főleg a vidéki városokban akadozott a kenyér-, a zsírellátás, az áruellátás terén általában nagy nehézségek mutatkoztak. A gazdasági körülmények láttán az emberek nemigen bíztak a párt egyéb megállapításainak igazában.
A csalódottság országos méretűvé vált. A funkcionáriusok többségét ugyanúgy felháborította a vezetés „nagyvonalú” felületessége, a tömegek tapasztalatait és követeléseit arisztokratikusan semmibevevő magatartása, mint az egyszerű embereket. A vezető szervek részére készített tájékoztatókban világosan feltárták, hogy „azt a nagy várakozást, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa után – a Központi Vezetőség ülése előtt – kialakult … a határozat és a beszámoló nem elégítette ki teljesen. Többet vártak …”
A párttagság a vezetés megújítását követelte, mondván: „az önkritikából elég, legyenek olyan vezetők, akik jobban értenek a kérdésekhez”.* PI Archívum. 276/9-42/1956. Információ a KV márciusi határozatának, Rákosi elvtárs beszámolójának visszhangjáról. 1956. március 17. (Az anyagot a VII., a IX. és a XII. kerületből, a MÁVAG, az Autóipari Tröszt, a Rádió és a Klement Gottwald üzemeiben gyűjtötték.) * A pártaktivisták igényelték, hogy újra kerüljenek előtérbe olyan – korábban leváltott – népszerű vezetők, mint Kádár János, Kállai Gyula, Szakasits Árpád, Marosán György és más elvtársak. Követelték a rehabilitáció folytatását és teljes befejezését.
A Szabad Európa Rádió március második felében kezdte meg a XX. kongresszus zárt ülésén elhangzott, Sztálin tevékenységét értékelő beszámoló ismertetését, és léggömbök segítségével a röplapok ezrein juttatták el az ország fölé. A pártvezetés pedig hallgatott róla. Ez újabb nyugtalanságot és megdöbbenése váltott ki a párttagok között is.
Ebben az időben a pártközvélemény jelentős része előtt már fokozatosan világossá vált, hogy Rákosi Mátyás nem képes megérteni az új követelményeket, nem ismeri fel a radikális intézkedések szükségességét. Elmarasztalták őt és még néhány más pártvezetőt az elkövetett hibákért és a hibák kijavításában mutatkozó huzavonáért. Rákosi személye a kibontakozás fő gátjává, akadályává vált.
A NAGY IMRE-CSOPORT
PÁRTELLENZÉKKÉ SZERVEZŐDÉSE
A párt legfelsőbb vezetőinek tehetetlensége, felemás és őszintétlen magatartása élesedő vitákat, növekvő polarizációt és bizonytalanságot idézett elő a párt soraiban. A párt szerveiben és szervezeteiben határozott véleménykülönbségek mutatkoztak az ország helyzetének, a XX. kongresszus tanulságainak megítélésében. 1956 tavaszán és nyarán különböző áramlatok alakultak ki a pártban Nagy Imre körül, nevét zászlóként felhasználva szervezett pártellenzék kontúrjai bontakoztak ki.
Nagy Imrének tekintélye volt az egyszerű emberek egy része, főleg a parasztság, valamint az értelmiségiek nagyobb csoportja előtt. Népszerűségét csak növelte, hogy 1953-ban a párt Központi Vezetősége által feltárt hibákat és az új, sokat ígérő intézkedéseket először ő hirdette meg nyilvánosan miniszterelnöki funkciójában. Attól kezdve a törvényesség bajnokaként lépett fel.
A pártellenzék tudatos elemei nem véletlenül tömörültek Nagy Imre köré. Népszerűségén túl ebben az is szerepet játszott, hogy a pártvezetés Nagy Imrét már többször megbírálta kispolgári opportunizmusa, jobboldali nézetei miatt. A felszabadulás után először 1948-1949-ben provokáltak vitát a népi demokratikus hatalom jellegének felfogásáról és a parasztpolitika fontos kérdéseiről vallott nézetei. Akkor ő maga is elismerte, hogy opportunista álláspontot foglalt el. 1949 szeptemberében a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége előtt kijelentette: „Jobboldali opportunista elhajlásommal kapcsolatban mindenekelőtt ki akarom jelenteni, hogy a Politikai Bizottságnak a Központi Vezetőség elé terjesztett javaslatát elfogadom.” Majd ígéretet tett: „… mind az elméleti munkásságomban, mind a magatartásomban megnyilvánuló hibákat … le fogom küzdeni.”* Népszabadság, 1957. május 9. *
Alig néhány év múlva, 1955 márciusában újra súlyos bírálat érte sok kárt okozó jobboldali revizionista nézeteit és opportunista magatartását, ami miatt leváltották a miniszterelnöki posztról, és kizárták a Központi Vezetőségből. 1955. május 4-én kelt, a Központi Vezetőséghez írt levelében újra önkritikát gyakorolt, és ígéretet tett: „Teljes erővel támogatni fogom a pártot – s ebben magam fogok elöljárni – a bárhonnan jövő, minden olyan szándék vagy törekvés felszámolásában, amely antimarxista-antileninista jobboldali hibáimat a párt szervezeti egységének, valamint fegyelmének lazítására vagy megbontására, avagy népköztársaságunk és szocialista építésünk érdekei ellen akarná kihasználni …”* Ugyanott. *
Tulajdonképpen az ezután következő hónapokban alakult, formálódott a Nagy Imre-csoport magva, és lépett fel először szervezetten az irodalom és művészet területén. Ezért a Központi Vezetőség 1955 novemberében Nagy Imrét kizárta a pártból.
A Rákosi-féle vezetés azonban az adminisztratív intézkedéssel egyidejűleg nem tudta elvi-ideológiai harcban szétzúzni Nagy Imre nézeteit. A pártvezetés korábbi hibáinak újbóli ismétlődése ugyanakkor azt a hiedelmet keltette, hogy Nagy Imre nélkül nem lehet kilábalni a bajból. Hívei gondoskodtak e nézet megerősítéséről és terjesztéséről.
A Nagy-Losonczy-csoport tetszetős jelszavakat hangoztatott. „Jobb szocializmusról”, a „demokrácia megtisztításáról” beszélt, és követőik egy része nem is kívánt többet. S mivel valóban meglévő bajokat, problémákat, a tömegeket elkeserítő tényeket hangoztattak, éppen ezért elhomályosodott az ezzel összefonódó, egyre fokozódó, ferde célú agitáció, az uszítással felérő hangvétel, az elégedetlenség és felháborodás tudatos szítása. Világosan felismerték az SZKP XX. kongresszusa eszméinek nagy népszerűségét, a tetteket váró dolgozók igényeit, ezért állandóan a kongresszusra, annak vívmányaira hivatkoztak, valósággal védőpajzsként használták saját nézeteik elkendőzésére. Monopolizálni akarták a kongresszus eszméinek magyarországi alkalmazását, azt állították, hogy ők az egyedüliek, akik helyesen értelmezik, és képesek megvalósítani azokat.
Nagy Imrét az tette az ellenzék vezérévé, hogy programot adott a csoport tevékenységének. 1955 végén és 1956 első hónapjaiban több tanulmányt írt, amelyeket híveivel megvitatott, és a végleges megfogalmazást illegálisan terjesztették.** Nagy Imre tanulmányait az ellenforradalom leverése után nyugatra csempészték, és 1957-ben megjelentették „A magyar nép védelmében” címmel. *
Nagy Imre tanulmányai az ellenzéki csoport tevékenységének elvi megalapozását adták. A szocializmushoz való hűségét hangsúlyozva revízió alá vette a legfontosabb elméleti tételeket.
Ha az államhatalom jellegéről nyilatkozott, valamilyen formában mindig tagadta a proletárdiktatúra szükségességét hazánkban. 1947-ben a népi demokráciát olyan hatalomnak tekintette, amelynek „a nyugati demokráciától eltérően az a jellemvonása, hogy a hatalom nem a nagytőkések, hanem a dolgozó nép kezében van, és ennek a demokratikus hatalomnak a munkás-paraszt szövetség képezi az alapját”.* Nagy Imre: Egy évtized. Szikra 1954. I. köt. 380. old. * 1949-ben a népi demokráciát a kapitalizmus egy válfajának (államkapitalizmusnak) tartotta a „korlátlan” kapitalizmussal szemben, és önkritikájában is elismerte: „a népi demokrácia nemzetgazdaságát államkapitalizmusnak minősítettem”.** A jobboldali nézetektől az osztályárulásig. (Adalék Nagy Imrének és csoportjának elméleti és gyakorlati tevékenységéhez. 1947-1956.) Kézirat gyanánt. 1957. *
1954-ben, a párt III. kongresszusára készülő téziseiben azt írta, hogy a népi demokratikus rendszerben „nálunk már az első szakaszon jobban előtérbe kerültek az építés, a szervezés, a kulturális tevékenység békés feladatai, mint a népi demokratikus állam fő feladatai, amelyek tartósan nem egyeztethetők össze az államhatalom forradalmi erőszakra épített funkciójával”.*** Ugyanott. * Éppen azt tagadta, ami a békés építőmunka védelméhez feltétlenül szükséges a belső és külső ellenség kísérleteivel szemben.
Osztályálláspontját feladva, tagadta a munkásosztály vezető szerepét. Szembeállítva a munkások osztályérdekeit a nemzet egyetemes érdekeivel, nem tagadta, hogy ő az úgynevezett egyetemes nemzeti érdekek talajára helyezkedik, azokat tartja fontosabbnak, mert „a munkásosztály … a nemzet egyetemes érdekeit nem rendelheti alá a maga osztályérdekeinek”. Szerinte alapvető társadalmi osztály a parasztság volt, általában a parasztság, rétegződésének figyelembevétele nélkül. „A parasztság örök, mint maga a munka, amely az ember létét biztosítja” – mondta 1948. szeptember 8-án a mintagazdák országos értekezletén.
A nemzeti sajátosságok eltúlzásából, kispolgári felfogásából ered, hogy felülvizsgálta a szocializmus építésének fontos általános törvényszerűségeit. Így pl. a mezőgazdaság szocialista átalakítása helyett más programot adott: „… a középparasztság jómódja, gazdasági gyarapodása, árutermelésének növekedése … elengedhetetlen feltétele mezőgazdaságunk elmaradottsága gyors felszámolásának”.
Abban a nagy történelmi vitában, amely immár egy évszázada folyik a polgári demokráciáról és a proletárdiktatúráról, Nagy Imre nem marxista álláspontot foglalt el. Sűrűn hivatkozott a lenini eszmékre, de annak osztálytartalmától, a proletárdiktatúrától kispolgári filiszter módjára irtózott. Az „egyetemes nemzeti érdekeket”, a „nemzeti lét alapelveit” hangoztató és más egyéb kispolgári-nacionalista nézeteit külön harcossá tette a sztálini dogmák sűrű és ismételt kiátkozása.
A program revizionista irányvonala leplezetlenebbül megmutatkozott Nagy Imre emlékiratainak külpolitikai kérdésekkel foglalkozó részében. A szocialista országok egysége és proletár internacionalista összefogása helyett kapcsolataik leszűkítését ajánlotta a békés egymás mellett élés alapelveire. „A békés egymás mellett élés öt alapelve – mint írta – nem korlátozódhat a kapitalista rendszerre vagy a két rendszer harcára, hanem a demokratikus és szocialista táboron belüli országok egymás közti viszonyára is ki kell terjednie. Az öt alapelv nem a két rendszer, a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentétekből fakad, nemcsak annak kifejezője, hanem a társadalmi és politikai rendszerektől független tényező a nemzetek közötti viszonyok terén.”
Világosan megfogalmazta Magyarországnak a szocialista országok testvéri közösségétől, főleg a Szovjetuniótól való elszakadási programját: „Kis országok számára, mint Magyarország, létkérdés helyesen meghatározni helyzetüket az államok közötti viszonyok terén … El kell kerülnie, hogy az ország a hatalmi tömbök összecsapásának aktív részese legyen …”
Nagy Imre számára a nemzetközi viszonyokban megszűnt a két ellentétes társadalmi világrendszer léte, a szocializmus világtörténelmi szerepe, csak azonos jellegű hatalmi tömbök, valamint kis országok és nagyhatalmak kategóriájában gondolkozott. Az általa ideálisnak vélt állapotokat így fogalmazta meg: „A legcélravezetőbbnek látszik a haladó demokratikus és szocialista vagy hasonló típusú, úgyszintén az öt alapelvet osztó más országok* A brüsszeli Nagy Imre Intézet folyóirata szerint ez a mondatrész így hangzik: „… az öt alapelvet osztó más rendszerű országok …” (Szemle [Brüsszel], 1960. január.) * egybehangolt külpolitikája és együttműködése a hatalmi tömbök politikája ellen, semlegesség vagy aktív egymás mellett élés alapján. Magyarországnak ezt az utat megkönnyíti földrajzi elhelyezkedése – a semleges Ausztria és a szocializmust építő országok … szomszédsága …
Kossuth Lajos lelki szemei előtt a magyarság független, szuverén, önálló és szabad nemzeti létének biztosítására nem valamilyen nagyhatalomhoz vagy hatalmi csoporthoz való csatlakozás lebegett, hanem a környező népekkel való szoros összefogás, szabad népek egyenjogú szövetsége (föderációja) keretében. Ezekhez az eszmékhez kell visszatérnünk.”
Ez a program egyértelműen a szocialista országok egységének és összeforrottságának szétzúzását, az európai népi demokratikus országoknak a Szovjetunióval való szembeállítását tartalmazza. Nagy Imre hazánknak a szomszédos népekkel való testvéri barátság és összefogás, a szocialista elveken alapuló becsületes szövetséges magatartás helyett a Kelet és a Nyugat között lavírozó politikai kalmárkodást ajánlotta, és ezt mintegy védőpajzsként „Kossuth eszméivel” vonta be, annak nagysága, tekintélye és népszerűsége mögé bújva. Meg volt győződve arról, hogy Magyarország kiszakítható a szocialista országok világrendszeréből, mert – mint leírta – „Magyarország jelenleg a szocialista tábor gyenge láncszeme”.
Nagy Imre nézetei lényegbeli azonosságot mutatnak a nemzetközi imperializmus szervei által sugalmazott és sugárzott – az előzőkben elemzett – programmal. Ez a program egy évtized távlatában sem vesztett bizonyos politikai körökre gyakorolt hatásából. Anélkül, hogy a mindenáron való párhuzam hívei lennénk, megállapíthatjuk: a csehszlovák nacionalista-revizionista erők – vagy az új-régi kifejezéssel élve: a „demokratikus szocializmus” hívei – éppen Nagy Imrét használták fel érvként. Osvald Machatka újságíró és diplomata „Szintén egy évforduló” címmel 1968. június 13-án a Literární Listy című irodalmi lapban emlékezett meg Nagy Imréről, ellenforradalmi bűntettéért kiszabott ítéletének 10. évfordulóján. A cikk a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának májusi plénuma után látott napvilágot, amikor a párt meghirdette a jobboldali revizionizmus elleni harcot. A cikk ezzel szemben íródott, és így Nagy Imre politikai platformjának aktuális vonatkozásait emelte ki. Mint Machatka írja: „Nagy a totalitárius diktatúra kritikájával és a szocializmus humanista értelmezésével a szocializmus demokratikus és nemzeti elvének pregnáns képviselőjeként jelentkezett.” Elfogadja külpolitikai programként Nagy Imre azon elképzelését, „hogy a függetlenség biztosítéka a katonai tömböktől való távolmaradás, a semlegesség”.
Nagy Imre „meg volt győződve a több politikai párt működésének szükségességéről”, és e célból „demokrata és szocialista politikusokkal kapcsolatot tartott fenn”.* Szemle (Brüsszel), 1960. április. * Losonczy Géza 1957. július 30-i vallomásában elismerte, hogy tárgyaltak jobboldali kisgazdákkal és szociáldemokratákkal. 1956 nyarán ő személyesen beszélt a jobboldali szociáldemokraták prominens képviselőjével, Kéthly Annával. Egy Pozsonyi úti lakáson találkoztak, és lényegében egyetértettek abban, hogy a kommunisták pártjának vezető szerepét koalíciós kormányzattal kell felváltani. Losonczy megígérte, hogy „az esetleges eljövendő Nagy Imre-kormányban a koalíciós erők legjavát felhasználjuk”. Vallomásában elismerte, hogy „a sztálinizmus ellen inkább támaszkodtunk a jobboldali szociáldemokratákra is … csak gyűlölt ellenségeinket a pártvezetésből kiszorítsuk”.** BM V-150 004. Jkv. 1957. július 30. *
Nagy Imre csoportja tagjaival rendszeresen egyeztette nézeteit, megvitatták a készülő újságcikkeket, beszédeket, felszólalásokat. Pártellenes szervezkedésük egyik demonstratív eseménye volt Nagy Imre születésnapi vacsorája 1956 júniusában. A vacsorán sokan vettek részt, ott voltak közismerten pártellenes elemek is, s az összejövetel tüntetéssé vált a párt politikája ellen, Nagy Imre mellett.
A Nagy-csoport propagandatevékenységében fontos helyet foglalt el a Petőfi Kör. A Petőfi Kört 1955 végén a Dolgozó Ifjúság Szövetségének Budapesti Bizottsága hozta létre az értelmiségi ifjúság vitafórumaként. 1956 első felében a Petőfi Kör tevékenységét már lényegében a Nagy-csoport irányította, a kör néhány vezetőjén keresztül. Felszólalásaikban programjuk egyes részeit ismertették, népszerűsítették.
A Petőfi Körben 1956. június 27-én tartott sajtóvitán, amelyet Losonczy Géza vezetett, már teljes akcióprogramot hirdettek meg. Főbb tételeit az alábbiakban lehet összefoglalni:
A bajok forrásait a rendszerben és annak eszmerendszerében kell keresni. „Teljesen nyilvánvaló … hogy a jelenlegi, gyakran áldatlan, nyomorúságos állapotunk” esetében „szerkezeti hibákról van szó” – mondotta Déry Tibor. „Amíg bírálatunk szinte fő súlyával személyek ellen, a hibás politikai gyakorlat ellen fordul, és nem vizsgáljuk meg szigorúan marxista-leninista módszerrel azt, vajon nincsenek-e eszméink rendszerében is bizonyos tévedések, addig állhatatlanul csak azt az egy sovány eredményt érhetik el, hogy a rosszat egy kisebb rosszal cseréljék fel.”
Az 1848-as forradalomra hivatkozva fordult az ifjúsághoz, s tettekre hívta fel őket: „… azt mondom, hogy bízom az ifjúságban. Arra kérem a fiatalokat, a magyar ifjúságot, ne feledkezzék meg elődjeiről, a márciusi ifjúságról. 48-as ifjúságnak szoktuk nevezni; azt szeretném, elvtársak, ha volna egy 56-os ifjúságunk is, amely a nemzetnek segítségére lenne a jövő meghódításában” – adott hangot reményeinek Déry Tibor.
Nyíltan meghirdették a párton belüli csoportosulást, híveiket felszólították a tömörülésre: „A párt mi vagyunk, a mi egyre növekvő csoportunk, mi, akik az eszményt tartjuk fellobogónak és a humanizmus emberszerető elveit”* PI Archívum. E. Gy. C-V-4. A Petőfi Kör sajtóvitájának jegyzőkönyve. * – mondotta Tardos Tibor.
SaLa
Kérem, anyagilag támogass a a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod tá mogatni!